Ezt olvasta már?


MNB: hiányosan ellenőrizte kiszervezett tevékenységeit a Genertel Biztosító

Az MNB 22 millió forint bírságot szabott ki a Genertel Biztosítóra, miután hiányosságokat tárt fel az ügymenet kiszervezésének ellenőrzése, a kgfb-szerződések állománykezelése, kárrendezése, illetve a casco és kgfb szerződéseknél az ügyfelek jogainak érvényesíthetősége terén.


hirdetés

A közleményben kiemelték: a jogsértések nem érintik a társaság megbízható működését, ugyanakkor az MNB arra kötelezte a biztosítót, hogy április 29-ig igazolja a feltárt problémák megszüntetését.

Az MNB 2018. április 28-tól tekintette át a biztosító működését. Megállapította, hogy a társaság - amely több irányítási feladatkört, illetve kiemelten fontos tevékenységet külső szolgáltatóval működtet - nem építette ki a kiszervezett tevékenységgel arányos belső kontrollrendszert. Ez akadályozza az érintett tevékenységek felett a Genertel megfelelő ellenőrzését és irányítását.

A biztosító emellett egyes kiszervezett tevékenységeknél nem a jogszabályi előírások szerint állapította meg azok kiemelten fontos jellegét, és hiányzott a kiszervezett tevékenységek teljes körű nyilvántartása is. A biztosító által kiszervezett informatikai tevékenységeknél olyan hiányosságok merültek fel, amelyek gyengítették a biztosítási adatokat nyilvántartó IT-rendszerek védelmét.

A Genertel adatfeldolgozási, nyilvántartási rendszere több esetben nem támogatja a jogszabályszerű működést - állapította meg a jegybank. Hiányosságok merültek fel a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás (kgfb) esetében például a központi kötvény- és kártörténeti nyilvántartás részére történő adatszolgáltatásnál - részletezte.

Az MNB ismertette: a biztosító a gépjármű-biztosítási üzletágak kárrendezése területén több fontos részfolyamat teljesítési határidejét nem rögzítette nyilvántartó rendszereiben. Más esetekben a társaság túllépte a rögzített kárrendezési határidőket, de olyan jogsértő gyakorlatra is volt példa, amely lehetővé tette ügyek lezárását a kár teljes körű kifizetése nélkül.

A vizsgálat feltárta továbbá, hogy a biztosító több esetben a kgfb szerződések terhére történő kárrendezés során nem tett eleget a károsultak tájékoztatási kötelezettségének sem. Hiányosságokat állapított meg továbbá az MNB a Genertel casco és kgfb biztosítási szerződéseinek néhány tartalmi eleménél, többek között olyan területeken, amelyek az ügyfelek jogainak érvényesíthetőségét befolyásolták - írta az MNB közleményében.

 

MTI








Szavazás: Önnek mi a véleménye a koronavírussal kapcsolatos kormányzati döntésekről, intézkedésekről?





0

hírek innen, onnan

FIFA-gála - Itt vannak az idei díjazottak

Megválasztották az év legjobb férfi játékosát, de az év legszebb gólját is. (FIFA Puskás-díj)

Vihar: fa dőlt az M1-es autópályára

Elsősorban lehasadt ágak, kidőlt fák okoztak fennakadásokat több dunántúli megyében, de a fővárosban is több helyszínen dolgoznak a...

21 új külföldi nagyberuházást jelentett be a francia elnök

Több mint 4 milliárd euró értékben, 21 új, külföldi beruházást jelentett be hétfőn Emmanuel Macon francia államfő az elzászi...

Szűcs Gabi születésnapi koncertje a Budapest Jazz Clubban

Így kerek! címmel tart születésnapi koncertet Szűcs Gabi. A Fonogram-díjas dzsessz-pop énekesnő január 24-én a Budapest Jazz Clubban lép...

6 százalékkal emelkedett az olaj ára, de a hét közepéig még nem kell aggódnunk miatta

A Brent típusú olaj ára az elmúlt héten összesen 6 százalékkal emelkedett, azonban egyelőre nem kell aggódnunk emiatt, legalábbis a hét...

