Kocsit is vehetsz állami pénzen! Íme a magyar kormány családsegítő intézkedései
Pénzosztás a családoknak: július elsejétől indul
A kormányfő által vasárnap bejelentett hétpontos családvédelmi akcióterv részleteiről tartott tájékoztatót Novák Katalin, az Emmi családügyi államtitkára. Meglepetés: a tízmilliós ingyenhitelt csak három évig lehet majd igényelni.
Első házasok
Az első házasok által igényelhető legfeljebb tízmillió forintos kedvezményes hitel szabad felhasználású és kamatmentes lesz. Ennek feltételei: 18-40 év közötti legyen az édesanya, az első gyermek megszületése után 3 évig nem kell fizetni a hitelt (felfüggesztés), a második gyermeknél ugyanígy történik, plusz a 30 százalék elengedés érvényes rá, a harmadik gyermeknél pedig megszűnik a visszafizetési kötelezettség (törlik a tőketartozást). A program 2019. július 1-jétől nyílik meg és három évig lehet majd igénybe venni a lehetőséget - jelentette be Novák Katalin családügyi államtitkár az Index.hu beszámolója szerint. A maximális összegnél a futamidő nagyjából 20 év lesz.
Ez azt jelenti, hogy ha valaki a tízmillió forintos maximális hitelt veszi fel, akkor a havi törlesztője nem lesz nagyobb mint havi 50 ezer forint.
Ezt a hitelt már házas nők is igénybe tudják venni, sőt olyanok is, akiknek már van gyermeke, náluk viszont a következő, 2019. július 1-je után született gyermeknél lesz érvényes a törlesztés felfüggesztése.
CSOK hitel használt lakásra
A családi otthonteremtési kedvezményt (csok) használt lakások vásárlására is igénybe lehet venni - szintén július elsejétől. Így 2 gyermek vállalása esetén 10, három vagy több gyerek után 15 millió forintos hitelt lehet fölvenni. Újdonság, hogy eltörlik a 35 millió forintos felső értékhatárt.
Jelzáloghitelek egy részének átvállalása
A jelzáloghitelek egy részének átvállalása úgy változik, hogy már a második gyermek születésekor egymillió forintot, a harmadik gyermeknél 4 millió forintot, minden további gyerek születésekor újabb egy-egymillió forintot vállalnak át - mondta az államtitkár. Ez a lehetőség a kamattámogatott csok-hitelek esetén is érvényes.
SZJA kedvezmény
A négy- vagy több gyermekes anyák szja-kedvezménye várhatóan 2020-tól indul - azaz aki legalább négy gyermeket fölnevelt, annak a nőnek élete végéig nem kell jövedelemadót fizetnie. Az államtitkár szerint sehol máshol a világon nincs még, de a magyar kormány reméli, mások is átveszik ezt a példát. Az adómentesség mindenkire érvényes lesz, így azokra is, akiknek már van - akár felnőtt - négy gyereke.
Nagyszülői gyed
A nagyszülői gyed rendszere azt hivatott támogatni, hogy a szülők visszamehessenek dolgozni, ha a nagyszülő aktívan részt szeretne venni a gyereknevelésben. Fontos, hogy a gyed extrát a nagyszülők ne tudják fölvenni - derül ki a politikus szavaiból.
Teljes bölcsődei ellátás
Mivel egyre több bölcsődére van szükség, ezért határozta el a kormány, hogy 2022-re megvalósítja a teljes bölcsődei ellátást. Ehhez 70 ezer bölcsődei férőhelyre lenne szükség - ehhez hiányzik nagyjából 20 ezer gyereknyi.
Nagycsaládosok autóvásárlási programja
A nagycsaládosok autóvásárlási programját azért vezeti be a kormány, mert azt látják, vannak, akik azért nem vállalnak negyedik gyermeket, mert egyszerűen nem férnének be a négy gyerekkel az autóba. Ez a program várhatóan szintén július elsejétől indul. Itt nem feltétel, hogy a szülők házasok legyenek, ahogy az sem, hogy mindenképpen egy kapcsolatból származzon a három gyermek, csak az a megkötés, hogy a család családi pótlék felvételre jogosult legyen legalább három gyermek után. Az autó értékének az 50 százalékáig lehet igénybe venni a támogatást.
