ITM: közvetlen uniós források támogatják a vállalkozások digitalizációs fejlesztéseit
A magyar vállalkozások, közigazgatási szervezetek előtt is megnyíltak a Digitális Európa Programhoz kapcsolódó újabb közvetlen uniós pályázatok.
A kiírások a gazdasági és társadalmi szempontokból is kiemelkedően fontos digitális kapacitások megerősítését célozzák, többek között a nagy teljesítményű számítástechnika és a mesterséges intelligencia területén - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) hétfőn az MTI-vel.
A program hazai koordinátora, az ITM tanácsadással, tájékoztatással segíti a hazai cégek sikeres szereplését a felhívásokon - tették hozzá a közleményben.
Az Európai Bizottság megnyitotta a Digitális Európa Programhoz (DEP) kapcsolódó második körös pályázati felhívásokat, amelyek mások mellett az uniós tagállamok vállalkozásai, szervezetei, közigazgatási szervei számára állnak rendelkezésre. Az Európai Beruházási Bank (EIB) legutóbbi vállalati digitalizációs felmérése az emeltebb szintű megoldások használatát értékelte. A kutatás szerint Magyarország digitális gazdasága a vizsgált országok első, jobban teljesítő felében található. Az adatok alapján mások mellett a kiemelkedő gazdasági fejlettségű Dániát vagy Franciaországot is megelőztük e téren - ismertették.
"Az új pályázatok nagyszerű lehetőséget teremtenek ahhoz, hogy a gazdasági növekedés fenntartásában kiemelten fontos területeken további fejlesztésekkel gyorsítsuk fel a digitalizációt. Az összesen mintegy 300 millió euró értékű forrásból egyebek mellett az emberek kényelmét szolgáló digitális kormányzati szolgáltatások bevezetéséhez nyerhető el támogatás. A kiírások például kísérleti projektek megvalósítását is elősegíthetik a mesterséges intelligencia (MI) bűnüldözésben való használata terén, vagy hozzájárulhatnak az egészségügyi ágazat kiberbiztonságának növeléséhez" - mondta el Solymár Károly Balázs, az Innovációs és Technológiai Minisztérium digitalizációért felelős helyettes államtitkára a közlemény szerint.
A magyar pályázók támogatási lehetőségekkel kapcsolatos kérdéseit a kapcsolat_dhat@itm.gov.hu e-mail címre várja a tárca. A pályázatok beadására 2022. május 17-ig van lehetőség, a következő kiírások legkorábban idén nyáron jelenhetnek meg.
MTI
hírek innen, onnan
Olyan kellemetlen viccet mondott a Tisza jelöltje, hogy Magyar Péter még a színpadon helyretette
A pártelnök szerint Judák Zsolt csak a Megafonnak meg a HírTV-nek adott muníciót a rossz viccével.
Két éven belül új tagállammal bővülhet az EU
Izland akár már 2028-ban csatlakozhat az Európai Unióhoz - közölte szerdán Thorgerdur Katrin Gunnarsdottir izlandi külügyminiszter.
Rekordáras üzemanyag, robbanó érdeklődés az elektromos autók iránt – mutatjuk, mi változott az autópiacon
Az iráni konfliktus nyomán meredeken emelkedő üzemanyagárak már éreztetik hatásukat az autópiacon.
Miért nem adnak a bankok az idős embereknek hitelkártyát? - Itt a magyarázat
Egy hetven éves olvasónkat nagy csalódás érte. Hosszú ideje használ hitelkártyát a mindennapos kiadásaihoz. A napokban azonban azt...
Budapestre érkezett egy Lamborghini Revuelto – kitalálja, melyik magyar milliárdos autógyűjteménye gyarapodott?
1015 lóerő van a motorháztető alatt.
Ha így tesszük a tükröt, pénzt vonzhatunk be – A Feng Shui szerint
A tükör a lakberendezés egyik ásza, hiszen nagyon nem lehet vele hibázni és minden helyiségnek jól áll. Nézzük, hogyan használhatjuk...
Orbán Viktor Dunaújvárosban: Ukrajna, Ukrajna, háború, háború
A miniszterelnök újra megpróbált üzenni a fiataloknak.
Szja kedvezmények: ezeket érvényesítheti 2026-ban
Számos személyi jövedelemadó kedvezményt érvényesíthetünk, ha elég figyelmesek vagyunk. Ráadásul 2025-ben és 2026-ban is több...
Ravasz taktika: ezért nem omlott össze az iráni rezsim a vezetői halála után
A háború kezdete óta számos iráni vezetőt öltek meg, köztük Ali Khamanei legfelsőbb vezetőt és Ali Laridzsánit, a Nemzetbiztonsági...
Ne halogassuk: ekkor válhat életmentővé a fogászati kezelés
Több betegségre is gyógyír lehet, ha a fertőzött fogat megfelelően kezeljük.
Orbán Viktor újra Oroszországgal képzeli el a jövőt Európában
Európának azon kell dolgoznia, hogy Oroszországot is bevonja kereskedelmi, biztonsági és energiaügyi megállapodásaiba miután véget ér az...
Sport
Csoda a Bajnokok Ligájában: Idegenben 0–3, hazai pályán 5–0 és történelmi továbbjutás
A Sporting hősies fordítás után ott van a legjobb nyolc között a Bajnokok Ligájában.
