Ezt olvasta már?

Drágult a benzin

A Mol bruttó 3 forinttal emelte a 95-ös benzin nagykereskedelmi árát, a gázolaj ára nem változott.

0

Ma kezdődik a kulturális örökség napjai rendezvénysorozat

Mintegy 200 programmal, például épületsétákkal, tárlatokkal, előadásokkal és koncertekkel is várják a kulturális örökség napjaira az érdeklődőket a hétvégén országszerte.


hirdetés

Szombaton és vasárnap 284 műemlék, közte több mint 70, máskor nem látogatható épület nyitja ki kapuit a nagyközönség előtt és 214 szervező közösség állt a programok mellé.

A hétvégi programsorozaton az érdeklődők egyebek mellett megismerkedhetnek a Pénzügyminisztériummal, épületbejáráson vehetnek részt, ahol többek között megtekinthetik a századfordulós hangulatot őrző miniszteri folyosót és dolgozószobát. Az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár épülettúráin betekintést nyerhetnek a palotaépület termeibe, megismerkedhetnek a könyvmentés és a restaurálás folyamatával.

A kápolnásnyéki Halász-kastélyban séták, tárlatvezetés, valamint Puccini, Verdi, Bellini és Mascagni remekműveit megszólaltató koncert is várja a közönséget.

Kisjankó Bori szülőházában a régi szegényparaszti életformával, a mezőkövesdi népi építészet jellegzetességeivel ismerkedhetnek meg az érdeklődők. A nagycenki Széchényi-örökség helyszínein a közönséget szakmai vezetésekre invitálják, délután pedig régészeti és művészettörténeti előadásokon vehetnek részt.

A hétvégén látogatható lesz egyebek mellett a budanyéki királyi vadászkastély romterülete, a Nádor utcai Alapvető Jogok Biztosának Hivatala műemlék épülete és a tuzséri Lónyay-kastély is. Filmvetítés és romkerti séta várja az érdeklődőket Somogy megyében, míg Kőszegen vezetett sétán tekinthetik meg az egykori Kletz-Adelffy Árvaházat és felmászhatnak a Jézus Szíve templom harangtornyába is.

A programhelyszínek a www.oroksegnapok.hu oldalon találhatók meg.







0


Mi a véleménye a Munka Törvénykönyvének módosításáról (túlóratörvény)?









0
0

hírek innen, onnan

Ingyenes motoros vezetéstechnikai tréninget tartanak Debrecenben

Debrecen - A két keréken közlekedők a cívisvárosban is frissíthetik, bővíthetik elméleti és gyakorlati tudásukat.

Debrecenben is fontos az áldozatok védelme

Debrecen - Az Európa Tanács 1990. február 22-én tette közzé a bűncselekmények áldozatainak chartáját. Ez a nap számos országban...

Ő Hajdú Péter 25 éves modell barátnője - fotók

A tévés januárban a Ripostnak mesélt arról, hogy idén mindenképp szeretné megtalálni az igazit.

Németh Krisztián gólt lőtt az amerikai BL-ben

A Sporting Kansas 3-0-ra verte mexikó ellenfelét, két magyar futballista is a pályán volt.

Ez gyors volt: VV Vivi gyereket vár

VV Vivien és Krisztián a kilencedik VV-szériában szerettek egymásba, és máris úton van a trónörökös.

Siker: leszállt a száguldó aszteroidán a japánok űrszondája

Sikeresen landolt a Hajabusza-2 japán űrszonda a Ryugu kisbolygó felszínére - jelentette be pénteken a japán űrhajózási és -kutatási...

Orbán Viktor: "Ha az ember falusinak születik, örök életére az marad"

Úgy véli, nincs akkora szőnyeg, ami alá be lehetne söpörni az EU problémáit. A falusi csok kapcsán azt mondta, ő is egy falusi fickó,...

Brexit: az online vásárlókat is meglepetések érhetik

A magyar vevőnek kell gondoskodnia a magyar áfa (27 százalék) és esetleg a vám megfizetéséről, valamint az adminisztrációról...

0

Sport

140 hektáron gazdálkodik az olimpiai bajnok magyar pólókapus

Szécsi Zoltán az egri vízilabda irányítása mellett saját birtokát is gondozza.

Csapatbuszt vett első fizetéséből a Manchester United játékosa

Gyerekkori csapatának kedveskedett a csapat védője.

"Ronaldo nem nyert öt Bajnokok Ligáját, csak hármat"

A két gólon kívül történt még néhány igen érdekes esemény az Atlético és a Juventus BL-meccsén. És utózönge is van bőven.

Megkezdték a legendás magyar focistadion bontását - videó

Vadonatúj, minden igényt kielégítő aréna kerül a helyére.

A Dortmund 18 éves zseniális szélsője Anglia válasza Neymarra?

A félelmetesen tehetséges Jadon Sanchóról is szól a Bundesliga 2018/2019-es szezonja.

