Ezt olvasta már?

0

Minden, amit a koronavírus kapcsán tudni érdemes

Hetek óta nincs olyan nap, amikor ne jutnának főszerephez a koronavírus terjedéséről szóló híradások. A tudás érték – ezért most összegyűjtöttük a legfontosabb alapvető tudnivalókat a koronavírusról.


hirdetés

 

Ma körülbelül 40 felé koronavírust ismerünk, ezek között 7 olyan van, ami emberre is veszélyes. Ebből 4 pusztán náthaszerű tüneteket okoz, a maradék 3 jelent csak valódi veszélyt ránk nézve. Ezek a 2002-2003-ban fellépő SARS vírus (halálozási rátája 10%), a 2012-ben a Közel-Keleten megjelenő MERS vírus (halálozási rátája 30-40%-os) és ez a jelenlegi SARS-CoV-2 vírus, melynek az eddig rendelkezésre álló adatok alapján 2-3%-ra tehető a halálozási rátája.

 

A koronavírusnak ez a fajtája decemberben ütötte fel a fejét a kínai Vuhanban, majd viszonylag gyorsan terjedni kezdett – előbb az országban, majd szerte a világban. Regisztráltak eseteket többek között Dél-Koreában, Japánban, az USA-ban és Iránban. Európán belül Olaszországban, Franciaországban, Németországban, Spanyolországban, Nagy-Britanniában, Belgiumban, Svédországban, Finnországban, Ausztriában, Horvátországban, Svájcban és Görögországban is. Bár a WHO még nem tett hivatalos bejelentést, valójában már pandémiával, azaz több országra és kontinensre kiterjedő járvánnyal állunk szemben. A globális utasforgalom és kereskedelem gyakorlatilag kivédhetetlenné teszi, hogy a fertőzés ne törjön be újabb és újabb országokba. A koronavírus 2020 márciusáig több mint 80.000 embert fertőzött meg (ezen esetek több mint 80%-a enyhe vagy közepes lefolyású volt), és közel 3000 halálos áldozatot követelt (legtöbb esetben idős emberek veszítették életüket a megbetegedés miatt).

Hogyan terjed a koronavírus?

 

A vírus emberről emberre cseppfertőzéssel, fertőzött váladékokkal direkt vagy indirekt úton terjed. A kórokozó elsősorban kilégzéssel, köhögéssel, tüsszentéssel jut a levegőbe. Mivel – egyelőre meg nem határozott ideig – többek között üveg-, fém- és műanyag tárgyakon is életképes marad, különböző tárgyak érintésével is elkapható. A lappangási ideje (ez a fertőzés és a tünetek megjelenése közötti időszakot jelenti) 2-14 nap, mely idő alatt már fertőzhet. Gyakran előfordul, hogy egészséges emberek is hordozzák a kórokozót, de mivel nincsenek tüneteik, nem tudnak erről, és észrevétlenül is terjesztik a betegséget.

Kiket érinthet a betegség?

 

A vírus bárkit megtámadhat, de a fertőzés leginkább az idősekre, a krónikus betegségekben (szív- és keringési betegségek, tüdőbetegségek) szenvedőkre, illetve a legyengült immunrendszerrel rendelkező egyénekre (például a HÍV fertőzöttek és a szervátültetésen átesettek) veszélyes.

Milyen tünetei vannak?

 

A koronavírus elsősorban a légutakat, azok nyálkahártyáját támadja meg, de súlyos esetben az egész szervezetre kiterjedhet. A betegségnek nincsenek jellegzetes tünetei, azok nagyban hasonlítanak az influenza vagy más légúti megbetegedés szimptómáihoz, és súlyosságuk egyénenként eltérő lehet.

 

láz

fejfájás

fáradékonyság, gyengeség, levertség

köhögés

légzési nehézség, légszomj

 

Hogyan védekezzünk a koronavírus ellen?

 

Mivel vírusfertőzésről van szó, az antibiotikumok teljesen hatástalanok a koronavírussal szemben, sőt, azok indokolatlan szedése kifejezetten káros lehet. Jelenleg nem tudunk olyan gyógyszerről, mely specifikusan e vírus ellen hatna. A kezelés a tünetek enyhítését, az immunrendszer erősítését és súlyos esetben az életfunkciók stabilizálást foglalja magában.

 

Megelőzésképp a következőket tartsuk szem előtt:

 

Higiéniai szabályok fokozott betartása.

Rendszeres és hatékony, legalább fél percig tartó, meleg vizes, szappanos kézmosás.

Kézfertőtlenítő szerek alkalmazása, főleg ha nincs lehetőségünk kezet mosni.

Zsúfolt, szűk, zárt terek kerülése.

Gyakori, kiadós szellőztetés.

Fertőzött emberek vagy szoros kontaktjaik kerülése.

Az érintett országokba (legfőképp Kínába) tervezett utazás elnapolása.

