Ezt olvasta már?

Már lehet pályázni a 2018-as Civil Díjra

A program keretében a NIOK Alapítvány és partnerei olyan kezdeményezéseket, projekteket, programokat díjaznak, amelyek újszerű megközelítést alkalmazva kiemelkedő e...


Már csak pár hétig fizethetünk a régi húszezresekkel

A régi – 2015 előtt kibocsátott – 20 ezer forintos bankjegyekkel már csak idén év végéig lehet a vásárláskor fizetni, mert 2017. december 31-től a Magyar Nemzeti Bank bevonja azokat a forgalomból.


hirdetés

Kiemelték: 2018. január 1-től már csak a két évvel ezelőtt forgalomba hozott, korszerűbb 20 ezer forintos bankjegyeket lehet majd csak a kereskedelmi forgalomban használni.

A megadott határidőig be nem cserélt régi bankjegyek minden bank- és postafiókban még három évig, az MNB lakossági pénztárában pedig húsz évig, azaz 2037. december 31-ig, válthatók át díjmentesen, azonos címletű új bankjegyekre.

A közlemény szerint 2017. november végéig a 20 000 forintos bankjegyeknek már több mint 95 százaléka újakra cserélődött.

Ugyanakkor arra is felhívták a figyelmet, hogy a régi 10 000 forintos bankjegyek bevonásáról az MNB még nem döntött, így azok a bankjegyek továbbra is korlátozások nélkül használhatók.

 

Forrás: kkvhaz.hu/piacesprofit.hu







0

hírek innen, onnan

Örülsz, hogy ilyen meleg telünk van? Jobb, ha ezt átgondolod

Sokan örülnek az enyhe télnek: bár voltak hideg napok, decemberben egyáltalán nem megszokott a 15-16, sőt néhol majdnem 19 fokos napi...

Csak pozitív változások lesznek a 2018-as cafeteriában

Az adómentes juttatások idén is meglévő elemei közé jövőre bekerül a diákhitel-törlesztés támogatása is. Jelentősen kedvezőbbé...

Bobafett is egy hátast dobott az új Star Wars-filmtől

Mármint nem az eredeti trilógia fejvadász-karaktere, hanem a nemrég hazatérő magyar rapper, aki szerint Az utolsó Jedik azt jelentheti a...

Bernd Storck a Budesligában folytathatja

A volt magyar szövetségi kapitány német lapértesülések szerint egyre közelebb az 1. FC Köln csapatához.

Milliárdos kiesést okoz a Microsoft-szakítás a magyar partnereknek

A cég korrupciógyanús ügyletek miatt mondott fel több hazai forgalmazójának, épp egy hatalmas közbeszerzés közepén.

Nem Várkonyi Andival vannak szexálmai Bochkornak: élő adásban mesélt

"Minden megy a maga útján, de a végkifejlet sosem következik be."

Lehet, hogy idén is szurkolhatunk magyar filmnek az Oscar-gálán

Enyedi Ildikó alkotása, a Testről és lélekről maradt a szűkített listán.

Majmot csináltak a kínaiak a Mikulásból - Fotók

Azért ezt talán mégsem kellett volna.

Gyurcsó Ádámért két NB I-es klub versenyez

Lengyelországban valószínűleg felbontják a szerződését.

Bűnösnek találta a bíróság Alekszej Uljukajev volt orosz gazdaságfejlesztési minisztert

Bűnösnek találta vesztegetés elfogadásában az illetékes bíróság pénteken Moszkvában Alekszej Uljukajev volt orosz gazdasági minisztert.

Ilyen szobák lesznek a dél-koreai téli olimpián

A Xxiii. téli olimpiai játékokat 2018. február 9. és február 25. között rendezik a dél-koreai Phjongcshangban. A Reuters most fotókat...

Sport

A Honda-főnök bocsánatot kért Michelisz Norbitól

A magyar pilóta a Honda Thanks Day-en találkozott a japán márka motorsport vezetőjével.

Döntött a bíróság: Hosszú Katinka elvesztette a doppingperét

Amíg a rövidpályás Európa-bajnokságon szárnyal, addig a bíróságon veszít Hosszú Katinka, aki elbukta perét egy kanadai újságíróval szemben.

