Ezt olvasta már?

Michelisz egy-egy második és negyedik hellyel zárta az idényt

Az első futamon második, a második versenyen pedig negyedik helyen ért célba Michelisz Norbert, a Hyundai magyar versenyzője a túraautó-világkupa (WTCR) idényzáró h...

0

Hétfőn kezdődik a Fiatal Vállalkozók Hete

Hétfőn kezdődik Budapesten, Győrben, Miskolcon, Nyíregyházán és Zalaegerszegen a Fiatal Vállalkozók Hete - közölték a szervezők az MTI-vel.


hirdetés

A résztvevők sikeres magyar vállalkozásoktól tudhatják meg, hogyan lehet a bizonytalan gazdasági környezetben lehetőségekre lelni. A visszajelzések szerint a fiatalok körében ez a legfontosabb kérdés, a legtöbben azt szeretnék tudni, hogyan lehetnek sikeresek a nehézségek ellenére is - indokolták a programkínálatot. Az érdeklődők az üzleti tanácsok mellett a karrierépítéshez, az otthonteremtéshez, a pénzügyeik kezeléséhez, az ötleteik megvédéséhez is kaphatnak segítséget - tették hozzá.

A Fiatal Vállalkozók Országos Szövetségének (FIVOSZ) alapító elnöke szerint a válságtól nem szabad megijedni, hiszen az ilyen helyzetek lehetőségeket is tartogatnak. Kovács Patrik úgy véli, hogy a tájékozottság, a kapcsolatok építése, a sikeres példák megismerése egyaránt segíthet, az eseményt ezért is szervezték meg - olvasható a közleményben.

A Fiatal Vállalkozók Hetének zárásaként pénteken átadják a legsikeresebb fiatal vállalkozónak járó díjat, az Év Fiatal Vállalkozója 2022 kitüntetést. A 15. alkalommal megrendezett programsorozatra ingyenesen lehet regisztrálni a www.fiatalvallalkozokhete.hu oldalon.







0

hírek innen, onnan

Fideszes családpolitika a gyakorlatban: folyamatosan csökken a születések és a házasságok száma

Októberben 7361 gyermek született, 12 százalékkal, 978-cal kevesebb az egy évvel korábbinál. Házasságot 4712 pár kötött, ez 11...

Megérkezett a katari válasz Németországnak

Mint ismeretes, a német válogatott játékosai a szájukat befogva álltak össze az első vb-meccs előtti csoportképhez, tiltakozásként...

Nyitott tetővel is megmutatta magát a koreaiak csinos sportkupéja

Elektromos, prémium, kabrió – van ennél menőbb?

Négy hónappal a szülés után visszatért a képernyőre Nádai Anikó, mindenki odáig van új külsejéért

Alig telt el négy hónap második gyermeke születése után, Nádai Anikó máris visszatért dolgozni.

Krimibe illő szélhámosságok is szerepelnek a Völner-Schadl vádiratban

Színlelt emberrablási sztorival csalt ki 200 ezer amerikai dollárt a Schadl–Völner-ügy harmadrendű vádlottja egy oktatási intézmény...

VV Lamin ujjai becsúsztak VV Bibi szentélyébe – nagyon pikáns felvétel került elő

VV Lamin és VV Bibi veszekedtek párat, de azért jól is érezték magukat a paplan alatt.

Szerződésszegés miatt járhat pórul Hamilton

Rossz fát tehetett a tűzre Lewis Hamilton a Forma-1-es Japán Nagydíj idején.

A Ferrari ezzel a koncepcióval ismeri el, hogy a 3.0 V6 lehetne 1030 lóerős is

Az első digitális Ferrari benzinmotorja a Gran Turismo világában kilencezret forog 1030 lóerő leadásához, majd hozzátesz 326 elektromos...

Megvan Mészöly Kálmán temetésének az időpontja

A Farkasréti temetőben helyezik örök nyugalomra a 81 éves korában elhunyt legendát.

Hangolódj kandallóval az ünnepekre – Csak egy kis karton kell hozzá.

Karácsony környékén előtör az emberből a kreatív énje, amit érdemes kihasználni, és nekiállni alkotni! Ezzel a kandallóval nem kell...

Tovább bonyolódik a Schadl-Völner-ügy: csecsen emberrablók, ukrán tárgyalások és 70 millió forint terítéken

A harmadrendű vádlott kapcsán derültek ki érdekes részletek. MTI/Kovács Tamás A 24.hu által az ügy vádiratából szerzett...

Rezsicsapdába eshetnek a legszegényebbek - Nem jó út a széntüzelés bátorítása

Középtávon is jelentősen lassítaná az energiaátmenetet és a szénfüggőségünk felszámolását a 2022 nyarán közzétett magyar...

Sport

Tomboló szurkolók és bűnözők fel-gyújtották Brüsszelt a Belgium-Marokkó meccs után - videók

Óriási káosz tört ki a belga fővárosban már a vb-csoportmeccs kezdetén. Utána csak romlott a helyzet.

