Ezt olvasta már?


Ismét a NAV-val kell hadakoznia Dzsudzsák Balázsnak

Bő másfél év után ismét kellemetlen helyzetbe került a Debrecen középpályása - csak épp nem a pályán, hanem az üzleti életben.

Valahogy nincs mostanság túl nagy szerencséje a Nemzeti Adó- és Vámhivatallal Dzsudzsák Balázsnakó. Az nem derül ki a nyilvánosan elérhető adatokból és dokumentumokból, hogy a történtek időzítése puszta szerencsétlen véletlen, vagy várható esemény volt. Mindenesetre a helyzet így is, úgy is kellemetlen.

Történt ugyanis, hogy két bajnokság között a felkészülési időszakban nem tétlenkedett a focista, hiszen - ahogy arról lapunk elsőként beszámolt - miután több érdekeltségétől is megvált rövid időn belül, nem volt rest egy újabbal újra gyarapítani kisebb céghálóját. Július közepén ugyanis többségi tulajdonosként beszállt a puspökladányi, főtevékenységként üzletviteli, egyéb tanácsadással foglalkozó Market Invest Hungary Kft.-be. Az addigi egyedüli tulajdonos, Karacs Péter megbontotta üzletrészét:

magának megtartott egy 600 ezer forint értékű részt,

testvére Karacs Ádámnak névértéknek megfelelő vételáron eladott egy másik 600 ezres részt,

míg a többségi hányadot, 1,8 millió forint névértékű üzletrészt szintén névértéknek megfelelő áron, vagyis 1,8 millió forintért Dzsudzsák vette meg.

Nem töltötte tétlenül a nyári felkészülési időszakot a DVSC csapatkapitánya, volt ideje a cégeinek gyarapítására is.

Ezzel a debreceni focista 60 százalékban lett tulajdonosa az egyébként 2018-ban alapított cégnek. Mindez július 13-án történt, amit július 26-án jegyezett be a cégbíróság. Majdnem egy hónappal később azonban újabb feladata volt a cégbíróságnak a focista újdonsült szerzeményével.

A NAV Hajdú-Bihar Vármegyei Adó- és Vámigazgatósága ugyanis végrehajtást indított el a céggel szemben augusztus 23-án, aminek lezárultát a cégbírósági dokumentumok szerint a mai napig nem kezdeményezték. Magyarán az eljárást kiváltó helyzetet feltételezhetően még nem sikerült rendezniük.

 

A társaság egyébként működése első 2,5 évében lényegében alvócégként funkciónált, hiszen nem volt árbevétele, mindössze pár százezres alapkiadást számoltak el. 2021 azonban meghozta a fordulatot a 2,6 milliós árbevétellel és a 2,3 milliós profittal, ami igencsak szép jövedelmezőségi rátára utal. A tavalyi év kicsit még ennél is jobb lett 2,77 milliós árbevétellel és 2,4 milliós nyereséggel.

Dzsudzsák Balázsnak - nem mint játékos, hanem, mint üzletember - nem ez az első végrehajtás az életében. Másfél évvel ezelőtt, 2022 februárjában ugyanis ugyanez történt a résztulajdonában lévő Első Magyar Léghajógyár Kft.-nél is. Az az eset azonban annyiban mindenképp más, hogy a folyamat nem húzódott ennyire el: a február 9-én elindított végrehajtást február 28-án lezárta a NAV. A cég rendezte elmaradásait, így tovább működhet. A mostani eljárás azonban már 2,5 hónapja tart.







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Ez az apró hiba tönkreteheti az otthonát: milliókat is kifizethet a helyreállításra

A tetőtér beépítése az egyik legnépszerűbb módja annak, hogy növelje otthona életterét. Egy jól megtervezett és kivitelezett tetőtér...

A YouTube hivatalosan is „előnyben részesített platform” lett a 2026-os FIFA-világbajnokságon – Íme, mit jelent ez

Kevesebb mint 100 nap van hátra a 2026-os FIFA labdarúgó világbajnokság kezdetéig. Friss hír, hogy a legnépszerűbb videosztó felületen...

Valódi emberek, igazi értékek – indul A mi történetünk reality a TV2-n

Vadonatúj műsor érkezik a TV2-re: A mi történetünk egy dokumentum-reality, amelyet azonban késő este lehet majd követni a csatornán.

A varázslatos Bilbao: Spanyolország egyik legizgalmasabb, mégis kevésbé zsúfolt városa

Bilbao, a kortárs művészet és a baszk hagyományok találkozásának helyszíne, ahol a gasztronómia nemcsak élvezet, hanem identitás....

Trópusi ciklon közeleg, 200 km/h-nál is erősebb szél jön, özönvíz zúdulhat a kontinensnyi országra

Nagyon erős vihar alakult ki a Csendes-óceán nyugati részében, amely hamarosan elérheti a partokat – írja az Időkép.

Veszélytelen portugál szöglet

3. perc: nem alakult ki veszélyes helyzet.

Öveket bekapcsolni, elkezdődött a mérkőzés

1. perc: a hazaiak indították útjára a labdát.

13 éves lányt bántalmazott három 14 éven aluli lány

Az eset Szombathelyen történt, ütötték, rugdosták és tépték a haját. Utána a gyermeket kórházba kellett vinni, ahol jelenleg is...

