Lampionünneppel zárul a holdújév köszöntése Kínában
Az idei év első holdhónapjának 15. napjára eső lampionünnepet hétfőn tartják Kínában. Ez az utolsó nagy tűzijátékozási rohamnak, a petárdakészletek végkiárusításának napja, a tavaszünnep vége is egyben.
A kétezer éves hagyomány lényege a lampionok esti, éjszakai csodálata és a gyakran különböző töltelékkel készített ragadós rizsből készült fehér golyók, a jüanhsziaók (yuanxiao) fogyasztása. Alakja - csakúgy, mint az esti teliholdé - az újraegyesülés, a harmónia és a boldogság jelképe. A romantikus körülmények a találkozások, a fiúk és lányok ismerkedéséhez is jó alkalmat kínálnak. Ezért már volt, hogy e napot kínai Valentin-napnak is nevezték.
A hagyomány szerint a Han-dinasztia (ie. 206-isz. 220) idején, amikor virágzott a buddhizmus, annak népszerűsítése céljból az egyik uralkodó rendelte el az első holdhónap 15. napjára a császári palotában a lampionok kifüggesztését és a szertartást Buddha tiszteletére. A későbbi, Tang-, Szung- (Song), Ming- és Csing- (Qing) dinasztiák idején hagyomány maradt a lampiongyújtás.
Manapság a leginkább piros, ovális, vagy gömbalakú lampionok általában is a kínai ünneplés kellékei, de az újév és a lampionfesztivál idején természetesen a parkoknak, az út menti fáknak, a tavak partjainak, az éttermek bejáratainak elmaradhatatlan díszei.
A lampionünnepen intenzív tűzijátékkal, harsogó petárdázással mondanak búcsút az elmúlt két hét "lazaságának", az utakon már a megszokott tumultus, álló kocsisorok, az üzletek, áruházak, szolgáltatók már mindenütt a szokott létszámban és nyitva tartással üzemelnek. A gyárak, üzemek, vállalatok, kormányhivatalok ugyancsak a hétköznapi normális munkarend szerint működnek.
A napokban megjelentek az elmúlt ünnepi időszak statisztikái, amelyek újabb és újabb rekordokról szólnak. Ezekből kiderült az is: szabadságuk idején nemcsak a hagyományos turisztikai látványosságokhoz, templomokba, vásárokba, parkokba zarándokoltak el az emberek. A szünetben az eddigi legnagyobb számban keresték fel például a Három Szoros vízerőmű és gát térségét. Összesen 565 ezer ember volt kíváncsi a Jicsang (Yichang) város menti monstrumra és a környező látványosságokra. Az érdeklődők 192 millió jüant (6,7 milliárd forint) költöttek ott.
A híradások szerint az északkelet-kínai Harbin városához tartozó szibériai tigristenyésztő központot naponta háromezren keresték fel, köztük hongkongiak, makaóiak és tajvaniak. A tigrisparkban 2011-ben már ezer körül volt a védett állatok száma, míg vadon nagyjából alig ötszázan élhetnek Kelet-Oroszországban és Északkelet-Kínában.
A tavalyi év azonos időszakához képest az idei aranyhéten 23,6 százalékkal nőtt a turizmus bevétele - jelentette az országos turisztikai hivatal, ami azt jelenti, hogy meghaladta a 101 milliárd jüant (1 jüan=35 forint). Ebből 5,5 milliárdot hoztak a légitársaságok és valamivel több mint 3 milliárdot a vasút.
A leginkább kaszinóiról ismert volt portugál enklávét, Makaót több mint 860 ezren keresték fel; a szárazföldi Kínából közel 550 ezren, 14,5 százalékkal többen, mint az előző - nyúl - évének kezdetén. A szállodák kihasználtsága meghaladta a 91 százalékot.
A tavaszünnep első hetében a külföldi kasszasikerek arattak Kínában is, lévén, hogy nem akadt hazai gyártású vetélytársuk. A legtöbb nézőt a Sherlock Holmes: Árnyjáték című amerikai akciófilm vonzotta, a második helyen az ugyancsak amerikai Mission: Impossible - Fantom protokoll végzett.
A kritikusok szerint az idei szezonra egyrészt kevesebb nagy neveket felsorakoztató filmmel készültek a hazai gyártók, a többi pedig nem mutatkozott igazán versenyképesnek.
MTI
hírek innen, onnan
Meghibásodott az orosz műhold, hullócsillag lett belőle
Az oroszok már tesztelik a saját műholdas internetüket, de egyelőre nem problémamentes az indulás.
