Ketten indulnak a rádióelnöki posztért
Ketten indulnak a Magyar Rádió elnöki posztjára kiírt pályázaton, miközben előzőleg hatan vásárolták meg a pályázati dokumentációt.
Szerdán járt le a Magyar Rádió elnöki posztjára kiírt pályázat határideje, a déli határidőig ketten adták le pályázati anyagukat a Magyar Rádió Közalapítvány titkárságán - tudta meg az MTI a közmédiumot felügyelő közalapítvány illetékesétől, aki ugyanakkor nem tudta megmondani, hogy - tekintetbe véve a parlamentnek benyújtott, a közmédiumokat is érintő, s már végszavazás előtt álló törvényjavaslati csomagot - végül mi lesz az elnökválasztás menete. Azt, hogy kik a pályázat leadói, a titkárság illetékese nem mondta el, csak annyit lehet tudni, hogy csütörtökön lesz borítékbontás.
Nem adta be a pályázatát Szayly József, a közrádió alelnöke. Döntésének okát az MTI-nek az alelnök úgy magyarázta, hogy a parlament előtt lévő törvényi változtatási szándékok miatt "okafogyottá vált" az indulása. Ha azonban kialakulnak az új törvényi keretek, szakmai vezetőként megméretteti magát - tette hozzá. Két másik pályázó, Heal Edina, a Sláger Rádió volt vezérigazgatója és Balogh Gábor ügyvéd sem adták be pályázatukat. Döntésük okát nem kommentálták az MTI-nek.
Such György jelenlegi rádióelnök a Népszava június 12-i számában úgy nyilatkozott, hogy nem indul újra az elnöki posztért. Márciusban még azt közölte az újraválasztását napirendre tűző rádiós kuratóriumnak írott levelében, hogy a pályázat nélküli hosszabbítás lehetőségével nem kíván élni. A levélben akkor azt írta: kész megpályázni a tisztséget, ha a "demokratikus politikai erők egyöntetű támogatását sikerül ismét elérni." Akkori döntése indokaként az MTI-nek azt mondta, hogy a pártdelegáltakból álló kuratóriumi elnökségben nem volt konszenzus a jelöléséről. A Magyar Rádió elnöke így csak július 31-ig vezeti a közmédiumot. Such Györgyöt szerdán az MTI nem tudta elérni.
Április 14-ig hatan vásárolták meg a Magyar Rádió elnöki posztjára kiírt pályázat dokumentációját. Az elnöki posztért eredetileg indult Such György, a közrádió jelenlegi elnöke, Szayly József rádió-alelnök, Heal Edina, a Sláger Rádió volt vezérigazgatója, illetve Balogh Gábor ügyvéd, rádiós rendező. Az ötvenezer forintos pályázati anyagot két olyan személy is megvásárolta, aki nem járult hozzá nevének közléséhez.
A Magyar Rádió Közalapítvány illetékese nem tudta megmondani, hogy - tekintetbe véve a közmédiumokat is érintő, végszavazás előtt álló törvényjavaslati csomagot - végül mi lesz az elnökválasztás menete. Az új szabályozás értelmében megszűnne a Magyar Rádió Közalapítvány, továbbá a Fidesz médiacsomagjának a médiát és a hírközlést szabályozó törvényjavaslata szerint a közmédiumoknak, így a Magyar Rádiónak nem elnöke, hanem vezérigazgatója lenne, a vezérigazgatót pedig a létrejövő Közszolgálati Közalapítvány nevezné ki.
A jelenlegi szabályok értelmében a tizenöt tagú kuratóriumi elnökség kétharmados arányú szavazatával terjeszti a társadalmi kurátorokkal kiegészült testület elé az új elnök személyét. A megválasztáshoz a nagykuratórium szintén kétharmadának támogató szavazata szükséges.
A jelenleg hatályban lévő médiatörvény továbbá úgy rendelkezik, hogy ha az elnökség nem tud az összes tag kétharmados többségével javaslatot tenni a műsorszolgáltató elnökének személyére, és ugyanilyen szavazataránnyal új pályázat kiírásáról sem tud dönteni a pályázat beadási határidejétől számított harminc napon belül, megbízatása megszűnik. Az eredeti kiírás szerint az elnökről július végéig kell döntésnek születnie. Az új elnök 2010. augusztus 1-jétől négy évre tölthetné be a posztot.
A Cser-Palkovics András és Rogán Antal fideszes képviselők által június 11-én benyújtott médiacsomag értelmében a Magyar Televízió (MTV), a Magyar Rádió, a Duna Televízió és a Magyar Távirati Iroda (MTI) szervezetileg külön maradnának, de nonprofit zártkörű részvénytársaságokként működnének tovább. Közös felügyeleti szervük a Közszolgálati Közalapítvány lenne. A civil kontrollt egy tizennégy tagból álló Közszolgálati Testület biztosítaná. Létrejönne továbbá a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság, amelynek autonóm államigazgatási szerve a Médiatanács lenne.
