Ezt olvasta már?

0

Magyarországon a házasságkötés reneszánszát éli

Az idei év első felében a házasságkötések száma közel 8 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, Magyarországon a házasságkötés a reneszánszát éli - mondta Novák Katalin Szentendrén, ahol a Nagycsaládosok Országos Egyesületének (NOE) őszi találkozója keretében öt fiatal pár kötött házasságot.


hirdetés

A szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum amfiteátrumában tartott ceremónián az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) államtitkára közölte: az idén június végéig 24 020 pár mondott igent a közös életre, ez azt jelenti, hogy közel 200 ezerrel élnek most többen házasságban 2010-hez képest.

Az államtitkár köszönetet mondott a NOE-nak, amely több mint harminc éve dolgozik a magyar családokért határokon innen és túl, és megköszönte annak az öt fiatal párnak a bátorságát, akik vállalták, hogy megosztják örömüket, boldogságukat a közösséggel.

Az államtitkár úgy fogalmazott, hogy a házasságkötés, a gyermekvállalás, a családalapítás a legszemélyesebb közügy, hiszen olyan magánügy, amelynek értéke van a közösség számára. Ezért indította el a kormány a babaváró támogatást, az otthonteremtési programot - folytatta -, és segíti a férfiakat és a nőket abban, hogy házasságot köthessenek egymással, ezért védi a férfi és nő házasságát, a családokat és gyermekeket Magyarországon.

A maga is nagycsaládos Verseghi-Nagy Miklós, Szentendre polgármestere (Fidesz) Kölcsey Ferencet idézte: "Aki gyermeket nevel, az a hon iránt szent kötelességet teljesít", és arra hívta fel a figyelmet, hogy nagycsaládosnak lenni gondolkodásmódot jelent.

Bereczki Ibolya, a Skanzen főigazgató-helyettese arra emlékeztetett, hogy a múzeum számtalan programot, eseményt, tematikát szervez a gyerekek, családok számára, a magyar múzeumoknak pedig tavaly családbarát múzeumi programot készített.

A NOE az év elején hirdetett jegyespároknak pályázatot, amelynek nyereménye a NOE által szervezett polgári szertartás és esküvő.







0
0
0

hírek innen, onnan

Péntektől lehet jegyet venni a Puskás Aréna nyitómérkőzésére

Uruguay ellen búcsúztatják a magyar válogatott legendáját, Gera Zoltánt.

Kökény Attila káros szenvedélyéről vallott - videó

Radikális döntést kellett hoznia.

Lesz-e Orbán-Karácsony találkozó a Karmelitában? - kérdeztük a kormányinfón

Nem adott konkrét választ Gulyás Gergely arra a kormányinfón, hogy Orbán Viktor fogadja-e a Karmelitában Karácsony Gergelyt. Arról, hogy...

Már az első testületi ülésen lemondott a Fidesz támogatta polgármester egy településen

A polgármester és a képviselőtestület nem tudott megegyezni az anyagiakról, így új választás jöhet.

Két nyomozás is folyik a Borkai-ügyben

Az egyik személyes adattal visszaélés, a másik hűtlen kezelés miatt.

Körültekintően vásároljunk sütőtököt

Borsod megyében 100 hektár fölötti a termőterület.

Faragj töklámpást, vidd a miskolci állatkertbe.

Idén is megleshetik a látogatók az éjszakai állatokat.

Bár nem ő van a rivaldafényben, a Chelsea világbajnoka a világ egyik leghasznosabb játékosa

Nem is feltétlenül azért, amit ő csinál a pályán. Sokkal inkább az számít, amit a társak és az edzők megtehetnek, ha ő is játszik.

A vártnál kisebb nyereséget termelt a McDonald's

A vártnál kisebb nyereséget termelt a McDonald's amerikai gyorsétteremlánc a szeptember végén zárult negyedévben, mivel sokkal több...

Új járatot indít a Wizz Air

A kelet-ukrajnai Zaporizzsjába indít közvetlen járatot jövő tavasszal a Wizz Air Budapestről közölte a magyar hátterű diszkont...

Már az első testületi ülésen lemondott a Fidesz támogatta polgármester egy településen

A polgármester és a képviselőtestület nem tudott megegyezni az anyagiakról, így új választás jöhet.

Két nyomozás is folyik a Borkai-ügyben

Az egyik személyes adattal visszaélés, a másik hűtlen kezelés miatt.

0

Sport

90 ezer őrjöngő brazilt hallgattatott el Magyarország a Maracanában

A nyolc világbajnokkal felálló brazilok 0-0 után fejet hajtottak a magyarok előtt, Felix kapus volt a mezőny legjobbja.

Meghalt Szálinger Ferenc

Az egykori utánpótlás Európa-bajnoki bronzérmes asztaliteniszező 71 éves volt.

Rá sem lehet ismerni Jakabos Zsuzsannára

A rajongókat is megosztották a képek.

A Kisvárda vezetője váratlanul őszinte volt: értelmes magyar focista nem megy hozzájuk

A kisvárdai fociklub sportigazgatója és mindenese, Révész Attila az M4 Sport beszélt a Miriuta-ügyről, de egy pillanatra kiesett a szerepéből és túlságosan őszinte lett.