A Honda elnézést kért Michelisztől

Budapest Bocsánatot kért a Honda Michelisz Norberttől (33).

Sorra rúgják ki magyar légiósaikat a lengyel fociklubok

Varsó Az ígéret földje a lengyel futball-liga a magyarok számára, ám több játékosnak csalódással végződött a kalandja. Legalábbis szakmailag... Első lengyelországi légiósunk, Lovrencsics Gergő (29) még 2012 nyarán igazolt a Lech Poznanhoz.

A nőknél Magyarország állt az EHF-ranglista élére

A férfiak egy helyet visszacsúsztak a korábbi eredményhez képest.

Spanyol klubba mehet a PSG kegyvesztett játékosa

Elhagyhatja a párizsi együttest a válogatott játékos.

Nem adta meg a nem gólt, aztán megadta, majd végül mégsem adta meg

Egy francia groteszk rövidfilmet láthattunk a RennesMarseille Ligakupa-meccsen.

Lőw Zsolt tartott edzést a Videotonnál

Az RB Leipzig másodedzőjének a tréningje kifejezetten a támadásépítésről szólt.

Teljesülhet Storck legnagyobb álma

A magyar válogatott korábbi szövetségi kapitánya Bundesliga-csapat edzője lehet.

Hosszú és Bernek arany-, Kapás ezüst-, Gyurta bronzérmet szerzett az Eb-n

Jól szerepeltek a magyar úszók a rövidpályás Eb második napján.

Őrületbe kergette bravúrjaival a Realt az Al-Jazira kapusa - videó

Ali Khasif minden lövést hárított, de megsérült.

0

Bulvár

Kiadták a riasztást: ónos esővel jön a dermesztő front

A csúszós utak mellett hóra és esőre is készülni kell.

Az RTL Klub újabb műsorvezetőjének kellett távoznia - Egy perce volt elköszönni

ÉNB Alexa lett a Celeb vagyok, ments ki innen! hetedik kiesője.

Meglepő, mit írtak Szinetár babafotóihoz

Ősszel derült ki, hogy Szinetár Dóra és Makranczi Zalán gyermeke, Benjámin Down-kóros. Akkor kapott hideget-meleget a sztárpár most, hogy a babafotók is megvannak, csakis pozitív kommentek érkeztek.

Kis ékszerdoboz 3 órányira Budapesttől, ahol hétvégén nagyon olcsó a legjobb hotel is

Nagyváradon jártunk városnézőben, ahol nemcsak a karácsonyi vásár volt igazi csoda.

Döbbenetes szexuális tartalmú videó került elő Sárosdi Lilláról

Mégsem olyan szokatlan számára a kiszolgáltatott helyzet...

Megdöbbentő fotó került elő a meggyilkolt VV Fanniról

Rá sem lehet ismerni a november 20-án eltűnt Novozánszki Fannira!

Óriási csapást mért az RTL-re Andy Vajna

Nem maradnak a nézők Kevin nélkül az ünnepek alatt, a TV2 december 24-én és 25-én műsorára tűzi a Reszkessetek, betörők! című kultikus vígjátékot.

Na, ki segít Kim Dzsong Unnak a szankciós bújócskában?

Az országa köré font egyre szorítóbb szankciós prés ellenére Kim Dzsong Un észak-koreai diktátor mosolyogva folytatja nukleáris- és rakétafegyverkezését, és még a lakosság életszínvonalát is emelni tudta. Ehhez segítsége is kellett - írja a HVG hetilap.

Havas Henrik áldozatát a házvezetőnő mentette meg

Az asszony üzleti kapcsolatban állt az újságíróval, ezért többször kellett találkoznia vele. Havas több alkalommal is erőszakkal próbálta meg az ágyába vinni. Mivel nem sikerült, ezért megalázta üzlettársát. A nő a Tényeknek mesélt arról, mit tett vele Havas évekkel ezelőtt.

Döbbenet: Stoppolt a férfi, két nő azonban félholtra erőszakolta

Egy egyedül utazó férfit erőszakolt meg két nő Afrikában.

0