Koronavírus - Herczegh Anita: az ápolók szívvel-lélekkel dolgoznak
Az ápolók szívvel-lélekkel dolgoznak, hivatásukért hálával tartozunk nekik - hangsúlyozta a köztársasági elnök felesége az ápolók nemzetközi napja alkalmából hétfőn, Budapesten.
Herczegh Anita a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet előtt tartott ünnepségen az ápolók munkáját méltatva kiemelte: "ezt a jó szívet" szeretné megköszönni az ápolók nemzetközi napjához, illetve az ápolók és szülésznők nemzetközi évéhez is kapcsolódva. A koronavírus-járványra utalva úgy folytatta, hogy nemcsak ezért napért és a rendkívüli évért, valamint a megfeszített munkáért tartozunk köszönettel és hálával számukra, hanem teljes hivatásukért. Herczegh Anita szerint a jelenlegi járványhelyzetben a betegek és rászorulók önzetlen segítésének készségét, képességét kellene eltanulni az ápolóktól. A köztársasági elnök felesége, aki amellett hogy a szívkórház dolgozóinak egy angyalkát formázó kerámiát adományozott, és virággal köszöntötte az ápolókat, a Sándor-palota ablakába kitett piros szívvel is kifejezte háláját. Polaneczky Judit, az intézet ápolási igazgatója köszönetet mondott azoknak a tanítóknak, idősebb kollégáknak, akik "sokat hozzátettek ahhoz, hogy mi igazi ápolók legyünk". A jövő ápolóinak azt üzente, hogy találják meg a hivatáseszmét és küzdjenek örömmel a másik emberért. Andréka Péter főigazgató a többi között hangsúlyozta, hogy az ápolókat nemcsak a keddi nemzetközi napon, hanem egész évben kell ünnepelni és segíteni munkájukat, ahogy ők is segítik az orvosokét. "A nővérkedés a szemem előtt vált ápolói szakmává, nagyon magas színvonalú munkává" - hangoztatta az ország összes ápolójának és asszisztensének munkáját is megköszönve. A Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézetben évente 9000 ezer fekvőbeteget gyógyítanak és mintegy 100 ezer járóbeteget látnak el. Az intézetben 345 ápoló dolgozik - hangzott el az eseményen. Az ápolók nemzetközi napját minden év május 12-án ünneplik a 1820-ban ezen a napon született Florence Nightingale angol ápolónő, a modern ápolónőképzés megalapozója emlékére.
hírek innen, onnan
Csaknem duplájára nőtt a műszakin megbukott autók száma, különösen ezekkel van baj
Egyre több rossz műszaki állapotú autó lehet a magyar utakon. Míg 2016-ban 4278 személyautó vizsgája végződött eredménytelenül,...
Kilőttek a tanszerek árai, brutális összegbe kerülhet idén az iskolakezdés
Újabb áremelkedési hullámmal indul az idei tanév, a tanszerek és az írószerek mellett számos szolgáltatásért is többet kell fizetni....
Megtorpant a kínai űrprogram: videóra vették, ahogy felrobban a hordozórakéta
A kínai hatóságok tájékoztatása szerint repülés közbeni technikai hiba miatt kudarcot vallott a Hosszú Menetelés 7A (Long March 7A)...
Újra menyasszony a gyönyörű modell: Virágtengerben térdelt le elé az új szerelme
A 45 éves brazíliai szupermodell, Alessandra Ambrosio eljegyezte magát kedvesével, Buck Palmerrel egy csodálatos tengerparti lánykérés során.
Megvan az új elnök, Ruff Bálinték nekimennek Orbán sajtósának, Mészáros nem kap uniós pénzt – Newscast
Megválasztották a következő köztársasági elnököt, a Mi Hazánk is hajlandó volt megemlékezni a roma holokausztról, Ruff Bálinték...
Meglepő, mivel foglalkozik az 53 éves Koós Réka: régi házakat újít fel
Koós Réka nemcsak a színészettel és az énekléssel keresi a kenyerét, meglepő, milyen civil szakmába vágott bele.
Mozikba és a Netflixre is megérkezik Brad Pitt új filmje
A Brad Pitt főszereplésével készült Cliff Booth-filmet két hétig kizárólag IMAX-mozikban vetítik a netflixes premier előtt.
Hiába a markáns lehűlés, az eső elmarad: óriási csalódást hozott a front, de este a napfogyatkozás mindenért kárpótol - Előrejelzés
Bár a hidegfront megérkezett és letörte a hőséget, a pusztító aszály továbbra is marad. Kiderült, látható lesz-e a szerdai...
Egyetlen kortyból baj lehet: ha itt nyaralsz, eszedbe ne jusson csapvizet inni!
Magyarországon szinte minden településen biztonságosan fogyasztható a csapvíz, külföldi nyaraláskor azonban már nem árt jóval...
Kazincbarcika: alig pár száz méterre a házaktól csaphattak le a farkasok egy juhnyájra
Nem egy távoli erdőben, hanem Kazincbarcika közvetlen közelében történhetett az a farkastámadás, amelyben csaknem egy tucat juh...
Baltával ugrott a rendőröknek a vasboldogasszonyi terminátor
Baltával támadt két rendőrre a vasboldogasszonyi terminátor, csodálkozik, hogy rács mögött találta magát.
