Ezt olvasta már?

0

Két és félszeresére nő a szállásadók forgalma a közelgő hosszú hétvégén

Több mint két és félszeresére nő a szállásadók forgalma az augusztus huszadikai hosszú hétvégén a tavalyi év ugyanezen időszakához képest.


hirdetés

Átlagosan 46 650 forintot fizetnek a vendégek foglalásonként a Szallas.hu elemzése szerint. Úti célok közül Siófok, Hajdúszoboszló, Eger, Szeged és Gyula a legkeresettebbek.

Több mint két és félszeres a forgalomnövekedés az augusztus huszadikai hosszú hétvégén a tavalyi év ugyanezen időszakához képest. Egy átlagos augusztusi hétvégéhez viszonyítva is jelentős a növekedés, több mint duplájára nő a forgalom. „A jó idő és az államalapítás ünnepének hosszú hétvégéje miatt tovább fogunk nyaralni idén, és sokan augusztusra időzítették az üdülést” – mondta Keresztes Nóra, a Szallas.hu marketing menedzsere. Foglalásonként átlagosan 46 650 forintot hagynak ott a vendégek, a SZÉP-kártyások pedig 39 000 forintot fizetnek. „Megvizsgáltuk a legeket, melyek közül egy csaknem hatszázezres és egy 2500 forintos foglalás bizonyult a legszélsőségesebbnek” – árulta el a marketing szakember.

A vendégházak és az apartmanok még mindig magasan a legnépszerűbb szállástípusok, a foglalások több mint 46 százaléka szól valamelyikbe. A panziók (16%), a három- (13%) és a négycsillagos (9%) hotelek folytatják a legkedveltebb szálláshelyek sorát. „Színes programokkal csalogatják magukhoz a vendégeket a szállástulajdonosok” – tette hozzá Keresztes Nóra. Például az új kenyér ünnepével, jelmezkölcsönzéssel, kincskereső kalanddal, állatsimogatóval és borkóstolóval is készülnek a szállásadók a Szallas.hu adatai szerint.

3 balatoni település is a top úti célok között

A magyar tenger térségéből Siófok, Balatonlelle és Balatonfüred számíthatnak a legnagyobb zsúfoltságra az államalapítás ünnepének hosszú hétvégéjén. A 10-es toplistán Hajdúszoboszló, Eger, Szeged, Gyula és a főváros mellett még Debrecen és Zalakaros kaptak helyet. „A belföldi foglalások magasan vezetnek, de jócskán vannak külföldre útnak indulók is; ők Krakkó, Zakopane és Torockó közül választanak célpontot leggyakrabban” – mondta a marketing menedzser.

A Szallas.hu a belföldi foglalások mellé a térség turisztikai attrakcióira szóló kedvezménykuponokat is küld a vendégek számára: a statisztikák alapján az egri vár, a Miskolctapolca Barlangfürdő és a Zalakarosi Fürdő a befutók. Az élmezőnyben végzett még a Hévízi Tófürdő, a Festetics-kastély, a Harkányi Gyógyfürdő, a Siklósi vár, a Plázs Siófok, a Kehida Termál Gyógy- és Élményfürdő, valamint a Demjéni Termáltó is.

Tovább tart a nyár

Erős szeptembert vetít előre a Szallas.hu szakembere, több mint 100 nappal előre foglalnak a vendégek. A hazai települések közül az ősz első hónapjában Eger, Budapest és Hajdúszoboszló vonzza a legtöbb kikapcsolódásra vágyót, de Miskolctapolca, Gyula, Zalakaros, Hévíz, Siófok, Szeged és Egerszalók is a top 10-ben végeztek. A határon túlról Crikvenica, Zakopane és Krakkó a legerősebb mágnesek. Az átlagos foglalási érték a jelenlegi adatok alapján 56 500 forint.

Toplisták

Top 10 belföldi úti cél az augusztus 20-ai hosszú hétvégén

1. Siófok

2. Hajdúszoboszló

3. Eger

4. Szeged

5. Gyula

6. Budapest

7. Balatonlelle

8. Debrecen

9. Zalakaros

10. Balatonfüred

 

Top 10 külföldi úti cél az augusztus 20-ai hosszú hétvégén

1. Krakkó

2. Zakopane

3. Torockó

4. Rakovica

5. Szováta

6. Csíkszereda

7. Poprád

8. Csernakeresztúr

9. Káposztafalva

10. Zadar

 

TOP 10 attrakció

1. Egri vár

2. Miskolctapolca Barlangfürdő

3. Zalakarosi Fürdő

4. Hévízi Tófürdő

5. Festetics-kastély

6. Harkányi Gyógyfürdő

7. Siklósi vár

8. Plázs Siófok

9. Kehida Termál Gyógy- és Élményfürdő

10. Demjéni Termáltó

 

Top 10 belföldi úti cél ősszel (az előfoglalási adatok alapján)

1. Eger

2. Budapest

3. Hajdúszoboszló

4. Miskolctapolca

5. Gyula

6. Zalakaros

7. Hévíz

8. Siófok

9. Szeged

10. Egerszalók

 

Top 10 külföldi úti cél ősszel (az előfoglalási adatok alapján)

1. Crikvenica

2. Zakopane

3. Krakkó

4. Medulin

5. Szováta

6. Zadar

7. Torockó

8. Vir

9. Pula

10. Varsó








hírek innen, onnan

Zseniális teszt: felismeritek, hol készültek ezek a fotók?

