Ilyenkor van a szaunázás fő időszaka, de vigyázzunk!
A szaunázásnak vannak kockázatai
A krónikus betegségek mellett a szauna csak megfelelő elővigyázatossággal használható, vagy teljes mértékben kerülendő. Lássuk, mire figyeljenek a szaunázás során a gyerekek, az alkoholt fogyasztók és a gyógyszert szedők.
A szaunázás legnagyobb előnye, hogy mind a testnek, mind az elmének tökéletes relaxációt nyújt a hajszolt hétköznapok taposómalmában. A hideg téli napokon sokan hódolnak a kikapcsolódás és a feltöltődés ezen formájának.
A szauna
A szauna ideális hőmérséklete 60-100 Celsius fok között van, de nyugodtan válasszuk a számunkra legkellemesebb hőmérsékletet. A páratartalmat szellőztetéssel és a kövekre locsolt vízzel szabályozhatjuk. A szauna nem összetévesztendő a gőzfürdővel. A szaunában 90 Celsius fok mellé viszonylag alacsony páratartalom társul, ami még a kövekre löttyintett vízzel sem haladja meg a 20%-os relatív páratartalmat. A gőzkabinokban viszont kissé alacsonyabb hőmérséklet mellett 80%-os páratartalom uralkodik.
| szauna |
Azonban mindkettő ugyanazon az elven működik, vagyis a zárt teret felmelegítjük, így a benn ülők nem csak izzadnak, hanem forró levegőt lélegeznek be, ami a légzőszervekre igen jó hatást gyakorol. A hagyományos finn szauna hőmérséklete és páratartalma a felhasználó igénye szerint kontrollálható, ez azonban az infra szauna esetében nem lehetséges.
A szaunázás előnyei
A szauna nemcsak a légzőszervekre van jó hatással, de méregtelenít, megszabadít a feszültségtől, javítja a bőrproblémákat, felüdülést nyújt a fáradt, kimerült szervezetnek, és megoldást kínál az alvásproblémákra.
Gyerekek
Egészséges gyermekek estében, semmiféle ellenjavallata nincs a szaunázásnak, a bennük lejátszódó változások nagyjából hasonlóak a felnőttekéhez. A gyermekek esetében rövidebb, 5-10 perces szaunakabinban töltött idő javasolt, továbbá célszerű a gyermekeket az alacsonyabban levő szaunapadokra ültetni, mert ott nem olyan meleg a levegő.
Ne fogyasszunk alkoholt
A szaunázás előtt és alatt, az alkoholos italok fogyasztásának komoly egészségkárosító hatása lehet, emiatt kerülendő. A szaunázás során a szervezetbe jutott alkohol, megnöveli a hirtelen bekövetkező vérnyomásesés (amely akár ájulással is járhat) és a szívritmuszavarok, valamint a szervezet túlmelegedésének (hipertermia) valószínűségét is.
Finnországban végzett felmérések alapján, a szaunázással valamilyen módon összefüggésbe hozható szív eredetű hirtelen halálok mintegy 80 százalékában ki lehetett mutatni, hogy az áldozatok alkoholosan befolyásoltak voltak a fatális esemény bekövetkeztekor. Ezen túlmenően az alkoholos befolyásoltság, jelentősen megnöveli a szaunában bekövetkező balesetek, így például az égési sérülések valószínűségét.
Szauna és gyógyszerszedés
A szájon keresztül szedett gyógyszereknek sem a felszívódását, sem a szervezetbeni eloszlását, sem a kiürülését nem befolyásolja a szaunázás. A szaunázás vérnyomáscsökkentő hatása miatt, a vérnyomáscsökkentő szereket célszerű a szaunázás után bevenni (vagy úgy időzíteni a szaunázást, hogy a gyógyszerbevétel időpontja utána következzék), így elkerülhető a szaunázás közben esetlegesen fellépő túlzott vérnyomáscsökkenés. A bőrön keresztül felszívódó (ún. transzdermális), és a bőr alá adott (ún. szubkután) gyógyszerek felszívódása - a bőr keringésének fokozódása miatt - gyorsul. Ez gyakorlati problémát a vérnyomáscsökkentő hatással is rendelkező nitrát tartalmú tapaszoknál, és a szubkután adott gyors hatású inzulinkészítmények esetében jelenthet. Célszerű ezen készítményeket is a szaunázás után felhelyezni, illetve beadni.
A szaunázás szabályai
Szaunázás előtt langyos vízzel zuhanyozzunk le, majd telepedjünk le a szauna padjára. A gyakorlott szaunázók A szaunázás szabályai és előnyeiáltalában a legfelső padokon kezdik, de ha a „kakasülőt” túl forrónak találjuk, nyugodtan üljünk, vagy feküdjünk az alsóbb padokra.
