Milliárdokkal segítik a környezetközpontú fejlesztéseket
Az ésszerűbb nyersanyag- és energiafelhasználás, valamint a keletkező hulladékok minél nagyobb mértékű hasznosítására mintegy 10 milliárd forint európai uniós pályázati forrás áll rendelkezésre az idén - közölte a Magyar Gazdaságfejlesztési Központ (MAG) Zrt. kedden az MTI-vel.
A környezetközpontú és hulladékhasznosítási technológia fejlesztési célokat szolgáló európai uniós pályázatokat március 1-jétől nyújthatják be a vállalatok.
A "Környezetközpontú technológia fejlesztés" támogatási konstrukció célja, hogy a vállalkozások technológiai fejlesztéseikkel közvetlenül csökkentsék a környezeti terhelést, a hulladéktermelés és az egyéb káros kibocsátások mennyiségét, valamint veszélyességét.
Az igényelhető támogatás összege legalább 5 millió, legfeljebb 125 millió forint. A pályázat meghirdetésekor a támogatásra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg a Gazdaságfejlesztési Operatív Programban (GOP) 2 milliárd forint, míg a Közép-magyarországi Operatív Programban (KMOP) 840 millió forint.
A "Hulladékhasznosítási célú technológia fejlesztés" pályázat célja a hulladék energetikai hasznosításának elősegítése.
Az igényelhető támogatás összege legalább 25 millió forint és elérheti akár az 1 milliárd forintot, míg a KMOP-ban a 200 millió forintot. A pályázat meghirdetésekor a támogatásra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg a GOP esetében 6 milliárd forint, míg a KMOP-nál 840 millió forint.
A pályázati lehetőség nagyvállalatok részére is elérhető, de az értékelés során a kis- és középvállalatok előnyt élveznek, a kiírásokra beérkező pályázatokat júniusig értékelik - közölte a MAG Zrt.

Forrás:Privátbankár

- Módosult a Nemzeti Kulturális Alapról szóló törvény
- AMC: pályázat a magyar borkultúra népszerűsítésére
- Támogatást a napelemeseknek!
- Megjelentek a civil szervezeteket támogató idei pályázati kiírások
- Új Széchenyi Terv: 1500 milliárd forint és több mint 80 felhívás
- Levegő Munkacsoport: nem elég jó az Új Széchenyi Terv
- Országjáráson ismertetik az Új Széchenyi Tervet
- Munkavédelmi pályázatok 725 millió forint értékben
- Ismeri a kreszt? Segítünk!
- Úristen! Kullancs
- Meghalt Mary Zsuzsi táncdalénekesnő
- Házhoz jön a telefonkönyv!
- Életbe lép a 2010/2011-es vasúti menetrend
- Szex a lelki betegségek ellen
- 2011. - Új törvények, változások Magyarországon
- Tájékoztatás a családi kedvezményre vonatkozó új szabályokról
- 1818 a Kormányzati Ügyfélvonal 2011. január 1-től
- NAV: Köztartozások az adóvégrehajtásban
- NAV: Hatósági átutalási megbízás az adóvégrehajtásban
- Impresszum
- Éjjel-nappal azonnali segítség az áldozatoknak