Ezt olvasta már?

Férfi vízilabda BL - Négygólos egri siker a Steaua ellen

Az Eger a harmadik harmadbeli remeklésének köszönhetően magabiztosan, 13-9-re legyőzte a Steaua Bucuresti együttesét a férfi vízilabda Bajnokok Ligája csoportküzdelm...

0

Idén 600 millió forintos árbevétellel számol a Foxpost

A 100 százalékban magyar tulajdonú Foxpost csomagautomata-hálózat idén 600 millió forintos, jövőre pedig már 1 milliárd forint feletti árbevételre számít, a várható növekedést a hálózat folyamatos bővítésével magyarázták, illetve azzal, hogy egyre többen veszik majd igénybe a cég szolgáltatásait.


hirdetés

A közlemény szerint a társaság idén eddig országszerte 36 újabb automatát helyezett üzembe, így már 103 készülék áll az ügyfelek rendelkezésére. Nőtt a szolgáltatás földrajzi lefedettsége is: az eddigi 33 település után további 15 városban és újabb 4 budapesti kerületben - és így több mint 5 millió ember számára váltak elérhetővé a cég által üzemeltett csomagautomaták.

A közlemény idézte Bengyel Ádámot, a Foxpost Zrt. vezérigazgatóját és társalapítóját, aki kifejtette: több mint félmillióan használják rendszeresen a cég szolgáltatásait, eddig több mint 1,7 millió csomagot kézbesítettek.

A nyilvánosan elérhető cégadatok szerint a 2015-ben alapított a Foxpost Zrt. nettó értékesítési árbevétele a 2017-es lezárt üzleti évben meghaladta a 404 millió forintot, ami 244,49 millió forinttal több, mint az előző évben. A társaság 2017-ben az adózás után több mint 177 millió forint veszteséggel zárt, ez némi javulást mutat a 2016-os 280,23 millió forintos veszteséghez képest. A társaság alapvetően a hálózat kiépítéséhez szükséges beruházásokkal magyarázza a veszteségeket.








hírek innen, onnan

Senki nem kapott letöltendőt az illegális cigarettagyártók közül

Több milliárd forintnyi cigarettát és dohányárút foglaltak le a nyomozók.

Élő adásban kapott szívrohamot egy török sportcsatorna műsorvezetője - videó

Sükrü Oytan néhány nappal korábban szívműtéten esett át, de a műsor előtt még úgy érezte, semmi baja.

Most kiderült, mit ért hét félév a Debreceni Egyetemen

Ez a gyakorlati feladat fontos állomása a mérnöki pályához vezető útnak.

Senki sem érti, miért dobta el magától az életet a 12 éves kislány

A szülők és a tanárok egymásra mutogatnak.

Micsoda változás: új hajjal hódít Hosszú Katinka - fotó

Azt mondják: új haj, új élet. Hosszú Katinka szerdán mutatta meg követőinek új frizuráját, ami a lájkok számát és a kommenteket...

F1: Abu-Dzabi ragaszkodik a szezonzáróhoz

Az Abu-dzabi Nagydíj szervezői nem adják a helyüket a versenynaptárban, ragaszkodnak a szezonzáróhoz.

Idén is meghirdették a Magyar Innovációs Nagydíj pályázatát

Meghirdették az idei Magyar Innovációs Nagydíj pályázatát és ismertették az értékelés szempontjait szerdán Budapesten. Az idén 27....

Kitört az utazási őrület Amerikában: 10 éves rekord dőlhet meg

Utazási őrület előzi meg idén is a hálaadást az Egyesült Államokban, ahol november negyedik csütörtökén tartják az ünnepet. Ilyenkor...

Ausztria továbbra is elutasítja az ENSZ migrációs csomagját

Sebastian Kurz osztrák kancellár és Heinz-Christian Strache alkancellár szerdán a Nemzeti Tanácsban, az osztrák törvényhozás...

Ez a szám fog szólni az év egyik legjobban várt magyar filmjében

A Rossz versek egyik kulcsszáma lesz a Most, aminek a klipjét is meg tudjuk mutatni.

0

Sport

Új külsővel döbbentette meg rajongóit Hosszú Katinka

Az Iron Ladyt ilyennek még biztosan nem látta.

A Barcelonánál folytatja a PSG klasszisa

Már megegyeztek a felek.

Negyedik kalapos az Eb-selejtező sorsolásán a magyar válogatott

Nem alakultak jól a kedd esti eredmények a Nemzetek Ligájában, így lecsúsztunk a harmadik kalapról.

Megvan, ki nyeri az Aranylabdát.

Egy újságíró szivárogtatott ki információkat.

