Honnan tudjam, hogy veszélyben van-e a gyerekem a telefonja miatt?
A digitális világ dzsungelében az idejekorán magukra hagyott gyerekek online Mauglikká válnak. Az internet farkastörvényei szerint nevelkednek, ahol például annyit érsz ahány likeod van és látszólag bármit megtehetsz a másikkal következmények nélkül.
Szülőként jellemzően nem sokáig tudunk lépéselőnyben maradni a technológiai ismeretek területén, ezért különösen fontos, hogy lépést tartsunk, és segítsünk a fiataloknak mihamarabb tudatos, felelős felhasználóvá válni.
Hány éves korban adjunk telefont a gyereknek?
„Az óvodás korban napi rendszerességgel okos képernyővel magára hagyott gyerekeknél figyelem zavarok, viselkedészavarok, és akár autisztikus viselkedésminták is megjelenhetnek.
Azzal is érdemes számolni, hogy az interneten egy gyerek abban a pillanatban funkcionális felnőtté válik, hogy okostelefont kap. Teljesen a maga ura, és míg az oldalak csak elenyésző százaléka kérdez rá, hogy a felhasználó elmúlt-e már 18 éves, abban az esetben is tízből tíz gyerek rá tud kattintani, hogy igen. A kérdés tehát inkább az, hogy hány éves korban áll készen gyermekünk mindarra, ami vár rá a digitális dzsungelben.”
Tóth Dániel pszichológus szerint egy nomád kultúrában nem ritka, hogy 13 éves kortól már felnőttnek számít egy fiatal, de ő tud is magáról gondoskodni a vadonban. Felismeri a ragadozókat, megkülönbözteti a biztonságos táplálékot a mérgezőtől. A mi gyermekeinknek is erre lenne szüksége.
„Ha a gyermekünk rendelkezik a kellő felhasználói tudatossággal, például mértékletességgel, adatbiztonsági ismeretekkel, tudja, hogyan lehet elkerülni, vagy legalább időben felismerni egy interneten portyázó bűnözőt, adathalászt, egy szexuális ragadozót, cyber bullyt vagy a függőség csapdáit, akkor készen áll. Mivel ez egy új jelenség, és a felnőttek fejében is sok a kérdőjel, a szülőknek és tanároknak gyakran jól jön az infó és segítség. Ezen a ponton szoktak megkeresni” – mondta a szakértő.
Hogyan vezessük be őket a digitális világba?
A XXI. században képtelenség a gyermekeinket távol tartani a technológiától, és nem is baj, ha ismerkednek ezzel. A gond akkor kezdődik, amikor idejekorán egyedül maradnak vele.
„A legfontosabb szabály, hogy ne hagyjuk magukra őket. A digitális dolgokról is beszélgetni kell velük, mint minden másról. Ahogy közös sétáink során megtanítjuk nekik, hogy nézzenek szét mielőtt lelépnek a járdáról, ugyanúgy kell ebbe a világba is bevezetni őket. Ha így teszünk gyermekünk kiélvezheti a digitális séta jótékony hatásait, ráadásul ez a szülő-gyerek kapcsolatnak is jót tesz majd.”
„Ha nincsenek keretek akkor általában túl sok időt töltenek vele. Különféle kutatási eredmények máshol húzzák meg a „túl sok” határát, számít a konkrét életkor, a gyerek személyisége, és a választott időtöltés is, de abban a legtöbb kutatás egyetért, hogy napi 3-4 óra képernyőidő felett serdülőknél már negatív hatások jelentkeznek. Van aki erre azt mondja hogy ez rengeteg, de gondoljuk csak végig. Sokan már az iskolában elköltik ezt a digi időt, és persze iskola után sem offline üzemmódra váltanak. Ami nagy kár mert ha egyensúly van az offline és digi élet között, akkor annak számos jótékony, akár fejlesztő hatása is lehet.
