Ezt olvasta már?


Közeleg az ősz, amikor a ruhák nehezen száradnak a lakásban!

Lassan vége a nyárnak, beköszönt a hűvösebb idő – előkerülnek a szekrényekből az eggyel vastagabb öltözetek is. Kicsit több lesz talán a csapadék, és a hőmérséklet is mérséklődik, ami természetes ugyan, de ha mosásról van szó, nem minden háztartásban lesz kedvező a helyzet.

 

A szabadban teregetni nem feltétlenül lesz ideális, de van, ahol ez eleve nem is adott. A lakáson belül pedig jelentősen megemelkedik a ruhák száradási ideje. Ráadásul ez idő alatt sokszor még dohosodnak is, így nem lesz éppen kellemes viselet belőlük.

 

Ilyenkor gondolkodnak el sokan azon, hogy talán mégsem olyan felesleges dolog a háztartásban egy kiváló minőségű Miele szárítógép. Sőt, nagyon is hasznos, és nemcsak az őszi hónapokban, hanem télen és az év többi időszakában is.

 

Ősszel és télen igazi kihívást jelent a ruhaszárítás…

 

Azonban a jó hír az, hogy könnyen megoldást hozhat egy jól megválasztott gép, ami valódi segítséget nyújt, és nem csupán kényelmi eszköz. Egy pulóver akár 3 nap után is vizes lehet még, ha a nyirkos, párás szobában teregetjük ki. Nem is beszélve a szagáról, ami rendkívül bosszantó tud lenni.

 

Hatékony, energiatakarékos és kényelmes megoldásra van tehát szükség, amivel még időt is spórolhatunk, hiszen nem kell fáradozni a teregetéssel. Pontosan ezt nyújtják a Miele szárítógépek: gyors és kíméletes szárítást a ruháknak, mindezt gazdaságosan. Meg kell említenünk azt is, hogy hosszú távon biztosítanak segítséget, mivel a Miele legalább 20 évre tervezi háztartási gépeit.

 

A korszerű szárítógépek sok funkcióval rendelkeznek

 

A modern szárítógépek olyan segítséget nyújtanak a mindennapokban, ami jelentősen megkönnyíti a házimunkát. Mellette több időnk marad hasznos dolgokra vagy épp a szórakozásra, és még az ökológiai lábnyomunkat is csökkenthetjük. Nézzünk meg néhány kiváló funkciót!

 

A Miele Nova Edition szárítógépek a 49 perces QuickPowerDry programmal gyors és kíméletes szárítást tesznek lehetővé. A WoolDry program a gyapjú gyengéd kezeléséhez járul hozzá.

 

A hőszivattyús technológia alacsony hőmérsékletei még a kényesebb textíliák szálait is megkímélik. Ráadásul ezeket a gépeket nemcsak kiváló teljesítmény, de maximális energiahatékonyság is jellemzi.

 

További hasznos funkciók

 

A Miele T1 típusú szárítógépek EcoSpeed technológiája gyors és tartós ruhaszárítást kínál. Az EcoDry funkcióval együtt alkalmazva pedig akár 20 percet is nyerhetünk vele még teljes töltet esetén is. Arról nem is beszélve, hogy mindezt minimális energiafogyasztás mellett.

 

A HygieneDry szárítási fokozat eltávolítja a baktériumok és vírusok közel 100%-át. A DryCare40 programmal megszáríthatunk minden 40 fokon mosható anyagot. A Steam-Care-rel pedig akár felére lehet csökkenteni a vasalási időt.

 

Különösen kényelmessé teszi a kezelést a bizonyos modelleken fellelhető nagy és színes M Touch Pro kijelző. Természetesen ezzel nincs vége a praktikus funkciók sorának. A választásnál érdemes figyelembe venni például, hogy hány fős a háztartásunk, mekkora és milyen jellegű hely áll rendelkezésre, és hogy nekünk mik az igényeink a gép működését illetően.







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

A villanyszerelő figyelmeztet: ezt az eszközt soha ne hagyd bedugva éjszakára, mert tűzveszélyes

Sok háztartásban teljesen megszokott, hogy bizonyos elektromos eszközök egész éjszaka működnek. A szakemberek szerint azonban van egy olyan...

Szoboszlaiék főnöke Szaúd-Arábia felé kacsingat, a magyar válogatott réme a Milanban folytathatja - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb szerdai hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

Ki más? Szoboszlai góljával szerzett vezetést a Liverpool a Galatasaray ellen - videó

Mac Allister laposan elvégzett szöglete után a labda az érkező Szoboszlai elé került, aki 13 méterről kilőtte a kapu jobb oldalát.

Ne várj. Eláruljuk, hogyan, mikor és miért kezdd el a tavaszi öntözést.

Nem elég csak nyáron öntözni. A növényeid ugyanis sokkal jobban meghálálják a tavaszi öntözést, mint gondolnád! De az sem mindegy,...

Miért randizol mindig az exed másolatával

A legtöbben azt hisszük, ha túlestünk egy szakításon, és elkezdünk egy új fejezetet, valaki egészen mást keresünk majd. De az emberi...

„Mióta nem fideszes a polgármester, itt pusztulat van” – a miniszterelnök Dunaújvárosban járt, ahol a Dunaferr szó el sem hagyta a száját

Harmadik napja járja a miniszterelnök a vidéki városokat, Kaposvár és Eger után megnéztük, hogyan fogadták Dunaújvárosban. A tiszás...

„Biztosan nincs a kártyáján pénz” – bocsánatot kért a SPAR Orsós János édesanyjától

A Miskolci Bükk áruházban lévő bolt pénztárosa nem hitte el, hogy a 81 éves nő ki tudja fizetni az élelmiszert, elvették tőle a...