Hétfőn fogadták el a parlamentben az öt előterjesztés negyedik elemét, az új médiaszabályozáshoz kapcsolódó alkotmánymódosítást, amellyel a Fidesz átírta az alaptörvény, a sajtó- és véleménynyilvánítás szabadságáról szóló 61. paragrafusát. A csomag ötödik, "médiaalkotmánynak" nevezett elemének általános vitáját is lefolytatják a nyári rendkívüli ülésszak végéig. Az indítványhoz augusztus 31-ig lehet módosító indítványokat benyújtani. A médiacsomag azon elemének részletes vitája szeptember első felében, a róla szóló határozathozatal pedig októberben várható. A médiastruktúrára vonatkozó maradék három javaslatról a tervek szerint a következő hetekben, de még július 19-e előtt, vagyis a parlament jelenleg is zajló nyári ülésszaka alatt megtartják a végszavazást.
MTI
hírek innen, onnan
Felgyújtott busz, petárdafüst és szélsőjobbos zavargások Belfastban
Hiába könyörgött a rendőrség, a bevándorlóellenes csoportok háborús tereppé változtatták a várost, miután egy szudáni brutálisan...
Ijesztő dolgot találtak a kutatók: veszélyes lehet a túl gyakori szunyókálás?
Sokan csak egy kis ártatlan pihenésnek tartják, pedig a gyakori vagy hosszú szunyókálás komoly figyelmeztető jel is lehet. Egy friss...
Benyújtotta a kormány az uniós források hazahozatalához szükséges törvényjavaslatot
Benyújtotta a kormány az európai uniós forrásokhoz való hozzáférés érdekében szükséges egyes törvények módosításáról szóló...
Nyögvenyelősen indult a magyar-kazah futballmeccs, de Schäfer bombagóljával fordítottunk és nyertünk
A Debrecenben játszott felkészülési mérkőzésen végül 3-1-re győzte le Magyarország Kazahsztánt.
A technológiai cégek lehúzták a tőzsdéket, vegyes zárás volt New Yorkban
Kézzel fogható a bizonytalanság a világ tőzsdéin: egyik oldalról az AI-láz hajtotta nagyon sokáig a befektetőket, aminek hátán új...
Börtön a vagyon eltitkolásáért, megerősített Integritás Hatóság, vagyonnyilatkozat a Fidesz elnökének is – benyújtotta törvénycsomagját a kormány az uniós források felszabadítás...
Gyökeresen átalakítja a vagyonnyilatkozati rendszert, megszünteti a közérdekű vagyonkezelői alapítványokat, jelentős jogköröket ad az...
„Mögöttünk volt az ösvényen.” – Sokkoló dolog történt a szurdokban Vogyerák Anikóval és kisfiával, azonnal menekülniük kellett
Valóságos túlélőtúrává változott az ATV műsorvezetőjének családi programja. Vogyerák Anikó a kisfiával indult el a természetbe,...
Búcsúzik Győrfi Pál – Kevesen számítottak rá, hogy eljön ez a pillanat a mentősöknél
Győrfi Pál neve már gyakorlatilag egybeforrt az Országos Mentőszolgálattal (OMSZ), de eljött a búcsú ideje.
Kézzelfogható közelségbe került a háború, pánikvásárlásba kezdtek a lakosok egy oroszországi régióban
Az ukrán dróncsapások miatt komoly üzemanyaghiány alakult ki Oroszország déli régióiban. A Krasznodari határterületen pánikszerű...
„Történelmi jelentőségű” törvénycsomagot jelentett be Magyar Péter: ez áll a 110 oldalas tervezetben, amellyel hazahoznák az uniós ezermilliárdokat
Történelmi jelentőségűnek nevezett törvénycsomagot nyújtott be a kormány az országgyűlésnek, amellyel végleg lezárnák az Európai...
Apró vendégek a Madách Színházban: az igazgató személyesen fogadta az ovisokat
A Madách Színházban nemcsak a reflektorok fénye ragyog, hanem az emberi jóságé is. A közösségi médiában Lusta lányként ismert...
Magyar Péter: "történelmi jelentőségű törvénycsomag"
Büntetendővé válik a vagyonnyilatkozat szándékos meghamisítása, az Integritás Hatóság állami vezetők elmozdítását kezdeményezheti,...
Sport
Dembélé elbeszélgetett Mbappével, hogy a francia válogatottban több energiát tegyen a védekezésbe, mint a Real Madridban
Néhány évvel ezelőtt azért meredek lett volna azt gondolni, hogy Ousmané Dembélé mentalitása lehet az etalon Kylian Mbappé számára.
Ugyanazt a 90 millió eurós középcsatárt akarja az Arsenal és a Liverpool
Junior Kroupi válogathat az ajánlatok között.
Itt a meglepetés, a Liverpool sztárjára hajt a Real Madrid
Napirenden van Ryan Gravenberch leigazolása.
Dzsudzsák Balázs is ott volt a magyar válogatott edzésén, teljes az értetlenség Debrecenben
Ma este Szoboszlaiék a kazahok ellen zárják a szezont, Rossi elszólta magát a kezdőcsapattal kapcsolatban.
