Ezt olvasta már?


Íme a POSZT versenyprogramja

Kiderült a 18. Pécsi Országos Színházi Találkozó versenyprogramja! A kamerák előtt a két válogató, Regős János és Térey János.

A 18. Pécsi Országos Színházi Találkozó (POSZT) versenyprogramjába a két idei válogató, Regős János, színpadi szerző, szakíró, színész, rendező, a Szkéné Színház igazgatója 1979 és 2010 között (és választott segítője, Balog József, a MASZK egyesület elnöke), valamint Térey János, író, költő, drámaíró, műfordító (és választott segítője, Bazsányi Sándor, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészkara esztétika szakának megbízott tanszékvezetője) a 2017. március 1. és 2018. március 10. között bemutatott, magyar nyelvű színházi premierek közül az alábbi 14 előadást választotta.

A 18. Pécsi Országos Színházi Találkozó (POSZT) versenyprogramjába a két idei válogató, Regős János, színpadi szerző, szakíró, színész, rendező, a Szkéné Színház igazgatója 1979 és 2010 között (és választott segítője, Balog József, a MASZK egyesület elnöke), valamint Térey János, író, költő, drámaíró, műfordító (és választott segítője, Bazsányi Sándor, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészkara esztétika szakának megbízott tanszékvezetője) a 2017. március 1. és 2018. március 10. között bemutatott, magyar nyelvű színházi premierek közül az alábbi 14 előadást választotta.

 

Henrik Ibsen: Rosmersholm

Kolozsvári Állami Magyar Színház

r.: Andriy Zholdak

 

A. P. Csehov: Három nővér

Csokonai Nemzeti Színház, Debrecen

r.: Ilja Bocsarnikovsz

 

Alfred Döblin: Berlin, Alexanderplatz

Katona József Színház, Budapest

r.: Kovács D. Dániel

Előadásfotó: Berlin, Alexanderplatz

Henrik Ibsen: Hedda Gabler

Marosvásárhelyi Nemzeti Színház - Tompa Miklós Társulat

r.: Keresztes Attila

 

Leo Stein - Kálmán Imre: Csárdáskirálynő

Katona József Színház, Kecskemét

r.: Béres Attila

 

Bertolt Brecht - Paul Dessau: A kaukázusi krétakör

Szigligeti Színház, Nagyvárad

r.: Anca Bradu

 

László Miklós: Illatszertár

Móricz Zsigmond Színház, Nyíregyháza

r.: Mohácsi János

Előadásfotó: Illatszertár

Danilo Kiš: Borisz Davidovics síremléke

Újvidéki Színház

r.: Alekszandar Popovszki

 

William Shakespeare: III. Richárd

Radnóti Színház, Budapest

r.: Andrei Șerban

Előadásfotó: III. Richárd

 

Matei Vișniec: Migránsoook - avagy túlsúlyban a bárkánk

Tomcsa Sándor Színház, Székelyudvarhely

r.: Zakariás Zalán

 

Bertolt Brecht - Paul Dessau: A kaukázusi krétakör

Miskolci Nemzeti Színház

r.: Szőcs Artur

 

Bertolt Brecht - Paul Dessau: A kaukázusi krétakör

Katona József Színház, Budapest

r.: Székely Kriszta

 

 

Jon Fosse: Halál Thébában

Vörösmarty Színház, Székesfehérvár

r.: Horváth Csaba

 

Forte Társulat / Thomas Bernhard: Vaterland

Forte Társulat

r.: Horváth Csaba

 

Az előadásokat 2018. június 7. és 16. között a Pécsi Nemzeti Színház nagyszínpadán és kamaraszínházában tekintheti meg a szakmai zsűri, valamint minden szerencsés néző, aki idejében jegyet vált, és a POSZT-ra látogat.

A 2017/2018-as válogatás a fesztivál történetében először teljes egészében a POSZT Szakmai Tanácsadó Testülete által kidolgozott és a tagok által 2017 májusában egyhangúan elfogadott Versenyszabályzat alapján történt. A válogatókat a grémium jelölte ki, majd felruházta őket a segítők kiválasztásának jogával. A Szakmai Tanácsadó

Testület tagjai:

Hegedűs D. Géza, elnök - Színház- és Filmművészeti Egyetem

Balázs Zoltán - Független színházi szervezetek

Balogh Tibor - Határon túli színházak

Besenczi Árpád - Vidéki, kiemelt minősítésű színházak

Cseke Péter - Kaposvári Egyetem, Művészeti Kar

Gemza Péter - Vidéki, nemzeti minősítésű színházak

Karsai György - Színház- és Filmművészeti Egyetem

Keszég László - Magyar Színházi Társaság

Dr. Komáromi György - Gazdasági igazgatók

Mácsai Pál - Budapesti színházak

Máté Gábor - Budapesti színházak

Orbán Eszter – Színházi Dramaturgok Céhe

Dr. Őri László - Pécs Megyei Jogú Város

Rátóti Zoltán - MMA, Színházművészeti Tagozat

Szűcs Gábor - POSZF Nonprofit Kft.

