Ezt olvasta már?


Kormányszóvivő: megtérül a határvédelemre költött pénz

A határ védelmére költött összegek egészen nyilvánvalóan megtérülnek - mondta Kovács Zoltán csütörtök este az M1 aktuális csatornán. - Pécsi Napilap -

A kormányszóvivő szerint így lehet ugyanis megakadályozni, hogy sokkal többet kelljen elkölteni olyan illegális bevándorlókra, akiknek egyébként semmi joga nincs az Európai Unióban tartózkodni.

Kifejtette, Németország eurómilliárdokat költ például a migránsok ellátására, oktatására és integrációjára.

Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatóján elmondta, a válsághelyzet szeptember 7-ig tartó fenntartásáról döntöttek, amire azért van szükség, mert mintegy 800 ezer ember szorult be a balkáni térségbe, akik nem tudnak visszatérni Törökországba. Hangsúlyozta: ehhez kapcsolódik az idegenrendészeti őrizet visszaállítása, valamint a határ megerősítése. Emlékeztetett: múlt héten 38 milliárd forintot biztosított erre a kabinet, ebből a május 1-jére elkészülő második kerítés megépítése 28,4 milliárd forintba kerül. 9,4 milliárd forint lesz Röszkénél és Tompánál a tranzitzónák kerítésének megerősítése és a két helyen mintegy négyszáz fő elhelyezését biztosítják az idegenrendészeti őrizet céljából - részletezte.

Lázár János azt mondta, a magyar-szerb határszakaszon - mintegy 150 kilométer hosszan - a második kerítését úgy építik, hogy azt kamerával, hőkamerával, egyéb technikai eszközökkel is lehessen őrizni. Közölte, a kerítés építésében hétszáz fogvatartott vesz részt és a mostani beruházás 38 milliárd forintos költségével 284 milliárd forintra nő a déli határszakaszon a kerítés költsége.







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Erre a ruhadarabra vágyik most minden nő – ha így viseled, azonnal stíluskirálynő leszel

Van egy darab a gardróbban, amely első pillantásra egyszerűnek tűnik, mégis szinte végtelen lehetőséget rejt magában. Attól függően,...

Megmenthető még az utazás egyik legszebb hagyománya?

Egy képeslap egyszerre emlék, ajándék és személyes üzenet, ami nem csak a címzettnek, hanem az írónak is élmény.

Belenézhettünk az EU-tagállamok elé tárt új mestertervbe: teljesen felforgathatják az uniós piacot

Az EU versenyképességi gondjait nem csak az energiaárak és a nyersanyaghiány, hanem az is súlyosbítja, hogy a sokszor szigorú uniós...

Kiderült, mi lapult a föld alatt: azonnal léptek a hatóságok, embereket kellett kimenekíteni

A Magyar Honvédség tűzszerészei elszállítják a budapesti Infoparknál talált robbanóeszközöket: a területen szovjet rombológránát...

"Erős a gyanúm, hogy nem vagyunk egyedül" – Tart-e a földönkívüliektől Steven Spielberg?

Steven Spielberg új filmje, A leleplezés napja kapcsán elmondta, hogy mit gondol a földönkívüli létformákról. A rendező szerint nagy...

Most érkezett: azonnal kórházba kellett szállítani Chuck Norrist

Aggasztó hírek érkeztek a legendás akciósztárról. Chuck Norris hirtelen került kórházba Hawaiin.

Megdöbbent a nő, mit talált az Oscar-gála után a kukában - A videója felrobbantja a netet

A nő videója sokakat döbbent meg a közösségi oldalán. Egy olyan dolgot állít, amit valószínáleg kevesen hisznek el. Pedig ott van a...

Megismétlődhet Csernobil, ha találat éri az iráni Busehr atomerőművet

Irán egyetlen atomerőműve sem kerülheti el a háborús veszélyt – ezt jól mutatja, hogy az éjszakai hírek szerint mellette csapódott a...

Március végén érkezik a rezsistop a gázszámlákban

Hogyan jelenik meg a kedvezmény a gázszámlán?