Hadüzenetet küldtek a futballgyilkosoknak, az időhúzásnak ezután már nem értelme

Az időhúzás és a holtidő ellen tenni kellett valamit, mert a nettó játékidő még a BL-ben is alig éri el az egy órát – kommentálta a...

Véget ért az Odüsszeia: az iráni női válogatott drámai hazaérkezése

A csapat több országon át vezető, tíz napon át tartó hosszú út végén jutott vissza Iránba.

Hazai fejlesztésű buszcsalád nyerte az idei Magyar Innovációs Nagydíjat

A Néprajzi Múzeumban tartott gálavacsora keretében adták át a 2025. évi innovációs teljesítményeket elismerő Magyar Innovációs...

0

Sport

Kubatov Gábor azonnal üzent a Ferenc-város kiesése után, Robbie Keane is megszólalt

A Ferencváros elnöke a közösségi oldalán köszönenet modott az eddigi nagy menetelsért.

A Liverpoolt emlegető Guardiola Rüdigerrel balhézott, Vinícius megindokolta a gúnyolódását

Álvaro Arbeloa a piros lapról és Thibaut Courtois sérüléséről is beszélt a Manchester City–Real Madrid BL-visszavágó után.

Videó: Óriási potyagólt kapott a Fradi kapusa az Európa-ligában

Borzalmas félidőn van túl a Ferencváros a Braga otthonában.

A „síró" Vinícius lövését piros lap követte, Courtois sem fejezte be a Real Madrid meccsét

A három angol csapatból egy jutott negyeddöntőbe a labdarúgó Bajnokok Ligája keddi játéknapján.

Sporting–Bodö/Glimt: mit mutatott a VAR és mit nézett a játékvezető? Háborognak a norvégok

A Bodö/Glimt játékosai először el sem hitték, hogy a bíró büntetőt fog ítélni a Sporting javára a második félidőben.

Méghogy a legveszélyesebb állás? A Fradi lubickol Európában a 2–0 után.

Az együttes nyolc ilyen párharcából hetet húzott be, kétszer jutott döntőbe, egyet meg is nyert.

Iszonyatos mélységből a csúcsra: a világ 16 legjobb csapata között Magyarország

A magyar női kosárlabda-válogatott az elmúlt négy év alatt megjárta a poklot, de most tényleg a mennyországba jutott.

Ekkora pofonra senki sem számított a Camp Nouban, kilenc gól a BL-meccsen

Három félidőn keresztül remekelt a Newcastle a Barca ellen, de végül hatalmas verést kapott.

Három magyar a pályán, kövesse nálunk a Liverpool és Galatasaray meccsét.

Egy lépésre voltak a bravúrtól a törökök, akik megnyerték a párharc első mérkőzését.

A Citynek nem volt esélye a fordításra, a Real Madrid kettős győzelemmel jutott a negyeddöntőbe

Nagyjából 20 percig volt minimális esélye a Manchester Citynek a fordításra.

A legjobbak közé választották a vb-re bravúrosan kijutó magyar válogatott centerét

Csapatunk 28 esztendő után léphet újra pályára világbajnokságon.

0
0

Bulvár

Kutatók: a Békemeneten 58 ezren hallgatták Orbánt, a Nemzeti Meneten 162 ezren Magyart

Tudományos módszerekkel megbecsülték a március 15-ei politikai felvonulások méretét.

„Júniusra halott lett volna” – Donald Trump nevetve kotyogta ki egy képviselője halálos betegségét

Az amerikai elnök hozzátette, hogy ő mentette meg Neal Dunn életét.

Trump éjjel brutálisan lecsapott - az óriásbombázás után NATO-kilépés jöhet?

Óriásbombákat vetett be a Hormuzi-szoros térségében az Egyesült Államok. Donald Trump eközben azzal fenyegetőzött, hogy kilép a NATO-ból, amiért a tagországok megtagadták segítségkérését.

Szigorítanak a benzinkutaknál: többet kell fizetnie hamarosan annak, aki így tankolna Szlovákiában

Tarthatatlanná vált a helyzet az észak-szlovákiai benzinkutakon, mivel tömegesen járnak át az üzemanyagért Lengyelországból. A szlovák kormány külön árkategóriával szabna gátat a gyakorlatnak.

Ez a színésznő volt Gobbi Hilda titkos szerelme: csak úgy lángolt köztük a szenvedély, hivatalosan mégsem vállalták fel a románcot

Gobbi Hilda sosem csinált titkot abból, hogy a saját neméhez vonzódik, ám amikor beleszeretett egyik híres kolléganőjébe, mégis arra kényszerült, hogy eltitkolja a nyilvánosság elől a forró románcot.

Három halott, három sérült: borzalmas balesetet okozott egy nő Debrecenben

A TWN.hu információi szerint vádemelést javasol az ügyészség a nővel szemben, hat évet kérnek rá.

Megtalálhatták az első egyértelmű bizonyítékot arra, hogy a világűr mélyén összetett, gyűrűs szerkezetű kénvegyületek is vannak

A Max Planck Földönkívüli Fizikai Intézet (MPE) és a spanyol Asztrobiológiai Központ (CAB) szakemberei egy minden eddiginél összetettebb kénalapú molekulát azonosítottak a világűrben a G+0.693–0.027 jelű molekul

Míg mi aludtunk, Irán megtette, amitől sokan tartottak

Úgy tűnik, Irán már mindent egy lapra tesz fel.

Hegedűs Zsolt válaszolt a „takonygerincező” Takács Péternek

Kétszer is üzent a fideszes államtikárnak.

0