És hogy mindez mennyibe kerül? Novák Katalin a költségvetési források biztosítottak - a teljes költség pedig attól függ, hányan veszik igénybe a lehetőségeket - a kabinet azzal számol, hogy 2020-ban mindez 150 milliárd forintba kerül majd a büdzsének.
forrás: index.hu, napi.hu
hírek innen, onnan
Aggódnak a rajongók. Durván lefogyott Rába Tímea, most elárulta, hogyan
Látványos változáson ment keresztül Rába Tímea: az 56 éves egykori modell kevesebb mint három hónap alatt nyolc kilótól és két...
Minden alkalmazottat elbocsátottak: csőd után bezár az autóipari beszállító
Senki sem akarta megvenni a fizetésképtelen autóipari beszállítót, így a cég végérvényesen megszűnt. Ez hivatalos. Keserű hír az...
5 hétköznapi tárgy, ami miatt boldogtalan vagy a saját otthonodban a Feng Shui szerint
Az otthonunknak a béke és a feltöltődés szigetének kellene lennie, mégis sokszor érezzük magunkat nyomottnak vagy feszültnek a saját...
Ha nincs terv, Magyarországra dőlhet a külpolitikai valóság
Magyar Péter nem tudja vagy nem akarja felismerni, hogy az európai együttműködés és integráció továbbfejlesztése kéz a kézben jár az...
Azt akarod, hogy a kutyád minél tovább éljen? Az állatorvosok néhány fontos dolgot osztanak meg
Mindannyian azt szeretnénk, ha az imádott négylábú családtagunk a lehető legtovább maradna velünk. Bár az emberek átlagosan...
Magyar Péter bejelentette: 2027-től jön az eddigi terveknél is szigorúbb vagyonadó
Magyar Péter miniszterelnök az országjárása szolnoki állomásán bejelentette, hogy a Tisza programjának megfelelően 2027. január...
Toroczkai László maradt a Mi Hazánk elnöke, a Médiatanács-tag Tóth Mátét elnökségi tagnak választották
Hétfőn dől el, hogy Tóth Máté melyik pozíciójáról mond le.
„Sajnálom, hogy nem a fején találtam el” – videón a Magyar Pétert tojással megcélzó férfi lefogása
Négy civil ruhás teperte le az ellenszegülő férfit.
Ribizli és egres ültetése ősszel: mikor ideális?
Az őszi ribizli és egres ültetés sikere nagyban függ a megfelelő helyválasztástól, a talajelőkészítéstől, a pontos ültetési...
Magyar Péter: a KATA széles körű kiterjesztésén dolgozik a kormány
A kisadózó vállalkozások tételes adójának (KATA) visszaállításán és széles körű kiterjesztésén dolgozik a Tisza – jelentette be...
Az 56 éves Uma Thurman nem vett semmit a kigombolt kabát alá: alig takarta a mellét valami a címlapon
Uma Thurman lélegzetelállító a címlapon, bevállalós fotó készült róla.
Újabb feszültségek terhelik a magyar–ukrán kapcsolatokat
Magyar Péter a kormányváltás után a magyar–ukrán kapcsolatok rendezését ígérte, az elmúlt időszakban azonban ismét több ügyben...
Sport
Bődületesen rossz tizenegyessel és drámai hajrával kezdődött a magyar válogatott csoportja a Nemzetek Ligájában
A csapat legnagyobb sztárja hibázott hatalmasat.
Ez a két játékos volt Marco Rossi magyar válogatottjának leggyengébb pontja
Értékelés az ukránok elleni vereség után.
„Nem volt közük a meccshez” – Szoboszlai kritizálta a balhét kirobbantó ukránokat
Sajnos a magyar válogatott kapitánya hiába szeretett volna 12 pontot négy meccs után, Ukrajna szétzúzta álmainkat.
Nem tört meg a négyéves átok a Puskás Arénában, óriási bunyóval ért véget a magyar–ukrán mérkőzés
Az ukránok nyerték meg a kaotikusan véget érő Nemzetek Ligája-mérkőzést.
Marco Rossi nem beszélt mellé, ezen ment el az ukránok elleni mérkőzés
Szoboszlai Dominik pedig a lefújás előtti bunyó kapcsán nyilatkozott.
Ukrán játékos Magyarországról: Tudtuk, hogyan támogatják az oroszokat és magát Oroszországot
A PSG védője szerint tiszteletlenek voltak a magyar szurkolók.
