Ezt olvasta már?

0

Horvátországnak is fontos a Magyarország elleni, csütörtöki Európa-bajnoki selejtező

Horvát–magyar: rendkívüli biztonsági intézkedések Splitben

A helyszín, Split a 2015-ös, emlékezetes horvát–olasz – szintén kontinensbajnokságra kvalifikáló – találkozó óta először ad otthont válogatott tétmérkőzésnek.


hirdetés

 

Sportpolitikai üzenete is van annak, hogy a horvát–magyart Splitben rendezik meg. A helyi klub, a Hajduk és a Horvát Labdarúgó-szövetség között ugyanis hosszú ideje fagyos a viszony, a splitiek magyarázata alapján a határozottan a fővárosi Dinamót favorizáló szövetségi ténykedés miatt.

 

A gesztusértékű ötletnek, hogy a magyarok elleni Eb-selejtezőt Splitben rendezzék meg, olyan „védnökei” voltak, mint Zlatko Dalic szövetségi kapitány és Luka Modric, a vb-ezüstérmes válogatott csapatkapitánya. Más kérdés, hogy a Hajduk továbbra is tartja a három lépés távolságot – például semmilyen formában sem kíván részt vállalni a biztonsági intézkedésekből, mi több, az egyesület az első csapattól az utánpótlásig bezárólag átmenetileg Brac szigetére költözött, az alkalmazottaknak pedig háromnapos szabadságot adott.

 

Már a mérkőzést megelőző napon rendőrök százai teljesítenek szolgálatot a Poljud Stadion körzetében, megelőzendő a nemkívánatos cselekedeteket. Emellett drónokkal, valamint rendőrségi helikopterekkel is pásztázzak a létesítmény környékét.

 

A Horvátországban szinte példátlan biztonsági intézkedések egyik oka politikai, hiszen ismert: a teljes horvát felső vezetés jelen lesz a mérkőzésen Andrej Plenkovic miniszterelnöktől a miniszteri körön át Kolinda Grabar-Kitarovic elnökig, akik számára a legfontosabb személyeknek fenntartott helyek majd mindegyikét lefoglalták. Természetesen Orbán Viktor kormányfő is a meghívottak között van, az ő érkezése szintén külön eljárási protokoll alá esik.

 

A szövetség már hétfőn lezáratta a stadion környékét, ahol a szurkolóknak várhatóan több ellenőrzőponton kell majd áthaladniuk. Értelemszerűen külön figyelmet fordítanak a magyar szurkolók érkezésére és biztonságos elhelyezésére, és fokozottan ügyelnek a horvát válogatott otthonául szolgáló impozáns Le Meridien Lav szállodára is.

 

A stadion területén ötszáz főből álló biztonsági személyzet ügyel majd a rendre, ugyanakkor a rendőri jelenlét az objektumban minimális lesz, nem úgy az arénán kívül.

 

Szerény számítások szerint a biztonsági intézkedések összköltsége elérheti a félmillió eurót. Egyöntetű a vélemény: Split ilyen előkészületeket az 1979-es Mediterrán Játékok óta nem látott.

 

EB 2020, SELEJTEZŐ

E-CSOPORT

Október 10., csütörtök

20.45: Horvátország–Magyarország (Tv: M4 Sport)

20.45: Szlovákia–Wales

AZ E-CSOPORT ÁLLÁSA 1. Horvátország 5 3 1 1 10–5 +5 10

2. Szlovákia 5 3 – 2 9–7 +2 9

3. MAGYARORSZÁG 5 3 – 2 7–6 +1 9

4. Wales 4 2 – 2 4–4 0 6

5. Azerbajdzsán 5 – 1 4 5–13 –8 1

Az Eb-selejtezőben azonos pontszám esetén jelenleg a gólkülönbség szerint rangsorolunk, a végelszámolásnál azonban az egymás elleni eredmény dönt.

nso.hu







0
0

hírek innen, onnan

Ma már nem könnyű sorozatgyilkosnak lenni - bűnügyi profilozás Magyarországon

Virágkorukat élik a sorozatgyilkosokról, bűnügyi profilozókról szóló sorozatok. De mennyi valóságalapjuk van ezeknek? Lehoczky Ágnes...

