Ezt olvasta már?


Keresztes László Lóránt lett az LMP frakcióvezetője

Keresztes László Lóránt társelnököt választotta vezetőjének az LMP parlamenti frakciója kedden. A politikus a posztról lemondott Szél Bernadettet váltja.

Keresztes László Lóránt budapesti sajtótájékoztatóján maga számolt be a frakcióülésen született döntésről. Elmondta, ő nem vett részt a voksoláson, a döntést képviselőtársai egyhangúlag hozták meg. Az új frakcióvezető különösen fontosnak nevezte, hogy az LMP parlamenti munkájával biztosítsa "a valódi népképviseletet", és vállalja fel konkrét helyi ügyek képviseletét. Hozzátette: politikai munkájukkal az ökopolitika alapjait szeretnék bemutatni.

A helyi ügyek iránti elkötelezettségét azzal is indokolta, hogy nyolc évig pécsi önkormányzati képviselő volt, mielőtt most tavasszal bekerült a parlamentbe.

Hozzátette: frakcióvezető-helyettesnek Demeter Márta és Schmuck Erzsébet mellett Csárdi Antalt választották meg a nyolcfős képviselőcsoportban.

Keresztes László Lóránt megköszönte elődje, Szél Bernadett frakcióvezetői munkáját. Értékelése szerint Szél Bernadettet dicséri, hogy az LMP-frakció a mostani és az előző parlamenti ciklusban - létszámarányosan - a legaktívabb és legfelkészültebb képviselőcsoport volt.

A Jobbikkal lehetséges együttműködésről kérdésre válaszolva azt mondta, konkrét helyi programok mentén helyi megállapodásokat lehet kialakítani, ebben szerinte az országos pártvezetéseknek csak a keretek megteremtése a feladata.

Bírálta a kormány migrációs politikáját, ugyanakkor úgy látja, hogy a jövő évi európai parlamenti választáson ez lesz a központi téma.

Keresztes László Lóránt szerint a kormánynak nincs koherens politikája a migráció ügyében, a migrációt hatalomtechnikai eszközként használja, nem érdekli a krízis valós oka, és nem is tesz semmit a megoldására. Arra használja ezt a kérdést, hogy saját hatalmát bebetonozza - hangoztatta.

Az LMP-s politikus azt mondta: egyetért azzal, hogy a globális migráció nagyon súlyos kérdés; szerinte vitát kell indítani arról, mi áll a krízis hátterében, ekkor lehet megoldásokat kidolgozni. Rögzítette azt is, a migrációs politikának nemzeti hatáskörben kell maradnia, a határokat meg kell védeni, az illegális migrációt pedig meg kell állítani.

Egy másik kérdésre beszámolt arról is, hogy az LMP vezetése a hét második felére alakítja ki álláspontját a Sargentini-jelentésről.

A társelnök szükségesnek nevezte, hogy strukturális változtatásokat hajtsanak végre az LMP-ben, amellyel irányíthatóbbá válik a párt. Problémaként beszélt arról, hogy nem teljesen világos, milyen jogkörök tartoznak az elnökök és az országos elnökség alá. Ezt kell világosabban meghatározni - tette hozzá.







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Ezt tudnod kell, mielőtt utazási utalványt ajándékozol a mamának – elolvastuk helyetted az apróbetűs részt

Hiába a legjobb szándék, ha végül a megajándékozott és az ajándékozó is ráfizet.

Nagy a baj? Elmaradt Csányi Sándor népszerű előadása

Rossz hír érkezett a színházrajongók számára: Csányi Sándor kedd esti, maglódi fellépése váratlanul elmaradt. A népszerű színész a...

Ne egye meg, ha ilyen mazsolát vett!

Növényvédőszer-maradék jelenléte miatt kivont a forgalomból több, különböző minőségmegőrzési idejű PACO mazsola terméket a...

Döntött a Fed - Merre indul a dollár és a forint?

Szerda kora délután hirtelen esni kezdett a hazai deviza, miután az izraeli légierő csapást mért Irán legnagyobb földgáz-feldolgozó...

Áttörés a részecskefizikában: a CERN egy sosem látott, szupernehéz protont talált

A genfi Nagy Hadronütköztető felfedezése a kvantum-színdinamika elméletének eddigi legpontosabb tesztjét teszi lehetővé.

Robbie Keane az EL-kiesés után: "Utálok veszíteni, de fel kell készíteni a csapatot egy másik szezonra"

Így értékelte Robbie Keane a Braga-Ferencváros (4-2) Európa Liga-visszavágót.

Csehország kész segíteni, hogy Szlovákia újra kapjon kőolajat

Csehország kész olyan beruházásokat eszközölni, amelyek biztosítanák a kőolaj újbóli szállítását Szlovákiába - jelentette ki Karel...

Újraindult a kőolajexport – meglepő helyről érkezik az olaj

Részlegesen újraindult a kőolajexport Irak északi részén, ahol napi 250 ezer hordós kapacitással ismét Törökország felé szállítanak.

