Ezt olvasta már?


Kínában volt a legtöbb halálbüntetés tavaly

Több mint ezer ember kivégzését dokumentálták tavaly világszerte, de a legtöbb halálbüntetés, vélhetően több ezer Kínában volt, ahol az adat államtitoknak minősül - írta keddi számában a Népszava az AI 2016-os halálbüntetésekről szóló globális jelentését ismertetve. - Pécsi Napilap -

Tavaly 23 országban legalább 1032 embert végeztek ki; az AI 2015-ben 25 országban 1634 kivégzést dokumentált, amely 1989 óta a legmagasabb szám volt. Tavaly valamivel csökkent a dokumentált kivégzések száma, de még mindig rengeteg embert ítélnek halálra világszerte.

Kína nélkül számítva a kivégzések 87 százalékát négy országban, Iránban, Szaúd-Arábiában, Irakban és Pakisztánban hajtották végre. Az összesítés szerint nagyon sok embert végeztek ki Vietnamban is, ahol az idén februárban először nyilvánosságra hozott adatok szerint az elmúlt három évben 429 ember halt meg így. Malajziában a parlament nyomására tavaly nyilvánosságra hozták, hogy több mint ezer ember volt siralomházban, közülük 2016-ban kilenc embert végeztek ki.

Nyilvános kivégzéseket Iránban (legalább 33) és Észak-Koreában hajtottak végre. Fehéroroszország, Botswana, Nigéria és a Palesztin Autonóm Területek is folytatta a kivégzéseket 2016-ban, az Egyesült Államok ugyanakkor 2006 óta először nincs az öt legtöbb kivégzést végrehajtó ország között, a 20 kivégzés a legalacsonyabb feljegyzett adat 1991 óta.

A jelentés szerint már az országok több mint kétharmada, 141 állam iktatta ki ténylegesen vagy jogilag a legszigorúbb büntetést.

 







0
0
0

hírek innen, onnan

Kötéltáncot jár a miniszterelnök: megszólalt Burnham a fenyegető pénzügyi viharról

Andy Burnham brit miniszterelnök a hétvégén úgy nyilatkozott, hogy tisztában van vele, a piacok megnyugtatásához először a...

Sharon Stone kimondta, amit sokan gondolnak Sydney Sweeney reklámjáról

Legutóbb még kiállt a színésznő mellett.

Egyre nagyobb bajban Marco Rossi, újabb támadóját veszítette el az ukránok ellen

A válogatott futballista már el is hagyta az edzőtábort.

Magyar csapat dolgozik egy új olimpiai szám bevezetésén

Szaltó, trambulin, levegőben adott passzok és látványos zsákolások: az akrobatikus kosárlabda első pillantásra inkább show-nak tűnhet,...

A katáról és a vagyonadóról is fontos bejelentést tett Magyar Péter

Kiterjesztik a katát, de a magasabb ellátás érdekében magasabb is lesz az összege. A vagyon pedig 500 milliárd forint fölött magasabb...

Titkos átjáró és divattörténeti kiállítás is vár a Prada új milánói központjában

Több mint száz évvel azután, hogy a Prada megnyitotta első üzletét a Galleria Vittorio Emanuele II-ben, új fejezet kezdődött a divatház...

Mennyit számít egy jól megválasztott szín…

Ma reggel félálomban megláttam a forgalomban egy mostani generációs Toyota Yarist. Nem a szokványos mély szürke színben, hanem világos...

A Jászai-díjas Czakó Julianna már otthon érzi magát a fővárosban: három éve jöttek a férjével Miskolcról, sok minden változott azóta

Szalad az idő: Czakó Julianna és népszerű színész férje, Görög László három éve költözött Miskolcról a fővárosba, kislányuk...

Megszólaltak a britek: éveket csúszhat a Heathrow reptér bővítése

A londoni Heathrow repülőtér szombati közlése szerint a tervezett harmadik futópálya átadása akár 2039-ig is csúszhat a korábban...

Legkorábban 2032-ben jöhet az euró az MNB alelnöke szerint

Már amennyiben Magyarország 2030-ra teljesíti a szükséges kritériumokat.

Fontos hírt közölt a MÁV a diákbérletekkel kapcsolatban

Az állandó diákigazolvány 10 jegyű kártyaszámát kell a kedvezményes diákbérletek vásárlásakor megadni, illetve a bérletre ráírni...

0

Sport

„Nem volt közük a meccshez” – Szoboszlai kritizálta a balhét kirobbantó ukránokat

Sajnos a magyar válogatott kapitánya hiába szeretett volna 12 pontot négy meccs után, Ukrajna szétzúzta álmainkat.

Nem tört meg a négyéves átok a Puskás Arénában, óriási bunyóval ért véget a magyar–ukrán mérkőzés

Az ukránok nyerték meg a kaotikusan véget érő Nemzetek Ligája-mérkőzést.

