Ezt olvasta már?


Minden ötödik magyar autós extra veszélyt jelent

Öt magyar autósból mindössze négy használ az évszaknak megfelelő autógumit járművén, derült ki az évente 130 ezer abroncsot értékesítő Automax online kutatásából. - Pécsi Napilap -

Minél idősebb egy gépkocsi, annál valószínűbb, hogy egész évben csak téli vagy csak nyári gumival közlekedik a sofőr. Az évszaknak megfelelő, és így kellő tapadást biztosító gumihasználat leginkább a családosokra jellemző.

Minden 5. magyar autós egy évszakos gumival közlekedik egész évben, derült ki az Automax friss felméréséből, melyben 3776 sofőr vett részt. „Öröm az ürömben, hogy azok a gépjárművezetők, akik spórolnak a biztonságon, jellemzően inkább téli gumival járnak egész évben, így jóval kisebb a kockázat. Ugyanakkor a téli gumi nyáron sokkal gyorsabban kopik, hiszen nem a meleg aszfaltra van optimalizálva” – mondta Nagy Tibor, az Automax ügyvezetője.

Az autó korával együtt jár, hogy van-e évszaknak megfelelő gumi: minél öregebb egy gépjármű, annál valószínűbb, hogy tulajdonosa ugyanazzal az egy évszakos abronccsal közlekedik télen-nyáron. „Sajnos mindez azt is jelenti, hogy a már egyébként sem tökéletes műszaki állapottal rendelkező, és általában véve a modernebb biztonsági megoldásokat még nem tartalmazó autók sofőrjei komoly kockázatot jelentenek. Esetükben jobb választás lehetne a négy évszakos abroncs, ami egyre gyakoribb választás a magyar és a külföldi autósok körében egyaránt” – tette hozzá az Automax szakembere. Az évszaknak megfelelő gumihasználat leginkább a családosokra és a felsőfokú végzettséggel rendelkezőkre jellemző: ők azok, akik számára fontosabb a biztonság.

Minimum 1,6 mm, de tudjuk, hogy a biztonsághoz az már nem elég

Persze ahhoz, hogy megfelelő legyen a tapadás, nem elegendő az évszaknak megfelelő abroncs. A gumik például a gyártástól számítva 10, felszereléstől számítva 5 évig használhatók biztonságosan. Ezenkívül szükséges még a megfelelő profilmélység, amit a jogszabály 1,6 milliméterben határoz meg, ezt az Automax kutatásában résztvevők kétharmada jól is tudta. „Ez egy olyan minimum, ami alatt a rendőr is büntethet, de a téli gumikat már 4 milliméter alatt érdemes cserélni. Nem véletlen, hogy több környező országban nemcsak kötelező téli gumi használatot írnak elő, de például Csehországban és Ausztriában 4 milliméteres profilmélységet is” – mondta Nagy Tibor.

A nyári gumik esetében kicsit más a helyzet, a szakember szerint itt a biztonságos profilmélység 2,5-3 milliméter, amire a hamarosan bekövetkező csere során érdemes odafigyelni. „Az autósok többsége jól tudja, hogy a jogszabály 1,6 millimétert ír elő a minimális profilmélységre, de azzal is tisztában vagyunk, hogy ez a megfelelő tapadáshoz - különösen esős időben - már nem elég. A válaszadók 60 százaléka szerint a biztonságos futófelület javasolt, minimális mélysége 2,5 milliméter, vagyis a magyar gépjárművezetők tájékozottsága ezen a téren kifejezetten jónak mondható” – tette hozzá a szakember.

A nyári gumira való váltáskor 10 autósból 9 a hőmérő higanyszálát figyeli, de csak az autósok 56 százaléka tudja jól, hogy pontosan mikor érett meg a csere: ha már tartósan 7 fok felett van a napi átlaghőmérséklet, ideje cserélni! Aki inkább időpont alapján cserél, azok többsége ezt március 15-e után cselekszik. „Sok autósban él még az emlék a márciusi havazásról, így az utóbbi években a naptár alapján választók inkább nem kockáztatnak. Ha pedig új nyári gumi beszerzésére kerül sor, elsősorban a teszteredményekre támaszkodnak, de fontos szempont még a márka, a szakember tanácsa és az ár is” – mondta Nagy Tibor.







0
0
0

hírek innen, onnan

Négymilliárddal olcsóbban próbál túladni három ingatlanon az MNB cége, egyelőre kevés sikerrel

A tavasszal vevő nélkül maradt balatonakarattyai központot és két budavári ingatlant most összesen alig több mint 19 milliárd forintért...

Budapestnek mínusz 65 milliárdból kellene törlesztenie a 125 milliárdos hitelt

Az iparűzési adóból befolyó összeg is csak átmenetileg segít majd a fővárosnak.

Új csomagolási szabályok lépnek hatályba augusztus 12-én

Augusztus 12-től az egész Európai Unióban alkalmazandóvá válnak a csomagolásról és a csomagolási hulladékról szóló rendelet új...

Whitney Houston előtt tiszteleg a Barbie – ikonikus klipjének ruhájában tér vissza a popdíva babaként

A Mattel különleges babával emlékezik minden idők egyik legnagyobb énekesnőjére. Az új figura az I Wanna Dance with Somebody (Who Loves...

Bikiniben mutatta meg Ráthonyi-Palácsik Tímea, mennyit változott a teste a szülés óta

Ráthonyi-Palácsik Tímea bikinis fotókkal mutatta meg követőinek, hogyan változott a teste a várandósság és a szülés után. Mint írta,...

