Ezt olvasta már?


Kenyérgyárból "kultúragyár" Siófokon

Nemzetközi nyílt építészeti pályázatot írt ki Siófok önkormányzata, ezzel beindult a térség kiemelt, 320 fok elnevezésű projektje, amelynek során Siófok volt kenyérgyárából egyedi multifunkcionális kulturális központ épül.

Már több mint hetven építész tekintette meg a helyszínt - érzékeltette a közbeszerzési eljárás iránti érdeklődést Juhász László, a kenyér sütési hőfokára utaló 320 fok projekt ötletgazdája és szaktanácsadója az MTI-nek.

A beérkező pályázatokat elbíráló bizottság elnöke Maravánszky Ákos nemzetközi hírű építész professzor lesz, a beadott pályaművekből augusztusban kiállítás terveznek a már jelenlegi állapotában is több kulturális eseménynek helyszínéül szolgáló kenyérgyárban.

A siófoki önkormányzat projektje rendelkezik a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség támogatási ígérvényével is. Az előzetes kalkulációk szerint 235 millió forint fordítható az építési tervek elkészítésére; a beruházásnak szeptember végéig kell beadnia az elvi építési engedélyt. A projekt első ütemének építése 2011 első felében kezdődne, és két év alatt valósulna meg; a 2,4 milliárd forintos költségvetéshez 1,4 milliárd forinttal járul hozzá az Európai Unió. A beruházás második ütemét a tervek szerint 2-2,2 milliárd forintos költségvetésből tíz éven belül kellene megvalósítani - mondta Juhász László.

A Balaton Fejlesztési Tanács kiemelt támogatását élvező projekt előkészítése több éve zajlik. A teljes nevén 320 fok Művészeti, Kulturális és Technikai Központ néven futó program az 1955-ben épült, helyi védettséget élvező, funkció nélkül maradt siófoki kenyérgyár átalakításával, valamint a szomszédos hajdani szódagyár területének bevonásával valósulhat meg. A tervek szerint az ingatlanok átalakításával és fejlesztésével egy olyan egyedi, emblematikus kulturális objektum létesülhet, amely jelentős kiállító- és eseménytérrel, étteremmel, kávéházzal, alkotóházzal és műhelyekkel rendelkezik majd.

A központ kiemelt célja lesz kortárs művészeti közgyűjtemények befogadása, a művészeti képzés meghonosítása. A több profilú létesítmény oktatási és tudományos ismeretterjesztő funkciókat is ellátna, helyet biztosítana rendezvényeknek, koncerteknek, konferenciáknak.

A projektfelelős szerint az üdülőrégió számára hiánypótló lenne egy ilyen turisztikai vonzerővel bíró attraktív épület és intézmény, amely számottevő kulturális és szórakozási lehetőséget biztosít. Siófok önkormányzata mintegy 400 millió forintot fordított az ingatlanok megvásárlására és további 800 millió forintos önerőt biztosít a tervek első ütemének megvalósításához.

Juhász László, aki a kenyérgyárban rendezvényeket szervező és lebonyolító Fúzió-Hungária Kft. ügyvezetője, kifejtette: a manapság divatos retróhangulat kedvez a projektnek, így a lepusztult környezet ellenére már négy éve megkezdték különleges kulturális programok, kiállítások szervezését.

Rendeztek már itt életmű-kiállítást Frank OÍGehry építésznek, volt kortárs képzőművészeti tárlat és graffiti-verseny, tavaly a Mao-korszak kínai propagandaplakátjaiból és kortárs kínai fotóművészek képeiből álló kiállításnak adott otthont. A működtetési költségeket, amelyeket jelenleg még siófoki vállalkozók állják, a fejlesztések megvalósulását követően a város biztosítja majd a turizmusból és a központ rendezvényeiből származó bevételekből.

MTI






0
0
0

hírek innen, onnan

Vihar előtti csend a tőzsdéken

Jelentős bizonytalanság van mostanában a tőzsdéken: egyik oldalról az AI-láz hajtotta nagyon sokáig a befektetőket, aminek hátán új...

Itt okozzák a legtöbb kárt az elektromos rollerek – Sokkolóak az adatok, a biztosító azonnali szabályozást szeretne, nem szabad megvárni a Kresz módosítását

Miközben egyre több sokkoló adat lát napvilágot az elektromos rollerek okozta balesetekről, egy felmérésből most az is kiderült, hogy hol...

Egyetlen hozzávalótól lesz dús és gyönyörű a rózsa egész nyáron át

Ha erre odafigyelsz, akkor gyönyörűen virágzó lehet a rózsád, amelyben egész nyáron át gyönyörködhetsz.

Az amerikai Patriot rendszer olcsóbb alternatíváját fejleszti Ukrajna

Egy ukrán cég, a Fire Point augusztustól napi három FP-7.x rakétát gyártana a Patriot rakéták árának nagyjából egyötödéért.

Ketyeg az óra rengeteg magyar házaspárnak: júliustól milliókat követelhet vissza rajtuk az állam

Kormányzati beavatkozás hiányában az érintetteknek egy összegben, 120 napon belül akár 1,9–3,7 millió forintos büntetést kell...

Több mint kétszáz drón zúdult Ukrajnára az éjjel, cserébe az ukránok egy fontos orosz olajfinomítót támadtak

Az orosz hadsereg 207 csapásmérő és álcadrónnal támadott ukrajnai célpontokat szerdára virradóra.

