Ezt olvasta már?


Letartóztatták az M5-ös autópályán két éve történt fegyveres rablás másik gyanúsítottját

Letartóztatott a Kecskeméti Járásbíróság egy román férfit, aki a gyanú szerint korábban elfogott társával 2019 áprilisában, az M5-ös autópálya lajosmizsei szakaszán gázpisztollyal lövöldözve kirabolt három, Németországból hazafelé tartó román nőt.

A most elfogott rabló bűntársa ellen a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség 2021 januárjában emelt vádat fegyveres rablás és más bűncselekmény miatt. A korábbi vádirat szerint a Németországban táncosnőként dolgozó három román nő 2019. április 22-én éjfél után az M5-ös autópályán egy gépkocsival Röszke felé tartott. A nőket ismerő, szintén román állampolgárságú két férfi Lajosmizse közelében egy bérelt autóval mögéjük sorolt. A rendőrségihez hasonló fényjelzést használtak, ezért az autót vezető nő lehúzódott a leállósávba, leállította az autót és lehúzta az ablaküveget, hogy a rendőrnek hitt férfinek és társának át tudja adni az okmányait.

A rendőrségihez hasonló láthatósági mellényt, maszkot és fejfedőt viselő - korábban elfogott - 25 éves férfi az autóhoz lépve megpróbálta kinyitni a vezető oldali első ajtót, de az zárva volt. Ekkor egy gázpisztollyal legalább négy lövést adott le a földre és benyúlt az autóba, hogy az indítókulcsot kihúzza.

A rablók az első ülésen ülő nőket kirángatták az autóból, bántalmazták őket, pénzt követeltek tőlük. A harmadik nő az autóból kiszállva a szalagkorláton át menekült el.

A két férfi mintegy 13 ezer eurót, mobiltelefonokat, ékszereket, ruhákat és egyéb dolgokat zsákmányolt, összesen több mint 7 millió forint értékben. A kár nem térült meg, a két bántalmazott nő nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett. A rablók azonosításában és a bűncselekmény bizonyításában az Europol és az Eurojust is hatékony segítséget nyújtott. A 25 éves román állampolgárt 2019 októberében Romániában fogták el és az európai elfogatóparancs értelmében átadták a magyar hatóságoknak. A 2019 novemberében letartóztatott férfit a főügyészség három rendbeli fegyveres rablással, jármű önkényes elvételének minősített esetével és egyedi azonosító jellel visszaéléssel vádolja. Szökésben lévő 35 éves társát a spanyol hatóságok a magyar bíróság által kiadott nemzetközi és európai elfogatóparancs alapján 2021. március 12-én Madridban fogták el, majd május 7-én adták át a magyar rendőrségnek, kihallgatását követően kezdeményezték a letartóztatását.

A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség a bűncselekmény súlyossága, a vádlott külföldi kötődése és a büntetés várható mértéke miatt indítványozta a román férfi letartóztatását. A Kecskeméti Járásbíróság a gyanúsított letartóztatását - egyetértve az ügyészi indítvánnyal - a szökés és elrejtőzés veszélye miatt rendelte el.

A bíróság döntése ellen a gyanúsított és védője fellebbezett.

 







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Ritka, de súlyos mellékhatása lehet a fogyást segítő „csodaszereknek”

Kanadai kutatók összesen 30 millió mellékhatásos esetet vizsgáltak meg, amelyek a fogyást segítő készítmények számlájára írhatók.

A Tisza Párt kezdeményezésére az Európai Parlament újra napirendre vette a Beneš-dekrétumok ügyét

A fideszes Gál Kinga szerint az uniós intézményekben nincs szándék a fellépésre a pozsonyi kormány ellen.

Vomberg Frigyes a földbe tiporta a nézőket, ezekkel a szavakkal üzent nekik a séf

Nem köntörfalazott, amikor kimondta, hogy mit gondol a nézők véleményéről.

Dr. AI: diagnosztizál és leleteket értelmez a technológia

„Az egészségügyi AI‑megoldások valódi értéket csak akkor képesek biztosítani, ha működésük átlátható szakmai kontroll,...

Putyin támadásra készül Európa határain

Európának komolyan kell vennie egy orosz támadás lehetőségét – figyelmeztetett az EU védelemért felelős biztosa Brüsszelben.  A Forum...

Elszálltak az olajárak, elbántak az amerikai tőzsdékkel

A szerdai nap még jó hangulatban indult a tőzsdéken, délutánra azonban látványos hangulatromlás figyelhető meg, miután arról érkeztek...

Novák Hunor a kamu oltások miatt letartóztatott doktornőről: Az „oltásellenes” orvos maga sem hitte el, hogy a kötelező védőoltások feleslegesek

A gyermekorvos négy olyan gyerek mintáját teszteltette le, akiknek a szülei aggódtak, hogy az oltásellenes szülőknek hamis igazolásokat...

Végre kiderült: ezt a szexpozíciót szeretik a legjobban a férfiak

Egy felmérés szerint van egy pozíció, amely mind a férfiak, mind a nők körében a legnépszerűbb, míg más klasszikus variációk szintén...

Spanyolország idén újabb egymilliárd euró védelmi támogatást biztosít Kijevnek

Spanyolország idén újabb egymilliárd euró védelmi támogatást biztosít Ukrajnának, ezzel a háború kezdete óta nyújtott segély eléri...

Újabb csalás terjed: ha ilyen SMS-t kapsz, pillanatok alatt lenullázhatják a bankszámládat.