Az ex-megafonos Szűcs Gábor is talált hibát a Szuverenitásvédelmi Hivatal munkájában
A parlamenti képviselővé avanzsált fideszes influenszer szerint nem volt elég kemény Lánczi Tamás hivatala.
Ezek most a magyarok kedvenc autói: letarolta a hazai piacot az új slágermodell, csúnyán visszaesett a Suzuki
11 518 személyautót helyeztek forgalomba Magyarországon 2025 májusában, ami 5,6 százalékos éves növekedést jelent
Eszméletlen tempóban fegyverkezik a világ: az Egyesült Államok egymaga többet költött, mint a többi atomhatalom együttvéve
A világ kilenc nukleáris fegyverrel rendelkező állama 19 százalékkal növelte nukleáris arzenáljára fordított kiadásait 2025-ben -...
Medve sebesített meg három turistát egy nap alatt – mindannyian alapvető szabályokat szegtek meg
Egyetlen napon három turistára is rátámadt a medve Erdélyben. Utólag kiderült, mindannyian figyelmen kívül hagyták az alapvető...
Karácsony Gergely: A jövő héten fizetésképtelenné válik a Fővárosi Önkormányzat
A főpolgármester egy szakmai fórumon számolt be a helyzetről.
Mindössze két dolog maradt, amin nem hajlandóak spórolni az európaiak vásárlók
Két év alatt 49-ről 56 százalékra nőtt a pesszimisták aránya.
Meg kell-e emelni a dolgozó bérét a gyermekgondozási szabadság után?
A válasz attól függ, hogy a munkakörben, vagy a cégnél volt-e béremelés.
Vitézy Dávid: Két nappal a választások előtt Lázár Jánosék még kiutaltak 94,3 milliárd forintot a mohácsi hídra
A miniszter arról számolt be, hogyan lett 451 milliárd forint a Duna-híd beruházása.
Szerkezeti hiba miatt visszabontják az új mohácsi híd egyik betonelemét
Az úgynevezett fészkes betont a kivitelező fekete paravánnal takarta el a kíváncsi szemek elől, mint írták, azért, hogy ne szóródjon...
Árverés – Nem akárhogyan támogathatjuk a Kék Golyó utca légkondicionálását
Kortárs művészek alotásai és neves sportolók, csapatok relikviái kerülnek kalapács alá a Megyünk tovább Előre Alapítvány...
Meghalt Nógrád vármegye egykori rendőrfőkapitánya: így búcsúznak tőle a kollégái
Gyászol a rendőrség: 72 éves korában elhunyt dr. Rafael Károly nyugállományú rendőr dandártábornok, Nógrád vármegye...
Sport
Arne Slot kirúgása után visszatérne a Liverpool elzavart klasszisa
Új vezetőedző, új esély?
Előbb beszél Andoni Iraolával, utána dönt távozásáról a Liverpool klasszisa
Egy nagy visszatérés is benne van a pakliban.
Addig vár az FC Barcelona, amíg Rashfordot elviszi a világ egyik legjobb csapata
Sok a kérdés az angol válogatott jövőjével kapcsolatban.
Mészáros Lőrincnek már nem kellett, Dárdai Pál nem tudta meggyőzni - Mi lesz a magyar válogatott sztárjával?
A szurkolók nagyon elégedetlenek, pedig még a válogatott kapusával is tárgyaltak Újpesten.
Ugyanazt a 90 millió eurós középcsatárt akarja az Arsenal és a Liverpool
Junior Kroupi válogathat az ajánlatok között.
Az Aranylabda-várományos mester-hármasával a franciák legyűrték a magyar válogatott NL-riválisát
New Yorkban a 97. percben egy liverpooli futballista döntött a vb-szereplők csatáján.
80 millió euróért kezdte árulni világsztárját az FC Barcelona
Bevételt akarnak generálni a katalánok.
Eriksen üzent az újabb riasztó rosszulléte után, 31 évesen visszavonult a Liverpool BL-győztes támadója - külföldi körkép
Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb hétfői hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.
5 most még kevésbé ismert játékos, aki az idei foci vb-n fog berobbanni
Persze, ha lexikonmélységekig követed a futballt, akkor nem lesznek ismeretlenek ezek a nevek, de ha nem vagy benne ennyire a fociban, úgy majd ezt a névsort átböngészve villoghatsz a haverjaid előtt pár hét múlva, hog
Dembélé elbeszélgetett Mbappével, hogy a francia válogatottban több energiát tegyen a védekezésbe, mint a Real Madridban
Néhány évvel ezelőtt azért meredek lett volna azt gondolni, hogy Ousmané Dembélé mentalitása lehet az etalon Kylian Mbappé számára.
