Ezt olvasta már?


Koronavírus - Országos tisztifőorvos: a járvány lecsengő szakaszában van

Több a gyógyult, mint az aktív fertőzött, ez is azt igazolja, hogy a járvány lecsengő szakaszában van - emelte ki az országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs hétfői online sajtótájékoztatóján.

Müller Cecília közölte: 430 embert kezelnek kórházban, közülük 30-an vannak lélegeztetőgépen. Emlékeztetett arra, hogy két hete még az aktív fertőzöttek körülbelül fele volt kórházban, most már kevesebb mint egyharmaduk. Vagyis az aktív fertőzöttek is jellemzően könnyebben vészelik át a fertőzést - közölte.

A pozitívként regisztráltak életkor szerinti megoszlásának adatait ismertetve elmondta: a 3756 emberből 1 éves kor alattiak hárman voltak, 1-2 évesek 9-en, 3-5 évesek 7-en, 6-9 évesek 10-en, 10-14 évesek 21-en, 15-19 évesek 30-an. A regisztrált fertőzöttek között 20-29 évesek 267-en, 30-39 évesek 318-an, 40-49 évesek 529-en, 50-59 évesek 587-en, 60-64 évesek 264-en, 65-79 évesek 946-an, 80 év felettiek pedig 765-en voltak.

Az elhunytak életkor szerinti megoszlásáról az országos tisztifőorvos közölte: 29 éves kor alatt nem halt meg senki koronavírus-fertőzéssel összefüggésben Magyarországon. Hozzátette: 30-39 éves korban hárman, 40-49 évesesen nyolcan, 50-59 évesen 19-en, 60-64 évesen 24-en, 80 éves kor felett 228-an haltak meg a betegséggel összefüggésben. Kiemelte, 100 ezer lakosra öt elhunyt és 38 beteg jut.

Müller Cecília kitért arra is, hogy vidéken újra megnyitnak az óvodák és a bölcsődék. Kiemelte, hogy minden helyszínen megtörtént a fertőtlenítés, nagytakarítás, a gondozók, óvónők felkészülten várják a gyerekeket.

Az országos tisztifőorvos beszámolt arról is, hogy a kedvező járványügyi helyzet lehetővé teszi a népegészségügyi szűrővizsgálatok június 1-jével történő újraindulását is.

A nők mammográfiai szűrővizsgálata és a nőgyógyászati onkológiai szűrések, valamint az 50-75 éves korosztálynak szervezett vastagbélszűrés elindítása szükséges, hiszen a magyarországi halálozások 25 százalékáért valamilyen daganatos megbetegedés felelős - mondta.

Jelezte, ezen szűrővizsgálatok fájdalommentesek, az általuk időben felfedett elváltozások pedig jó eséllyel gyógyíthatók, így arra kért mindenki, éljen a szűrések lehetőségét.

Azzal kapcsolatban, hogy mikorra áll helyre a járvány előtt elérhető egészségügyi ellátások teljes köre, Müller Cecília nem tudott pontos dátumot mondani, azonban hozzátette: a közfinanszírozott ellátásokat fokozatosan vezetik vissza, fenntartva a járványügyi készültséget.

Az országos tisztifőorvos köszönetet mondott a járvány elleni védekezésben jelentős szerepet játszó egészségügyi hatóságok munkatársainak, akik "láthatatlanul a háttérben rengeteget dolgoztak" az elmúlt hónapokban.

 







0
0
0

hírek innen, onnan

Csaknem duplájára nőtt a műszakin megbukott autók száma, különösen ezekkel van baj

Egyre több rossz műszaki állapotú autó lehet a magyar utakon. Míg 2016-ban 4278 személyautó vizsgája végződött eredménytelenül,...

Kilőttek a tanszerek árai, brutális összegbe kerülhet idén az iskolakezdés

Újabb áremelkedési hullámmal indul az idei tanév, a tanszerek és az írószerek mellett számos szolgáltatásért is többet kell fizetni....

Megtorpant a kínai űrprogram: videóra vették, ahogy felrobban a hordozórakéta

A kínai hatóságok tájékoztatása szerint repülés közbeni technikai hiba miatt kudarcot vallott a Hosszú Menetelés 7A (Long March 7A)...

Újra menyasszony a gyönyörű modell: Virágtengerben térdelt le elé az új szerelme

A 45 éves brazíliai szupermodell, Alessandra Ambrosio eljegyezte magát kedvesével, Buck Palmerrel egy csodálatos tengerparti lánykérés során.

Megvan az új elnök, Ruff Bálinték nekimennek Orbán sajtósának, Mészáros nem kap uniós pénzt – Newscast

Megválasztották a következő köztársasági elnököt, a Mi Hazánk is hajlandó volt megemlékezni a roma holokausztról, Ruff Bálinték...

Meglepő, mivel foglalkozik az 53 éves Koós Réka: régi házakat újít fel

Koós Réka nemcsak a színészettel és az énekléssel keresi a kenyerét, meglepő, milyen civil szakmába vágott bele.

Mozikba és a Netflixre is megérkezik Brad Pitt új filmje

A Brad Pitt főszereplésével készült Cliff Booth-filmet két hétig kizárólag IMAX-mozikban vetítik a netflixes premier előtt.

