Ezt olvasta már?


Koronavírus - Önkéntesek is segítik az önkormányzatok idősellátó tevékenységét

Az ország több településén önkéntesek is segítik az önkormányzati dolgozókat az idősek ellátásában, az egészségügyi dolgozók pedig egyre több helyen ingyen vehetik igénybe a tömegközlekedést.

A szegedi önkormányzat már több mint 700 egyedülálló, idős emberen segít meleg étellel, bevásárlással, gyógyszerkiváltással. A kiszállítás, a segítségnyújtás ingyenes, de az ételért és az árukért fizetni kell. Hétfőtől díjmentesen használhatják a közösségi közlekedést az egészségügyben, valamint a szociális ellátásban dolgozók.

A Tisza-parti városban emellett szerdától hétvégi menetrend lép életbe a tömegközlekedésben. Már 220 önkormányzati ingatlanban működő üzlet és vendéglátóhely jelezte, hogy él a Botka László polgármester által felkínált lehetőséggel és bezár, így mentesül - összesen havonta mintegy 50 millió forintnyi - bérleti díj megfizetése alól.

Makón krízisvonalon kérhetnek segítséget az idősek gyógyszerbeszerzéshez, az ebédkiszállításhoz, bevásárláshoz.

Csongrádon hatvanketten - önkormányzati dolgozók és önkéntesek - kétszáz 70 év feletti helybélinek segítenek heti kétszer a bevásárlásban, a gyógyszerkiváltásban és az ételkiszállítás megszervezésében. A tervek szerint hétfőtől telefonon pszichológustól kérhetnek segítséget azok az idősek, akik egyedül vannak otthonukban.

A baranyai megyeszékhely önkormányzata hétfőn elfogadta Hoppál Péter fideszes parlamenti képviselő az egészségügyi dolgozók térítésmentes helyi közlekedésével kapcsolatos javaslatát: Péterffy Attila (Mindenki Pécsért Egyesület) polgármester kiadta a szükséges utasításokat ahhoz, hogy keddtől a veszélyhelyzet visszavonását követő tizenötödik napig Pécsen ingyenesen vehessék igénybe a közösségi közlekedést - írták. Hozzátették: elkezdték az egyeztetést az egészségügyi dolgozók ingyenes parkolásáról, és folynak az egyeztetések a különböző klinikai telephelyek között járó, célzott és ingyenes helyi buszjáratokat bevezetéséről is.

Székesfehérváron szerdától működik a videotelefonos kapcsolattartás az idősgondozó intézményekben - közölte hétfőn az önkormányzat. A tervek szerint a családtagok a hét minden napján, 9 és 10 óra között hívhatják idős hozzátartozóikat.

Az önkormányzat közleményében rámutatott: a januárban az influenzajárvány miatt bevezetett, majd a koronavírus-járvány okán továbbra is tartó látogatási tilalom miatt az idősotthonok lakói hónapok óta nem találkozhatnak a családtagjaikkal, ami igen nagy lelki terhet ró minden érintettre. A videotelefonos kapcsolattartás jelentősen enyhíthet az aggodalmakon, a mentális feszültségeken - tették hozzá.

Dunaújvárosban az önkormányzat szervezésében az ebéd-házhozszállítás mellett hétfőtől a bevásárlásban és a gyógyszerkiváltásban is segítenek a 70 évnél idősebbeknek, cserébe vállalniuk kell, hogy otthon maradnak. A tervek szerint a kiszállításokra hétfőn, szerdán és pénteken lesz lehetőség, az igényeket a hivatalban kell jelezni.

A kisvárdai önkormányzat - együttműködésben a Segítő Kéz az Elesetteknek Alapítvánnyal alszámlát hozott létre a koronavírus-járvány megelőzésében dolgozók javára. A felajánlásokat az OTP Bank 11744034-24427382 számlaszámra várják.

Mohácson az évről évre busóálarcot és bundát öltő emberek csaknem 1800 fős közösségének tagjai közül is sokan vállalnak önkéntes munkát a veszélyhelyzet idején - tájékoztatott a Duna-parti település önkormányzata. A busójárás egyik főszervezőjének kezdeményezésére a népszokás maskarásai most az idősek, a járvány miatt otthonukban maradók ellátásában segítenek, "civilben".

Fertőtlenítő permetezést végeztek a Békés megyei Battonyán a helyi önkéntes tűzoltók és a polgármester a buszmegállókban, a boltok körül, a postánál, az orvosi rendelőnél, a gyógyszertárnál, a hidak korlátain, s azokon a helyeken, ahol a lakosság nagyobb létszámban jelenik meg.