A következő kvízválogatásban képeket kell felismernetek, ezek közül városokat, és híres magyar zeneszerzőket. De egy izgalmas...

A világ legidősebb ejtőernyőse egy 102 éves nagyi

Videó és fotó a legcukibb és egyben legidősebb ejtőernyőséről, aki világrekordot állított be a 4200 méteres ugrásával!

Teljes erőbedobással forgat: felkészült kívzmesterként tér vissza a képernyőre Gundel Takács Gábor

Budapest Gőzerővel forgatja a TV2-n a január 2-án debütáló új Legyen Ön is milliomos! adásait Gundel Takács Gábor (54), aki a sajtót...

Köllő Babett: nem érdekel, hogy lek...áztak

A bevallottan testképzavaros, korábban anorexiával küszködő Babett igazán merész szerelésekben mutatta meg magát a...

Randizás és herpesz - Kell-e szólnom a partneremnek?

Az orális herpesszel való randizás a legtöbb ember számára kellemetlen. Nehéz elmondani az új partnernek, hogy fertőző betegséggel...

Nagyobb veszélyt jelent a szívritmuszavar, mint gondolnánk

A Biosense Webster (Johnson & Johnson Medical) legfrissebb jelentése szerint a leggyakrabban előforduló szívritmuszavar, a pitvarfibrilláció...

Egyre csak növekszik Csehország lakossága

Csehország lakosainak száma szeptember végén meghaladta a 10,63 milliót, ami 27 700-al több, mint 2017 végén - közölte a cseh...

Top10: Ezekre a filmekre kerestek rá a legtöbbször a Google-ban 2018-ban

Nincs meglepetés az élmezőnyben: sikerfilmek, folytatások és szuperhős mozik viszik a prímet az internetezők körében. Mint minden évben,...

Toplista: A 20 legjobb 2018-as akciófilm

A mostani hétvége után lecsengenek az idei akciófilmek, így eljött az idő, hogy egy listára rendezzük 2018 legjobbjait. Lássuk! Elnézve...

Így lehet elszúrni a vizsgaidőszakot: öt hiba, amit minden egyetemista elkövet

Kezdődik a vizsgaidőszak, majdnem két hónapos megpróbáltatás vár az egyetemistákra és főiskolásokra. Milyen hibákat érdemes...

Mi vezeti a Google 2018-as keresési listáját?

A világon a labdarúgó-világbajnokság, Magyarországon a választás vezeti a Google 2018-as abszolút keresési listáját.

0

Sport

A románokat legyőzve bucsúzott az EB-től a kéziválogatott

A magyar női kézilabda-válogatott 31-29-re legyőzte Romániát a franciaországi Eb-n.

Ritkán látható védelmi hiba miatt nem lett BL-nyolcaddöntős az Inter

Kwadwo Asamoah kellemetlen bakija sokba került az Internek. Minden értelemben.

A norvégok eldöntötték, hogy bejutunk-e az kézi-vb elődöntőjébe

Gyakorlatilag lehetetlen lesz annyira megvernünk a románokat, hogy éremért játszhassunk.

A szobájában próbálta ki a síugrást a részeg Räikkönen

Lappföld Legendák szólnak a 2007-es világbajnok Forma1-es pilóta, Kimi Räikkönen (39) tivornyázásairól, a finn sportember kedveli az alkoholt, ha éppen nem 300 kilométer/órás sebességgel száguld valamelyik versenypályán.

Kloppnak fogalma sincs, hogyan tudott akkorát védeni Alisson

Végtelenül elégedett, megkönnyebbült és boldog volt Jürgen Klopp, miután a Liverpool 10-ra legyőzte a Napolit a Bajnokok Ligája csoportkörének utolsó fordulójában, és ezzel bejutott a legjobb 16 közé.

Jön a magyar-román az Eb-n - Sportmenü

Rövidpályás úszó-vb, kézi Eb, Bajnokok Ligája, snooker. Lesz miből válogatni!

Madridban verte bucira a Realt a Cszka Moszkva

Ugyan nem volt tétje, de azért egy mégis rosszul néz ki, ha hazai pályán három góllal elverik a Realt.

