Mai névnapok és eredetük
Zoltán: Régi magyar személynév. Az ótörök sultan, soltan szóból származik, eredetileg sz-szel ejtették. Jelentése: uralkodó, fejedelem. - Pécsi Napilap -
Zoltán: Régi magyar személynév. Az ótörök sultan, soltan szóból származik, eredetileg sz-szel ejtették. Jelentése: uralkodó, fejedelem. (A szultán szó is összefügg ezzel, a török császárokat azonban csak a XV. századtól nevezték így.) Zoltán, illetve Zolta volt a neve Árpád fejedelem ötödik fiának, aki nem volt uralkodó, csak herceg, fia, Taksony fejedelem révén azonban mégis az Árpád-házi királyok egyik ősapja lett. (Taksony unokája Vajk, azaz István király, dédunokája I. Endre és I. Béla.) A Zoltán név ezután a XIV. századig még előfordult, bár ritka volt, majd a XIX. század elején újították föl.
Március 8, Március 13, Június 23, November 20
Beáta: Latin eredetű név, Szűz Mária Boldogságos melléknevéből származik. Jelentése boldog.
Szeptember 6, Március 22, Március 8, Június 24, Június 29, December 16
János: Bibliai név. A héber Johanan név görög Johannesz változatából (ill. ennek a hasonló hangzású latin Johannes formájából) származik. Jelentése "Jahve megkegyelmezett". Magyarországon a XVI - XVIII. században a legnépszerűbb férfinév volt, és később is a leggyakoribbak közé tartozott, egészen az 1970-es évekig.
Október 20, Szeptember 13, Augusztus 29, Augusztus 22, Augusztus 19, Augusztus 13, Május 16, Május 15, Május 6, Március 28, Március 27, Január 23, Június 26, December 27, Január 27, Január 31, Február 8, Február 24, Március 8, Június 12, Június 24, Július 12, Augusztus 9, Október 25, November 4
Apollónia: Görög-latin eredetű, Apollonius férfinév női párja. Jelentése Apollónak szentelt.
Február 9, Január 28, Március 8, Július 7
Filemon: Görög eredetű név, jelentése barátságos, nyájas, szíves érzelmű. Más magyarázat szerint a név a csók jelentésű philéma szó származéka.
Március 8, Március 22, November 22
hírek innen, onnan
Bombahír: nagy lezárás jön Budapesten
Feltételezett világháborús robbanótestet találtak a budapesti Infopark területén, a tűzszerészművelet idejére csütörtökön délután...
Egy fogászati beavatkozás, ami a cukorbetegség kockázatát is csökkentheti
Egy friss kutatás szerint a fogfertőzés kezelése javíthatja a vércukor- és koleszterinszintet, valamint csökkentheti a gyulladást.
Intim gyantázó vagyok: amit a vendégem lába között láttam, mai napig kísért
Az intim gyantázás sokak számára már teljesen megszokott szépségápolási rutin.
Három magyar nagyvárosban is megjelentek a szokatlan figyelmeztetések
Nagyon fontos üzenetet hordoznak a figyelmeztetések, melyek immár Debrecenben is láthatók.
Ha ezt látod az erdőben, azonnal fordulj vissza: életveszélyes lehet a találkozás.
Tavasszal születnek a vadmalacok, ilyenkor különösen fontos a körültekintő erdőjárás.
Nekiment Rogán Antalnak a debreceni milliárdos
Hosszan ekézte Felföldi József a Miniszterelnöki Kabinetiroda vezetőjét.
Soha nem találod ki, mit kukkolnak ezen a kamerán keresztül
Különleges módon figyelhetjük idén a tavasz kibontakozását: egy rügyfigyelő webkamera segítségével élőben követhető, hogyan indul...
Lángol Iránban a világ legnagyobb gázmezője, kilőtt az olaj ára
A légicsapás hírére azonnal reagált a piac. Már csaknem 110 dollárra emelkedtek hordónként az olajárak, a Brent nyersolaj több mint 5...
Záporoznak a szidalmak Nagy Ervinre, a megjelenése nem aratott osztatlan sikert
Oda az ellenzéki digitális fölény?
Megszűnt a Google népszerű funkciója, okkal nem vártak tovább a lekapcsolásával
Számos esetben hasznos funkcióról van szó, ezt a részét azonban többen is veszélyesnek találhatták.
Nagyon feldühítette az olimpiai bajnok Csipes Tamarát, hogy lovagkeresztet kapott Rákay Philip felesége
Nem hagyta szó nélkül Wieber Orsolya lovagkeresztjét a kétszeres olimpiai bajnok kajakozó.
Nagyon kiakadtak minden idők legjobb második világháborús sorozatára
James Holland szerint egy ikonikus jelenet indokolatlanul torzítja a brit katonák ábrázolását.
Sport
Kubatov Gábor azonnal üzent a Ferenc-város kiesése után, Robbie Keane is megszólalt
A Ferencváros elnöke a közösségi oldalán köszönenet modott az eddigi nagy menetelsért.