Csalódás: csak a negyedik kalapból várhatja az Eb-selejtező sorsolását a magyar válogatott

A magyar labdarúgó-válogatott a C osztály harmadik legjobb csoportmásodikaként fejezte be az első alkalommal kiírt Nemzetek ligája csoportküzdelmeit, így csak a negyedik kalapból várhatja az Európa-bajnoki selejtezők jövő vasárnapi dublini sorsolását.

Hosszabbított magyar válogatott játékosával a Fradi

Bíró Blanka, a Ferencváros válogatott játékosa meghosszabbította szerződését.

A legutóbbi két világbajnokkal is összekerülhet a fociválogatott

Álom- és halálcsoport: kisorsoltuk a magyar csapat 2020-as Eb-selejtezőinek legkönnyebb és legnehezebb csoportjait.

Ilyet még senki sem csinált: produkció közben dobta le magáról a textilt a csinos műkorcsolyázó - videó

Elképesztő produkcióval állt elő egy műkorcsolyázónő, a nézők alig hittek a szemüknek!

Hónapokig nem játszhat a magyar válogatott kézilabdázó

Több szalag is elszakadt Triscsuk Krisztina jobb bokájában.

Ügyes trükkel érte el a Liverpool, hogy a Barca ne igazolja le a legjobbjait

Persze csak rövid időre, de azért okos húzás volt.

Szerdai sport: Vidi-Újpest, Löwen-Veszprém, válogatott

Komoly meccs vár a Fradira a BL-ben!

0

Bulvár

Ábel Anita szexin pózolt a címlapon, de bevásárolni kiábrándító külsővel ment

Ábel Anita bevallotta, volt, hogy szétbulizott külsővel ugrott le a boltba.

Bemenne minden magyar lakásába a kormány - itt a törvény a következő népszámlálásról

A Parlament elé került a 2021-es népszámlálásról szóló törvénytervezet.

Melyik laboreredmény jelzi, hogy megy tönkre a máj? 6 érték, ami megmutatja a bajt

Már korán jelzi a májműködés gyengülését néhány laboreredmény.

Hatalmas, kísérteties lényt pillantottak meg a ledöbbent búvárok

Kígyózva, hullámzó mozgással lebegett a nagy kékségben a nyolcméteres valami.

Hátborzongató dolgot vett fel a szerelőműhelyben hagyott kamera

A szerelőműhellyel kapcsolatban már korábban is felmerült, hogy paranormális jelenségek helyszíne, de mivel akkoriban nem készült videó az eseményekről, csak a környékbeliek elbeszéléseiből lehetett tudni, hogy valami nincs rendben a hellyel.

Vádat emeltek Ambrus Attila ellen

Horribilis összegű pénzbüntetést is kiróhatnak a Viszkisre, miközben csupán 91 ezer forint a havi fizetése.

Meghalt Molnár László

A képviselő 1998-tól 2002-ig volt az Országgyűlés tagja.

blogmorzsák

A világ 5 leginkább családbarát országa

Egy nemrég elvégzett kutatás­ban kitelepülteket kérdeztek meg arról, hogy értékeljék a világ leg­inkább családbarát országait. Az eredmé­nyek talán meglepőek lesznek.

A világ köpni, nyelni nem tud a Gruevszkinek nyújtott menedék láttán

A menedékjog megadása után reménytelen minden kiadatási kérelem.

Olyan országot akarunk, ahová vissza lehet térni

Van ország, ahol tényleg tesznek a határátkelők hazacsábításáért.

Félmilliós úszóhólyag?

A kínai konyha ismeretlen kincseiből hányat kóstoltál már? Látogatás egy igazi kantoni luxusétteremben.

„Gruevszki-ügy: Orbánt pofára ejtették“

A Kreml szándékosan kényszerítette színvallásra a magyar kormányt?

A mosógépről, melynek híg a leve

Kis hazánk piacáról úgy tartják a gyártók, hogy itt szabad a vásár, mert a szart is boldogan kanalazzák.

Dolgok, amiket mindenképp érdemes bevizsgálni

Nem is érdemes: egészen egyszerűen muszáj!

Az 1 millió dolláros Bogár

Mutatjuk, hogy milyen autót talált egy szerencsés fiatalember nagyapjának a garázsában Amerikában.

Tényleg fertőző lehet a kemény szappan?

Ha egy beteg ember után mosunk vele kezet, elkapjuk a betegséget?

Fradi-hooligans és az első népszavazás

Az első népszavazás napján MTK-Fradit rendeztek a Hungária körúton három góllal, három besúgóval.

Hallgasd meg a Pirkan új dalát!

Hagyomány és posztmodern pszichedelia.

Szeretnél vissza­re­pülni David Bowie életébe?

Még csak időgép sem kell hozzá, elég lesz a telefonod is.

0