Ha megelégeltük a forróságot, akkor irány a hidegzuhany, de még ennél is jobb, ha jéghideg vízzel teli medencébe mártózunk. Annyiszor mehetünk vissza a szaunába, ahányszor csak jólesik. Végül jön a pihenőidő, ami tökéletes relaxációt és kitűnő közérzetet biztosít. A modern szaunákban több, egyedileg szabályozható fényforrás van, a beépített hangszórókból pedig kellemes zene teszi tökéletessé a relaxáció pillanatait. A kövekre locsolt vízhez kevert illóolajok szintén tovább fokozzák a szauna üdítő hatását.
Kőbe vésett szabályok a szaunázásban sem léteznek. Nem is lehetnek, hiszen még a leginkább „szauna edzetteknél” is megesik, hogy egy bizonyos hőmérsékletet olykor soknak, máskor kevésnek éreznek, pillanatnyi fizikai és lelki állapotunktól függően az is előfordul, hogy a szauna egyszer felpezsdít, máskor pedig elálmosít.
Alapszabály, hogy a szaunázás nem szenvedés, tehát a hőmérsékletet soha ne állítsuk kellemetlenül magasra, és csakis addig tartózkodjunk a fülkében, amíg az a szervezetünknek nem megterhelő.
pnl
Forrás: WEBBeteg
hírek innen, onnan
Földönkívüli intelligencia – különleges rádiójelet azonosítottak egy távoli csillagrendszerből
A kínai FAST rádióteleszkóp adatait elemző csillagászok egy ígéretes, de feltehetően földi eredetű jelet azonosítottak a K2-155...
A rendőrök most egy selyemmajmot találtak a korábban tigriskölyökkel lebukó férfi autójában
Úgy tűnik nem ért véget a tavalyi tigriskölyökkel kezdődött különös eset. Ugyanannál a tiszafüredi férfinál most egy fehérpamacsos...
Tömegverekedés tört ki a zebrán egy szerelmi ügy miatt – videóra vették a brutális jelenetet Debrecenben
Szerelmi ügy miatt tört ki tömegverekedés Debrecenben. Két férfi és több középiskolás esett egymásnak a zebrán, a jelenetet egy...
Felelősségre vonással fenyeget a Fidesz Hankó Balázs ügyében
A pártvezetés közleményben állt ki a volt kulturális miniszter mellett az ügyészségi eljárás kapcsán. A parlament hétfőn dönthet a...
Fagyasztott hallal akart Angliába csempészni 600 kiló kokaint négy férfi
A brit rendőrök maguk közt „hal-összeesküvés”-ként hivatkoznak az esetre.
Elszabadultak az indulatok a magyar-ukrán meccsen: Szoboszlai is belekeveredett a balhéba
Nem csak az eredmény miatt marad emlékezetes a magyar-ukrán meccs.
Erdőszéli vadföldek ősszel: miért fontos a takarmány- és élőhelytervezés?
Az erdőszéli vadföldek őszi takarmányellátása és élőhelyeinek tudatos tervezése megkönnyíti a vadállomány térbeli irányítását,...
Tömegesen lettek rosszul budapesti óvodások, iskolások – mindnyájan ugyanazt az ebédet ették
Több, budapesti oktatási intézménybe járó gyereket kórházban ápolnak, miután rosszul lettek, hánytak és hasmenésük lett. Egyes...
Mokán István Damján remek menetelése után ezüstérmes lett az U16-os Európa-bajnokságon
A döntőben az elsőként rangsorolt rivális ellen szenvedett vereséget.
Ezt üzente Szoboszlai a szurkolóknak az ukránok elleni vereség után
Az Instagramon üzent a magyar válogatott csapatkapitánya.
Országjárás: palackkal, tojással akarták megdobni Magyar Pétert, közbeléptek a testőrök – videón a támadó elfogása
Szombat délután szolnoki országjárásán tartott színpadi beszéde közben egy italos palackkal és tojással akarták megdobni a...
Megfelelő ajánlat esetén januárban megválna védőjétől a Bayern München.
Ebben a szezonban eddig mindössze 10 percet töltött a pályán!
Sport
Bődületesen rossz tizenegyessel és drámai hajrával kezdődött a magyar válogatott csoportja a Nemzetek Ligájában
A csapat legnagyobb sztárja hibázott hatalmasat.
Ez a két játékos volt Marco Rossi magyar válogatottjának leggyengébb pontja
Értékelés az ukránok elleni vereség után.
„Nem volt közük a meccshez” – Szoboszlai kritizálta a balhét kirobbantó ukránokat
Sajnos a magyar válogatott kapitánya hiába szeretett volna 12 pontot négy meccs után, Ukrajna szétzúzta álmainkat.
Nem tört meg a négyéves átok a Puskás Arénában, óriási bunyóval ért véget a magyar–ukrán mérkőzés
Az ukránok nyerték meg a kaotikusan véget érő Nemzetek Ligája-mérkőzést.