Puskás-díjra esélyes góllal nyert a magyar válogatott
Hátrányban volt a magyar válogatott Kazahsztán ellen, de fordított.
Az Aranylabda-várományos mester-hármasával a franciák legyűrték a magyar válogatott NL-riválisát
New Yorkban a 97. percben egy liverpooli futballista döntött a vb-szereplők csatáján.
5 most még kevésbé ismert játékos, aki az idei foci vb-n fog berobbanni
Persze, ha lexikonmélységekig követed a futballt, akkor nem lesznek ismeretlenek ezek a nevek, de ha nem vagy benne ennyire a fociban, úgy majd ezt a névsort átböngészve villoghatsz a haverjaid előtt pár hét múlva, hog
Soha nem látott kezdőcsapattal építi a magyar válogatottat Marco Rossi
Jön a meccs Kazahsztán ellen.
Donald Trumpot füttykoncert fogadta a Madison Square Gardenben, meg is lett a következménye
Az már biztos, hogy történelmet írnak az Egyesült Államokban.
A közmédia végre elárulta a terveit, Hajdú B. Istvánt is érintik a friss infók
Ezt a csapatot küldi az M4 Sport a világbajnokságra, ha már a válogatott itthon ragadt.
Hivatalos ajánlat érkezett a Ferencváros egyik legjobb játékosáért
A Fradi térfelén pattog a labda.
Kerkez jó híreket kapott a Liverpool új edzőjétől - Ezért lépett le a válogatottól?
A magyar válogatott ma este már Kerkez Milos nélkül lép pályára a kazahok ellen.
Bulvár
„A földre dobtam a ruhát, és futottam, ahogy a lábam bírta” – Utolsó pillanatban lefújt esküvők
Az esküvő a legtöbbek számára életük egyik nagy eseménye, de néha az utolsó pillanatban derül ki, hogy nem tudják megtenni a nagy lépést. Három nő osztja meg történetét arról, miért mondták le az esküvőjük
Rémálom az Ügyfélkapun, a tulajdonos majdnem infarktust kapott, mikor meglátta az ingatlanával kapcsolatos értesítést
Majdnem szívrohamot kapott a tulajdonos, amikor meglátta a lakása tulajdoni lapján az idegen bejegyzést.
Rengeteg magyart érint a július 1-jei szigorítás: Sokan eleshetnek a nyugdíjtól
Mutatjuk az új szabályokat!
Lannert Judit: Az egyházi iskolák akkor maradhatnak fenn, ha ők is felveszik a roma gyerekeket a nem roma gyerekek mellé
Visszaengedné a civileket az iskolába, hozzányúlna az osztályozáshoz, integrálná a tantárgyakat az új oktatási miniszter.
Belenyúl a kormány az üzemanyagárakba: itt van Kapitány István rendelete
Egy friss miniszteri rendelet értelmében emelkednek a biztonsági üzemanyag-tartalékok értékesítési és nagykereskedelmi árai.
A bukott miniszterelnök-jelöltet elfelejtette a magyar Parlament, az RTL mentené meg
"Vihetné magával a Magyar Pétert is" - háborognak az Árulók reality rajongói.
Durván átalakítanák a magyar nyugdíjrendszert: ennek a fele sem tréfa - tömegek kezdhetnek aggódni
Az Európai Bizottság legfrissebb magyarországi országjelentése a nyugdíjrendszer hosszú távú fenntarthatóságára és az emelkedő államadósságra figyelmeztet.
Váratlan döntés: eltöröltek egy adót Magyarországon, a befizetett pénzt is visszaadják
Az agrárminiszter rendelete nemcsak megszünteti a dísznövényadót, hanem elrendeli a 2026-os összegek visszafizetését is.
Fordulat a Gálvölgyi-ügyben: Megszólalt az ügyészség a színészhez ki nem érkező mentő miatt
Három éve hiába próbáltak többször is mentőt hívni a lányai Gálvölgyi Jánoshoz - a Femcafe értesülései szerint négy embert állítanak bíróság elé az ügyben.
Néma agykárosodást okozhat ez a min-dennapi alvási szokás: Rengetegen csinálják rosszul
Sokan hiszik, hogy a tökéletes diéta és a kimerítő edzések ellensúlyozzák az éjszakai virrasztásokat. Egy friss kutatás szerint azonban az alvási hibák közvetlenül és láthatatlanul pusztítják az agyat.
Vészesen terjed ez a mérges pók Magyarországon, akár bénulás is okozat
Itt a nyár, és egyre többet vagyunk kint a szabadban, azonban megjelent egy mérges pók, ami roppant veszélyes.
Ruszin-Szendi Romulusz szerint a leköszönt honvédelmi vezetés levendulába áztatott törölközőt kért a szállodától az EU-csúcsra
Kérték, hogy a törölköző megfelelően legyen „aromaterápiásítva”.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat
- Két hétvégén is változik a vonatok közlekedési rendje