Friss hírek az összeesett Eriksen állapotáról, szakértő szólalt meg a helyzetről
A főorvos professzor egy nagyon érdekes megállapítást tett a drámai dán-ukrán meccs után.
Dzsudzsák Balázs is ott volt a magyar válogatott edzésén, teljes az értetlenség Debrecenben
Ma este Szoboszlaiék a kazahok ellen zárják a szezont, Rossi elszólta magát a kezdőcsapattal kapcsolatban.
Bulvár
„A földre dobtam a ruhát, és futottam, ahogy a lábam bírta” – Utolsó pillanatban lefújt esküvők
Az esküvő a legtöbbek számára életük egyik nagy eseménye, de néha az utolsó pillanatban derül ki, hogy nem tudják megtenni a nagy lépést. Három nő osztja meg történetét arról, miért mondták le az esküvőjük
Brutális mit hagyott maga után az Orbán-kormány
Megjelent az új pénzügyi tárca első beszámolója. E szerint május végén a költségvetési törvényben szereplő éves hiánycél 90,2 százaléka már teljesült. A számokon jól látszik az Orbán-kormány választás
„Egyszerűen, jogszerűen”: Mit nem szabad a szomszédnak?
A legfontosabb tudnivalókat dr. Jagusztin Tamás, a Pest Vármegyei Főügyészség megbízott közjogi főügyészhelyettese foglalta össze.
Iszonyatos adósság dőlhet a magyar állam nyakába, ha átveszik a hazai óriáscéget: tényleg megéri ez?
Amennyiben az állam átvenné a tulajdonosi jogokat, a tőkepiaci szabályozás értelmében kötelező nyilvános vételi ajánlatot kellene tennie a többi részvényesnek.
Rémálom az Ügyfélkapun, a tulajdonos majdnem infarktust kapott, mikor meglátta az ingatlanával kapcsolatos értesítést
Majdnem szívrohamot kapott a tulajdonos, amikor meglátta a lakása tulajdoni lapján az idegen bejegyzést.
Húst vettek a magyarok Dániában – Óriási különbség van hozzánk képest ebben
Van egy furcsa szokás Dániában a boltokban, ami a magyarok számára meglepő lehet. Nálunk ez a húsvásárlás káoszt okozna.
Óriási dolgot húztak ki a Balatonból, ilyen kincs nincs több Magyarországon
Egyedülálló, amit a Balatonból kihúztak.
Belenyúl a kormány az üzemanyagárakba: itt van Kapitány István rendelete
Egy friss miniszteri rendelet értelmében emelkednek a biztonsági üzemanyag-tartalékok értékesítési és nagykereskedelmi árai.
Közeleg a vihar, ezt a gépet mindenképpen húzd ki otthon
Nagyot spórolhatsz, ha ezt az egyszerű szabályt betartod, amikor ideér a hidegfront és a zivatar.
A MÁV-nál volt vezető Orbán egyik feketeruhása, hétfőn kirúgták
Szabó Gábor beszerzési igazgató volt, Győrben lökdöste Gulyás Balázst.
Durván átalakítanák a magyar nyugdíjrendszert: ennek a fele sem tréfa - tömegek kezdhetnek aggódni
Az Európai Bizottság legfrissebb magyarországi országjelentése a nyugdíjrendszer hosszú távú fenntarthatóságára és az emelkedő államadósságra figyelmeztet.
Itt vesznek most nyaralót az élelmes magyarok: akár egy autó árából is kijön
Nem mutat biztató képet a beinduló szezon előtt a hazai nyaralóingatlanok piaca, mivel a legfontosabb üdülőövezetek igencsak eltérő képet mutattak az elmúlt években. A megtorpanás hátterében részben az áremelked
blogmorzsák
Cikázó gondolatok, poros beatek
Co Lee és don sea második közös albuma grandiózus vállalás, de nem igazán tart sehová.
Lehet béke Irán és az USA között?
A megegyezést egyelőre több tényező hátráltatja, mint segíti.
Nem kell egyből antibiotikumért nyúlni
Mit javasolnak a friss szakmai ajánlások?

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat
- Két hétvégén is változik a vonatok közlekedési rendje