Áremelés jön az IKEA hazai áruházaiban is

Néhány ár változatlan marad, de az IKEA emeli termékei nagy részének az árát.

Karácsony Gergely trágárkodásával van tele a kormánymédia: "Szarok rá, hogy mi van a hangfelvételeken" – videó

Mint arról beszámoltunk, a Városháza állítólagos eladási szándékával kapcsolatban igyekezett tisztázni a dolgokat Karácsony Gergely....

Ismét csalók próbálkoznak a Magyar Posta nevében, ezúttal e-mailben

Sajnos nem az első alkalom, hogy csalók akarnak visszaélni a Magyar Posta nevével, most azonban e-mailben próbálkoznak.

Így nézett szembe a halállal az ír terrorista

Hetvenöt évvel ezelőtt mutatták be Carol Reed lázálomba forduló thrillerét.

Éjszaka hevesen dobog a szíve? Ez állhat a háttérben

Sok ember megijed, amikor éjjel arra ébred, hogy a szíve hevesen zakatol. Kiderült, mi állhat a háttérben.

Bizarr szexuális szokások a múltból, amikre ma már furán nézünk

A középkorban az emberek az egyház szabályai szerint éltek, nem volt kivétel ez alól a házasságuk és a szexuális szokásaik sem....

184-gyel száguldott Magyarország halálútján – ennyi lesz a bírság

Kirívóan durva szabálysértést lepleztek le a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai szombaton, amikor...

Sport

Djokovicot kiűzték az édenkertjéből: a szerb teniszsztárt bírálja a nemzetközi sajtó

A lapok szerint egyöntetű véleménye szerint igazságos döntés született.

Menesztette BL-győztes edzőjét a liverpooli együttes

A Norwich elleni 2-1-es vereséget követően, mindössze hat és fél hónap után menesztette Rafael Benítezt az Everton. Már jelöltek is vannak a spanyol helyére.

Kínos meglepetés: Fucsovics Márton máris kiesett Melbourne-ben

Szerb ellenfele ötjátszmás drámai meccsen győzte le a magyart.

Óriási dráma: Kiesett az előző Európa-bajnokság elődöntőse

A társházigazda szlovákok kikaptak az oroszoktól, így ők is búcsúztak.

Luxusedző. 6.5 milliós órában dolgozik a Fradi új trénere

Budapest – Nagyon gazdag embert szerződtetett tavaly karácsony előtt vezetőedzőnek a Ferencváros labdarúgócsapata. Sztanyiszlav Csercseszov öt évig volt orosz szövetségi kapitány, s Moszkvában állítólag 150 ezer

A Hertha sportigazgatója még mindig Dárdai hibáiról beszél

Tisztelettel váltak el, de azért még mindig a hibákon rugóznak.

Az ismert magyar gyerekorvos keményen elmondta a véleményét a Djokovics ügy kapcsán

Novák Hunor egy kemény bejegyzésben mondta el véleményét Novak Djokovics esetéről.

Hogyan juthat tovább a magyar kéziválogatott, és eddig miért nem?

Sokkal többet vártunk a magyar válogatottól, de alighanem indokolatlanul. De ettől még persze a középdöntőbe várjuk Lékaiékat.

Djokovic három éven belül is visszatérhet Ausztráliába, délben landol Szerbiában

Az ausztrál miniszterelnök szólalt meg újra a botrány kapcsán.

A szerbek becserélték a Veszprém sztárját az olimpiai bajnok elleni sorsdöntő meccsükre

A vesztes balkáni rangadó után újabb nagy csata vár rájuk a kézi-Eb szegedi csoportjában.

Az élete formájában védő Gulácsi szolgáltatta a forduló egyik legnagyobb szenzációját

A Bundesligában szereplő magyar focisták fele játszott csak a hétvégén.

0

Bulvár

Nyugdíj: nem kaphatja meg a 13. havit a 65 évesek nagy része 2022-ben

Az Adó.hu-n Molnárné Balogh Márta tb-szakértő részletezte a kormányrendeletet, és elárulta, hogy érdemes figyelembe venni a 13. havi ellátást a nyugdíjba vonulásnál.