Fontos változás jön a régi személyi igazolványoknál, több tízezer magyart érinthet a döntés

Még mintegy 57 ezer könyv formátumú igazolvány van a lakosságnál.

Egyre többször számolhatunk azzal, hogy alig lesz víz a folyóinkban

Az extrém kisvizek egy sor olyan problémát is magukkal hoznak, amelyekből ízelítőt kaptunk az elmúlt hetekben.

45 milliárd forint közpénzt kapott Krausz Ferenc kutatóközpontja, most az állam veszi át a céget

A kekvák eltörlésével megszűnik az Élvonal Alapítvány, aminek a Fidesz-kormány a választás előtt ezermilliárdos összeget ígért oda...

Kaminski Fanny után Örkényt idéz Tanács Zoltán is

Egyre többan ismerhetik meg a magyar groteszk nagymesterét.

Tóth Dániel: „2029-ig marad a 0% társasági adó a Dubaji kisvállalkozásoknál"

Az Emírségek pénzügyminisztériuma augusztus elején adta ki a 131/2026-os rendeletet: a hárommillió dirham (nagyjából 800 ezer dollár)...

Tömeges ukrán dróntámadás zúdult az oroszokra

A régiót az éjjel több száz drón támadta.

0

Sport

Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc

Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.

Az UEFA a FIFA után a VAR-t is ledozerolja - Visszatérés a hagyományos futballhoz?

Az európai foci-szövetség ráunt, hogy nemcsak a FIFA, de a gyűlölt VAR is tönkreteszi a futballt.

Szoboszlai Dominik súlyos dologról vallott, még mindig a Jota-trauma dolgozik bennük

A Liverpool magyar szupersztárját egy ír lap idézte, a csapat még nem dolgozta fel a tragédiát.

José Mourinho új sztárja felrobbantotta az edzést: megalázta a 60 milliós védőt

Selejtnek hitték Skóciában, most a Real Madrid legdrágább sztárja lett

Bődületes országos csúcs: Halász Bence Európa-bajnok.

Utcahosszal verte a mezőnyt a kalapácsvetés döntőjében.

A ravasz húzás: kiderült, miért nem tett ajánlatot a Liverpool Bradley Barcoláért

Az Anfielden meg akarják várni, hogy a PSG magától vigye le a francia klasszis árát.

Egy spanyol újságíró térfigyelő kamerákkal próbálta követni, hogy éppen hol jár a Barca kiszemeltje

Szinte már semmin nem lehet meglepődni, ha a spanyolországi átigazolási időszakot nézzük, de ezen azért nekünk sikerült.

BL: Stankovicot kiállították, mutogatott és kifütyülték, Abu Fani pirosat kapott, a Zvezda kiesett - videó

A Crvena zvezda hazai pályán is kikapott a Hapoel Beer-Sevától, így búcsúzott a Bajnokok Ligájától, a mérkőzés pedig két korábbi ferencvárosi szereplő számára is emlékezetes maradt: Dejan Stankovićot kiállít

0
0

Bulvár

A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be

Egyre többen kerülnek kórházba avokádó szeletelése közben szerzett sérülésekkel. Sok esetben műtétre is szükség van. A A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be bejegyzés először

A cigányok egyre pofátlanabbak, a Tisza frakcióvezetője szörnyeteg a Mi Hazánk politikusa szerint

Ábrahám Barnabás a roma holokausztról szóló parlamenti megemlékezés miatt támadta a Tisza politikusait.

Elindult az országos körözés, az RTL telefonvonalai csak úgy izzanak, a magyarokon múlik ki kerül a rácsok mögé

Az RTL ismét útjára engedi a reality műsorok fenevadját, a kereskedelmi televíziózás vérdíjas ámokfutását, meglepetés pedig akadt bőven.

Megvan a dátum: ekkor érkezik az országos eső, ami véget vethet a hőségnek

Egy hosszabb távú meteorológiai számítás szerint augusztus 17–18. körül országos csapadékot hozó frontrendszer érkezhet Magyarországra. T. S. Eliot A puszta országában is a közelgő eső ígérete töri meg a kis

Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc

Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.

Csendes gyulladás a bélben – 7 fizikai jel, hogy a szervezeted folyamatosan küzd valami ellen

A csendes gyulladás, amit könnyű reggeli fáradtságra, stresszre vagy egyszerű öregedésre fogni, miközben valójában a bélrendszer folyamatosan dolgozik valami ellen, amit nem sikerül legyőznie.

Zivatarok csapnak le ezekre a megyékre kedden: az egész országra kiadták a riasztást

Változatos időjárás vár az országra augusztus 11-én.

Abszurd időjárás vár ránk ősszel a felmelegedés miatt – Ezt látják előre a meteorológusok

Sokan kíváncsiak, hogy a nyár után milyen őszi hónapokra kell majd számítani az időjárásban.

Hét vármegyére csaphatnak le zivatarok, szerdán hatalmas fordulat hazánk időjárásában - Előrejelzés

Már a kora délutáni órákban villámlással csaptak le zivatarok a déli országrészben.

A mi kis falunk színésznője ezért szállt ki: Györgyi Anna elárulta, miért hagyta ott a sikersorozatot

A mi kis falunk kocsmárosnéjának, Györgyi Annának más került a fókuszba.

blogmorzsák

Melyik kilátóból nézd ma a napfogyatkozást?

Ha kitartasz sötétedés után is, jöhetnek az újabb csodás meglepetések!

Mi a keresztallergia?

Ezeket az ételeket érdemes óvatosan fogyasztani, ha pollenallergiád van.

0