Ezt olvasta már?


Huszonötödik alkalommal versenyeztek az ifjak

Az egri és gyöngyösi helyi fordulók első három helyezettjei vehettek részt a huszonötödik alkalommal megrendezett katasztrófavédelmi ifjúsági versenyen.

A rendezvény a Heves Megyei Polgári Védelmi Szövetség és a Heves Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság közös szervezésében valósult meg és az Egri Katasztrófavédelmi Kirendeltség sportpályája adott otthont neki.

A versenyt Plachi Péter tű. ezredes a Heves Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgató-helyettese nyitotta meg és mindenkinek sikeres versenyzést kívánt. Azt követően Koós Zoltán tű. alezredes, polgári védelmi főfelügyelő köszöntötte a versenyzőket, és ismertette velük a vetélkedő menetét. Ezután kezdetét vette az általános- és középiskolások csatája, a tét pedig nem más volt, mint az országos versenyen való részvétel kiharcolása.

A veszélyhelyzetekre való felkészülés összetett feladat, így nem csak a hagyományos – polgári védelmet, tűzbiztonságot és iparbiztonságot felölelő – feladatok vártak a csapatokra, hanem olyanok is, amelyek fejlesztik a közlekedés biztonságát, a környezetbiztonságot, az önmentési képességet, segítenek megteremteni az élhető környezetet.

Tizenhárom állomáshelyen kellett eredményesen teljesíteni a tanulóknak. Az első feladat egy elméleti teszt kitöltése volt, ezt követte a túlélő csomag összeállítása, a harmadik állomáson pedig az Országos Mentőszolgálat Egri Mentőállomásának szakembere felügyeletével két sérültet kellett szakszerűen ellátniuk. A negyedik foglalkozási helyen váltófutás volt, ahol szlalomozni, kúszni, futni és tömlőt gurítani kellett. Az ötödik helyen különféle speciális tűzoltó eszközöket kellett felismerni, valamint egy mentőkötelet „tűzoltó módon” megkötni. Volt ahol a diákok egy hatalmas kocka puzzle-t raktak ki és lesötétített gázálarcban egy akadálypályán is végig kellett menniük, közben különféle tárgyakat begyűjteni. A feladatok sorát a rendőrség kerékpáros ügyességi versenye és a Rádiós Segélyhívó és Infokommunikációs Országos Egyesület tesztje zárta.

A megmérettetésen mindegyik csapat egészséges versenyszellemben, kifejezetten jól teljesített. A helyezések az alábbiak szerint alakultak:

 

Középiskolai kategória:

1. Wigner Jenő Műszaki, Informatikai Középiskola és Kollégium, Eger

2. Bajza József Gimnázium és Szakgimnázium, Hatvan

3. Pásztorvölgyi Gimnázium, Eger

 

Általános iskolás kategória:

1. Teleki Blanka Általános Iskola, Füzesabony

2. Országh Kristóf Általános Iskola, Sirok

3. Aba Sámuel Általános Iskola, Abasár

A csapatok az eredményhirdetésen Nagy Sándor ny. pv. ezredestől, a Heves Megyei Polgári Védelmi Szövetség elnökétől és Plachi Péter tű. ezredestől vehették át az okleveleket, az érmeket és az első helyezetteknek járó kupát.

A Rádiós Segélyhívó és Infokommunikációs Országos Egyesület által felajánlott különdíjakat Kovács Sándor tű. százados, az RSOE Heves megyei titkárhelyettese adta át azoknak az iskoláknak, amelyek a legjobban teljesítettek azon az állomáson, ahol az egyesület által adott feladatot kellett elvégezni. A középiskolás csapatok közül az egri Wigner Jenő Műszaki, Informatikai Középiskola és Kollégium, az általános iskolás csapatok közül pedig a füzesabonyi Teleki Blanka Általános Iskola kapott különdíjat.

