Ezt olvasta már?


Ma kiderül, miért gyulladt ki a Korda Filmstúdió egyik csarnoka

A katasztrófavédelem szerdán folytatja a munkát az etyeki Korda Filmstúdióban, ahol kedden kigyulladt az egyik csarnok, helyszíni szemlét tartanak és megindul a hatósági vizsgálat, amely a tűz keletkezésének okait igyekszik feltárni. - Pécsi Napilap -

Farkas-Bozsik Gábor elmondta, hogy az oltási munkálatok tizenegy órán át tartottak, negyed hétkor hagyták el a területet. Megjegyezte, hogy az épületben jelentős mennyiségű törmelék és égett anyagmaradvány halmozódott fel.

A filmstúdió az MTI érdeklődésére későbbre ígért választ az anyagi kárról. Egyelőre azt sem tudni, hogy a tűzeset milyen mértékű csúszásokat okozhat a forgatásokban.

A katasztrófavédelem kora délután azt közölte az MTI-vel, hogy eloltották az etyeki Korda Filmstúdió egyik körülbelül 1500 négyzetméteres csarnokában keletkezett tüzet, de több ponton még izzás és parázslás volt tapasztalható.

A tűzoltók megfeszített munkájának eredményeként más épületben nem keletkezett kár. A csarnok tetőszerkezete a folyamatos hűtés következtében nem omlott be.

Farkas-Bozsik Gábor kedd délelőtt azt mondta, a tűzben senki nem sérült meg. Az épületben fadíszletek, kellékek és festékanyagok lángoltak. A tűz keletkezésekor a csarnokban tartózkodó 27 ember biztonságos helyre menekült.

Kresmery Dániel, a Korda Filmstúdió produkciós vezetője délelőtt elmondta: az elmúlt napokban filmet forgattak a műteremben, annak díszletei voltak csak a csarnokban. A tűz keletkezésekor, reggel fél kilenckor nem forgattak - tette hozzá.

A Korda Filmstúdió hét műterméből egy közepes méretűben ütött ki a tűz.

A stúdióban a Mid Atlantic Films gyártásában készülő új Robin Hood-filmet forgatják. A produkció képviselője délután az MTI-vel azt közölte, hogy a tűz kitörésekor éppen nem forgattak, igyekeznek felmérni a károkat, a tűz okát egyelőre nem tudják.

 







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

„Volt, hogy négy egyest kaptam egy órán” – Alkoholista tanára tette tönkre Nagy Sándor első gimis éveit – videó

Nagy Sándor a Viasat3-on futó Cyla Call Center című műsor legújabb adásában döbbenetes történetet mesélt el, miután egy édesanya...

„Semmi köze a zenei minőséghez” – Trap kapitány kőkeményen beleszállt a Pamkutyába a Dome-koncertek után

A Dal 2026 zsűritagja alaposan felkavarta az állóvizet azzal, hogy közösségi oldalán éles kritikát fogalmazott meg a Magyarországon...

"Neked könnyű."- Dávid Petra őszinte vallomása a fogyásáról

Látványos átalakulás, kemény munka és egy sokakat elgondolkodtató mondat – Dávid Petra ismét megmutatta, mi áll a sikerei mögött. A...

EU-s segítséggel gyorsítanák a Barátság-vezeték helyreállítását

Április közepére visszatérhet az olaj a vezetéken. 

A magyarok többsége komoly problémának érzi a vízhiányt

A magyar lakosság jelentős része valós és fenyegető problémaként érzékeli a vízhiányt - derül ki a víz világnapja alkalmából...

Azta, kire vetett szemet Stohl András? Élő adásban vallott szerelmet a férjes asszonynak

A népszerű színész-műsorvezető nem köntörfalazott: elárulta, ki az a gyönyörű édesanya és férjes asszony, akiért már hosszú ideje...

4 ijesztő jel, hogy a pasid egy érzelmi manipulátor

A szerelem sokszor elvakít, és olyankor is hajlamosak vagyunk mentegetni a párunkat, amikor már rég meg kellett volna húznunk a határokat....

0

Sport

Kubatov Gábor azonnal üzent a Ferenc-város kiesése után, Robbie Keane is megszólalt

A Ferencváros elnöke a közösségi oldalán köszönenet modott az eddigi nagy menetelsért.

Videó: Óriási potyagólt kapott a Fradi kapusa az Európa-ligában

Borzalmas félidőn van túl a Ferencváros a Braga otthonában.

Steven Gerrard szerint komoly hibát követ el a Liverpool Szoboszlai Dominikkal

Úgy véli: a magyar válogatott csapatkapitánya igazi vezéregyéniség lett.

Ekkora pofonra senki sem számított a Camp Nouban, kilenc gól a BL-meccsen

Három félidőn keresztül remekelt a Newcastle a Barca ellen, de végül hatalmas verést kapott.

Szoboszlai Carragher segítségével bizonyította igazát, a gólja nem így volt tervezve

Az egykori Liverpool-játékos, Jamie Carragher a BL-visszavágó után megragadta a magyar futballista lábát.

Mi történt Varga Barnabással? – az AEK edzésén megdöbbent a görög média + videó

Ma a labdarúgó Európa-ligában és a Konferencialigában is kialakul a legjobb nyolc mezőnye.

Szoboszlai elképesztően okos gólt lőtt a Bajnokok Ligájában – videó

A Galatasaray csapatát fogadták az Anfield Roadon.

Három magyar a pályán, kövesse nálunk a Liverpool és Galatasaray meccsét.

Egy lépésre voltak a bravúrtól a törökök, akik megnyerték a párharc első mérkőzését.

Nincs vita: Szoboszlai Dominik a Liverpool legnagyobb sztárja lett

A Liverpool magyar sztárja fantasztikusan játszott a Galatasaray elleni BL-meccsen.

Véget ért az Odüsszeia: az iráni női válogatott drámai hazaérkezése

A csapat több országon át vezető, tíz napon át tartó hosszú út végén jutott vissza Iránba.

0
0

Bulvár

Ez a zöldség nyersen akár idegméreg is lehet: csak főzve biztonságos a fogyasztása

A zöldségek az egészséges étrend elengedhetetlen részét képezik, és sokan fogyasztják őket nyersen is, hogy megőrizzék a bennük rejlő vitaminokat és tápanyagokat. Ám ez nem minden zöldség esetében a megfelelő

Kubatov Gábor azonnal üzent a Ferenc-város kiesése után, Robbie Keane is megszólalt

A Ferencváros elnöke a közösségi oldalán köszönenet modott az eddigi nagy menetelsért.

Szokatlan dolgot vettek észre Orbán beszédében, ilyet nem mondhat véletlenül 

Orbán Viktor március 15-i ünnepi beszédébe egy váratlan gondolat csúszott be: a miniszterelnök méltatta Deák Ferencet. Ez élesen kilógott a beszéd egyébként konfrontatív hangneméből, a politikai elemző szerint n

Tilos este 7 után ezt csinálni a kardiológus szerint - 20 éve kezel infarktusos betegeket, óva int tőle

Egy kardiológus szerint az esti szokásaid döntik el, regenerálódik-e a szíved, vagy tovább romlik az állapota.

Orbán Viktor Dunaújvárosban: „Nekünk nem kétharmad kell, hanem egy nagyon erős nemzeti egység”

Majd egy óra múltán érkezett meg a dunaújvárosi országjárás színpadára Orbán Viktor, aki a leginkább a fiatalokat igyekezett meggyőzni, hogy menjenek el április 12-én a Fideszre szavazni.

0