Százmilliókat vertek el a semmiért: 50 éve nem látott mélység fenyegeti a Premier League alapítóklubját
Az angol csapat történelmi mélypontra jutott, miközben irdatlan összegekért vásárolt játékosokat a nyáron.
Fejlemény a Fradiváros-ügyben, friss közleményt adott ki a sportállamtitkárság
Új szakaszába lépett az eljárás.
Ide igazolhat Viktor Gyökeres, akiről lemondott az Arsenal
Azért ez nagy visszalépés lenne a játékos pályafutásában.
Világklasszis leigazolására készül a Liverpool, ez lehet január nagy durranása
A Serie A-ból szerződtetnének játékost, de jobb ajánlatot kell adniuk, mint a Chelsea FC.
A Manchester United leigazolta a Liverpool középpályását
Minden adminisztratív lépés lezárult.
Már az Izrael elleni meccs bojkottja is szóba került, diplomáciai káosz az ír válogatottnál Debrecenben
A döntésről az újságírókat és az UEFA-t is az utolsó pillanatban értesítették.
Bulvár
Milliárdokat szórtak ki az ablakon, hogy legyen ember a Fidesz tüntetésein: Elzárják a pénzcsapot az agrárkamaránál
Milliárdokat szórtak ki az ablakon, hogy legyen ember a Fidesz tüntetésein. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara átvilágítása során 14 milliárdos visszaélésre bukkantak, elzárják a pénzcsapot.
Így szexeltek a honfoglaló magyarok
Eleink nem voltak éppenséggel prűdek, a szex és a meztelenség nem számított tabunak, a gyerekeket pedig nem kellett felvilágosítani, ugyanis előttük zajlott minden.
„A srác, aki a suliban csúfolt, hogy szegények vagyunk, most hajléktalan” – Hogyan szembesültél a karma hatalmával?
A karma szerint előbb-utóbb visszakapjuk azt a lapot, amit leosztottunk. Íme néhány megdöbbentő és elgondolkodtató történet, amelyekben az élet maga szolgáltatott igazságot.
Bődületesen rossz tizenegyessel és drámai hajrával kezdődött a magyar válogatott csoportja a Nemzetek Ligájában
A csapat legnagyobb sztárja hibázott hatalmasat.
Ez a két játékos volt Marco Rossi magyar válogatottjának leggyengébb pontja
Értékelés az ukránok elleni vereség után.
„A nagyapám sírjánál állt egy nő, akit sosem láttam” – a temetés, ami felforgatott mindent
Egy ismeretlen nő jelent meg a nagyapám temetésén egy szál fehér krizantémmal, két héttel később pedig olyan levelet kaptam tőle, amelyből egy egész életen át őrzött titokra derült fény.
87 éves rokkant nénit lakoltattak ki, teljesen kicsinálta a pénzéhes tulaj
Hatalmas társadalmi és politikai felháborodást váltott ki Madridban egy 87 éves nyugdíjas asszony drámai kilakoltatása, amely rávilágított az egekbe szökő bérleti díjakra és a spanyol lakhatási válság súlyoss
Toroczkai üzent a fideszeseknek: Orbán Viktor elvitorlázott, a bűnökkel való szembenézés pedig teljesen elmaradt
A Mi Hazánk kongresszusán beszélt arról is, hogy mik a Fidesz nemzetellenes bűnei.
10 év munkaviszony után ennyi nyugdíj jár Ausztriában: sokakat meglep az összeg
10 év kevés a teljes nyugellátáshoz.
Változik a nyugdíj utalása: erre számíts októberben
A szeptemberi korai utaláshoz képest októberben a „normál” időpontban érkeznek a nyugdíjak.
Több mint egymilliárd forintért árulják a Schobert család szentendrei luxusvilláját
„Ahol a luxus nem hivalkodik. Egyszerűen természetes” – ezzel a felütéssel kezdődik az az internetes ingatan-hirdetés, amiből kiderül, hogy árulják a Schobert család szentendrei luxusvilláját. A kétszintes, 600
Közleményt adott ki a Fidesz elnöksége Hankó Balázzsal kapcsolatban
Hétfőn tárgyalja a parlament Hankó Balázs mentelmi jogának kiadását. Ez az esemény a kiépülő újkommunista önkény újabb megnyilvánulása – közölte a Fidesz elnöksége.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat
- Két hétvégén is változik a vonatok közlekedési rendje