Fontos tudni: az arcmaszk nem véd meg a fertőzéstől, annak használatával kizárólag a már beteg ember tudja csökkenti a fertőzés továbbadását.

benu







0
0

hírek innen, onnan

Szépségkisokos: Marokkó kincse, az argánolaj

Bőrre, hajra, és étrendkiegészítőként is érdemes kipróbálnod. Mutatjuk, miért!

Harmincnégyre emelkedett hazánkban a járvány áldozatainak száma

Budapest - Ismét elhunyt két idős beteg, 733 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma.

Már 1,2 millió felett a regisztrált fertőzöttek száma a világban

Baltimore - A járványban eddig 64 771-en vesztették életüket, 246 886 a gyógyultak meg a koronavírus-betegségből.

733 beteg, 2 újabb elhunyt a koronavírus-járványban

Újabb magyar állampolgároknál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (Covid-19), ezzel 733 főre nőtt a hazánkban beazonosított...

A világjárvány miatt 300 ezer szexmunkás maradt munka nélkül Thaiföldön

Péntek óta este 10 és hajnali 4 között kijárási tilalom van, a kocsmák és az éttermek pár nappal korábban bezártak.

Soha korábban nem volt ilyen szexi a női rövidnadrág

Ez a kombináció a koratavasz kedvence. Az InStyle összeállítása

733 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma és elhunyt 2 idős beteg

Eddig 34 halálos áldozatot követelt Magyarországon a koronavírus-járvány.

55 újabb koronavírusos beteg van itthon

A fertőzöttek száma ezzel 733-ra nőtt.

Ilyen az élő Tinder: meglepő helyen ismerkednek újabban a Békés megyeiek

Sokan nem is gondoljuk, naponta hány óra figyelmet szentelünk a mindig karnyújtásnyira lévő telefonunknak. Noha úgy tűnik, hogy időnként...

9 hasznos dolog, amit műanyag palackból készíthetsz

Biztosan minden háztartásban felgyűlt már a műanyagpalack, amelyeket egy kis környezettudatossággal és kreativitással újra tudunk...

Maszkban mosolygó nyuszikat készít Mónika

Az idei húsvét slágerének ígérkezik az orosházi kézműves rendhagyó alkotása: a maszkos, mézeskalács nyuszi. Puskelyné Pacsika...

Sport

A fél sportvilág bedőlt az óriási áprilisi tréfának

Olyan hihetően közölte valótlan információit április 1-jén az egyik legjelentősebb úszással foglalkozó szakportál, hogy sajtóorgánumok és szurkolók százai hitték el és terjesztették: megváltozik a mellúszás!

A csőd szélére sodródott tizenhárom német futballklub

A 36 német első és másodosztályú labdarúgóklub közül tizenhármat fenyeget fizetésképtelenség a koronavírus-járvány miatti leállás következtében.

A játékosok és ügynökeik pénzéhsége miatt szomorú a MOL-Pick Szeged elnöke

Sokkal több empátiát várt volna el mindenkitől a klubot roppant nehéz helyzetbe hozó időszakban.

Óriási bajban Diego Simeone csapata

Nehéz helyzetbe került az Atlético Madrid.

"A szent nap helyett jön egy átlagos vasárnap" ? Belgiumban mindenki megérzi, hogy holnap nem lesz F...

Versenyzők, szervezők, a Kwaremont sörgyár elnöke, és egy bártulajdonos mesélt arról, milyen lesz a vasárnap Flandria nélkül.

Steve Kerr: "Halálra voltunk rémülve Jordantől."

"Sokkal könnyebb volt Tim Duncan csapattársának lenni. A különbség Michael és Tim között, hogy míg Timnél azt érzed, hogy vele játszol, addig Michaelnél sokkal inkább azt, hogy érte."

Jól halad az olimpiai bajnok úszó infarktus utáni gyógyulása

A 62 éves Bruce Furnisst vasárnap súlyos állapotban szállították kórházba.

A Fradi egykori légiósa elérte, amiért Magyarországra szerződött

Fernando Gorriarán bajnoki címet ünnepelhetett a Ferencváros színeiben.

Szabó Gabriella: Szívesen halok meg nap mint nap, hogy újra ott legyek a legjobbak között

A háromszoros olimpiai bajnok kajakozó tisztában van azzal, hogy a világnak most kisebb gondja is nagyobb ennél, de nagyon akarja a negyedik olimpiát.

Sok magyar kosárcsapat bontott szerződést a játékosaival

Mészáros Máté szerint veszélybe kerülhet a magyar kosárlabda jövője is.

0

Bulvár

Hogyan hat a meleg a koronavírusra? Nem biztos, hogy úgy, ahogy eddig gondolták

Egy új kutatás látott napvilágot a koronavírus terjedésével kapcsolatban.

Ő Csuja Imre felesége - A mi kis falunk sztárja 35 éve szereti Zsuzsát

Csuja Imre és Árvay Zsuzsanna kapcsolatában nagy az összhang, ezért működik ilyen jól a házasságuk.