– magyarázta Tóth Dániel.
Milyen veszélyek leselkednek rájuk ha magukra maradnak?
A telefon egy kapu, ami mögött ott az egész világ, mégis a legnagyobb veszélyt önmaguk és a kortársak jelentik a gyerekekre.
Miközben online terekben magukra maradt fiatalok gyakran virtuális legyek urát játszanak, rendszeresen bántják egymást. Ebben nem érzik jól magukat, de mivel „mindenki ezt csinálja”, rettegnek, nehogy lemaradjanak. Valódi önkép és önbecsülés helyett a magamutogatást, és like vadászatot, őszinte kommunikáció helyett a beszólogatást tanulják. Közérzetüket és kitartásukat erősen aláássa az önmaguk másokhoz hasonlítgatása, a közösségi oldalakon mutogatott látszat élet és az instant sikerélmények, amit kütyüzés közben tapasztalnak. Ha ebben nőnek fel, nekik ez lesz a „normális”. Kellő önismeret, önbecsülés, kitartás és kommunikációs készségek nélkül pedig az élet számos területén gondjaik lesznek, mert a tanulás, munka és a magánélet hétköznapi kihívásai is hatalmasakká válnak. – figyelmeztet a pszichológus.
A Pszichológus Pasi nem prédikál vizet
„Amíg kicsi a gyerek, nem szabad a szülő telefonjával magára hagyni, és ne kapjon saját telefont. Ha már elég nagynak és érettnek ítéltük ahhoz, hogy saját készüléket kapjon, onnantól szerencsésebb, ha felnőttként kezeljük a gyermekünket, mert a telefonja is így tesz. Innentől abban lehet segíteni, hogy ő maga tudatos, felelős felhasználó legyen” – tanácsolja a szakember.
Tóth Dániel szerint nem kell a szülőnek, tanárnak naprakésznek lennie minden videojátékot, appot, és influencert illetően, de célszerű meghallgatni a gyermekünket ha az ő aktuális kedvenceiről beszél. Hogy értsük is szavait, és átlássuk a jelenségeket, ehhez egy felelős szülőnek ma kicsit művelődnie kell. Ebben segít ő is:
„Hiszem, hogy a ma élő emberek, és főleg fiatalok életében meghatározó fontosságú lesz a technológia, és különösen az, hogy mennyire tanuljuk meg ennek tudatos használatát. Rengeteg kérdés merül fel, és nem mindenkinek van ideje beleásni magát a témába, ezért, hogy minél több emberhez eljussanak a legfontosabb információk pár éve Pszichológus Pasi alkotó névvel indítottam egy Youtube-csatornát, elkezdtem rendszeresen cikkeket írni a témában, előadásokat tartani mindenfelé óvodától egyetemig. A fiatalok általában értékelik, a modern megközelítést, hogy nem vagyok technológia ellenes, sőt felvállaltan a videojátékok nagy kedvelője. Nem csak a negatívumokról beszélek, és nem prédikálok vizet, csak elgondolkodtatom a hallgatóságot. A lényeg az egyensúly, és a tudatosság.” – mondta Tóth Dániel a Pszichológus Pasi.
hírek innen, onnan
Aggódnak a rajongók. Durván lefogyott Rába Tímea, most elárulta, hogyan
Látványos változáson ment keresztül Rába Tímea: az 56 éves egykori modell kevesebb mint három hónap alatt nyolc kilótól és két...
Minden alkalmazottat elbocsátottak: csőd után bezár az autóipari beszállító
Senki sem akarta megvenni a fizetésképtelen autóipari beszállítót, így a cég végérvényesen megszűnt. Ez hivatalos. Keserű hír az...
5 hétköznapi tárgy, ami miatt boldogtalan vagy a saját otthonodban a Feng Shui szerint
Az otthonunknak a béke és a feltöltődés szigetének kellene lennie, mégis sokszor érezzük magunkat nyomottnak vagy feszültnek a saját...