Videó: Óriási potyagólt kapott a Fradi kapusa az Európa-ligában
Borzalmas félidőn van túl a Ferencváros a Braga otthonában.
A Liverpoolt emlegető Guardiola Rüdigerrel balhézott, Vinícius megindokolta a gúnyolódását
Álvaro Arbeloa a piros lapról és Thibaut Courtois sérüléséről is beszélt a Manchester City–Real Madrid BL-visszavágó után.
Sporting–Bodö/Glimt: mit mutatott a VAR és mit nézett a játékvezető? Háborognak a norvégok
A Bodö/Glimt játékosai először el sem hitték, hogy a bíró büntetőt fog ítélni a Sporting javára a második félidőben.
Méghogy a legveszélyesebb állás? A Fradi lubickol Európában a 2–0 után.
Az együttes nyolc ilyen párharcából hetet húzott be, kétszer jutott döntőbe, egyet meg is nyert.
Iszonyatos mélységből a csúcsra: a világ 16 legjobb csapata között Magyarország
A magyar női kosárlabda-válogatott az elmúlt négy év alatt megjárta a poklot, de most tényleg a mennyországba jutott.
Három magyar a pályán, kövesse nálunk a Liverpool és Galatasaray meccsét.
Egy lépésre voltak a bravúrtól a törökök, akik megnyerték a párharc első mérkőzését.
Ekkora pofonra senki sem számított a Camp Nouban, kilenc gól a BL-meccsen
Három félidőn keresztül remekelt a Newcastle a Barca ellen, de végül hatalmas verést kapott.
Szoboszlai elképesztően okos gólt lőtt a Bajnokok Ligájában – videó
A Galatasaray csapatát fogadták az Anfield Roadon.
Véget ért az Odüsszeia: az iráni női válogatott drámai hazaérkezése
A csapat több országon át vezető, tíz napon át tartó hosszú út végén jutott vissza Iránba.
A Citynek nem volt esélye a fordításra, a Real Madrid kettős győzelemmel jutott a negyeddöntőbe
Nagyjából 20 percig volt minimális esélye a Manchester Citynek a fordításra.
A legjobbak közé választották a vb-re bravúrosan kijutó magyar válogatott centerét
Csapatunk 28 esztendő után léphet újra pályára világbajnokságon.
Bulvár
Mérhetetlenül megalázták Nagy Ferót, több színész összefogott ellene
Ez az eddigi legdurvább lejáratóvideó.
Kutatók: a Békemeneten 58 ezren hallgatták Orbánt, a Nemzeti Meneten 162 ezren Magyart
Tudományos módszerekkel megbecsülték a március 15-ei politikai felvonulások méretét.
„Júniusra halott lett volna” – Donald Trump nevetve kotyogta ki egy képviselője halálos betegségét
Az amerikai elnök hozzátette, hogy ő mentette meg Neal Dunn életét.
Váratlan fordulat a március 15-i számháborúban, külföldi újság olyan becslést tett, amit még sehol sem hallhattál
A számháború még napokig tart majd, külföldön is becslésbe kezdtek.
Trump éjjel brutálisan lecsapott - az óriásbombázás után NATO-kilépés jöhet?
Óriásbombákat vetett be a Hormuzi-szoros térségében az Egyesült Államok. Donald Trump eközben azzal fenyegetőzött, hogy kilép a NATO-ból, amiért a tagországok megtagadták segítségkérését.
Lángokban áll a világ legnagyobb gázmezője, az egekbe szökött az olaj ára
Irán megfojtja a világ olajellátását.
Ez a színésznő volt Gobbi Hilda titkos szerelme: csak úgy lángolt köztük a szenvedély, hivatalosan mégsem vállalták fel a románcot
Gobbi Hilda sosem csinált titkot abból, hogy a saját neméhez vonzódik, ám amikor beleszeretett egyik híres kolléganőjébe, mégis arra kényszerült, hogy eltitkolja a nyilvánosság elől a forró románcot.
Szigorítanak a benzinkutaknál: többet kell fizetnie hamarosan annak, aki így tankolna Szlovákiában
Tarthatatlanná vált a helyzet az észak-szlovákiai benzinkutakon, mivel tömegesen járnak át az üzemanyagért Lengyelországból. A szlovák kormány külön árkategóriával szabna gátat a gyakorlatnak.
Három halott, három sérült: borzalmas balesetet okozott egy nő Debrecenben
A TWN.hu információi szerint vádemelést javasol az ügyészség a nővel szemben, hat évet kérnek rá.
Megtalálhatták az első egyértelmű bizonyítékot arra, hogy a világűr mélyén összetett, gyűrűs szerkezetű kénvegyületek is vannak
A Max Planck Földönkívüli Fizikai Intézet (MPE) és a spanyol Asztrobiológiai Központ (CAB) szakemberei egy minden eddiginél összetettebb kénalapú molekulát azonosítottak a világűrben a G+0.693–0.027 jelű molekul
Hegedűs Zsolt válaszolt a „takonygerincező” Takács Péternek
Kétszer is üzent a fideszes államtikárnak.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat
- Két hétvégén is változik a vonatok közlekedési rendje