Ukrán játékos Magyarországról: Tudtuk, hogyan támogatják az oroszokat és magát Oroszországot

A PSG védője szerint tiszteletlenek voltak a magyar szurkolók.

Marco Rossi nem beszélt mellé, ezen ment el az ukránok elleni mérkőzés

Szoboszlai Dominik pedig a lefújás előtti bunyó kapcsán nyilatkozott.

Százmilliókat vertek el a semmiért: 50 éve nem látott mélység fenyegeti a Premier League alapítóklubját

Az angol csapat történelmi mélypontra jutott, miközben irdatlan összegekért vásárolt játékosokat a nyáron.

Ide igazolhat Viktor Gyökeres, akiről lemondott az Arsenal

Azért ez nagy visszalépés lenne a játékos pályafutásában.

Világklasszis leigazolására készül a Liverpool, ez lehet január nagy durranása

A Serie A-ból szerződtetnének játékost, de jobb ajánlatot kell adniuk, mint a Chelsea FC.

Már az Izrael elleni meccs bojkottja is szóba került, diplomáciai káosz az ír válogatottnál Debrecenben

A döntésről az újságírókat és az UEFA-t is az utolsó pillanatban értesítették.

„Hatalmas tiszteletlenség a népünkkel szemben” – az ukránokat felháborította a himnusz kifütyülése

Ilja Zabarnij szerint az oroszokat támogató magyarok ellen hatalmas harci kedvvel vetették magukat csatába a Puskás Arénában.

Elsöprő többséggel megválasztották Lázár János utódját a Magyar Tenisz Szövetség élén

A szombati tisztújító közgyűlésen egyértelmű volt az eredmény.

0
0

Bulvár

Milliárdokat szórtak ki az ablakon, hogy legyen ember a Fidesz tüntetésein: Elzárják a pénzcsapot az agrárkamaránál

Milliárdokat szórtak ki az ablakon, hogy legyen ember a Fidesz tüntetésein. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara átvilágítása során 14 milliárdos visszaélésre bukkantak, elzárják a pénzcsapot.

Így szexeltek a honfoglaló magyarok

Eleink nem voltak éppenséggel prűdek, a szex és a meztelenség nem számított tabunak, a gyerekeket pedig nem kellett felvilágosítani, ugyanis előttük zajlott minden.

„A srác, aki a suliban csúfolt, hogy szegények vagyunk, most hajléktalan” – Hogyan szembesültél a karma hatalmával?

A karma szerint előbb-utóbb visszakapjuk azt a lapot, amit leosztottunk. Íme néhány megdöbbentő és elgondolkodtató történet, amelyekben az élet maga szolgáltatott igazságot.

„A nagyapám sírjánál állt egy nő, akit sosem láttam” – a temetés, ami felforgatott mindent

Egy ismeretlen nő jelent meg a nagyapám temetésén egy szál fehér krizantémmal, két héttel később pedig olyan levelet kaptam tőle, amelyből egy egész életen át őrzött titokra derült fény.

87 éves rokkant nénit lakoltattak ki, teljesen kicsinálta a pénzéhes tulaj

Hatalmas társadalmi és politikai felháborodást váltott ki Madridban egy 87 éves nyugdíjas asszony drámai kilakoltatása, amely rávilágított az egekbe szökő bérleti díjakra és a spanyol lakhatási válság súlyoss

Toroczkai üzent a fideszeseknek: Orbán Viktor elvitorlázott, a bűnökkel való szembenézés pedig teljesen elmaradt

A Mi Hazánk kongresszusán beszélt arról is, hogy mik a Fidesz nemzetellenes bűnei.

Változik a nyugdíj utalása: erre számíts októberben

A szeptemberi korai utaláshoz képest októberben a „normál” időpontban érkeznek a nyugdíjak.

Több mint egymilliárd forintért árulják a Schobert család szentendrei luxusvilláját

„Ahol a luxus nem hivalkodik. Egyszerűen természetes” – ezzel a felütéssel kezdődik az az internetes ingatan-hirdetés, amiből kiderül, hogy árulják a Schobert család szentendrei luxusvilláját. A kétszintes, 600

Közleményt adott ki a Fidesz elnöksége Hankó Balázzsal kapcsolatban

Hétfőn tárgyalja a parlament Hankó Balázs mentelmi jogának kiadását. Ez az esemény a kiépülő újkommunista önkény újabb megnyilvánulása – közölte a Fidesz elnöksége.

„Nem volt közük a meccshez” – Szoboszlai kritizálta a balhét kirobbantó ukránokat

Sajnos a magyar válogatott kapitánya hiába szeretett volna 12 pontot négy meccs után, Ukrajna szétzúzta álmainkat.

0