Ha nincs terv, Magyarországra dőlhet a külpolitikai valóság
Magyar Péter nem tudja vagy nem akarja felismerni, hogy az európai együttműködés és integráció továbbfejlesztése kéz a kézben jár az...
Azt akarod, hogy a kutyád minél tovább éljen? Az állatorvosok néhány fontos dolgot osztanak meg
Mindannyian azt szeretnénk, ha az imádott négylábú családtagunk a lehető legtovább maradna velünk. Bár az emberek átlagosan...
Magyar Péter bejelentette: 2027-től jön az eddigi terveknél is szigorúbb vagyonadó
Magyar Péter miniszterelnök az országjárása szolnoki állomásán bejelentette, hogy a Tisza programjának megfelelően 2027. január...
Toroczkai László maradt a Mi Hazánk elnöke, a Médiatanács-tag Tóth Mátét elnökségi tagnak választották
Hétfőn dől el, hogy Tóth Máté melyik pozíciójáról mond le.
„Sajnálom, hogy nem a fején találtam el” – videón a Magyar Pétert tojással megcélzó férfi lefogása
Négy civil ruhás teperte le az ellenszegülő férfit.
Ribizli és egres ültetése ősszel: mikor ideális?
Az őszi ribizli és egres ültetés sikere nagyban függ a megfelelő helyválasztástól, a talajelőkészítéstől, a pontos ültetési...
Magyar Péter: a KATA széles körű kiterjesztésén dolgozik a kormány
A kisadózó vállalkozások tételes adójának (KATA) visszaállításán és széles körű kiterjesztésén dolgozik a Tisza – jelentette be...
Az 56 éves Uma Thurman nem vett semmit a kigombolt kabát alá: alig takarta a mellét valami a címlapon
Uma Thurman lélegzetelállító a címlapon, bevállalós fotó készült róla.
Újabb feszültségek terhelik a magyar–ukrán kapcsolatokat
Magyar Péter a kormányváltás után a magyar–ukrán kapcsolatok rendezését ígérte, az elmúlt időszakban azonban ismét több ügyben...
Sport
Bődületesen rossz tizenegyessel és drámai hajrával kezdődött a magyar válogatott csoportja a Nemzetek Ligájában
A csapat legnagyobb sztárja hibázott hatalmasat.
Ez a két játékos volt Marco Rossi magyar válogatottjának leggyengébb pontja
Értékelés az ukránok elleni vereség után.
„Nem volt közük a meccshez” – Szoboszlai kritizálta a balhét kirobbantó ukránokat
Sajnos a magyar válogatott kapitánya hiába szeretett volna 12 pontot négy meccs után, Ukrajna szétzúzta álmainkat.
Nem tört meg a négyéves átok a Puskás Arénában, óriási bunyóval ért véget a magyar–ukrán mérkőzés
Az ukránok nyerték meg a kaotikusan véget érő Nemzetek Ligája-mérkőzést.
Marco Rossi nem beszélt mellé, ezen ment el az ukránok elleni mérkőzés
Szoboszlai Dominik pedig a lefújás előtti bunyó kapcsán nyilatkozott.
Ukrán játékos Magyarországról: Tudtuk, hogyan támogatják az oroszokat és magát Oroszországot
A PSG védője szerint tiszteletlenek voltak a magyar szurkolók.
Százmilliókat vertek el a semmiért: 50 éve nem látott mélység fenyegeti a Premier League alapítóklubját
Az angol csapat történelmi mélypontra jutott, miközben irdatlan összegekért vásárolt játékosokat a nyáron.
Fejlemény a Fradiváros-ügyben, friss közleményt adott ki a sportállamtitkárság
Új szakaszába lépett az eljárás.
Ide igazolhat Viktor Gyökeres, akiről lemondott az Arsenal
Azért ez nagy visszalépés lenne a játékos pályafutásában.