Gyilkos fegyver került a focibírók kezébe Katarban

100-110 perces meccsek, önhatalmúlag meghozott játékidő-hoszabbítások, miközben az őskövület szabályalkotó testület minden innovatív megoldást lesöpör az asztalról.

Váratlan fordulat Neymar bokájának ügyében

Ennek biztosan nem fog örülni Kamerun.

Brutális tömegverekedés, hat kiállítás: elképesztő botrányba fulladt az orosz focimeccs - videó

Döbbenetes káosz tört ki a Zenit-Szpartak Moszkva mérkőzésen.

Újabb képek a belga-marokkói meccs után felgyújtott Brüsszelről, a bűnözők tombolásáról

Döbbenetes történések a világbajnokság nyolcadik játéknapján. Visszapillantó.

Már el is kezdték egymást szétcincálni a belga játékosok

Biztosra mondhatjuk, hogy ennyi volt a belga Aranygenerációnak.

A himnusz után lecserélték a kapusukat a marokkóiak

A himnuszt még énekelte, de a csapatképen már nem ő szerepelt.

Costa Rica megmentette a németeket; Marokkó megruházta Belgiumot

A világbajnokság nyolcadik napjának története képekben elmesélve.

A focivébé szexi szurkolónője megmutatta hatalmas melleit - videó

Nem először tűnik fel a lelátón a gyönyörű lengyel nő, a őt választották meg Miss Euro 2016-nak.

Megfenyegette Messit, őrjöng a világbajnok sztárbokszoló

A mexikói ökölvívó megharagudott a hétszeres aranylabdásra.

A világ összes pénzét ajánlja Ronaldónak egy szaúdi klub

A jelenleg klub nélküli Cristiano Ronaldónak van ajánlata. Ázsiából biztosan.

A vb nyolcadik napja: láttuk az első rangadót, Horvátország négyet rúgott, Belgium kikapott

A világbajnokság első igazi rangadóján ikszelt Spanyolország és Németország. A belgák elveszítették a második meccsüket, Horvátország hátrányban volt, de végül négyet rúgott. Összefoglaljuk, mi történt a v

0

Bulvár

Ne induljon Ausztriába.

A Győr-Sopron-Ebenfurti Vasúttársaság rendkívüli közleménye szerint az osztrák vasutasok hétfőn nulla órától 24 órás sztrájkot hirdettek, így egész Ausztria területén szünetel a vonatközlekedés.

„Szeretkeztünk a cég mosdójában, a konyhaasztalon, a parkban"

Te mit gondolsz, tudnak neked újat mondani vagy mutatni, ha szexről van szó? Mielőtt rávágnád, hogy nem, azért olvasd el a többiek történeteit, hátha mégis vannak felfedezetlen területek a te szexuális életedben is

Új hírek érkeztek Putyin ellenlábasáról, nagy a baj

Az ügyvédek szerint borzasztó helyzetbe került az ellenzéki politikus.

Hadműveletet jelentett be Orbán Viktor

Megvette az adventi koszorút az irodájába.

Nagy Ervint ezért nem kedvelte Andy Vajna: a Kincsem főszerepét sem neki akarta adni

Nagy Ervin kis híján lecsúszott a Kincsem című film főszerepéről, mert Andy Vajna nagyon nem kedvelte a színészt.

Kiderült, hogy miért takarítják ki a japán szurkolók maguk után a stadionokat a vébén

A szurkolók mellett a válogatott játékosok is mindig kitakarítanak maguk után az öltözőben.

Feltételekhez köti a kormány a benzinárstop fenntartását

2023. január 1-étől csak akkor tudják fenntartani a benzinárstopot, ha az Oroszországból érkező kőolajszállítás zavartalan, a százhalombattai finomító pedig folyamatosan működik - ezt az ATV-vel közölte a korm

Ez a sapka az idei tél kihagyhatatlan slágere

Utoljára kamaszkoromban viseltem svájci sapkát, ami arra enged következtetni, hogy jó ideje nem volt kifejezetten trendi ez a fazon – ez viszont már a múlt! Idén gyakorlatilag kihagyhatatlan alapdarabbá lépett elő a s

Mi történik Orbán Viktorral?

Magyarország elszigetelődött, miniszterelnöke és külügyminisztere szoros orosz kapcsolataik miatt pedig biztonsági kockázatot jelentenek a NATO-ban, az Európai Unióban és a visegrádi együttműködésben – erről í

Beindult Romániában a jogsiturizmus, elég, ha honosítják a papírt

Ausztriában például egészen furcsa módon tanítják vezetni az embert, mármint hozzánk képest. Angliában pedig sokkal egyszerűbben. Körkép a külföldi országokból.

Meglepő dolgot fedeztek fel kutatók azokról, akik szeretnek egyedül lenni

Izgalmas kutatási eredményre jutottak a szakértők!

blogmorzsák

Tragikus és meglepő fotók a történelemből

Japán táncosnők katonai kiképzése, meztelenül dolgozó kénbányászok és még sok érdekesség.

Hagyományos svéd palacsinta

Mostantól csak ilyet sütünk!

SPAR Beszállítói Akadémia

A SPAR mentorprogramjaiban elismert szakemberek osztják meg tudásukat.

0