A két első helyezett jutott tovább a Budapesten tartandó felmenő rendszerű katasztrófavédelmi ifjúsági verseny országos döntőjére, ahol az ország legjobb csapataival mérkőzhetnek majd meg. A verseny lebonyolításában nagy segítséget nyújtott a Heves Megyei Tűzoltó Szövetség, a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság, a Magyar Vöröskereszt Heves megyei szervezete és az Agria Speciális Mentő és Tűzoltó Csoport is.

forrás: katasztrofavedelem.hu







0
0
0

hírek innen, onnan

Kertészek ajánlják: ez a fa akár 90 napig virágzik, és rengeteg színt visz a kertbe

Miközben a legtöbb dísznövény néhány hét alatt elvirágzik, a kreppmirtusz megfelelő helyen július végétől akár októberig ontja...

Az egerek ősszel menedéket keresnek – ez a konyhai trükk segít kideríteni, honnan jönnek be

Ősszel az egerek könnyen beköltözhetnek a házba. Egy egyszerű alufóliás trükkel kiderítheted, merre járnak, és hol érdemes keresni a...

Ma 50 éves a korábbi kiváló német középpályás, Michael Ballack

Karrierje folyamán olyan klubokban futballozott, mint a Bayern München, a Bayer Leverkusen és a Chelsea. A német válogatottal többször is...

Több mint harminc törvénymódosítást tartalmazó javaslatcsomagot készít a Belügyminisztérium

Több mint harminc törvénymódosítást tartalmazó javaslatcsomagot készít a Belügyminisztérium, a változtatások célja a belügyi...

Magyar Péter a megbukott Orbán-rendszerről: szétlopták a hazánkat

Magyar Péter szombaton Szolnokon, országjárásának újabb állomásán beszélt arról, hogy szerinte elfogadhatatlan, ha a korábbi években...

Tízmilliárd forintos várólista-csökkentési program indul még az idén

Elsőként azokon a területeken csökkentenék a várakozási időt, ahol a leghosszabbak a várólisták, így például a csípő- és...

A háború kitörése óta először tárgyalt Lavrov a német külügyminiszterrel

Az ukrajnai háború kezdete óta először találkozott egymással az orosz és a német külügyminiszter szombaton New Yorkban.

Micsoda bravúr. Nyolcadszor Európa-bajnok Kiss Norbert.

A 41 éves szombathelyi pilóta sorozatban hatodszor bizonyult a kontinensbajnokság legjobbjának, 2021 óta egyetlen évben sem tudták...

Ma esti Ötöslottó-sorsolás: Milliárdok a tét – Mutatjuk a friss nyerőszámokat.

Ma este ismét milliárdokért pörög a gömb az Ötöslottón! Mutatjuk a sorsolás szabályait, a kisorsolt nyerőszámokat, és a győri...

Dér Zsolt a Keselyűről: Miért olyan embereket emelünk magunk fölé, akik bántalmaznak?

Október 17-től egy különleges, négynapos premier-eseménnyel mutatja be a TV2 a legújabb saját gyártású thriller-minisorozatát, a...

U21: Ollózós gólt is kapott, vereséget szenvedett és lemondhat az Eb-ről a magyar válogatott - videó

A horvátoktól elszenvedett 3-1-es vereséggel matematikailag is eldőlt, hogy a mieink nem jutnak ki a kontinenstornára. Jagusic parádés...

Friss bejelentés: még szigorúbb lesz a Tisza vagyonadója, viszont többen katázhatnak

A KATA, azaz a kisadózó vállalkozások tételes adójának visszaállításával annak széles körű kiterjesztésén dolgozik a Tisza –...

0

Sport

„Nem volt közük a meccshez” – Szoboszlai kritizálta a balhét kirobbantó ukránokat

Sajnos a magyar válogatott kapitánya hiába szeretett volna 12 pontot négy meccs után, Ukrajna szétzúzta álmainkat.

Nem tört meg a négyéves átok a Puskás Arénában, óriási bunyóval ért véget a magyar–ukrán mérkőzés

Az ukránok nyerték meg a kaotikusan véget érő Nemzetek Ligája-mérkőzést.

Ukrán játékos Magyarországról: Tudtuk, hogyan támogatják az oroszokat és magát Oroszországot

A PSG védője szerint tiszteletlenek voltak a magyar szurkolók.