Megszületett a döntés: több száz hazai önkéntes tűzoltóság kap komoly állami támogatást

A pályázati kiírásra 652 szervezet nyújtotta be az igényét, amelyek végül összesen 551,8 millió forint támogatást nyertek el.

Iránykereséssel nyithat a tőzsde: ezt várják ma a befektetők a magyar piacon

Iránykereséssel nyithat szerdán a Budapesti Értéktőzsde az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint.

Egészséges-e nyitott ablaknál aludni? A dán kutatók erre adtak választ

Sokan el sem tudják képzelni az éjszakai pihenést résnyire nyitott ablak nélkül, még a fagyos téli hónapokban sem, míg mások a...

Hány hónapot kell dolgozni egy családi házért? Mutatjuk a számítást

A Bankmonitor szakértői megnézték, mennyi hónapot kell dolgozni a három legalacsonyabb és a három legmagasabb átlagkeresetű járásban -...

0

Sport

Puskás-díjra esélyes góllal nyert a magyar válogatott

Hátrányban volt a magyar válogatott Kazahsztán ellen, de fordított.

Itt a meglepetés, a Liverpool sztárjára hajt a Real Madrid

Napirenden van Ryan Gravenberch leigazolása.

Dembélé elbeszélgetett Mbappével, hogy a francia válogatottban több energiát tegyen a védekezésbe, mint a Real Madridban

Néhány évvel ezelőtt azért meredek lett volna azt gondolni, hogy Ousmané Dembélé mentalitása lehet az etalon Kylian Mbappé számára.

Marco Rossi nem köntörfalazott: topjátékosunk csak egy van

Szűcs Tamás gyors, mint a villám, nagy jövő előtt áll.

Florentino Pérez 150 milliót ajánlott az Atlético csatáráért, a rivális röhögve nemet mondott

A Real Madrid régi-új elnöke betartotta az ígéretét, valóban egy világsztárért tett ajánlatot.

A közmédia végre elárulta a terveit, Hajdú B. Istvánt is érintik a friss infók

Ezt a csapatot küldi az M4 Sport a világbajnokságra, ha már a válogatott itthon ragadt.

Kerkez jó híreket kapott a Liverpool új edzőjétől - Ezért lépett le a válogatottól?

A magyar válogatott ma este már Kerkez Milos nélkül lép pályára a kazahok ellen.

Kevesebb pénzt kapnak az NB I-es klubok az MLSZ-től, mások trehánysága miatt nem adnak többet

A főtitkár szerint nem a futballban kell elkezdeni az állami költségvetés rendbetételét.

0
0

Bulvár

Lannert Judit: Az egyházi iskolák akkor maradhatnak fenn, ha ők is felveszik a roma gyerekeket a nem roma gyerekek mellé

Visszaengedné a civileket az iskolába, hozzányúlna az osztályozáshoz, integrálná a tantárgyakat az új oktatási miniszter.

A bukott miniszterelnök-jelöltet elfelejtette a magyar Parlament, az RTL mentené meg

"Vihetné magával a Magyar Pétert is" - háborognak az Árulók reality rajongói.

Váratlan döntés: eltöröltek egy adót Magyarországon, a befizetett pénzt is visszaadják

Az agrárminiszter rendelete nemcsak megszünteti a dísznövényadót, hanem elrendeli a 2026-os összegek visszafizetését is.

Hegedűs Zsolt elmondta, miért váltották le Győrfi Pált az OMSZ-nél

Győrfi Pál szóvivői szerepkörből történő távozásáról és az Országos Mentőszolgálat kommunikációjának jövőjéről fogalmazott meg határozott véleményt Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter.

A közeledő brutális vihar miatt több vármegyére is elsőfokú riasztást adtak ki

Jelentős időjárás-változásra kell felkészülni az ország nagy részén, ugyanis kedden egy erős hidegfront éri el Magyarországot, amely heves zivatarokat, viharos széllökéseket és intenzív csapadékot hozhat. A A k

Magyar Péter miatt már nem mondhat le Sulyok Tamás

Az államfő kényszerhelyzetbe került.

Magyar Péter: Megvan a titkos kormány-határozat a Vitnyédre tervezett migránstáborról, be fogjuk mutatni

Magyar Péter egy keddi parlamenti felszólalásában jelentette be, hogy birtokukban van az állítólagos vitnyédi migránstáborról szóló kormányhatározat. A miniszterelnök szerint a dokumentum bizonyítja, hogy az Orbá

„Mindenki irigyelte a kapcsolatunkat, közben hónapok óta külön szobában aludtunk” – Ilyenek belülről az Insta-kompatibilis párok

Kívülről sok kapcsolat úgy néz ki a közösségi médiában, mintha egy romantikus film jelenete lenne. A valóság azonban gyakran egészen más, és sokszor komolyabb problémák elkendőzésére szolgál.

Elképesztő sztori terjed egy Fidesz-politikusról, akit most tartóztattak le

A 24.hu azt állítja, hogy a kétmilliárdos vesztegetési ügyben letartóztatott korábbi II. kerületi polgármester, Láng Zsolt politikus miatt kerülhetett le 2014-ben a Kossuth Rádió műsoráról az Időfutár című né

blogmorzsák

Beszélgetés László Ferenc helikopterpilótával

„A 47 év repülést, 62 429 felszállást és 9007 óra 58 perc repült időt magába foglaló szakmai életútról folytatott beszélgetésünket ezzel a másfél évtizedes időszakkal zárjuk.“

Interjú a NunSlaugher énekesével

"Nem hiszem, hogy a NunSlaughter beleférne az extrém metal kategóriába."

0