Marco Rossi nem beszélt mellé, ezen ment el az ukránok elleni mérkőzés
Szoboszlai Dominik pedig a lefújás előtti bunyó kapcsán nyilatkozott.
Ukrán játékos Magyarországról: Tudtuk, hogyan támogatják az oroszokat és magát Oroszországot
A PSG védője szerint tiszteletlenek voltak a magyar szurkolók.
Százmilliókat vertek el a semmiért: 50 éve nem látott mélység fenyegeti a Premier League alapítóklubját
Az angol csapat történelmi mélypontra jutott, miközben irdatlan összegekért vásárolt játékosokat a nyáron.
Fejlemény a Fradiváros-ügyben, friss közleményt adott ki a sportállamtitkárság
Új szakaszába lépett az eljárás.
Ide igazolhat Viktor Gyökeres, akiről lemondott az Arsenal
Azért ez nagy visszalépés lenne a játékos pályafutásában.
Világklasszis leigazolására készül a Liverpool, ez lehet január nagy durranása
A Serie A-ból szerződtetnének játékost, de jobb ajánlatot kell adniuk, mint a Chelsea FC.
A Manchester United leigazolta a Liverpool középpályását
Minden adminisztratív lépés lezárult.
Már az Izrael elleni meccs bojkottja is szóba került, diplomáciai káosz az ír válogatottnál Debrecenben
A döntésről az újságírókat és az UEFA-t is az utolsó pillanatban értesítették.
Bulvár
Milliárdokat szórtak ki az ablakon, hogy legyen ember a Fidesz tüntetésein: Elzárják a pénzcsapot az agrárkamaránál
Milliárdokat szórtak ki az ablakon, hogy legyen ember a Fidesz tüntetésein. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara átvilágítása során 14 milliárdos visszaélésre bukkantak, elzárják a pénzcsapot.
„Mi már most sikeresek vagyunk” – mondta az évi 123 millió forintot kereső Szirtes Tamás a Madáchról
Szirtes Tamás tavaly több mint 100 milliót keresett a Madách Színházban, közben hat másik jelölt is pályázik az intézmény élére.
Így szexeltek a honfoglaló magyarok
Eleink nem voltak éppenséggel prűdek, a szex és a meztelenség nem számított tabunak, a gyerekeket pedig nem kellett felvilágosítani, ugyanis előttük zajlott minden.
Bődületesen rossz tizenegyessel és drámai hajrával kezdődött a magyar válogatott csoportja a Nemzetek Ligájában
A csapat legnagyobb sztárja hibázott hatalmasat.
„A srác, aki a suliban csúfolt, hogy szegények vagyunk, most hajléktalan” – Hogyan szembesültél a karma hatalmával?
A karma szerint előbb-utóbb visszakapjuk azt a lapot, amit leosztottunk. Íme néhány megdöbbentő és elgondolkodtató történet, amelyekben az élet maga szolgáltatott igazságot.
Ez a két játékos volt Marco Rossi magyar válogatottjának leggyengébb pontja
Értékelés az ukránok elleni vereség után.
„A nagyapám sírjánál állt egy nő, akit sosem láttam” – a temetés, ami felforgatott mindent
Egy ismeretlen nő jelent meg a nagyapám temetésén egy szál fehér krizantémmal, két héttel később pedig olyan levelet kaptam tőle, amelyből egy egész életen át őrzött titokra derült fény.
87 éves rokkant nénit lakoltattak ki, teljesen kicsinálta a pénzéhes tulaj
Hatalmas társadalmi és politikai felháborodást váltott ki Madridban egy 87 éves nyugdíjas asszony drámai kilakoltatása, amely rávilágított az egekbe szökő bérleti díjakra és a spanyol lakhatási válság súlyoss
Toroczkai üzent a fideszeseknek: Orbán Viktor elvitorlázott, a bűnökkel való szembenézés pedig teljesen elmaradt
A Mi Hazánk kongresszusán beszélt arról is, hogy mik a Fidesz nemzetellenes bűnei.
10 év munkaviszony után ennyi nyugdíj jár Ausztriában: sokakat meglep az összeg
10 év kevés a teljes nyugellátáshoz.
Több mint egymilliárd forintért árulják a Schobert család szentendrei luxusvilláját
„Ahol a luxus nem hivalkodik. Egyszerűen természetes” – ezzel a felütéssel kezdődik az az internetes ingatan-hirdetés, amiből kiderül, hogy árulják a Schobert család szentendrei luxusvilláját. A kétszintes, 600
Változik a nyugdíj utalása: erre számíts októberben
A szeptemberi korai utaláshoz képest októberben a „normál” időpontban érkeznek a nyugdíjak.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat
- Két hétvégén is változik a vonatok közlekedési rendje