Az ebéddel kapják meg feladatlapjaikat a leghátrányosabb helyzetű településeken élő rászoruló gyerekek - közölte a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Iskola Alapítványa az MTI-vel. Thaisz Miklós ügyvezető igazgató azt írta: az alapítvány minden általuk fenntartott iskola számára távoktatási honlapot fejlesztett, amelyen keresztül kiadhatják a tananyagot, de van olyan település, ahol a feladatlapokat nyomtatottan adják át hetente két alkalommal, amikor a családok úgyis megjelennek az ételosztáson. Hozzátette: óvodáik hivatalosan zárva vannak, a pedagógusok ügyelettel segítik a szülőket, a fogyatékkal élőket gondozó intézményeiknél pedig a gyógypedagógusok, gyógytornászok teljes munkaidejükben állnak a szülők rendelkezésére, és segítik az otthoni gondozást.

A Neumann Társaság és az ELTE Informatikai Kara internetes feladatbankkal segíti a programozásérettségire készülő diákok és az őket felkészítő tanárok munkáját. Tájékoztatásuk szerint a mester.inf.elte.hu honlap adatbázisa a 2005 és 2017 közti összes közismereti emelt és szakmai programozás érettségi feladatot tartalmazza, a felületre a diákok Google-fiókkal regisztrálhatnak.

Az oldalt kifejezetten arra tervezték, hogy programozási feladatokat gyakorolhassanak rajta az érettségire vagy tanulmányi versenyre készülők, akik hat különböző programnyelven - C, C++, C#, Java, Pascal vagy Python programnyelveken - tölthetik fel a kódjaikat. Munkájukat a szerver automatikusan értékeli, és tanáraik is nyomon követhetik diákjaik tevékenységét - közölték. A tanárok a Neumann Társaságtól igényelhetnek jogosultságot a rendszerhez, ahol tanulócsoportokat alakíthatnak ki és házi feladatot is adhatnak diákjaiknak.

 







0
0
0

hírek innen, onnan

Földönkívüli intelligencia – különleges rádiójelet azonosítottak egy távoli csillagrendszerből

A kínai FAST rádióteleszkóp adatait elemző csillagászok egy ígéretes, de feltehetően földi eredetű jelet azonosítottak a K2-155...

A rendőrök most egy selyemmajmot találtak a korábban tigriskölyökkel lebukó férfi autójában

Úgy tűnik nem ért véget a tavalyi tigriskölyökkel kezdődött különös eset. Ugyanannál a tiszafüredi férfinál most egy fehérpamacsos...

Tömegverekedés tört ki a zebrán egy szerelmi ügy miatt – videóra vették a brutális jelenetet Debrecenben

Szerelmi ügy miatt tört ki tömegverekedés Debrecenben. Két férfi és több középiskolás esett egymásnak a zebrán, a jelenetet egy...

Felelősségre vonással fenyeget a Fidesz Hankó Balázs ügyében

A pártvezetés közleményben állt ki a volt kulturális miniszter mellett az ügyészségi eljárás kapcsán. A parlament hétfőn dönthet a...

Fagyasztott hallal akart Angliába csempészni 600 kiló kokaint négy férfi

A brit rendőrök maguk közt „hal-összeesküvés”-ként hivatkoznak az esetre.

Elszabadultak az indulatok a magyar-ukrán meccsen: Szoboszlai is belekeveredett a balhéba

Nem csak az eredmény miatt marad emlékezetes a magyar-ukrán meccs.

Erdőszéli vadföldek ősszel: miért fontos a takarmány- és élőhelytervezés?

Az erdőszéli vadföldek őszi takarmányellátása és élőhelyeinek tudatos tervezése megkönnyíti a vadállomány térbeli irányítását,...

Tömegesen lettek rosszul budapesti óvodások, iskolások – mindnyájan ugyanazt az ebédet ették

Több, budapesti oktatási intézménybe járó gyereket kórházban ápolnak, miután rosszul lettek, hánytak és hasmenésük lett. Egyes...

Mokán István Damján remek menetelése után ezüstérmes lett az U16-os Európa-bajnokságon

A döntőben az elsőként rangsorolt rivális ellen szenvedett vereséget.

Ezt üzente Szoboszlai a szurkolóknak az ukránok elleni vereség után

Az Instagramon üzent a magyar válogatott csapatkapitánya.

Országjárás: palackkal, tojással akarták megdobni Magyar Pétert, közbeléptek a testőrök – videón a támadó elfogása

Szombat délután szolnoki országjárásán tartott színpadi beszéde közben egy italos palackkal és tojással akarták megdobni a...

Megfelelő ajánlat esetén januárban megválna védőjétől a Bayern München.