Marco Rossi egy Koncz Zsuzsa-idézettel üzent

A fociválogatott szövetségi kapitánya ismét a hit erejét hangsúlyozta.

Máris sorban állnak a kérők a Barcelona csillagának aláírásért

Ansu Fati sokaknak felkeltette az érdeklődését a teljesítményével.

Erről a dicsőségről szívesen lemondott volna Luka Modric

Olyan még sosem történt, ami a horvát labdarúgóval most igen.

Húsz másodperc után állították ki a török kapust - videó

Új rekordot állított fel a török bajnokságban.

Marco Rossi Wales ellen sem számíthat a válogatott alapemberére

A sorsdöntő Eb-selejtezőn az eltiltását fogja még tölteni a magyar focista.

0

Bulvár

Stohl Luca nem kertelt, élő adásban mondta bele a kamerába: ˝Büdösek vagytok˝

A nikotinfüggőség döbbenetes számokat produkál: egy statisztika szerint a dohányzás kérdése 250 millió gyermeket és serdülőt érint, nem beszélve a felnőttekről. A FEM3 Café vendége a témában Dr. Zacher Gábor toxikológus volt, aki azt is elárulta, hogy szerinte mivel lehetne leginkább visszaszorítani a cigarettázást a fiatalok körében...

Így jelzi a szem a magas koleszterinszintet.

A magas koleszterinszint az esetek zömében csak a következményeivel hívja fel magára a figyelmet, azonban a szem körül látható jelei is lehetnek.

Ijesztő fotót posztolt Erdélyi Mónika, rá sem lehet ismerni

Teljes átváltozáson esett át a híresség, akit ezáltal igencsak nehéz felismerni.

Betört a tél Európába: röpködnek a mínuszok

Magyarország a kontinens legmelegebb részéhez tartozik.

Meghalt Tóth-Máthé Miklós

A József Attila-díjas író és színművész 83 éves volt.

Itt van Orbán ajánlata Karácsonynak: hozzon papírt a közgyűléstől, ha tárgyalni akar

A Kormányinfón fő téma volt a főváros és a kormány alkuja.

Furcsa körülmények között, egyetlen szavazattal nyert a fideszes polgármester Kisteleken

A vesztes független jelölt a bíróságon próbálja elérni a választás megismétlését.

Katalin hercegné bemutatja: két szín, amit muszáj kipróbálnod együtt ebben a szezonban

Ha valakitől érdemes tanácsot megfogadni, az Katalin hercegné!

Nagy döntést hoztak Terry Black nevelt gyerekei

Terry Black gyerekei, a 18 éves Dani és a 14 éves Fanny élete végéig eladósodott volna, ha nem mondanak le az örökségükről.

10 ezer forint alatti oda-vissza repülőutak - Ezekbe az országokba lehet a legolcsóbban eljutni

Népszerű fapados járatokkal repülni távoli helyekre, amik még így sem mindig olyan olcsók. De pár országba tényleg szinte fillérekből el lehet jutni.

blogmorzsák

Ha nincs meg a gyilkos - ott a sváb

Két felnőttet és öt gyereket gyilkolt meg egyetlen napon, 1947. augusztus 17-én az ismeretlen gyilkos, aki három is lehetett.

A telefonnak semmi baja, csak nem lehet vele telefonálni

De legalább vissza sem küldi a szerviz, úgyhogy nem fogja a port.

Érzelmes interjúban vallotta be Meghan: nincs jól

A hercegnőt brit barátai figyelmeztették: ne házasodjon be a királyi családba. Harry is szenved a média nyomásától.

„Nem érti, miért nem bocsátok meg neki“

Amikor a pasi bevall egy nyári félresiklást, a barátnő azonnal elhúz tőle és szakít vele.

Szemléletváltás a párkapcsolatban

Hiány-fókuszú gondolkodás helyett érték-fókuszú gondolkodás a párkapcsolatunkban. Miért fontos? Hogyan valósítható meg?

A bajnokok okosórája – Xiaomi Amazfit GTR 47mm teszt

Kétség kívül az eddigi legjobb Xiaomi óra!

Kibillen a vércukorszinted? Miről veheted észre?

Kiváncsi vagy mi a teendő, ha kibillen a vércukorszinted?

Ifj. Lomnici Zoltán megrendítő üzenete

Ifj. Lomnici szerint néhány botrányos ügy alapján súlyos hiba lenne a nemzeti-konzervatív oldal megítélése.

Muszáj hazudnia, mert…

Eljutottunk hát idáig is. A miniszterelnök dulakodni kezd egy országgyűlési képviselő transzparensének megszerzéséért.

Megkezdődött az uszítás

A Fidesz másik csapásiránya: a polgármestereken keresztül oszthatják meg az ellenzéket.

Mennyiből lehet megélni Svédországban?

Lakhatás, bevásárlás, közlekedés és a többiek: mennyi az annyi?

Öreg mozdonyok a régi indóház mögött

A Pozsonyi Közlekedési Múzeum néhány vaskerekűje.

0