A teljes szezont kihagyja az NBA egyik legjobba játékosa

Klay Thompson még a Toronto Raptors elleni döntő-párharcban szenvedett térdszalag-szakadást.

Ismét a Google a legerősebb márka Magyarországon

A listát minden eddiginél nagyobb jelenléttel uralja a technológiai szektor. A harmadik helyen viszont a Pick végzett.

Brexit-ügyi munkacsoportot hoz létre az Európai Bizottság

Munkacsoport jön létre az Európai Unió és az Egyesült Királyság közötti kapcsolatok kezelésére Michel Barnier jelenlegi Brexit-ügyi...

Bulgária jól halad az igazságügyi reform végrehajtásával, Románia viszont nem

Románia nem fogadta meg teljes körűen az igazságügyi reformra és a korrupció elleni küzdelemre vonatkozó ajánlásokat, Bulgária azonban...

100 zsák szeméttől tisztította meg a Bükköt egyedül, mert már nem bírta nézni a mocskot

Duli Gábor azt reméli, akciója másokat is inspirálhat abban, hogy egymagunk is sokat tehetünk a környezetért.

Űripari veteránokkal szövetkezett a világ leggazdagabb embere, hogy sikerüljön a holdra szállás

Jeff Bezos cége, a Blue Origin a jövőben a Lockheed Martinnal, a Northrop Grumannal és a Draperrel közösen fejleszti majd űrhajóját.

Megint megdőlt a melegrekord

Két fokkal. Ijesztő.

Valaki 9 millióért vett karórát

A BÁV Zrt. óraárverésén 115 millió forintért keltek el a legnagyobb presztízsű márkák új és vintage modelljei. Az aukciósház szerint...

Több autót vettek a horvátok

Horvátországban az év elejétől szeptember végéig 51 ezer 337 új személygépkocsit adtak el, ami 2,5 százalékkal több, mint tavaly...

Űripari veteránokkal szövetkezett a világ leggazdagabb embere, hogy sikerüljön a holdra szállás

Jeff Bezos cége, a Blue Origin a jövőben a Lockheed Martinnal, a Northrop Grumannal és a Draperrel közösen fejleszti majd űrhajóját.

Visszafizeti az MLSZ a zártkapus meccs árát a bérleteseknek

A Szlovákia elleni meccsen tapasztalt rasszista, kirekesztő szurkolói megnyilvánulások miatt zárt kapuk mögött kellett az Azerbajdzsán...

0

Sport

Meghalt Szálinger Ferenc

Az egykori utánpótlás Európa-bajnoki bronzérmes asztaliteniszező 71 éves volt.

90 ezer őrjöngő brazilt hallgattatott el Magyarország a Maracanában

A nyolc világbajnokkal felálló brazilok 0-0 után fejet hajtottak a magyarok előtt, Felix kapus volt a mezőny legjobbja.

Rá sem lehet ismerni Jakabos Zsuzsannára

A rajongókat is megosztották a képek.

A Kisvárda vezetője váratlanul őszinte volt: értelmes magyar focista nem megy hozzájuk

A kisvárdai fociklub sportigazgatója és mindenese, Révész Attila az M4 Sport beszélt a Miriuta-ügyről, de egy pillanatra kiesett a szerepéből és túlságosan őszinte lett.

Marco Rossi egy Koncz Zsuzsa-idézettel üzent

A fociválogatott szövetségi kapitánya ismét a hit erejét hangsúlyozta.

Máris sorban állnak a kérők a Barcelona csillagának aláírásért

Ansu Fati sokaknak felkeltette az érdeklődését a teljesítményével.

Erről a dicsőségről szívesen lemondott volna Luka Modric

Olyan még sosem történt, ami a horvát labdarúgóval most igen.

Marco Rossi Wales ellen sem számíthat a válogatott alapemberére

A sorsdöntő Eb-selejtezőn az eltiltását fogja még tölteni a magyar focista.

Húsz másodperc után állították ki a török kapust - videó

Új rekordot állított fel a török bajnokságban.