A kiberbűnözők rendkívül kifinomult módszereket alkalmaznak.

Halálos baleset történt – lezuhant egy sífelvonó

Svájc központi részén, Engelberg síparadicsomában egy személy életét vesztette, miután a síterepen egy felvonó kabinja lezuhant a havas...

0

Sport

Kubatov Gábor azonnal üzent a Ferenc-város kiesése után, Robbie Keane is megszólalt

A Ferencváros elnöke a közösségi oldalán köszönenet modott az eddigi nagy menetelsért.

A Liverpoolt emlegető Guardiola Rüdigerrel balhézott, Vinícius megindokolta a gúnyolódását

Álvaro Arbeloa a piros lapról és Thibaut Courtois sérüléséről is beszélt a Manchester City–Real Madrid BL-visszavágó után.

Videó: Óriási potyagólt kapott a Fradi kapusa az Európa-ligában

Borzalmas félidőn van túl a Ferencváros a Braga otthonában.

A „síró" Vinícius lövését piros lap követte, Courtois sem fejezte be a Real Madrid meccsét

A három angol csapatból egy jutott negyeddöntőbe a labdarúgó Bajnokok Ligája keddi játéknapján.

Sporting–Bodö/Glimt: mit mutatott a VAR és mit nézett a játékvezető? Háborognak a norvégok

A Bodö/Glimt játékosai először el sem hitték, hogy a bíró büntetőt fog ítélni a Sporting javára a második félidőben.

Méghogy a legveszélyesebb állás? A Fradi lubickol Európában a 2–0 után.

Az együttes nyolc ilyen párharcából hetet húzott be, kétszer jutott döntőbe, egyet meg is nyert.

Iszonyatos mélységből a csúcsra: a világ 16 legjobb csapata között Magyarország

A magyar női kosárlabda-válogatott az elmúlt négy év alatt megjárta a poklot, de most tényleg a mennyországba jutott.

Három magyar a pályán, kövesse nálunk a Liverpool és Galatasaray meccsét.

Egy lépésre voltak a bravúrtól a törökök, akik megnyerték a párharc első mérkőzését.

Ekkora pofonra senki sem számított a Camp Nouban, kilenc gól a BL-meccsen

Három félidőn keresztül remekelt a Newcastle a Barca ellen, de végül hatalmas verést kapott.

A Citynek nem volt esélye a fordításra, a Real Madrid kettős győzelemmel jutott a negyeddöntőbe

Nagyjából 20 percig volt minimális esélye a Manchester Citynek a fordításra.

A legjobbak közé választották a vb-re bravúrosan kijutó magyar válogatott centerét

Csapatunk 28 esztendő után léphet újra pályára világbajnokságon.

Megfosztották az aranyérmétől az Afrika-kupa-győztes szenegáli válogatottat

Az Afrikai Labdarúgó-szövetség közölte, hogy megfosztotta a szenegáli labdarúgó-válogatottat az idei Afrika-kupa-győzelmétől, így a döntő hosszabbításában alulmaradó házigazda Marokkóé az aranyérem. Legalá

0
0

Bulvár

Kutatók: a Békemeneten 58 ezren hallgatták Orbánt, a Nemzeti Meneten 162 ezren Magyart

Tudományos módszerekkel megbecsülték a március 15-ei politikai felvonulások méretét.

„Júniusra halott lett volna” – Donald Trump nevetve kotyogta ki egy képviselője halálos betegségét

Az amerikai elnök hozzátette, hogy ő mentette meg Neal Dunn életét.

Trump éjjel brutálisan lecsapott - az óriásbombázás után NATO-kilépés jöhet?

Óriásbombákat vetett be a Hormuzi-szoros térségében az Egyesült Államok. Donald Trump eközben azzal fenyegetőzött, hogy kilép a NATO-ból, amiért a tagországok megtagadták segítségkérését.

Szigorítanak a benzinkutaknál: többet kell fizetnie hamarosan annak, aki így tankolna Szlovákiában

Tarthatatlanná vált a helyzet az észak-szlovákiai benzinkutakon, mivel tömegesen járnak át az üzemanyagért Lengyelországból. A szlovák kormány külön árkategóriával szabna gátat a gyakorlatnak.

Ez a színésznő volt Gobbi Hilda titkos szerelme: csak úgy lángolt köztük a szenvedély, hivatalosan mégsem vállalták fel a románcot

Gobbi Hilda sosem csinált titkot abból, hogy a saját neméhez vonzódik, ám amikor beleszeretett egyik híres kolléganőjébe, mégis arra kényszerült, hogy eltitkolja a nyilvánosság elől a forró románcot.

Három halott, három sérült: borzalmas balesetet okozott egy nő Debrecenben

A TWN.hu információi szerint vádemelést javasol az ügyészség a nővel szemben, hat évet kérnek rá.

Megtalálhatták az első egyértelmű bizonyítékot arra, hogy a világűr mélyén összetett, gyűrűs szerkezetű kénvegyületek is vannak

A Max Planck Földönkívüli Fizikai Intézet (MPE) és a spanyol Asztrobiológiai Központ (CAB) szakemberei egy minden eddiginél összetettebb kénalapú molekulát azonosítottak a világűrben a G+0.693–0.027 jelű molekul

Míg mi aludtunk, Irán megtette, amitől sokan tartottak

Úgy tűnik, Irán már mindent egy lapra tesz fel.

Hegedűs Zsolt válaszolt a „takonygerincező” Takács Péternek

Kétszer is üzent a fideszes államtikárnak.

0