Ezt olvasta már?


Idén is nő a használtautó-eladás

Az idén sem számítanak visszaesésre a használtautók piacán, 2017-ben további lassú növekedést jelez előre a Használtautó.hu. - Pécsi Napilap -

Az MTI-nek kedden elküldött elemzés szerint 2016-ban majdnem 13 százalékkal több autó cserélt gazdát, miközben a kínálati árak mintegy 6 százalékkal emelkedtek. Tavaly negyedévről negyedévre újabb rekordszintekre ért a magyarországi használtautó-piac, a növekedés azonban a második félévben jelentősen elmaradt az első félévitől. Az immár második negyedéve tartó stagnálás közeli állapot egyre biztosabban azt jelzi, hogy a 2013 derekától zajló gyors növekedési időszak lezárult, a piac a csúcs közelébe ért. Amennyiben azonban a kedvező gazdasági környezet kitart, visszaesésre 2017-ben sem kell számítani - írták.

A portál adatai szerint 2016-ban az átlagos kínálati árszint közel 1,9 millió forint volt, az utolsó negyedévben pedig kevéssel meghaladta a 2 millió forintot is. Az átlagosan 6 százalékos árnövekedés az egyes személygépkocsi-kategóriákban eltérő mértékben csapódott le. 2015-höz képest leginkább a nagyautók és a terepjárók kínálati ára növekedett, 19,1, illetve 6,4 százalékkal.

A Magyarországon értékesített használt személyautók 73 százaléka a kisautók, az alsó-középkategóriás, illetve a felső-középkategóriás autók közé sorolható. Mindhárom kategória 35-40 százalékát három-három modell teszi ki. A kisautók esetében a Suzuki Swift, az Opel Corsa és a Volkswagen Polo, az alsó-középkategóriában az Opel Astra, a Volkswagen Golf és a Ford Focus, míg a felső-középkategóriában a Volkswagen Passat, a BMW 3-as széria, illetve a Ford Mondeo vezeti a használt eladási listákat.

 







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

A villanyszerelő figyelmeztet: ezt az eszközt soha ne hagyd bedugva éjszakára, mert tűzveszélyes

Sok háztartásban teljesen megszokott, hogy bizonyos elektromos eszközök egész éjszaka működnek. A szakemberek szerint azonban van egy olyan...

Szoboszlaiék főnöke Szaúd-Arábia felé kacsingat, a magyar válogatott réme a Milanban folytathatja - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb szerdai hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

Ki más? Szoboszlai góljával szerzett vezetést a Liverpool a Galatasaray ellen - videó

Mac Allister laposan elvégzett szöglete után a labda az érkező Szoboszlai elé került, aki 13 méterről kilőtte a kapu jobb oldalát.

Ne várj. Eláruljuk, hogyan, mikor és miért kezdd el a tavaszi öntözést.

Nem elég csak nyáron öntözni. A növényeid ugyanis sokkal jobban meghálálják a tavaszi öntözést, mint gondolnád! De az sem mindegy,...

Miért randizol mindig az exed másolatával

A legtöbben azt hisszük, ha túlestünk egy szakításon, és elkezdünk egy új fejezetet, valaki egészen mást keresünk majd. De az emberi...

„Mióta nem fideszes a polgármester, itt pusztulat van” – a miniszterelnök Dunaújvárosban járt, ahol a Dunaferr szó el sem hagyta a száját

Harmadik napja járja a miniszterelnök a vidéki városokat, Kaposvár és Eger után megnéztük, hogyan fogadták Dunaújvárosban. A tiszás...

„Biztosan nincs a kártyáján pénz” – bocsánatot kért a SPAR Orsós János édesanyjától

A Miskolci Bükk áruházban lévő bolt pénztárosa nem hitte el, hogy a 81 éves nő ki tudja fizetni az élelmiszert, elvették tőle a...

Hadüzenetet küldtek a futballgyilkosoknak, az időhúzásnak ezután már nem értelme

Az időhúzás és a holtidő ellen tenni kellett valamit, mert a nettó játékidő még a BL-ben is alig éri el az egy órát – kommentálta a...

Véget ért az Odüsszeia: az iráni női válogatott drámai hazaérkezése

A csapat több országon át vezető, tíz napon át tartó hosszú út végén jutott vissza Iránba.

Hazai fejlesztésű buszcsalád nyerte az idei Magyar Innovációs Nagydíjat

A Néprajzi Múzeumban tartott gálavacsora keretében adták át a 2025. évi innovációs teljesítményeket elismerő Magyar Innovációs...

0

Sport

Kubatov Gábor azonnal üzent a Ferenc-város kiesése után, Robbie Keane is megszólalt

A Ferencváros elnöke a közösségi oldalán köszönenet modott az eddigi nagy menetelsért.