Hiába a markáns lehűlés, az eső elmarad: óriási csalódást hozott a front, de este a napfogyatkozás mindenért kárpótol - Előrejelzés

Bár a hidegfront megérkezett és letörte a hőséget, a pusztító aszály továbbra is marad. Kiderült, látható lesz-e a szerdai...

Egyetlen kortyból baj lehet: ha itt nyaralsz, eszedbe ne jusson csapvizet inni!

Magyarországon szinte minden településen biztonságosan fogyasztható a csapvíz, külföldi nyaraláskor azonban már nem árt jóval...

Kazincbarcika: alig pár száz méterre a házaktól csaphattak le a farkasok egy juhnyájra

Nem egy távoli erdőben, hanem Kazincbarcika közvetlen közelében történhetett az a farkastámadás, amelyben csaknem egy tucat juh...

Baltával ugrott a rendőröknek a vasboldogasszonyi terminátor

Baltával támadt két rendőrre a vasboldogasszonyi terminátor, csodálkozik, hogy rács mögött találta magát.

Havasi Bertalan nekiment Ruff Bálintéknak Kaminski Fanny miatt: szerinte nagyon más történt a 4,2 milliárd mögött

Havasi Bertalan szerint politikai támadás zajlik Kaminski Fanny és a Triton Communications ellen, a kormány pedig súlyosan félrevezető...

0

Sport

Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc

Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.

Az UEFA a FIFA után a VAR-t is ledozerolja - Visszatérés a hagyományos futballhoz?

Az európai foci-szövetség ráunt, hogy nemcsak a FIFA, de a gyűlölt VAR is tönkreteszi a futballt.

Szoboszlai Dominik súlyos dologról vallott, még mindig a Jota-trauma dolgozik bennük

A Liverpool magyar szupersztárját egy ír lap idézte, a csapat még nem dolgozta fel a tragédiát.

A Manchester City vinné az FC Barcelona fiatal csillagát

Tommy Marqués került az angolok látókörébe.

Szoboszlai Dominik Top10-es játékos a Premier League-ben

Sőt, a középpályások között az ötödik helyen áll egy különleges listán a Liverpool és a magyar válogatott sztárja.

José Mourinho új sztárja felrobbantotta az edzést: megalázta a 60 milliós védőt

Selejtnek hitték Skóciában, most a Real Madrid legdrágább sztárja lett

Bődületes országos csúcs: Halász Bence Európa-bajnok.

Utcahosszal verte a mezőnyt a kalapácsvetés döntőjében.

Egy spanyol újságíró térfigyelő kamerákkal próbálta követni, hogy éppen hol jár a Barca kiszemeltje

Szinte már semmin nem lehet meglepődni, ha a spanyolországi átigazolási időszakot nézzük, de ezen azért nekünk sikerült.

A ravasz húzás: kiderült, miért nem tett ajánlatot a Liverpool Bradley Barcoláért

Az Anfielden meg akarják várni, hogy a PSG magától vigye le a francia klasszis árát.

0
0

Bulvár

A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be

Egyre többen kerülnek kórházba avokádó szeletelése közben szerzett sérülésekkel. Sok esetben műtétre is szükség van. A A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be bejegyzés először

A cigányok egyre pofátlanabbak, a Tisza frakcióvezetője szörnyeteg a Mi Hazánk politikusa szerint

Ábrahám Barnabás a roma holokausztról szóló parlamenti megemlékezés miatt támadta a Tisza politikusait.

Kiderült az igazság a fideszes képviselők eskübakijáról, nem Magyar Péter zavarta őket

Palóc André és Hortay Olivér megmagyarázta miért bakiztak, csak az nem éppen úgy történt.

Elindult az országos körözés, az RTL telefonvonalai csak úgy izzanak, a magyarokon múlik ki kerül a rácsok mögé

Az RTL ismét útjára engedi a reality műsorok fenevadját, a kereskedelmi televíziózás vérdíjas ámokfutását, meglepetés pedig akadt bőven.

Búcsúlevelet írt a gyermekeinek egy esztergomi anya, majd felgyújtotta magát, ő túlélte a tűzvészt, de a 16 éves lánya meghalt

A 40 éves nő és élettársa súlyos sérüléseket szenvedett. Az ügyészség 12 év 6 hónap fegyházbüntetést kért az asszonyra.

Megvan a dátum: ekkor érkezik az országos eső, ami véget vethet a hőségnek

Egy hosszabb távú meteorológiai számítás szerint augusztus 17–18. körül országos csapadékot hozó frontrendszer érkezhet Magyarországra. T. S. Eliot A puszta országában is a közelgő eső ígérete töri meg a kis

Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc

Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.

Zivatarok csapnak le ezekre a megyékre kedden: az egész országra kiadták a riasztást

Változatos időjárás vár az országra augusztus 11-én.

„Ő 59, én 56” – Erős Antónia szokatlan fotót posztolt, hollywoodi világsztárral vetette össze magát

Erős Antónia kendőzetlenül őszinte posztban hasonlította össze magát Halle Berryvel, fontos üzenetet megfogalmazva minden nő számára.

Csendes gyulladás a bélben – 7 fizikai jel, hogy a szervezeted folyamatosan küzd valami ellen

A csendes gyulladás, amit könnyű reggeli fáradtságra, stresszre vagy egyszerű öregedésre fogni, miközben valójában a bélrendszer folyamatosan dolgozik valami ellen, amit nem sikerül legyőznie.

0