Puskás-Dallos Bogi: Amennyire megijeszett, annyira vonzott is a főváros

Mikor jön el az a pont, amikor váltani kell? A Küszöb harmadik epizódjában Dallos Bogi mesél a fővárosba költözés dilemmáiról.

Sean Penn szétlőtt vasúti kocsiból készített pót-Oscart kapott Zelenszkijéktől – videó, fotó

Bár Sean Penn a legjobb férfi mellékszereplő díját a 2026-os Oscar-gálán nem vette át, mert erőteljes üzenetként inkább Ukrajnába...

0

Sport

Csoda a Bajnokok Ligájában: Idegenben 0–3, hazai pályán 5–0 és történelmi továbbjutás

A Sporting hősies fordítás után ott van a legjobb nyolc között a Bajnokok Ligájában.

A Liverpoolt emlegető Guardiola Rüdigerrel balhézott, Vinícius megindokolta a gúnyolódását

Álvaro Arbeloa a piros lapról és Thibaut Courtois sérüléséről is beszélt a Manchester City–Real Madrid BL-visszavágó után.

A „síró" Vinícius lövését piros lap követte, Courtois sem fejezte be a Real Madrid meccsét

A három angol csapatból egy jutott negyeddöntőbe a labdarúgó Bajnokok Ligája keddi játéknapján.

Videó: Óriási potyagólt kapott a Fradi kapusa az Európa-ligában

Borzalmas félidőn van túl a Ferencváros a Braga otthonában.

Sporting–Bodö/Glimt: mit mutatott a VAR és mit nézett a játékvezető? Háborognak a norvégok

A Bodö/Glimt játékosai először el sem hitték, hogy a bíró büntetőt fog ítélni a Sporting javára a második félidőben.

Méghogy a legveszélyesebb állás? A Fradi lubickol Európában a 2–0 után.

Az együttes nyolc ilyen párharcából hetet húzott be, kétszer jutott döntőbe, egyet meg is nyert.

Iszonyatos mélységből a csúcsra: a világ 16 legjobb csapata között Magyarország

A magyar női kosárlabda-válogatott az elmúlt négy év alatt megjárta a poklot, de most tényleg a mennyországba jutott.

A Citynek nem volt esélye a fordításra, a Real Madrid kettős győzelemmel jutott a negyeddöntőbe

Nagyjából 20 percig volt minimális esélye a Manchester Citynek a fordításra.

Gulácsi korábbi posztriválisának savanyú a szőlő a BL-zakó után: „Csak véletlenül rúgsz ekkora gólt”

A németek kapusa hiába parádézott, a Bayer Leverkusen 2-0-ra kikapott az Arsenaltól Londonban.

A legjobbak közé választották a vb-re bravúrosan kijutó magyar válogatott centerét

Csapatunk 28 esztendő után léphet újra pályára világbajnokságon.

0
0

Bulvár

Kutatók: a Békemeneten 58 ezren hallgatták Orbánt, a Nemzeti Meneten 162 ezren Magyart

Tudományos módszerekkel megbecsülték a március 15-ei politikai felvonulások méretét.

„Júniusra halott lett volna” – Donald Trump nevetve kotyogta ki egy képviselője halálos betegségét

Az amerikai elnök hozzátette, hogy ő mentette meg Neal Dunn életét.

Trump éjjel brutálisan lecsapott - az óriásbombázás után NATO-kilépés jöhet?

Óriásbombákat vetett be a Hormuzi-szoros térségében az Egyesült Államok. Donald Trump eközben azzal fenyegetőzött, hogy kilép a NATO-ból, amiért a tagországok megtagadták segítségkérését.

Meghalt egy harmadéves honvédtisztjelölt a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Campusán

Egyelőre nem tudni, mi okozta a honvédtisztjelölt halálát.

Szigorítanak a benzinkutaknál: többet kell fizetnie hamarosan annak, aki így tankolna Szlovákiában

Tarthatatlanná vált a helyzet az észak-szlovákiai benzinkutakon, mivel tömegesen járnak át az üzemanyagért Lengyelországból. A szlovák kormány külön árkategóriával szabna gátat a gyakorlatnak.

Ez a színésznő volt Gobbi Hilda titkos szerelme: csak úgy lángolt köztük a szenvedély, hivatalosan mégsem vállalták fel a románcot

Gobbi Hilda sosem csinált titkot abból, hogy a saját neméhez vonzódik, ám amikor beleszeretett egyik híres kolléganőjébe, mégis arra kényszerült, hogy eltitkolja a nyilvánosság elől a forró románcot.

A politikai szakértő szerint eldőlt a verseny, megvan melyik párt nyeri a választást

Ezek a számok mindenkit megleptek szerinte kicsi az esély a fordulatra.

Három halott, három sérült: borzalmas balesetet okozott egy nő Debrecenben

A TWN.hu információi szerint vádemelést javasol az ügyészség a nővel szemben, hat évet kérnek rá.

Míg mi aludtunk, Irán megtette, amitől sokan tartottak

Úgy tűnik, Irán már mindent egy lapra tesz fel.

Hegedűs Zsolt válaszolt a „takonygerincező” Takács Péternek

Kétszer is üzent a fideszes államtikárnak.

0