A Liverpoolt emlegető Guardiola Rüdigerrel balhézott, Vinícius megindokolta a gúnyolódását
Álvaro Arbeloa a piros lapról és Thibaut Courtois sérüléséről is beszélt a Manchester City–Real Madrid BL-visszavágó után.
Videó: Óriási potyagólt kapott a Fradi kapusa az Európa-ligában
Borzalmas félidőn van túl a Ferencváros a Braga otthonában.
Kubatov Gábor azonnal üzent a Ferencváros kiesése után, Robbie Keane is megszólalt
A Ferencváros elnöke a közösségi oldalán köszönenet modott az eddigi nagy menetelsért.
A „síró" Vinícius lövését piros lap követte, Courtois sem fejezte be a Real Madrid meccsét
A három angol csapatból egy jutott negyeddöntőbe a labdarúgó Bajnokok Ligája keddi játéknapján.
Sporting–Bodö/Glimt: mit mutatott a VAR és mit nézett a játékvezető? Háborognak a norvégok
A Bodö/Glimt játékosai először el sem hitték, hogy a bíró büntetőt fog ítélni a Sporting javára a második félidőben.
Méghogy a legveszélyesebb állás? A Fradi lubickol Európában a 2–0 után.
Az együttes nyolc ilyen párharcából hetet húzott be, kétszer jutott döntőbe, egyet meg is nyert.
Iszonyatos mélységből a csúcsra: a világ 16 legjobb csapata között Magyarország
A magyar női kosárlabda-válogatott az elmúlt négy év alatt megjárta a poklot, de most tényleg a mennyországba jutott.
A Citynek nem volt esélye a fordításra, a Real Madrid kettős győzelemmel jutott a negyeddöntőbe
Nagyjából 20 percig volt minimális esélye a Manchester Citynek a fordításra.
A legjobbak közé választották a vb-re bravúrosan kijutó magyar válogatott centerét
Csapatunk 28 esztendő után léphet újra pályára világbajnokságon.
Hihetetlen fordítás: hiába a háromgólos Bodö-előny, a Sporting ötöt vágva jutott tovább a BL-negyeddöntőbe
Végig domináltak a meccsen a hazaiak.
Bulvár
Mérhetetlenül megalázták Nagy Ferót, több színész összefogott ellene
Ez az eddigi legdurvább lejáratóvideó.
Kutatók: a Békemeneten 58 ezren hallgatták Orbánt, a Nemzeti Meneten 162 ezren Magyart
Tudományos módszerekkel megbecsülték a március 15-ei politikai felvonulások méretét.
„Júniusra halott lett volna” – Donald Trump nevetve kotyogta ki egy képviselője halálos betegségét
Az amerikai elnök hozzátette, hogy ő mentette meg Neal Dunn életét.
Trump éjjel brutálisan lecsapott - az óriásbombázás után NATO-kilépés jöhet?
Óriásbombákat vetett be a Hormuzi-szoros térségében az Egyesült Államok. Donald Trump eközben azzal fenyegetőzött, hogy kilép a NATO-ból, amiért a tagországok megtagadták segítségkérését.
Váratlan fordulat a március 15-i számháborúban, külföldi újság olyan becslést tett, amit még sehol sem hallhattál
A számháború még napokig tart majd, külföldön is becslésbe kezdtek.
Szigorítanak a benzinkutaknál: többet kell fizetnie hamarosan annak, aki így tankolna Szlovákiában
Tarthatatlanná vált a helyzet az észak-szlovákiai benzinkutakon, mivel tömegesen járnak át az üzemanyagért Lengyelországból. A szlovák kormány külön árkategóriával szabna gátat a gyakorlatnak.
Meghalt egy harmadéves honvédtisztjelölt a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Campusán
Egyelőre nem tudni, mi okozta a honvédtisztjelölt halálát.
Ez a színésznő volt Gobbi Hilda titkos szerelme: csak úgy lángolt köztük a szenvedély, hivatalosan mégsem vállalták fel a románcot
Gobbi Hilda sosem csinált titkot abból, hogy a saját neméhez vonzódik, ám amikor beleszeretett egyik híres kolléganőjébe, mégis arra kényszerült, hogy eltitkolja a nyilvánosság elől a forró románcot.
Három halott, három sérült: borzalmas balesetet okozott egy nő Debrecenben
A TWN.hu információi szerint vádemelést javasol az ügyészség a nővel szemben, hat évet kérnek rá.
Míg mi aludtunk, Irán megtette, amitől sokan tartottak
Úgy tűnik, Irán már mindent egy lapra tesz fel.
Hegedűs Zsolt válaszolt a „takonygerincező” Takács Péternek
Kétszer is üzent a fideszes államtikárnak.
Megtalálhatták az első egyértelmű bizonyítékot arra, hogy a világűr mélyén összetett, gyűrűs szerkezetű kénvegyületek is vannak
A Max Planck Földönkívüli Fizikai Intézet (MPE) és a spanyol Asztrobiológiai Központ (CAB) szakemberei egy minden eddiginél összetettebb kénalapú molekulát azonosítottak a világűrben a G+0.693–0.027 jelű molekul

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat
- Két hétvégén is változik a vonatok közlekedési rendje