0

Bulvár

Stohl Luca nem kertelt, élő adásban mondta bele a kamerába: ˝Büdösek vagytok˝

A nikotinfüggőség döbbenetes számokat produkál: egy statisztika szerint a dohányzás kérdése 250 millió gyermeket és serdülőt érint, nem beszélve a felnőttekről. A FEM3 Café vendége a témában Dr. Zacher Gábor toxikológus volt, aki azt is elárulta, hogy szerinte mivel lehetne leginkább visszaszorítani a cigarettázást a fiatalok körében...

Ijesztő fotót posztolt Erdélyi Mónika, rá sem lehet ismerni

Teljes átváltozáson esett át a híresség, akit ezáltal igencsak nehéz felismerni.

Így jelzi a szem a magas koleszterinszintet.

A magas koleszterinszint az esetek zömében csak a következményeivel hívja fel magára a figyelmet, azonban a szem körül látható jelei is lehetnek.

Betört a tél Európába: röpködnek a mínuszok

Magyarország a kontinens legmelegebb részéhez tartozik.

Meghalt Tóth-Máthé Miklós

A József Attila-díjas író és színművész 83 éves volt.

Furcsa körülmények között, egyetlen szavazattal nyert a fideszes polgármester Kisteleken

A vesztes független jelölt a bíróságon próbálja elérni a választás megismétlését.

Nagy döntést hoztak Terry Black nevelt gyerekei

Terry Black gyerekei, a 18 éves Dani és a 14 éves Fanny élete végéig eladósodott volna, ha nem mondanak le az örökségükről.

Katalin hercegné bemutatja: két szín, amit muszáj kipróbálnod együtt ebben a szezonban

Ha valakitől érdemes tanácsot megfogadni, az Katalin hercegné!

Itt van Orbán ajánlata Karácsonynak: hozzon papírt a közgyűléstől, ha tárgyalni akar

A Kormányinfón fő téma volt a főváros és a kormány alkuja.

Meghalt Szálinger Ferenc

Az egykori utánpótlás Európa-bajnoki bronzérmes asztaliteniszező 71 éves volt.

blogmorzsák

Mennyiből lehet megélni Svédországban?

Lakhatás, bevásárlás, közlekedés és a többiek: mennyi az annyi?

A telefonnak semmi baja, csak nem lehet vele telefonálni

De legalább vissza sem küldi a szerviz, úgyhogy nem fogja a port.

Érzelmes interjúban vallotta be Meghan: nincs jól

A hercegnőt brit barátai figyelmeztették: ne házasodjon be a királyi családba. Harry is szenved a média nyomásától.

„Nem érti, miért nem bocsátok meg neki“

Amikor a pasi bevall egy nyári félresiklást, a barátnő azonnal elhúz tőle és szakít vele.

Szemléletváltás a párkapcsolatban

Hiány-fókuszú gondolkodás helyett érték-fókuszú gondolkodás a párkapcsolatunkban. Miért fontos? Hogyan valósítható meg?

A bajnokok okosórája – Xiaomi Amazfit GTR 47mm teszt

Kétség kívül az eddigi legjobb Xiaomi óra!

Kibillen a vércukorszinted? Miről veheted észre?

Kiváncsi vagy mi a teendő, ha kibillen a vércukorszinted?

Ifj. Lomnici Zoltán megrendítő üzenete

Ifj. Lomnici szerint néhány botrányos ügy alapján súlyos hiba lenne a nemzeti-konzervatív oldal megítélése.

Szombathely is hadat üzent a Fidesz-médiának

A vas megyei megyeszékhelyen az új polgármesterrel a sajtó is változhat.

Önkormányzati választások a Facebookon

Fizetett politikai hirdetések tömték ki a Facebook kasszáját. Mutatjuk, ki mennyit költött!

Ezért fogunk belefulladni a használtruha szemétbe

Egyre többet veszünk, alig hordjuk, majd eldobjuk a ruhát – az elmúlt 10 évben is rengeteget romlott a helyzet. Számok!

Öreg mozdonyok a régi indóház mögött

A Pozsonyi Közlekedési Múzeum néhány vaskerekűje.

0