Magyarország egyetlen oltatlan miniszterelnök-jelöltjével rúgta be a kampányát a Mi Hazánk

Dolgok, amiket biztosan nem szeretnének: Covid-diktatúra, vakcinaterror, Orbán, ellenzék.

Figyelmeztet a Katasztrófavédelem: ablakokat zárjunk, készüljünk fel az áramszünetre

Már a 70 kilométeres szél is okozhat emberre, állatra veszélyes viharkárokat, ma pedig aár kilencven kilométeres szél is lehet.

Idegméreg van a kávéban, rákkeltő lehet

Egy magyar laboratóriumi kutatás az akrilamid mértékét mérte a kávéban.

Zenésztársukért imádkoznak a Magna Cum Laude tagjai

Magda Lajos hetek óta mélyaltatásban van.

Szakértők kimondták: ezek a vakcinák gerincvelő-gyulladást okozhatnak

Az Európai Gyógyszerügynökség figyelmeztetést adott ki két vakcina miatt, amelyek gerincvelő-gyulladást okozhatnak.

Márki-Zay Péter vitázni hívta Orbán Viktort, már meg is kapta a választ: Gyurcsány

Hollik István pár hónapja még biztos volt benne, hogy Márki-Zay nem Gyurcsány embere, mostanra a jelek szerint meggondolta magát.

3 egyszerű szokás, amivel 10 ezreket spórolhatsz havonta

Az év kezdetén sokan fogadják meg, hogy nagyobb figyelmet szentelnek a pénzügyeiknek, anyagilag tudatosabbak lesznek. Nemrég a Reader’s Digest újságírója, Emily Cappiello is így tett, és állítja: néhány mindenki

Covid-19: ezért jutnak intenzívre egyes egészséges emberek

A Covid-19 egyik megoldatlan rejtélye, hogy a hasonló korú és egészségi állapotú emberek közül az egyik miért vészeli át könnyedén a fertőzést, míg más akár intenzív terápiára is szorulhat.

blogmorzsák

Mit is jelentett pontosan az „olajszőkítés”?

Mit takart ez a kifejezés, miért volt akkora piac, mint a kábítószer és milyen út vezetett a legnagyobb maffiaüzletig?

7 alapvető élelmiszer drágulása az elmúlt 7 hónapban

„Az alapvető élelmiszerek ára jelentősebb emelkedést mutat, mint a gyakran emlegetett élelmiszer inflációs mutató.“

DIY - Ovális kosár

"Elkészült az első ovális kosaram. Nem volt sokkal bonyolultabb, mint a kerek, inkább a papírral bajlódok."

Ikea Spanyolországban

Külföldre költözésünk utáni első ikeás tapasztalataim arról, miben más az ottani Ikea, mint Magyarországon.

Miért válik szexmentessé egy kapcsolat?

A vágy állapotába másként jut el a férfi, és másként a nő.

Nem találta élet nyomait egy marsi kőzet újabb vizsgálata

Egy Földön talált marsi kőzet újabb vizsgálata nem talált bizonyítékot az élet nyomaira.

23 éves, de 39 millió fontot keresett egy év alatt a Youtube-on

2021-ben MrBeast – valódi nevén Jimmy Donaldson – keresett a legjobban.

Népszavazások zsákutcájában

A Fidesz-népszavazási játszmája az uszítást szolgálja, az ellenzéké erőtlen és terméketlen.

Romantikus báj és szexi csipke

Melyiket látnád legszívesebben Valentin-napon?

A bohém főváros

Vannak fővárosok, amiknek van bohémne­gye­de. S van olyan főváros, amelyiknek az egész óvárosa bohém.

Mogyoróvajas-banános töltött bundás kenyér

Természetesen a bacon és az áfonyalekvár se hiányozhat az összeállításból!

5+1 tévhit a jógáról

A jóga egyre népszerűbb, de még mindig sok tévhit terjed róla.

0