Minden miniszterelnökségi dolgozónak kötelező a C típusú nemzetbiztonsági ellenőrzés
A Miniszterelnökségen minden állás fontos és bizalmas munkakörnek minősül, ezért az összes ott dolgozó köteles alávetni magát a C típusú nemzetbiztonsági ellenőrzésnek Lázár János péntektől hatályos utasítása szerint.
A Miniszterelnökséget vezető államtitkár rendelkezése csütörtökön jelent meg a Hivatalos Értesítőben.
A miniszterelnökségi állások nagy része eddig is fontosnak és bizalmasnak számított. Egy tavaly májusban hozott és mostanáig hatályos utasítás C típusú ellenőrzést írt elő a miniszterelnöki biztosoknak és megbízottaknak, valamint a munkájukat közvetlenül segítőknek, a kormányfő sajtószerepléseit előkészítő munkatársaknak, a programszervezőknek, az elemzőknek, a miniszterelnöki levelezésben résztvevőknek, az állami vezetők titkárságán dolgozóknak, az informatikusoknak, továbbá a gazdálkodással, költségvetéssel és humánpolitikával foglalkozó alkalmazottaknak.
A Miniszterelnökségen - augusztus végén közölt adatok szerint - a 275 álláshelyből 225 van betöltve.
hírek innen, onnan
Azta, de nagyot kapunk a novembertől: pillanatokkal ezelőtt érkezett a frissített időjárás-előrejelzés. Komolyan ez jön a pokoli október után?
Novemberben hazánkban fokozatosan lehűl az idő, a kellemes őszi napokat egyre inkább borongós, ködös reggelek és csípős esték váltják...
Juhász Péter a Partizánban elmesélte, hogy zajlott nála a házkutatás egy olyan ügyben, amihez semmi köze
A volt politikus nem érzi úgy, hogy felelőtlenség volt ellenőrzés nélkül bedobni a Zsolt nevet a köztudatba egy durva bűncselekménnyel...
Dán miniszterelnök figyelmeztetett, nem fogja hagyni, hogy Orbán Viktor dönthessen egész Európa jövőjéről
Mette Frederiksent az EU-csúcs után kérdezték újságírók. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök eközben arról beszélt, hogy Orbán Viktor a...
Fontos Fradi-győzelem Genkben, komoly lépés az El-továbbjutás felé
Varga a 44. percben egy tökéletes fejessel vezetést szerzett, aztán kihagyott egy tizenegyest, de ez is belefért.
Kihagyott büntető és horrorsérülés Genkben: Drámai körülmények közt nyert a Fradi
Varga Barnabás kihagyott büntetője is belefért a Fradinak.
Varga kihagyott büntetője is belefért, bravúrgyőzelmet aratott az FTC Belgiumban
Két forduló után négy ponttal áll a magyar rekordbajnok az Európa-ligában.
Egy kétgyerekes kaliforniai nőt 1989-ben holtan találtak meg az arizonai sivatagban. Most élve került elő a két lánya
36 év után kötötték össze rokonaikkal azt a két lányt, akiket 1989-ben egy park vécéjében találtak meg.
5 tökéletes úti cél egy álomszerű októberi kiruccanáshoz – tömegek nélkül
Egyre többen keresnek olyan őszi úti célokat, ahol elkerülhetik a nyári turistatömegeket, és valóban átélhetik Európa kisvárosainak...
A Bologna ismét nem tudott győzni az Európa Ligában
A Bologna és a Freiburg 1–1-es döntetlennel zárt az Európa Liga csoportkörének második fordulójában.
A Roma edzője a három kihagyott büntetőről: „Ilyet még nem láttam”
Gian Piero Gasperini, az AS Roma vezetőedzője értékelte a látottakat, miután csapata vereséget szenvedett a labdarúgó Európa-liga...
Jelentős támogatással fejleszt a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság
A Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság duplán ünnepel, 50 éves a területén fekvő Ócsai Tájvédelmi Körzet, és most indul el 659 millió...
Sokkal hamarabb jön a tél, mint gondoltuk, a szakértők se értik ezeket a számokat
Novemberben már hideg lesz.
Sport
Érik a vb-botrány: az Egyesült Államok nem adott vízumot a kijutó nemzet több tagjának
A decemberi 5-i sorsoláson jelen állás szerint a szövetség elnöke és a kapitány sem vehetne részt.
Az UEFA lesújthat a Genk–Fradi meccsen, rettegő családokról írnak a belgák
Két éve már volt balhé az FTC belgiumi mérkőzésén, az UEFA akkor feltételes büntetést szabott ki, ami most aktiválódhat.
Robbie Keane kérését megtagadták a sportszerűtlen belgák, a Genk fenyegeti a Fradit
A Ferencváros ma este a Genk ellen folytatja szereplését az Európa-ligában, az UEFA is készenlétben.