Havasi Bertalan nekiment Ruff Bálintéknak Kaminski Fanny miatt: szerinte nagyon más történt a 4,2 milliárd mögött
Havasi Bertalan szerint politikai támadás zajlik Kaminski Fanny és a Triton Communications ellen, a kormány pedig súlyosan félrevezető...
Sport
Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc
Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.
Az UEFA a FIFA után a VAR-t is ledozerolja - Visszatérés a hagyományos futballhoz?
Az európai foci-szövetség ráunt, hogy nemcsak a FIFA, de a gyűlölt VAR is tönkreteszi a futballt.
Szoboszlai Dominik súlyos dologról vallott, még mindig a Jota-trauma dolgozik bennük
A Liverpool magyar szupersztárját egy ír lap idézte, a csapat még nem dolgozta fel a tragédiát.
A Manchester City vinné az FC Barcelona fiatal csillagát
Tommy Marqués került az angolok látókörébe.
Szoboszlai Dominik Top10-es játékos a Premier League-ben
Sőt, a középpályások között az ötödik helyen áll egy különleges listán a Liverpool és a magyar válogatott sztárja.
José Mourinho új sztárja felrobbantotta az edzést: megalázta a 60 milliós védőt
Selejtnek hitték Skóciában, most a Real Madrid legdrágább sztárja lett
Világbajnokot igazolna az FC Barcelona Ronald Araújo távozása után
Laporta célpontja Laporte.
Bődületes országos csúcs: Halász Bence Európa-bajnok.
Utcahosszal verte a mezőnyt a kalapácsvetés döntőjében.
Egy spanyol újságíró térfigyelő kamerákkal próbálta követni, hogy éppen hol jár a Barca kiszemeltje
Szinte már semmin nem lehet meglepődni, ha a spanyolországi átigazolási időszakot nézzük, de ezen azért nekünk sikerült.
A ravasz húzás: kiderült, miért nem tett ajánlatot a Liverpool Bradley Barcoláért
Az Anfielden meg akarják várni, hogy a PSG magától vigye le a francia klasszis árát.
Napi szinten egyeztet a Liverpool, 150 millió eurós világsztárt akarnak
Még nincs vége a történetnek.
Túl sok gólt szerez Erling Haaland, ezért nem lehet a Manchester City csapatkapitánya
Megindokolta döntését a csapat edzője.
Bulvár
A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be
Egyre többen kerülnek kórházba avokádó szeletelése közben szerzett sérülésekkel. Sok esetben műtétre is szükség van. A A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be bejegyzés először
A cigányok egyre pofátlanabbak, a Tisza frakcióvezetője szörnyeteg a Mi Hazánk politikusa szerint
Ábrahám Barnabás a roma holokausztról szóló parlamenti megemlékezés miatt támadta a Tisza politikusait.
Kiderült az igazság a fideszes képviselők eskübakijáról, nem Magyar Péter zavarta őket
Palóc André és Hortay Olivér megmagyarázta miért bakiztak, csak az nem éppen úgy történt.
Elindult az országos körözés, az RTL telefonvonalai csak úgy izzanak, a magyarokon múlik ki kerül a rácsok mögé
Az RTL ismét útjára engedi a reality műsorok fenevadját, a kereskedelmi televíziózás vérdíjas ámokfutását, meglepetés pedig akadt bőven.
„Ne akarj apukád lenni” - Kóbor Léna bikiniben jelentette be, rögtön brutálisan nekiestek az emberek
Keményen beszóltak Kóbor Lénának.
Búcsúlevelet írt a gyermekeinek egy esztergomi anya, majd felgyújtotta magát, ő túlélte a tűzvészt, de a 16 éves lánya meghalt
A 40 éves nő és élettársa súlyos sérüléseket szenvedett. Az ügyészség 12 év 6 hónap fegyházbüntetést kért az asszonyra.
Megvan a dátum: ekkor érkezik az országos eső, ami véget vethet a hőségnek
Egy hosszabb távú meteorológiai számítás szerint augusztus 17–18. körül országos csapadékot hozó frontrendszer érkezhet Magyarországra. T. S. Eliot A puszta országában is a közelgő eső ígérete töri meg a kis
Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc
Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.
Zivatarok csapnak le ezekre a megyékre kedden: az egész országra kiadták a riasztást
Változatos időjárás vár az országra augusztus 11-én.
„Ő 59, én 56” – Erős Antónia szokatlan fotót posztolt, hollywoodi világsztárral vetette össze magát
Erős Antónia kendőzetlenül őszinte posztban hasonlította össze magát Halle Berryvel, fontos üzenetet megfogalmazva minden nő számára.
Csendes gyulladás a bélben – 7 fizikai jel, hogy a szervezeted folyamatosan küzd valami ellen
A csendes gyulladás, amit könnyű reggeli fáradtságra, stresszre vagy egyszerű öregedésre fogni, miközben valójában a bélrendszer folyamatosan dolgozik valami ellen, amit nem sikerül legyőznie.
„Stand-up komédia Fidesz módra” - Magyar Péter porig alázta a bakizó fideszeseket, majd szenzációs hírt közölt
Magyar Péter arcát látni kell a fideszes baki után.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat
- Két hétvégén is változik a vonatok közlekedési rendje