Ebben a szezonban eddig mindössze 10 percet töltött a pályán!

0

Sport

„Nem volt közük a meccshez” – Szoboszlai kritizálta a balhét kirobbantó ukránokat

Sajnos a magyar válogatott kapitánya hiába szeretett volna 12 pontot négy meccs után, Ukrajna szétzúzta álmainkat.

Nem tört meg a négyéves átok a Puskás Arénában, óriási bunyóval ért véget a magyar–ukrán mérkőzés

Az ukránok nyerték meg a kaotikusan véget érő Nemzetek Ligája-mérkőzést.

Marco Rossi nem beszélt mellé, ezen ment el az ukránok elleni mérkőzés

Szoboszlai Dominik pedig a lefújás előtti bunyó kapcsán nyilatkozott.

Ukrán játékos Magyarországról: Tudtuk, hogyan támogatják az oroszokat és magát Oroszországot

A PSG védője szerint tiszteletlenek voltak a magyar szurkolók.

Százmilliókat vertek el a semmiért: 50 éve nem látott mélység fenyegeti a Premier League alapítóklubját

Az angol csapat történelmi mélypontra jutott, miközben irdatlan összegekért vásárolt játékosokat a nyáron.

Ide igazolhat Viktor Gyökeres, akiről lemondott az Arsenal

Azért ez nagy visszalépés lenne a játékos pályafutásában.

Világklasszis leigazolására készül a Liverpool, ez lehet január nagy durranása

A Serie A-ból szerződtetnének játékost, de jobb ajánlatot kell adniuk, mint a Chelsea FC.

A Manchester United leigazolta a Liverpool középpályását

Minden adminisztratív lépés lezárult.

Már az Izrael elleni meccs bojkottja is szóba került, diplomáciai káosz az ír válogatottnál Debrecenben

A döntésről az újságírókat és az UEFA-t is az utolsó pillanatban értesítették.

0
0

Bulvár

Milliárdokat szórtak ki az ablakon, hogy legyen ember a Fidesz tüntetésein: Elzárják a pénzcsapot az agrárkamaránál

Milliárdokat szórtak ki az ablakon, hogy legyen ember a Fidesz tüntetésein. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara átvilágítása során 14 milliárdos visszaélésre bukkantak, elzárják a pénzcsapot.

„Mi már most sikeresek vagyunk” – mondta az évi 123 millió forintot kereső Szirtes Tamás a Madáchról

Szirtes Tamás tavaly több mint 100 milliót keresett a Madách Színházban, közben hat másik jelölt is pályázik az intézmény élére.

Így szexeltek a honfoglaló magyarok

Eleink nem voltak éppenséggel prűdek, a szex és a meztelenség nem számított tabunak, a gyerekeket pedig nem kellett felvilágosítani, ugyanis előttük zajlott minden.

„A srác, aki a suliban csúfolt, hogy szegények vagyunk, most hajléktalan” – Hogyan szembesültél a karma hatalmával?

A karma szerint előbb-utóbb visszakapjuk azt a lapot, amit leosztottunk. Íme néhány megdöbbentő és elgondolkodtató történet, amelyekben az élet maga szolgáltatott igazságot.

„A nagyapám sírjánál állt egy nő, akit sosem láttam” – a temetés, ami felforgatott mindent

Egy ismeretlen nő jelent meg a nagyapám temetésén egy szál fehér krizantémmal, két héttel később pedig olyan levelet kaptam tőle, amelyből egy egész életen át őrzött titokra derült fény.

87 éves rokkant nénit lakoltattak ki, teljesen kicsinálta a pénzéhes tulaj

Hatalmas társadalmi és politikai felháborodást váltott ki Madridban egy 87 éves nyugdíjas asszony drámai kilakoltatása, amely rávilágított az egekbe szökő bérleti díjakra és a spanyol lakhatási válság súlyoss

Toroczkai üzent a fideszeseknek: Orbán Viktor elvitorlázott, a bűnökkel való szembenézés pedig teljesen elmaradt

A Mi Hazánk kongresszusán beszélt arról is, hogy mik a Fidesz nemzetellenes bűnei.

Több mint egymilliárd forintért árulják a Schobert család szentendrei luxusvilláját

„Ahol a luxus nem hivalkodik. Egyszerűen természetes” – ezzel a felütéssel kezdődik az az internetes ingatan-hirdetés, amiből kiderül, hogy árulják a Schobert család szentendrei luxusvilláját. A kétszintes, 600

Változik a nyugdíj utalása: erre számíts októberben

A szeptemberi korai utaláshoz képest októberben a „normál” időpontban érkeznek a nyugdíjak.

0