Hatalmas győzelemmel zárta az évet a magyar férfi válogatott

Fölényes győzelemmel zárta az évet a magyar férfiválogatott.

Hatalmas verésbe szaladt bele hazai pályán a Real

A címvédő otthon, az AS Roma idegenben kapott ki a BL csoportkörének utolsó játéknapján.

Ismét világbajnok Hosszú Katinka

Hosszú Katinka 200 méter pillangón is megvédte címét a Hangcsouban zajló rövidpályás úszó-vébén.

0

Bulvár

Parlamenti botrány: Áder János váratlanul megjelent az ülésteremben

Áder Jánost nagy tapssal fogadták a fideszes képviselők, miközben az ellenzékiek egyfolytában fütyültek és szirénáztak.

A második legnagyobb rákkeltő a dohányzás után

Nagyon sok ráktípusért felelős lehet az elhízás, ezzel a második legnagyobb rákkeltő tényezőnek számít.

Az 51 éves magyar műsorvezetőnő 15 évvel fiatalabb ügyvédjébe szerelmes

Pártos Csilla már egy éve él boldog kapcsolatban ügyvéd párjával.

Beindultak az oroszok

Oroszországban 167 494 új autót adtak el novemberben, 10,1 százalékkal többet az egy évvel korábbinál. Októberben a növekedés alacsonyabb, 8,2 százalék volt.

Óriási havazás jön a hétvégén

Helyenként akár 20 centiméternyi hó is hullhat a hétvégén egy mediterrán ciklonnak köszönhetően.

Ezért szakított milliárdos párjával a magyar topmodell

Veszélybe került Zahorán Bertold modellkarrierje a 26 évvel idősebb párja mellett, ezért komoly döntést hozott.

VV Reni keményen beszólt VV Erának: Azt a f*szt sz*pod, amibe én beleültem

VV Reni alaposan összeszólalkozott Erával, ám a két lány végül sikeresen pontot tett a konfliktus végére.

Nagyot buknak a nyugdíjasok a Nők40-nel: itt a megdöbbentő állítás

A"Nők 40" nyugdíjkedvezmény indoklása szerint a társadalom elismeri a nők fokozott, kettős tehervállalását, hiszen helyt kell állniuk a munkahelyen és a családban is. A kedvezményt választók azonban sokat veszítenek, Gerencsér László, a közgazdaságtudomány kandidátusának tanulmánya szerint. Úgy látja: azért választják mégis sokan, mert nincs meg a megfelelő nyugdíjismeretük.

blogmorzsák

5 érdekesség a berlini falról

Egykoron a hidegháború szimbó­luma volt és 136 haláleset helyszíne. Kelet és nyugat hidegháborús találkozásának vonala: a berlini fal.

Breaking news: Magyarországon van ellenzék!

Hálásak lehetünk az ellenzéknek, mert szemtől szembe tett fel kérdéseket Orbánnak - és így tízezrek láthatták az igazi arcát.

Bukott vezető lejjebb adná – ne állást keress, hanem feladatot!

Ha lehetőséget látsz, ne hagyd, hogy megzavarjon az álláshirdetés!

Egy cipőben járunk!

Vajon a szegénységi bizonyítvány is újra divatba jön? Miket is beszélek - hisz nincs is szegénység.

Ha a kormány csal, akkor a válasz­tóknak sem kell úriembernek lenniük

Mit várunk attól, hogy elénekeljük a „Ha én rózsa volnékot“ és szépen hazamegyünk?

Rettenthetetlen nőkről fog szólni az Oscar

Emma Stone és Natalie Portman is esélyes lehet, de a verseny egyre kiszámíthatatlanabb.

A dolgozóknak még nagyobb lesz a motivációjuk, hogy külföldre menjenek

Ezzel a lépéssel a Fidesz még csak nem is javítja a magyar gazdaság versenyképességét.

Bolti bejglik tesztje

Aki időhiányban küszködik az ün­nepek alatt, annak szól ez a teszt: 9 darab, országos láncok­ban kapható mákos bejgli vakteszteltje.

Klasszikus rakott karfiol

Egészséges és finom, laktató és nem kerül sokba - ritkaság ennyi előny egy ételben!

A hasizom hatékony edzése

A leggyakrabban edzett izomcsoport, mégis annyi téves információ kering róla.

3 karácsonyi ajándék­ötlet, ha már pánikolsz!

Pár nap van hátra, hogy besze­rezd az ajándékokat és fogalmad sincs, hogy kinek mit vegyél?

Exkluzív interjú Presser Gáborral

Presser Gábor nem szereti, ha a kort­ársai nyafognak, hogy ma nincs jó zene. Csak nyi­tottnak, befogadónak kell lenni hozzá.

0