Ezt olvasta már?


Koronavírus - ITM: szabadalmaztatás alatt az első magyar koronavírus-specifikus lélegeztetőgép

Kifejezetten az új koronavírus okozta légzési elégtelenség kezelésében hatékony, hordozható lélegeztetőgépet fejlesztettek ki vállalati-egyetemi együttműködésben magyar szakemberek.

Az akkumulátorról és palackról is működő hazai találmány a kiáramló levegő szűrésével védelmet nyújt a betegeket ellátó egészségügyi dolgozók számára - jelentette be kedden az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM).

 

A Femtonics Kft. a Semmelweis Egyetem orvosszakmai vezetésével közösen alkotta meg a járványkórházakban is könnyen bevethető lélegeztetőgépet, amely alkalmas a kritikus állapotú betegek eredményes kezelésére - derül ki az MTI-hez eljuttatott közleményből.

Palkovics László innovációs és technológiai miniszter hangsúlyozta: A veszélyhelyzetben a hazai kutatás-fejlesztés és innováció szereplői példás együttműködési készséggel bizonyították, hogy a váratlan kihívásokra is képesek gyorsan és hatékonyan reagálni. Az innovációs tárcához mintegy félszáz, tudományosan megalapozott projektjavaslat érkezett be, ezek közül 20 támogatott fejlesztés már folyamatban van. A szabadalmaztatás alatt álló magyar lélegeztetőgép hozzájárulhat ahhoz, hogy az egészségügyi védekezésben Magyarország egyre inkább képessé váljon az önellátásra. A tárcavezető hozzátette: a minisztérium határozott célja, hogy a vírusválságban folyamatosan bővülő szakmai-tudományos közösséget, kapcsolatrendszert a magyar gazdaság újraindítása érdekében hosszabb távon is egyben tartsa.

A Femtonics Kft. és a Semmelweis Egyetem a rendelkezésükre álló gépészeti, elektronikai, orvostechnikai és klinikai tudás ötvözésével március végére jutott el az első működő prototípusig. A tervezéskor fokozottan odafigyeltek arra, hogy a kialakított eszközt a lélegeztetésben kevésbé jártas orvosok is könnyen kezelhessék. Az első funkcionális deszkamodellt 10 nap alatt építették meg. A második fejlesztés a Semmelweis Egyetemen található aktív műtüdő segítségével lefolytatott tesztsorozatnak köszönhetően sokkal kiforrottabb darab - hangsúlyozta dr. Rózsa Balázs, a cég alapító-tulajdonosa.

Az új eszköz kifejezetten jó áramlási tulajdonságokkal és gyors vezérléssel rendelkezik - jegyezte meg a tesztek eredményei alapján dr. Lorx András, a Semmelweis Egyetem Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Klinikájának docense. Hozzátette: a zárt rendszerű légzőkör és gázellátás nem pazarló, ezért a kifejlesztett berendezés nagy előnye, hogy nem jelent többletterhelést a kórházi gázhálózat számára.

A fejlesztők csak olyan alapanyagokból építkeztek, amelyek megfelelnek az orvostechnikai eszközökre vonatkozó előírásoknak, ugyanakkor nem minősülnek hiánycikknek. A mintegy 4-500 komponens gondos kiválasztásának köszönhetően az alkatrészek beszerzése gördülékeny, ami a gyártási folyamatot is lényegesen leegyszerűsíti - emelte ki dr. Rózsa Balázs.

A szabadalmaztatást követően megkezdődhet a magyar találmány sorozatgyártása is, amelyet az egyik legnagyobb hazai orvostechnikai eszközgyártó, a 77 Elektronika Kft. saját kapacitásaival kész segíteni.

 







0
0
0

hírek innen, onnan

A fényképező Émile Zola – család, szerelem és modernitás egy író kameráján keresztül

Émile Zoláról leginkább a naturalista regényciklus, a Dreyfus-ügy és a J’accuse jut eszünkbe. Kevésbé ismert, hogy élete utolsó nyolc...

Ha meg tudja szagolni a köldökét, sok mindenre fényt deríthet

Ez a testrész olyan, mint egy ujjlenyomat, tele van hasznos információval.

Ötmilliárd forintot csoportosított át a laktanyák felújítására a honvédelmi miniszter

Ötmilliárd forintot csoportosított át idén a laktanyák rendbetételére a honvédelmi miniszter, több mint 30 helyszínen, több mint 200...

Trump elutasította az iráni javaslatot a Hormuzi-szoros megnyitásáról

Újabb földrajzi átnevezésről posztolt az amerikai elnök, ezúttal talán csak viccből.

Magyar Péter: januártól jön a vagyonadó, szigorúbb feltételekkel, mint korábban tervezték

A miniszterelnök szombaton, Szolnokon folytatta országjárását, ahol a kormány eddigi intézkedéseiről, a vízgazdálkodásról, az...

Kiút a szellemi alvilágból: vezető történészek a magyar humán tudományok NER utáni jövőjéről

A tudományos folyóiratok méltatlanul alacsony finanszírozásáról, de legfőképp a tudományos élet NER utáni lehetőségeiről beszéltek...

Sok szépet ígér Románia potenciális új miniszterelnöke, de még hátravan a legnagyobb megmérettetés

Bizalmat kért a parlamenttől az általa javasolt hárompárti kormány számára Siegfried Muresan román miniszterelnök-jelölt szombaton.

Magyar Péter: Nagy lehet a cidri most néhány elvtársnál a kastélyokban

Országjárásának szolnoki állomásán megpróbálták ellentüntetők megdobni a miniszterelnököt, aki válaszul azt hangsúlyozta, hogy mind...