Vidnyánszky Attila - Magyar Teátrumi Társaság

 

Jegyek a versenyelőadásokra hamarosan kaphatók a www.poszt.hu-n, a jegymester.hu-n, a Kodály Központban, a Széchenyi téri Pécs Ponton, illetve a Zsolnay Kulturális Negyed látogatóközpontjában.







0
0
0

hírek innen, onnan

Ma 69 éves a Bayern München legendája, Klaus Augenthaler

Profi pályafutása során kizárólag a Bayern Münchenben játszott, a bajorokkal számos sikert ért el, 1990-ben pedig a német válogatott...

Autóba próbálták csalni Gudics Máté nyolcéves kislányát az iskola előtt: egyetlen másodperces döntésen múlott, hogy megmenekült

Ijesztő pillanatok a bicskei iskola előtt Szerda reggel a szokásos menetrend szerint indult a nap...

Nem az öblítő vagy az ecet: ez a titka, hogy igazán puhák és illatosak lesznek a törölközők

A puha, kellemes tapintású törölközőhöz nem feltétlenül kell öblítőt használni. Sőt, a túl sok öblítő és mosószer idővel...

Megérkezett az Univerzum üzenete szeptember utolsó hétvégéjére minden csillagjegynek

Ez a fontos döntések, váratlan lehetőségek és érzelmi megpróbáltatások időszaka lesz. Egyes jegyeknek óvatosnak kell lenniük, míg...

Magyar Péter: szigorúbb feltételekkel vezetik be a vagyonadót

Szigorúbb feltételekkel vezetik be a vagyonadót 2027. január 1-től annál, mint azt vállalták - jelentette be Magyar Péter miniszterelnök...

Meghant megeszi a sárga irigység Katalin miatt: Harry felesége még sosem volt ennyire dühös

Katalin és Vilmos legutóbbi londoni megjelenése akkora feltűnést keltett, hogy egy királyi életrajzíró szerint Harry és Meghan aligha...

Döbbenetes fordulat. Ma már gyógyításra is használják ezt a hírhedt partidrogot

A kilencvenes évek rave-kultúrájának egyik hírhedt szereplőjeként vált ismertté, ma pedig a modern pszichiátria egyik legtöbbet kutatott...

Most érkezett: Trump egyetlen mozdulattal söpörte le az asztalról az iráni alkut, saját magáról nevezte el a szorost

Donald Trump amerikai elnök elutasította szombaton a Hormuzi-szoros egy héten belüli megnyitására tett iráni javaslatot.

Aurelio Caversaccio műtőasztalra fekszik a múltja miatt, de a legsúlyosabb sérüléséhez orvos sem nyúlhat

Elkerülhetetlenné vált a helyreállító műtét Aurelio Caversaccio komoly lépésre szánta el magát, hogy végre rendezze...

Megasztár: elsírta magát a 14 éves Bence miatt Puskás-Dallos Bogi

A tehetségkutató legújabb válogatóján egy fiatal fiú érett éneke teljesen lenyűgözte az ítészeket. A produkció után a mesterek...

NL: Több nagy fordulatot is hozott az angol-spanyol rangadó; nyertek a horvátok és a szlovákok

Így alakultak a Nemzetek Ligája szombat 20.45-ös mérkőzései az A-, a B- és a C-divízióban.

0

Sport

„Nem volt közük a meccshez” – Szoboszlai kritizálta a balhét kirobbantó ukránokat

Sajnos a magyar válogatott kapitánya hiába szeretett volna 12 pontot négy meccs után, Ukrajna szétzúzta álmainkat.

Csúnyán kiütötték Putyin szeretőjét, nem mehetett vissza a pályára a bombázó teniszező

Az orosz elnök szeretőjének tartott Tatjana Prozorovát nem engedték vissza a pályára, miután brutális találat érte a fejét.

Ukrán játékos Magyarországról: Tudtuk, hogyan támogatják az oroszokat és magát Oroszországot

A PSG védője szerint tiszteletlenek voltak a magyar szurkolók.

Százmilliókat vertek el a semmiért: 50 éve nem látott mélység fenyegeti a Premier League alapítóklubját

Az angol csapat történelmi mélypontra jutott, miközben irdatlan összegekért vásárolt játékosokat a nyáron.