Tőzsdére léphet a Koenigsegg, és jó okuk van rá

Momentán rengeteget kell várni az autóikra, így csökkenhet a várakozási idő.

A kutyapártos Nagy Dávid két kövér füves cigit vitt ajándékba Menczer Tamásnak – videó

Az elsősorban mozgósítást célul kitűző kampányesemények sivatagában üde epizód a Kutyapárt legfrissebb, perbáli performansza. Az MKKP...

0

Sport

Kubatov Gábor azonnal üzent a Ferenc-város kiesése után, Robbie Keane is megszólalt

A Ferencváros elnöke a közösségi oldalán köszönenet modott az eddigi nagy menetelsért.

Steven Gerrard szerint komoly hibát követ el a Liverpool Szoboszlai Dominikkal

Úgy véli: a magyar válogatott csapatkapitánya igazi vezéregyéniség lett.

Ekkora pofonra senki sem számított a Camp Nouban, kilenc gól a BL-meccsen

Három félidőn keresztül remekelt a Newcastle a Barca ellen, de végül hatalmas verést kapott.

Szoboszlai Carragher segítségével bizonyította igazát, a gólja nem így volt tervezve

Az egykori Liverpool-játékos, Jamie Carragher a BL-visszavágó után megragadta a magyar futballista lábát.

Mi történt Varga Barnabással? – az AEK edzésén megdöbbent a görög média + videó

Ma a labdarúgó Európa-ligában és a Konferencialigában is kialakul a legjobb nyolc mezőnye.

Szoboszlai elképesztően okos gólt lőtt a Bajnokok Ligájában – videó

A Galatasaray csapatát fogadták az Anfield Roadon.

Három magyar a pályán, kövesse nálunk a Liverpool és Galatasaray meccsét.

Egy lépésre voltak a bravúrtól a törökök, akik megnyerték a párharc első mérkőzését.

Nincs vita: Szoboszlai Dominik a Liverpool legnagyobb sztárja lett

A Liverpool magyar sztárja fantasztikusan játszott a Galatasaray elleni BL-meccsen.

Véget ért az Odüsszeia: az iráni női válogatott drámai hazaérkezése

A csapat több országon át vezető, tíz napon át tartó hosszú út végén jutott vissza Iránba.

0
0

Bulvár

Ez a zöldség nyersen akár idegméreg is lehet: csak főzve biztonságos a fogyasztása

A zöldségek az egészséges étrend elengedhetetlen részét képezik, és sokan fogyasztják őket nyersen is, hogy megőrizzék a bennük rejlő vitaminokat és tápanyagokat. Ám ez nem minden zöldség esetében a megfelelő

Kubatov Gábor azonnal üzent a Ferenc-város kiesése után, Robbie Keane is megszólalt

A Ferencváros elnöke a közösségi oldalán köszönenet modott az eddigi nagy menetelsért.

Ezekkel a kőkemény szavakkal üzentek Orbán Viktor édesanyjának, vérfagyasztó dolgot állítanak Sípos Erzsébetről

A miniszterelnök édesanyja sem hagyhatta ki a Békemenetet, de amit ezután kapott, arra senki sem számított.

Szokatlan dolgot vettek észre Orbán beszédében, ilyet nem mondhat véletlenül 

Orbán Viktor március 15-i ünnepi beszédébe egy váratlan gondolat csúszott be: a miniszterelnök méltatta Deák Ferencet. Ez élesen kilógott a beszéd egyébként konfrontatív hangneméből, a politikai elemző szerint n

Tilos este 7 után ezt csinálni a kardiológus szerint - 20 éve kezel infarktusos betegeket, óva int tőle

Egy kardiológus szerint az esti szokásaid döntik el, regenerálódik-e a szíved, vagy tovább romlik az állapota.

blogmorzsák

Nagy kakaópor teszt

Ezúttal a 20-22% kakaóvaj tartalmú kakaóporokat vakteszteltük.

A férfiklimax drágább, mint a női?

Főszereplőnk elég laza, és hol cinikus, hol életigenlő, de egy biztos: hosszasabban fárasztó asztaltársaság.

0