Világklasszis leigazolására készül a Liverpool, ez lehet január nagy durranása
A Serie A-ból szerződtetnének játékost, de jobb ajánlatot kell adniuk, mint a Chelsea FC.
A Manchester United leigazolta a Liverpool középpályását
Minden adminisztratív lépés lezárult.
Már az Izrael elleni meccs bojkottja is szóba került, diplomáciai káosz az ír válogatottnál Debrecenben
A döntésről az újságírókat és az UEFA-t is az utolsó pillanatban értesítették.
Bulvár
Milliárdokat szórtak ki az ablakon, hogy legyen ember a Fidesz tüntetésein: Elzárják a pénzcsapot az agrárkamaránál
Milliárdokat szórtak ki az ablakon, hogy legyen ember a Fidesz tüntetésein. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara átvilágítása során 14 milliárdos visszaélésre bukkantak, elzárják a pénzcsapot.
Így szexeltek a honfoglaló magyarok
Eleink nem voltak éppenséggel prűdek, a szex és a meztelenség nem számított tabunak, a gyerekeket pedig nem kellett felvilágosítani, ugyanis előttük zajlott minden.
„A srác, aki a suliban csúfolt, hogy szegények vagyunk, most hajléktalan” – Hogyan szembesültél a karma hatalmával?
A karma szerint előbb-utóbb visszakapjuk azt a lapot, amit leosztottunk. Íme néhány megdöbbentő és elgondolkodtató történet, amelyekben az élet maga szolgáltatott igazságot.
Bődületesen rossz tizenegyessel és drámai hajrával kezdődött a magyar válogatott csoportja a Nemzetek Ligájában
A csapat legnagyobb sztárja hibázott hatalmasat.
Ez a két játékos volt Marco Rossi magyar válogatottjának leggyengébb pontja
Értékelés az ukránok elleni vereség után.
„A nagyapám sírjánál állt egy nő, akit sosem láttam” – a temetés, ami felforgatott mindent
Egy ismeretlen nő jelent meg a nagyapám temetésén egy szál fehér krizantémmal, két héttel később pedig olyan levelet kaptam tőle, amelyből egy egész életen át őrzött titokra derült fény.
87 éves rokkant nénit lakoltattak ki, teljesen kicsinálta a pénzéhes tulaj
Hatalmas társadalmi és politikai felháborodást váltott ki Madridban egy 87 éves nyugdíjas asszony drámai kilakoltatása, amely rávilágított az egekbe szökő bérleti díjakra és a spanyol lakhatási válság súlyoss
Toroczkai üzent a fideszeseknek: Orbán Viktor elvitorlázott, a bűnökkel való szembenézés pedig teljesen elmaradt
A Mi Hazánk kongresszusán beszélt arról is, hogy mik a Fidesz nemzetellenes bűnei.
10 év munkaviszony után ennyi nyugdíj jár Ausztriában: sokakat meglep az összeg
10 év kevés a teljes nyugellátáshoz.
Változik a nyugdíj utalása: erre számíts októberben
A szeptemberi korai utaláshoz képest októberben a „normál” időpontban érkeznek a nyugdíjak.
Több mint egymilliárd forintért árulják a Schobert család szentendrei luxusvilláját
„Ahol a luxus nem hivalkodik. Egyszerűen természetes” – ezzel a felütéssel kezdődik az az internetes ingatan-hirdetés, amiből kiderül, hogy árulják a Schobert család szentendrei luxusvilláját. A kétszintes, 600
Közleményt adott ki a Fidesz elnöksége Hankó Balázzsal kapcsolatban
Hétfőn tárgyalja a parlament Hankó Balázs mentelmi jogának kiadását. Ez az esemény a kiépülő újkommunista önkény újabb megnyilvánulása – közölte a Fidesz elnöksége.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat
- Két hétvégén is változik a vonatok közlekedési rendje


