Ezt olvasta már?

0

Itt megnézheti mennyit kereshetnek az országgyűlési képviselőink

Az előző évihez hasonlóan, automatikusan újra emelkedhet az országgyűlési képviselők fizetése, amelyet mindig az előző évi bruttó átlagkeresethez igazítanak; ez 2021-ben 428 ezer forint volt. Lássuk, milyen fizetésekre számíthatnak márciustól a honatyák!


hirdetés

Ha az előző évhez képest ténylegesen 25 ezer forintos az emelkedés – ahogy azt Varga Mihály pénzügyminiszter a közösségi oldalán megírta –, akkor a képviselők alapesetben a 2018-as törvény szerint ennek háromszorosával, vagyis 75 ezer forinttal több pénzt vihetnek haza, ám a honatyák többsége ennél jóval többel is kaphat.

A bruttó alapbér 1 millió 284 ezer forintra emelkedne, ám a képviselők további bevételre számíthatnak a bizottsági tagságuk után. Egy bizottsági tagság esetén az alapbér 1,2-szerese – 1 millió 540 ezer forint –, két bizottsági hely esetén már annak az 1,4-szerese, azaz csaknem 1,8 millió forint lehet a fizetés. A bizottsági elnökök 2,2 millió forintra, míg az alelnökök 1,9 millió forintra tarthatnak igényt. A parlamenti pártok frakcióvezetői az átlagbér hatszorosát keresik, így fizetésük márciustól akár a bruttó 2,5 millió forintot is átlépheti, és ugyanennyit vihetnek majd haza az országgyűlés alelnökei is.

Kövér László házelnök kiemelt bérre jogosult, az ő fizetése ugyanis az alapbér 2,7-szeresének megfelelő összeg, azaz több mint nyolcszorosa, mint egy átlagos magyar munkavállalóé. Márciustól tehát akár 200 ezer forinttal többel, csaknem bruttó 3,5 millió forinttal gyarapíthatja a családi kasszát.

Mindehhez nincsen szükség újabb előterjesztésre, az országgyűlési törvény három éve történt módosítása értelmében a képviselők automatikusan az előző évi bruttó átlagkereset háromszorosának megfelelő összeget kapnak. A jogszabályt akkor csak a kormánypárti képviselők és a német nemzetiségi szószólók szavazták meg.

Az alaphoz igazodóan emelkednek az automatikusan járó, képviselői juttatások is, amelyeknek elköltését számlával kell igazolni: lakásbérletre például 27 ezer forinttal többet, az alapilletmény 35 százalékát költhetik el, tehát közel 450 ezer forintot, míg mobiltelefon-költségekre annak 5 százalékát, 64 ezer forintot, irodabérletre pedig évi 900 ezer forintot fordíthatnak.

blikk.hu







0

hírek innen, onnan

A szárazság miatt őszig nem lesz víz a milánói szökőkutakban

Csak azokban a medencékben maradhat víz, ahol állatok, vagy növények élnek.

Komoly gondban vannak a cégvezetők

Magyarországon jelenleg a munkaképes korú emberek közel 75 százaléka rendelkezik munkahellyel, a munkaerő 70 százalékát a kis- és...

Negyed órán át tárgyalt Berlin polgármestere egy kamu Vitalij Klicskóval

Akkor fogott gyanút, amikor egy kijevi melegfelvonulás megrendezéséhez kért tőle segítséget.  (Külföld)

Meredeken emelkednek az élelmiszerárak Svédországban is

A tavalyi évhez képest 8,8 százalékkal.

Már 13 ezren szeretnék megkoronázni Orbánt a Duna jegén

A Facebookon viccből meghirdetett eseményt január 24-re tervezik, a Parlament elé.

Időjárás: vasárnaptól pokoli nyár vár ránk

A csúcshőmérséklet napról napra rekordokat fog dönteni.

Elképesztő dolog történt a Balatonnál

Ismét hidroplán landolt a magyar tengeren.

„Spóroljatok, különben elfogy az üzemanyag Magyarországon!” – üzenik a benzinkutasok az autósoknak

A Független Benzinkutak Szövetsége szerint a mennyiségi korlátozás is azt mutatja, hogy fogyóban az üzemanyag.

A növény- és állatvilágot, sőt, még a faanyagokat is károsítja az UV-sugárzás.

Nem csak az emberi egészségre jelent veszélyt az UV-sugárzás!

Még ilyet: fürdőzőkkel bulizik a pap a Balatonnál

Strandmisét tartanak Tihanyban június 26-án, vasárnap.

Tragédia - Meghalt egy édesanya magára hagyva két kislányát a Zala megyében történt balesetben

Szombat hajnalban halálos baleset történt a 86-os úton, amelyben két kislány elvesztette az édesanyját.