Világklasszis leigazolására készül a Liverpool, ez lehet január nagy durranása

A Serie A-ból szerződtetnének játékost, de jobb ajánlatot kell adniuk, mint a Chelsea FC.

„Hatalmas tiszteletlenség a népünkkel szemben” – az ukránokat felháborította a himnusz kifütyülése

Ilja Zabarnij szerint az oroszokat támogató magyarok ellen hatalmas harci kedvvel vetették magukat csatába a Puskás Arénában.

Már az Izrael elleni meccs bojkottja is szóba került, diplomáciai káosz az ír válogatottnál Debrecenben

A döntésről az újságírókat és az UEFA-t is az utolsó pillanatban értesítették.

Elsöprő többséggel megválasztották Lázár János utódját a Magyar Tenisz Szövetség élén

A szombati tisztújító közgyűlésen egyértelmű volt az eredmény.

Fájó vereséget szenvedtünk Ukrajnától a Nemzetek Ligája nyitányon - mégis mindenki erről beszél

Igaz, ez csak szépségtapasz, de ebben az egy dologban egész Európát vertük.​

Virgil van Dijk a múlt, ezt a klasszist igazolja helyére a Liverpool

A Premier League-ben találták meg a holland védő utódját.

0
0

Bulvár

Milliárdokat szórtak ki az ablakon, hogy legyen ember a Fidesz tüntetésein: Elzárják a pénzcsapot az agrárkamaránál

Milliárdokat szórtak ki az ablakon, hogy legyen ember a Fidesz tüntetésein. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara átvilágítása során 14 milliárdos visszaélésre bukkantak, elzárják a pénzcsapot.

„A srác, aki a suliban csúfolt, hogy szegények vagyunk, most hajléktalan” – Hogyan szembesültél a karma hatalmával?

A karma szerint előbb-utóbb visszakapjuk azt a lapot, amit leosztottunk. Íme néhány megdöbbentő és elgondolkodtató történet, amelyekben az élet maga szolgáltatott igazságot.

Toroczkai üzent a fideszeseknek: Orbán Viktor elvitorlázott, a bűnökkel való szembenézés pedig teljesen elmaradt

A Mi Hazánk kongresszusán beszélt arról is, hogy mik a Fidesz nemzetellenes bűnei.

87 éves rokkant nénit lakoltattak ki, teljesen kicsinálta a pénzéhes tulaj

Hatalmas társadalmi és politikai felháborodást váltott ki Madridban egy 87 éves nyugdíjas asszony drámai kilakoltatása, amely rávilágított az egekbe szökő bérleti díjakra és a spanyol lakhatási válság súlyoss

Változik a nyugdíj utalása: erre számíts októberben

A szeptemberi korai utaláshoz képest októberben a „normál” időpontban érkeznek a nyugdíjak.

Közleményt adott ki a Fidesz elnöksége Hankó Balázzsal kapcsolatban

Hétfőn tárgyalja a parlament Hankó Balázs mentelmi jogának kiadását. Ez az esemény a kiépülő újkommunista önkény újabb megnyilvánulása – közölte a Fidesz elnöksége.

„Nem volt közük a meccshez” – Szoboszlai kritizálta a balhét kirobbantó ukránokat

Sajnos a magyar válogatott kapitánya hiába szeretett volna 12 pontot négy meccs után, Ukrajna szétzúzta álmainkat.

„Amikor hullarészegen jelent meg az esküvőmön, azt mondtam: ennyi volt” – Családtagok, akikkel jobb volt megszakítani a kapcsolatot

A család az a közeg, amelyről hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy bármi történjen, összetart minket. A valóságban azonban vannak olyan kapcsolatok, amelyekben a rokoni kötelék inkább teher, mint biztonsági háló.

Több ezer magyart vertek át: nem működött a népszerű csodacsepp

Több ezer magyart vertek át: C-vitamint és gyógynövényeket tartalmazó csodacseppekkel akartak súlyos mentális betegségeket gyógyítani. Közbelépett az ügyészség.

Kabát Petit több ezer ember közül szedte ki a hatóság a reptéren: ijesztő, amit átélt

Kabát Petit egy elkülönített szobába vitték a reptéren.

„Kértem, hogy szégyen nélkül mondja el egy régi szexuális vágyát” – ha azt akarod, hogy a férjed nyitottabb legyen, kezdd a hálószobában

Ha nem ítélkezel, meg fog nyílni – és hálás lesz érte. Mutatjuk, hogyan hozhat közelebb egymáshoz a nyílt kommunikáció a hálószobában.

0