A Manchester United sztárjáért 100 millió eurót fizetne a Barca

Könnyen lehet, hogy emelni kell majd még a téten.

Kézi: edzőt buktatott a magyar csapat

A kemény nyilatkozat után lelépett a tréner.

0

Bulvár

Ezzel a nesztelen finn sellővel eltöltenénk az egész nyarat

Nem csak gyönyörű formája miatt lehet első látásra beleszeretni az elegáns, érintőképernyős eszközökkel felszerelt csónakba.

Lebontották a 200 éves kanapé támláját: hihetetlen érték rejtőzött mögötte

Egy magyar restaurátor tette az elképesztő felfedezést Rákóczifalván.

Brutális, hogy mi vár ránk áprilisban

Új előzeteseket kapott az április 26-án megjelenő, PS4-exkluzív Days Gone.

A NASA lefotózta a Hold túloldalán robogó kínai holdjárót

Még február 1-jén sikerült a NASA 10 éve a Hold körül keringő űrszondájának egy olyan fotót lőnie az égitest felszínéről, hogy azon látszódik a kínaiak holdjárója, valamint a hozzá tartozó leszállóegység is.

Megszúrlak, ha nem adod el az autót nekünk - durva új magyar módszer terjed

Erőszakos banda vadászik gyanútlan autóeladókra, nagyon vigyázzon!

Ezt kell tenni, hogy ne legyünk rákosak: kínai kutatók is igazolták az eredményt

Az egészséges életmód sok százalékkal csökkenti a betegség kialakulásának kockázatát.

Kitálalt az orvosa Michael Jacksonról: döbbenetes dolog derült ki

Furcsa dolgot árult el az 50 éves korában elhunyt Michael Jacksonról az orvosa, aki megölte őt.

A leleményes magyar nyelv - Régi szólások, közmondások - Nyelvi kvíz

Káprázatos a magyar nyelv gazdagsága. Merüljetek el benne! Találjátok ki, melyik régi szólás mit jelent!

"Majdnem elokádtam magam" - Vasvári Vivien igényeinek nem felelt meg Bali

A luxusfeleséget nem nyűgözte le az indonéz nyaralás.

Elhunyt Fésűs Éva

Életének 93. évében elhunyt Fésűs Éva Kossuth-díjas író - tájékoztatta a kaposvári polgármesteri hivatal az MTI-t csütörtökön.

Mutatjuk, milyen luxuslakás lapul egy klasszikus budapesti épület második emeletén

Palotanegyed, Lőrinc pap tér, macskaköves Krúdy Gyula utca. Megvan a helyszín? A fővárosba látogató külföldiek nem véletlenül imádják ezt az éttermekkel, bárokkal, régi épületekkel övezett környéket, ahol az alábbi luxuslakás is megtalálható.

Gyerekként te is hordtad ezt a cipőt, most pedig a sztárok őrülnek meg érte - Ez lesz az idei divat

A híres énekesnő az elmúlt évek során nagyon gyakran viselte magán a Mary Jane cipőket, és most már egyre több divatház látja meg benne a fantáziát.

blogmorzsák

Ha így nézem, torna, ha úgy, akkor egész más

Hogyan lett a YouTube minden erőfeszítés ellenére a pedofilok játszótere?

„Amit ez a szegény teremtés mondott, az maga az aberráció“

Nagyon fájhatott Semjén Zsoltnak, hogy egy svéd politikus Orbán családvédelmi akciótervéről a ’30-as évekre asszociál.

Azt hiszed, hogy Dániában ingyenes az egészségügy?

Akkor nem csoda, hogy nem fáj neked minden peták, amit a magyar kormány haszontalanul, netán korrupt módon költ el.

Budaörsre szokott járni megcsalni

A megcsalt pasi nem érzi késznek magát egy nyitott kapcsolatra, bár eddig is működött: úgy, hogy ő nem tudott róla.

Ezeket semmi­képp ne hagyd otthon, ha túrázni mész

Nélkülözhetetlen túracuccok extrém olcsón.

Lenyűgöző utazás a csúcsra

Olyan felvonót terveztek a svájci síparadicsomba, hogy az ember csak bámul. Szó szerint.

Brüsszel plakátkampánya Magyarországon

„Tudjátok hány migráns inváziót elősegítő titkos terv létezik Európában? Egy. Az is nálatok!“

6+1 tipp az álomszép padlóburkolathoz

A padlóburkolatok sem maradhatnak ki idén a változás és megújulás lendületéből.

Miniforradalom a brit parlamentben

A képviselők célja a Brexit megállítása.

Taktikus 25 éve­seket akarunk a VV10-be!

Mit gondolnak a hogyvoltírók a VV9-ről és mitől lenne jobb a VV10 szerintük?

Ezért lett a pálinka a magyar vidék itala

Tulajdonképpen az araboknak és a szlovákoknak köszönhetjük, hogy ma pálinkával koccintunk.

0