Sport

Milák Kristóf: Borzasztó, szégyen, nagyon rossz

A sztárúszó nem volt maradéktalanul elégedett újabb világbajnoki címe után.

Milák Kristóf a második világbajnoki címe után: Borzasztó, szégyen

A 2022-es vizes világbajnokságon második aranyérmét szerző Milák Kristóf a 100 pillangón megnyert aranyérmének örült, az idővel azonban annyira nem volt elégedett.

40 éves lett minden idők legundorítóbb focimeccse

Az 1982-es világbajnokság NSZK-Ausztria "mérkőzése" után akkora botrány tört ki, hogy még a Föld is beleremegett. A németeket és az osztrákokat persze nem zárták ki, pedig megérdemelték volna.

˝Azt mondták, nincs pénzük, majd nyolcvan milliót fizettek Özilért...˝

Gonzalo Higuaín egy interjúban mesélte el, hogy milyen közel állt ahhoz, hogy az Arsenalba szerződjön. De Karim Benzemáról is szót ejtett.

Visszalépett a vizes vb-től a kanadai férfi pólóválogatott

A csapatból valószínűleg többen is megfertőződtek a koronavírussal.

Videón Milák Kristóf második világbajnoki aranya az idei vb-n

A 200 pillangó után 100-on is világbajnok lett Milák Kristóf a hazai rendezésű világbajnokságon. Mutatjuk a győztes úszást.

Nem engedték medencébe az előző nap a vízben elájult szinkronúszót

Anita Alvarez számára ezzel hivatalosan is véget ért a budapesti vizes világbajnokság.

Orbán Viktor is gratulált Milák Kristófnak, nem is akárhogyan – fotó

Orbán Viktor rímekbe faragva gratulált Milák Kristófnak, aki a mai napon a 100 méteres pillangóúszásban is aranyérmet nyert a budapesti vizes világbajnokságon.

A Manchester Citytől igazol csatárt az Arsenal

A hírek szerint megszületett a megállapodás a felek között.

Két bordája eltörött, a kulcscsontja három darabban van az ob-n elgázolt magyar kerékpárosnak

A súlyosan megsérült Gönczy Gergő beszámolt az állapotáról.

Szombati sport: Ferencváros–Ludogorec Razgrad

Folytatódnak az NB I-es cspatok felkészülési meccsei. Zárulnak a vizes vb medencés számai, öttusa, kajak-kenu és vízilabda is van a kínálatban.

0

Bulvár

Milák Kristóf: Borzasztó, szégyen, nagyon rossz

A sztárúszó nem volt maradéktalanul elégedett újabb világbajnoki címe után.

UFO-észlelések Magyarországon: tucatnyi vadászgép üldözött egy UFO-t Taszár felett

Tucatnyi esetben riadóztatták a magyar légierőt ismeretlen repülő objektumok miatt.

Soros György korábbi üzlettársa szerint készülhetünk a legrosszabbra

Jim Rogers szerint tőkepiaci armageddon következik.

Szuperpuma - kiabálják a 48 éves tanárnőnek, aki felszedte ezt a 25 éves srácot - Fotók

Miután lezárta a 26 éves házasságát, regisztrált egy társkeresőre, de a korhatárokat elfelejtette beállítani. Ma már nem bánja, pedig kemény támadásokat kap a szerelme miatt.

Milák Kristóf a második világbajnoki címe után: Borzasztó, szégyen

A 2022-es vizes világbajnokságon második aranyérmét szerző Milák Kristóf a 100 pillangón megnyert aranyérmének örült, az idővel azonban annyira nem volt elégedett.

Lerombolta a VOLT Fesztivált a brit sztárbanda

Robbantások és görögtüzek a koncerten.

Van egy gyógynövény, ami növeli az életerőt és a testet-elmét felfrissíti

Talán nem lehet véletlen, hogy a világ legősibb és legmagasabb kort megélő növényét kapcsolták össze a hosszú élettel. A páfrányfenyő különös módon éppen az életkor előrehaladtával járó problémák eset

Zelenszkij: „a legszörnyűbb dolog következett be, Oroszország ellopta a békénket”

Az ukrán elnök kijelentette, népének hatalmas szüksége van a segítségre, miközben arra utalt, a jelenlegi helyzetben „mindannyian veszélyben vagyunk”.

Riadót fújt Müller Cecília, nincs sok van hátra

Hétfő éjféltől lép hatályba.

blogmorzsák

Kisebb méretek és az olasz fasizmus abszurditása

Kevesbé ismert francia és olasz harcjárművek a II. világháborúból.

A klímaszorongás gyermektelenséghez vezet?

A jövőtől való félelem miatt nem merünk gyermeket vállalni.

Beleszerettünk, erre visszavonul

Egy Oscar-jelölt alakítással és a Pókember-cameóval Andrew Garfield bizonyította, hogy a hollywoodi élvonalban a helye.

0