A Liverpoolt emlegető Guardiola Rüdigerrel balhézott, Vinícius megindokolta a gúnyolódását

Álvaro Arbeloa a piros lapról és Thibaut Courtois sérüléséről is beszélt a Manchester City–Real Madrid BL-visszavágó után.

Videó: Óriási potyagólt kapott a Fradi kapusa az Európa-ligában

Borzalmas félidőn van túl a Ferencváros a Braga otthonában.

A „síró" Vinícius lövését piros lap követte, Courtois sem fejezte be a Real Madrid meccsét

A három angol csapatból egy jutott negyeddöntőbe a labdarúgó Bajnokok Ligája keddi játéknapján.

Sporting–Bodö/Glimt: mit mutatott a VAR és mit nézett a játékvezető? Háborognak a norvégok

A Bodö/Glimt játékosai először el sem hitték, hogy a bíró büntetőt fog ítélni a Sporting javára a második félidőben.

Méghogy a legveszélyesebb állás? A Fradi lubickol Európában a 2–0 után.

Az együttes nyolc ilyen párharcából hetet húzott be, kétszer jutott döntőbe, egyet meg is nyert.

Iszonyatos mélységből a csúcsra: a világ 16 legjobb csapata között Magyarország

A magyar női kosárlabda-válogatott az elmúlt négy év alatt megjárta a poklot, de most tényleg a mennyországba jutott.

Ekkora pofonra senki sem számított a Camp Nouban, kilenc gól a BL-meccsen

Három félidőn keresztül remekelt a Newcastle a Barca ellen, de végül hatalmas verést kapott.

Három magyar a pályán, kövesse nálunk a Liverpool és Galatasaray meccsét.

Egy lépésre voltak a bravúrtól a törökök, akik megnyerték a párharc első mérkőzését.

A Citynek nem volt esélye a fordításra, a Real Madrid kettős győzelemmel jutott a negyeddöntőbe

Nagyjából 20 percig volt minimális esélye a Manchester Citynek a fordításra.

A legjobbak közé választották a vb-re bravúrosan kijutó magyar válogatott centerét

Csapatunk 28 esztendő után léphet újra pályára világbajnokságon.

0
0

Bulvár

Kutatók: a Békemeneten 58 ezren hallgatták Orbánt, a Nemzeti Meneten 162 ezren Magyart

Tudományos módszerekkel megbecsülték a március 15-ei politikai felvonulások méretét.

„Júniusra halott lett volna” – Donald Trump nevetve kotyogta ki egy képviselője halálos betegségét

Az amerikai elnök hozzátette, hogy ő mentette meg Neal Dunn életét.

Trump éjjel brutálisan lecsapott - az óriásbombázás után NATO-kilépés jöhet?

Óriásbombákat vetett be a Hormuzi-szoros térségében az Egyesült Államok. Donald Trump eközben azzal fenyegetőzött, hogy kilép a NATO-ból, amiért a tagországok megtagadták segítségkérését.

Szigorítanak a benzinkutaknál: többet kell fizetnie hamarosan annak, aki így tankolna Szlovákiában

Tarthatatlanná vált a helyzet az észak-szlovákiai benzinkutakon, mivel tömegesen járnak át az üzemanyagért Lengyelországból. A szlovák kormány külön árkategóriával szabna gátat a gyakorlatnak.

Ez a színésznő volt Gobbi Hilda titkos szerelme: csak úgy lángolt köztük a szenvedély, hivatalosan mégsem vállalták fel a románcot

Gobbi Hilda sosem csinált titkot abból, hogy a saját neméhez vonzódik, ám amikor beleszeretett egyik híres kolléganőjébe, mégis arra kényszerült, hogy eltitkolja a nyilvánosság elől a forró románcot.

Három halott, három sérült: borzalmas balesetet okozott egy nő Debrecenben

A TWN.hu információi szerint vádemelést javasol az ügyészség a nővel szemben, hat évet kérnek rá.

Megtalálhatták az első egyértelmű bizonyítékot arra, hogy a világűr mélyén összetett, gyűrűs szerkezetű kénvegyületek is vannak

A Max Planck Földönkívüli Fizikai Intézet (MPE) és a spanyol Asztrobiológiai Központ (CAB) szakemberei egy minden eddiginél összetettebb kénalapú molekulát azonosítottak a világűrben a G+0.693–0.027 jelű molekul

Míg mi aludtunk, Irán megtette, amitől sokan tartottak

Úgy tűnik, Irán már mindent egy lapra tesz fel.

Hegedűs Zsolt válaszolt a „takonygerincező” Takács Péternek

Kétszer is üzent a fideszes államtikárnak.

0