Így áll a Bajnokok Ligája tabellája jelenleg, óriási meglepetés van készülőben
A Fradit kiejtő Qarabag megdöbbenti a Bajnokok Ligája mezőnyét.
Modric csapattársa sokkot kapott: Nem tudom, hogyan csinálja, 40 éves…
Adrien Rabiot, a francia középpályás dicsérő szavakkal illette Luka Modricot, miután a Milan 2–1-re legyőzte a Napolit a San Siróban rendezett rangadón.
Az utolsó percben jött a hidegzuhany a Barcának a BL-címvédő PSG ellen
A Paris Saint-Germain Barcelonában fordított.
Helikopteres mentést kértek a csúcstámadásra készülő magyar hegymászókhoz
Klein Dávid hegymászó jelentette be a vészhelyzetet a közösségi oldalán.
Lesújtó hírt kapott az éllovas Paks a Fradi elleni NB I-es rangadó előtt
A hétfői születésnapján még csapatával együtt edzett, majd megérkezett a lesújtó diagnózis.
A Paris Saint-Germain történelmi bravúrt hozott össze a Barcelona otthonában
A győztes találat a hosszabbításban született, ezzel a PSG olyat tett, mint korábban egyetlen európai kupacsapat sem.
Guardiola inkább befogta a száját, de Haaland bűnösnek kiáltotta ki a társát
Kétszer is vezetett a Monaco otthonában a City, ám végül csak 2-2-es döntetlenre futotta a manchesterieknek.
A Barcelona 81 éves rekordot döntött meg a Paris Saint-Germain elleni vereség ellenére
Annak ellenére, hogy kikapott a Paris Saint-Germaintől, a Barcelona megdöntött egy hihetetlen, 81 éve fennálló rekordot.
Bejelentették: Győrben folytatja az Inter korábbi védője
Hivatalos Facebook oldalán jelentette az ETO FC Győr, hogy a belga középhátvéd, Senna Miangue játékjogát is megszerezte.
Bulvár
Megborult az élő adás, Magyar Péter és a Hír TV-s riporter között elképesztő dolog történt
Ismét érdekes jelenetek játszódtak le a Tisza Párt rendezvényén.
Újra elrendelték a kötelező maszkviselést: itt érvényes a szabály
A rendelkezés csütörtöktől visszavonásig érvényes.
Vészhelyzet a kutakon: Fogyóban az üzemanyag, korlátozzák a tankolást
Egyes helyeken maximum 20 liter tankolható egyszerre.
Juhász Péter forrása elmondta „Zsolt bácsi” teljes nevét, de a volt politikusból „kínzások árán is nehéz lesz kiszedni”, mi hangzott el
Bizonyíték nélkül nem mond vezetéknevet.
Vajúdó nők legviccesebb mondatai – Szülésznők mesélnek
A szülés csodálatos, de fájdalmas élmény, amely sokszor egészen váratlan dolgokat hoz ki a kismamákból. Szülésznők mesélnek arról, miket hallanak a vajúdó nők szájából.
Köldökzsinór Program: 107 000 forint jár a gyermekednek, ha van magyar igazolványa – így működik
A Köldökzsinór Program keretében 107 000 forintos anyasági támogatás járhat minden külföldön született gyermek után.
Orbitális drágulás jön egy friss rendelet miatt: akár 80 százalékos is lehet az áremelkedés
A reklámhordozó papírok EPR-díja 114 százalékkal, a nyomdai papírok ára pedig 50-80 százalékkal emelkedik meg.
Elkábítottak, majd szexre kényszerítettek egy 17 éves lányt, fémrúddal várták az elkövetőket a tini rokonai
Tíz év börtönt kértek a főbűnösre.
Megtörtént a baj. Tóth Vera szalagkorlátnak csapódott az autópályán, olyan rosszul volt
Így van most az énekesnő.
Váratlan időpontban szólal meg Orbán Viktor, összehívták a sajtót
Sajtótájékoztatót tart szombaton a miniszterelnök és Nagy Elek. A kormányfő az MKIK elnökével várhatóan bejelentéseket tesz.
Kinyitotta a pénzcsapot a kormány a nyugdíjasoknak, lehet méltányossági emelést kérni
Méltányossági nyugdíjemelést eddig is lehetett kérni, de a rendelkezésre álló keret olyan kicsiny volt, hogy hamar elfogyott. Karácsony Mihály, az Országos Nyugdíjas Parlament elnöke elmondta, hogy Nagy Márton gazda
Kimondta a nemet a legerősebbeknek – most távozik a Magyar Nemzeti Bank alelnöke
Kandrács Csaba elhagyja a jegybank kötelékét, de előtte még nyíltan beszélt mindenről.


- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat
- Két hétvégén is változik a vonatok közlekedési rendje