"Nem voltam kész" – Pásztor Anna megrendítő vallomása a vetéléseiről

Pásztor Anna a vetélések után nehezen állt talpra.

Gáspár Bea lánya sikeréről: „Félek erről beszélni...”

Végtelenül szomorú, hogy egy édesanya csak félve mondhatja ki: büszke a lányára, mert sikerült elérnie, hogy Magyarország külgazdasági...

Nagyon dühös Irán – rendkívüli bejelentést tettek

Irán enyhe túlzással óráként tesz bejelentést egy vezető halála kapcsán.

0

Sport

Kovács István körül áll a bál, az eltiltásáról és a lefokozásáról írnak Romániában

A nagykárolyi születésű játékvezető a héten csak az Európa-ligában fújja a sípot, csütörtökön az AS Roma–Bologna meccsen.

Csoda a Bajnokok Ligájában: Idegenben 0–3, hazai pályán 5–0 és történelmi továbbjutás

A Sporting hősies fordítás után ott van a legjobb nyolc között a Bajnokok Ligájában.

A Liverpoolt emlegető Guardiola Rüdigerrel balhézott, Vinícius megindokolta a gúnyolódását

Álvaro Arbeloa a piros lapról és Thibaut Courtois sérüléséről is beszélt a Manchester City–Real Madrid BL-visszavágó után.

A „síró" Vinícius lövését piros lap követte, Courtois sem fejezte be a Real Madrid meccsét

A három angol csapatból egy jutott negyeddöntőbe a labdarúgó Bajnokok Ligája keddi játéknapján.

Sporting–Bodö/Glimt: mit mutatott a VAR és mit nézett a játékvezető? Háborognak a norvégok

A Bodö/Glimt játékosai először el sem hitték, hogy a bíró büntetőt fog ítélni a Sporting javára a második félidőben.

Az egyik magyar focista sorsa már eldőlt a Liverpool sorsdöntő BL-meccse előtt?

A Liverpool edzőjét kirúghatják, ha csapata elbukja a Galatasaray elleni BL-párharcot.

Iszonyatos mélységből a csúcsra: a világ 16 legjobb csapata között Magyarország

A magyar női kosárlabda-válogatott az elmúlt négy év alatt megjárta a poklot, de most tényleg a mennyországba jutott.

Méghogy a legveszélyesebb állás? A Fradi lubickol Európában a 2–0 után.

Az együttes nyolc ilyen párharcából hetet húzott be, kétszer jutott döntőbe, egyet meg is nyert.

Gulácsi korábbi posztriválisának savanyú a szőlő a BL-zakó után: „Csak véletlenül rúgsz ekkora gólt”

A németek kapusa hiába parádézott, a Bayer Leverkusen 2-0-ra kikapott az Arsenaltól Londonban.

A Citynek nem volt esélye a fordításra, a Real Madrid kettős győzelemmel jutott a negyeddöntőbe

Nagyjából 20 percig volt minimális esélye a Manchester Citynek a fordításra.

0
0

Bulvár

Kovács István körül áll a bál, az eltiltásáról és a lefokozásáról írnak Romániában

A nagykárolyi születésű játékvezető a héten csak az Európa-ligában fújja a sípot, csütörtökön az AS Roma–Bologna meccsen.

Kutatók: a Békemeneten 58 ezren hallgatták Orbánt, a Nemzeti Meneten 162 ezren Magyart

Tudományos módszerekkel megbecsülték a március 15-ei politikai felvonulások méretét.

Trump éjjel brutálisan lecsapott - az óriásbombázás után NATO-kilépés jöhet?

Óriásbombákat vetett be a Hormuzi-szoros térségében az Egyesült Államok. Donald Trump eközben azzal fenyegetőzött, hogy kilép a NATO-ból, amiért a tagországok megtagadták segítségkérését.

„Júniusra halott lett volna” – Donald Trump nevetve kotyogta ki egy képviselője halálos betegségét

Az amerikai elnök hozzátette, hogy ő mentette meg Neal Dunn életét.

Pánikvásárlás indult a boltokban: ezt veszik a magyarok

Tömegek keresik az alternatív megoldásokat arra az esetre, ha kifogyna a gáz vagy az üzemanyag.

Meghalt egy harmadéves honvédtisztjelölt a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Campusán

Egyelőre nem tudni, mi okozta a honvédtisztjelölt halálát.

A politikai szakértő szerint eldőlt a verseny, megvan melyik párt nyeri a választást

Ezek a számok mindenkit megleptek szerinte kicsi az esély a fordulatra.

Míg mi aludtunk, Irán megtette, amitől sokan tartottak

Úgy tűnik, Irán már mindent egy lapra tesz fel.

Három halott, három sérült: borzalmas balesetet okozott egy nő Debrecenben

A TWN.hu információi szerint vádemelést javasol az ügyészség a nővel szemben, hat évet kérnek rá.

Hegedűs Zsolt válaszolt a „takonygerincező” Takács Péternek

Kétszer is üzent a fideszes államtikárnak.

blogmorzsák

Jegyet vettél, de változott a program?

Mire számíthatunk, ha a kifizetett program nem a meghirdetettek szerint valósul meg?

0