Végig itt volt az orrunk előtt a megoldás? Ez a gyógyszer három nap alatt kiirtotta a koronavírust, és nem is ...

A rühösség és egyéb paraziták ellen alkalmazott gyógyszer lenne a megoldás a koronavírusra? Ausztrál kutatók tesztjében közel száz százalékos sikerrel tüntette el a vírust egy olyan hatóanyag, melyet eddig teljesen más célra használtak - többek között az állatgyógyászatban.

A Lidl ledobja a nyitvatartási atombombát

Lengyelországban a portugál tulajdonban lévő Biedronka, az ottani legnagyobb áruházlánc, és a Lidl Polska üzletei egy részében áttér a 24 órás nyitva tartásra. A magyar boltláncok többsége rövidített, de vannak kivételek. Körkép a magyarországi helyzetről.

16 évesen elhunyt a népszerű színész

A Flash - A villám sztárja...

Így lehet kezelni a körmöt, ha benőtt

Mivel a benőtt köröm sok problémát, komoly gyulladást okozhat, kezelni kell. Általában a műtéti megoldás segít.

5 ember, aki történelmi katasztrófákat jósolt meg, de senki nem vette őket komolyan

Ha Abraham Lincoln hallgatott volna Charles Colchesterre a spiritualistára, aki figyelmeztette a merénylettel kapcsolatban lehet, hogy nem lövik le és modern történelmünk egészen más képet mutatna. Ez nem egyedi eset, hiszen ha visszatekintünk az időben, sorra találunk olyan tragédiákat, amik elkerülhetőek lettek volna, ha az emberek figyeltek volna azokra, akik megjósolták őket. Az alábbi öt esetben az a közös, hogy senki nem hitt azoknak, akik előre megjövendölték, mi fog történni. Hogy mi a tanulság? Az, hogy csak azért, mert egy jóslat lehetetlennek tűnik, még nem feltétlenül őrültség.

Krausz Gábor: Van egy pánikbeteg feleségem, egy újszülött kislányom"

A TV2 #maradjotthon műsorában tekinthetünk be Tóth Gabiék életébe.

Asztalosként dolgozik a magyar énekes, hogy eltarthassa családját

A koronavírus-járvány óta főállásban végzi ezt a munkát.

Négy csillagjegy, akinek idős lelke van - Bölcsebb, mint a korosztálya.

Vannak emberek, akik idős lélekkel rendelkeznek. Sokkal bölcsebbek, mint a korosztályuk, egészen máshogy látják a világot, és nem foglalkoznak a felszínes dolgokkal. Őket inkább a világot szeretnék megérteni, a boldogságot akarják átélni, és céljuk, hogy segítsenek másoknak, hiszen a lelkük nem először jár a Földön. Ha az alábbi négy csillagjegy közé tartozol, nagy az esélye annak, hogy te is idős lélekkel rendelkezel!

blogmorzsák

Koronavírus a csomagoláson?

Meddig marad életben? Meddig fertőz? Csomagolt vagy csomagolatlan élelmiszert vegyek?

Fesztiválpillanatok fesztivál nélkül

Megmutatjuk, hogy az online világ mely koncerttermeiben érdemes összegyűlnie a kultúrára és lazításra vágyóknak!

Búcsú egy különleges lótól

Hogy ért véget a tévé aranykorának egyik legmeghatározóbb sorozata?

Tiniszerelem a karanténban

Mit tehet a szülő, ha a tini gyereke szerelmes, hogyan kezelhető ez a mostani helyzetben?

"A szabadságért való küzdelmet minden nőnek végig kell járnia"

A Netflix új minisorozata egy fiatal lány megpróbáltatásait követi a williamsburgi ultraortodox zsidó közösségben.

Meddig bírják ki a magyar családok a válságban?

Több százezren veszíthetik el a munkájukat.

Akkor most hasznos a maszk, vagy nem?

Mindenki mást mond az orvosi maszkok viselésével kapcsolatban.

Hol jobb futni: futópadon, vagy a szabadban?

Mindkét opció mellett vannak érvek és ellenérvek, lássuk mik ezek!

3 stratégia a koronajárvány ellen: Mit választ Magyarország?

Vannak működő és működés­kép­telen stratégiák a járvány leküzdésére. De vajon melyiket követi a magyar kormány?

"Királyi parancsolat miatt nem lehetett prédikállani”

Az utolsó nagy pestisjárvány idején betiltották a misét, a katolikus egyház pedig kihasználta a reformátusok megfogyatkozását.

A plus size önbizalom dívája

Hogy fér meg együtt az anyaság, a modellkedés és a tánc?

Hogyan védekezzünk a túlórázással szemben home officeban?

Ha már nem az irodában ülünk nyolc órán keresztül, hogyan tartsuk mégis a munkaidőt?

0