Meddig áll el valójában a hús a fagyasztóban? Nem mindegy, hogyan csomagolod el

A fagyasztó mélyén lapul egy csomag hús, de a címke már lekopott róla. Vajon még felhasználható? A válaszhoz két dolgot kell...

Gyorsabban süllyed a talaj az amerikai tengerpartokon, mint ahogyan a tengerszint emelkedik

Az amerikai tengerpartok jelentős részén gyorsabb a talajsüllyedés, mint a tengerszint emelkedése, ami milliókat veszélyeztet.

0

Sport

„Nem volt közük a meccshez” – Szoboszlai kritizálta a balhét kirobbantó ukránokat

Sajnos a magyar válogatott kapitánya hiába szeretett volna 12 pontot négy meccs után, Ukrajna szétzúzta álmainkat.

Nem tört meg a négyéves átok a Puskás Arénában, óriási bunyóval ért véget a magyar–ukrán mérkőzés

Az ukránok nyerték meg a kaotikusan véget érő Nemzetek Ligája-mérkőzést.

Ukrán játékos Magyarországról: Tudtuk, hogyan támogatják az oroszokat és magát Oroszországot

A PSG védője szerint tiszteletlenek voltak a magyar szurkolók.

Marco Rossi nem beszélt mellé, ezen ment el az ukránok elleni mérkőzés

Szoboszlai Dominik pedig a lefújás előtti bunyó kapcsán nyilatkozott.

Százmilliókat vertek el a semmiért: 50 éve nem látott mélység fenyegeti a Premier League alapítóklubját

Az angol csapat történelmi mélypontra jutott, miközben irdatlan összegekért vásárolt játékosokat a nyáron.

Ide igazolhat Viktor Gyökeres, akiről lemondott az Arsenal

Azért ez nagy visszalépés lenne a játékos pályafutásában.

Világklasszis leigazolására készül a Liverpool, ez lehet január nagy durranása

A Serie A-ból szerződtetnének játékost, de jobb ajánlatot kell adniuk, mint a Chelsea FC.

A Manchester United leigazolta a Liverpool középpályását

Minden adminisztratív lépés lezárult.

Már az Izrael elleni meccs bojkottja is szóba került, diplomáciai káosz az ír válogatottnál Debrecenben

A döntésről az újságírókat és az UEFA-t is az utolsó pillanatban értesítették.

„Hatalmas tiszteletlenség a népünkkel szemben” – az ukránokat felháborította a himnusz kifütyülése

Ilja Zabarnij szerint az oroszokat támogató magyarok ellen hatalmas harci kedvvel vetették magukat csatába a Puskás Arénában.

0
0

Bulvár

Milliárdokat szórtak ki az ablakon, hogy legyen ember a Fidesz tüntetésein: Elzárják a pénzcsapot az agrárkamaránál

Milliárdokat szórtak ki az ablakon, hogy legyen ember a Fidesz tüntetésein. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara átvilágítása során 14 milliárdos visszaélésre bukkantak, elzárják a pénzcsapot.

Így szexeltek a honfoglaló magyarok

Eleink nem voltak éppenséggel prűdek, a szex és a meztelenség nem számított tabunak, a gyerekeket pedig nem kellett felvilágosítani, ugyanis előttük zajlott minden.

„A srác, aki a suliban csúfolt, hogy szegények vagyunk, most hajléktalan” – Hogyan szembesültél a karma hatalmával?

A karma szerint előbb-utóbb visszakapjuk azt a lapot, amit leosztottunk. Íme néhány megdöbbentő és elgondolkodtató történet, amelyekben az élet maga szolgáltatott igazságot.

„A nagyapám sírjánál állt egy nő, akit sosem láttam” – a temetés, ami felforgatott mindent

Egy ismeretlen nő jelent meg a nagyapám temetésén egy szál fehér krizantémmal, két héttel később pedig olyan levelet kaptam tőle, amelyből egy egész életen át őrzött titokra derült fény.

87 éves rokkant nénit lakoltattak ki, teljesen kicsinálta a pénzéhes tulaj

Hatalmas társadalmi és politikai felháborodást váltott ki Madridban egy 87 éves nyugdíjas asszony drámai kilakoltatása, amely rávilágított az egekbe szökő bérleti díjakra és a spanyol lakhatási válság súlyoss

Toroczkai üzent a fideszeseknek: Orbán Viktor elvitorlázott, a bűnökkel való szembenézés pedig teljesen elmaradt

A Mi Hazánk kongresszusán beszélt arról is, hogy mik a Fidesz nemzetellenes bűnei.

Változik a nyugdíj utalása: erre számíts októberben

A szeptemberi korai utaláshoz képest októberben a „normál” időpontban érkeznek a nyugdíjak.

Több mint egymilliárd forintért árulják a Schobert család szentendrei luxusvilláját

„Ahol a luxus nem hivalkodik. Egyszerűen természetes” – ezzel a felütéssel kezdődik az az internetes ingatan-hirdetés, amiből kiderül, hogy árulják a Schobert család szentendrei luxusvilláját. A kétszintes, 600

Közleményt adott ki a Fidesz elnöksége Hankó Balázzsal kapcsolatban

Hétfőn tárgyalja a parlament Hankó Balázs mentelmi jogának kiadását. Ez az esemény a kiépülő újkommunista önkény újabb megnyilvánulása – közölte a Fidesz elnöksége.

0