Marco Rossi nem beszélt mellé, ezen ment el az ukránok elleni mérkőzés

Szoboszlai Dominik pedig a lefújás előtti bunyó kapcsán nyilatkozott.

Százmilliókat vertek el a semmiért: 50 éve nem látott mélység fenyegeti a Premier League alapítóklubját

Az angol csapat történelmi mélypontra jutott, miközben irdatlan összegekért vásárolt játékosokat a nyáron.

Ide igazolhat Viktor Gyökeres, akiről lemondott az Arsenal

Azért ez nagy visszalépés lenne a játékos pályafutásában.

Világklasszis leigazolására készül a Liverpool, ez lehet január nagy durranása

A Serie A-ból szerződtetnének játékost, de jobb ajánlatot kell adniuk, mint a Chelsea FC.

A Manchester United leigazolta a Liverpool középpályását

Minden adminisztratív lépés lezárult.

Már az Izrael elleni meccs bojkottja is szóba került, diplomáciai káosz az ír válogatottnál Debrecenben

A döntésről az újságírókat és az UEFA-t is az utolsó pillanatban értesítették.

„Hatalmas tiszteletlenség a népünkkel szemben” – az ukránokat felháborította a himnusz kifütyülése

Ilja Zabarnij szerint az oroszokat támogató magyarok ellen hatalmas harci kedvvel vetették magukat csatába a Puskás Arénában.

0
0

Bulvár

Milliárdokat szórtak ki az ablakon, hogy legyen ember a Fidesz tüntetésein: Elzárják a pénzcsapot az agrárkamaránál

Milliárdokat szórtak ki az ablakon, hogy legyen ember a Fidesz tüntetésein. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara átvilágítása során 14 milliárdos visszaélésre bukkantak, elzárják a pénzcsapot.

Így szexeltek a honfoglaló magyarok

Eleink nem voltak éppenséggel prűdek, a szex és a meztelenség nem számított tabunak, a gyerekeket pedig nem kellett felvilágosítani, ugyanis előttük zajlott minden.

„A srác, aki a suliban csúfolt, hogy szegények vagyunk, most hajléktalan” – Hogyan szembesültél a karma hatalmával?

A karma szerint előbb-utóbb visszakapjuk azt a lapot, amit leosztottunk. Íme néhány megdöbbentő és elgondolkodtató történet, amelyekben az élet maga szolgáltatott igazságot.

„A nagyapám sírjánál állt egy nő, akit sosem láttam” – a temetés, ami felforgatott mindent

Egy ismeretlen nő jelent meg a nagyapám temetésén egy szál fehér krizantémmal, két héttel később pedig olyan levelet kaptam tőle, amelyből egy egész életen át őrzött titokra derült fény.

87 éves rokkant nénit lakoltattak ki, teljesen kicsinálta a pénzéhes tulaj

Hatalmas társadalmi és politikai felháborodást váltott ki Madridban egy 87 éves nyugdíjas asszony drámai kilakoltatása, amely rávilágított az egekbe szökő bérleti díjakra és a spanyol lakhatási válság súlyoss

Toroczkai üzent a fideszeseknek: Orbán Viktor elvitorlázott, a bűnökkel való szembenézés pedig teljesen elmaradt

A Mi Hazánk kongresszusán beszélt arról is, hogy mik a Fidesz nemzetellenes bűnei.

Változik a nyugdíj utalása: erre számíts októberben

A szeptemberi korai utaláshoz képest októberben a „normál” időpontban érkeznek a nyugdíjak.

Több mint egymilliárd forintért árulják a Schobert család szentendrei luxusvilláját

„Ahol a luxus nem hivalkodik. Egyszerűen természetes” – ezzel a felütéssel kezdődik az az internetes ingatan-hirdetés, amiből kiderül, hogy árulják a Schobert család szentendrei luxusvilláját. A kétszintes, 600

Közleményt adott ki a Fidesz elnöksége Hankó Balázzsal kapcsolatban

Hétfőn tárgyalja a parlament Hankó Balázs mentelmi jogának kiadását. Ez az esemény a kiépülő újkommunista önkény újabb megnyilvánulása – közölte a Fidesz elnöksége.

0