Ezt olvasta már?


Mintegy egymilliárd forint adót csalt el egy olajtermékekkel üzletelő bűnbanda

Több szálon futó nyomozás vezetett ahhoz a bűnbandához, amely alig egy év alatt mintegy egymilliárd forint kárt okozott az államnak az adószabályok kijátszásával: törvénytelen üzletek sorozatával bújt ki a jövedéki adó és az áfa megfizetése alól.

Közölték, ez volt az utóbbi idők egyik legszervezettebb jövedéki bűncselekménye.

 

A bűncselekményt Németországban és Ausztriában vásárolt olajtermékek magyarországi forgalmazásával követték el, adókötelezettségüket eltitkolták, és illegális működésüket szándékosan bebuktatott cégekkel leplezték. A szabálytalanul forgalmazott olajtermékek eladásában több, részben az elkövetők által üzemeltetett benzinkút is közreműködött. A folyamatban több százezer liter, egyébként nem jövedéki adóköteles kőolajtermék üzemanyagként cserélt gazdát, miközben a forgalmazók tetemes haszonra tettek szert, törvénytelenül - írták.

 

Emlékeztettek, a NAV még októberben hozta nyilvánosságra azt az esetet, amelyben pénzügyőrök luxusautókkal érkező, gyanúsan viselkedő férfiakat ellenőriztek egy benzinkúton. Akkor nagy mennyiségű euró és gyanús cégpapírok, dokumentumok kerültek elő. Mint kiderült, azok a cégpapírok is ehhez az olajüzlethez vezettek.

 

A közlés szerint a több helyszínen és egymástól eltérő időpontokban végzett ellenőrzések adatai és bűnjelei között a pénzügyőrök és a pénzügyi nyomozók összefüggést sejtettek, így a nyomozás több szálon is elindult, és a nyomok egyazon elkövetői körhöz vezettek.

 

A benzinkúton találkozó társaságon túl kamionok szállítmányait, fuvarleveleit ellenőrizték a NAV munkatársai, a dokumentumokat nemzetközi adatbázisokkal vetették össze, így rövid időn belül feltérképezték a cégek módszereit és gyakorlatát.

 

Az utóbbi idők egyik legnagyobb akciójában 96 pénzügyőr és 60 pénzügyi nyomozó dolgozott együtt a NAV bevetési egységeivel Budapesten és több megyében. A pénzügyi nyomozók 21 helyszínen tartottak házkutatást, miközben a pénzügyőrök 44 helyszínen, benzinkutakon, végfelhasználó cégeknél és magánszemélyeknél jövedéki ellenőrzéseket végeztek.

 

Az ellenőrzések alkalmával mintegy 70 ezer liter kőolaj terméket foglaltak le. Az okozott kár megtérülése érdekében a gyanúsítottaktól készpénzt, eurót és forintot is lefoglaltak 16,5 millió forint értékben.

 

Az ügyben jelenleg nyolc gyanúsított van, akik közül négy férfit előzetes letartóztatásba helyezett a bíróság. Visszaélés jövedékkel és adócsalás bűncselekmények miatt kell felelniük a büntetőeljárásban.

 

Emellett a gyanúsítottaknak és a tetten ért végfelhasználóknak az adót és a kiszabott bírságot is meg kell fizetniük, az érintett benzinkutakat pedig be is zárhatják a törvénytelen forgalmazás miatt - olvasható a közleményben.

Szerző: MTI







0
0
0

hírek innen, onnan

Ettől a három dologtól rettegnek a hatvanasok Magyarországon – Az idősgondozás árait látva nem alaptalanul

Egy frissen megjelent felmérés szerint a magyar nyugdíjasok és idősek többsége aggódik a betegségek, a demencia és pénz miatt, de...

Lángolnak Oroszország mélyén az üzemek az ukrán dróntámadás után

Több oroszországi vegyipari üzem ellen hajtottak végre dróntámadásokat a péntekre virradó éjszaka folyamán, köztük olyan ellen is,...

Ha te is air fryert használsz, erre figyelj: hatósági ellenőrzés indul

Hatósági ellenőrzések során vizsgálják a hazánkban forgalomban kapható air fryereket. A forrólevegős sütők kapcsán azonban...

Nincs vége a rémálomnak az autópályákon: újabb baleset történt, ezúttal az M7-esen

A pénteki tragédiák után újabb balesethez riasztották a hatóságokat. Ezúttal az M7-es autópályán, Székesfehérvár közelében...

Súlyos csapás a gazdáknak: termésmegsemmisítést rendeltek el

Tíz szegedi mezőgazdasági területre szennyezett földet szállítottak a BYD beruházásából. Az érintett gazdák saját költségen...

Új kutatás figyelmeztet: ezért nő drámaian a vastagbélrák kockázata a fiatalok körében

Nemrég Chicagóban a világ legnagyobb rákkonferenciáján olyan egyedi tényezőket mutattak be a szakemberek, amelyek rámutattak, miben is...

Átadták a hajót, amelyen egy egész nyaralóváros elférne: elkészült a Legend of the Seas

Több mint 1200 fős ünnepség keretében adták át a Legend of the Seas hajót a finnországi Turku városában működő Meyer Turku...

Élő fiókáikat dobálják ki a fészekből a magyar gólyák – egy brutális ösztön miatt látni ennyi elpusztult gólyafiókát

A közösségi médiában terjedő felvételek mutatják, ahogy a felnőtt gólyák kilökik élő fiókáikat a fészekből. A jelenség oka a...

Már a nők keze sem látszódhat – a tálibok tovább szigorították az öltözködési szabályokat Herátban

Azt is ellenőrzik, hogy a nők kesztyűvel eltakarják-e a kezüket, zoknival fedik-e a lábukat, és még a szemük környéke sem látszik-e ki...

Meghúzta Irán a vörös vonalat - Lehet, hogy Trump háborúja hatalmas kudarccal ér véget

Irán nem fogja feladni az urándúsítási programját, csak olyan megállapodást fogadnak el az Egyesült Államokkal, amely megtartja az...

Történelmi áttörés küszöbén az orvostudomány: először tesztelik embereken az öregedés visszafordítását

Első alkalommal fecskendeztek emberbe öregedést visszafordító terápiát, miután a bostoni Life Biosciences biotechnológiai vállalat...

Jön Donald Trump példátlan születésnapja a Fehér Házban

Ketrecharcos UFC-eseményt rendeznek a Fehér Házban Trump 80. születésnapja alkalmából.

0

Sport

Kínos pillanatokkal indult, bocsánat-kéréssel folytatódott az M4 Sport vb-közvetítése

Dragóner Attila szerint csak a férfi szurkolóknak nagy ünnep a világbajnokság.

Vb-nyitómeccs: Majdnem tökéletes kezdés az egyik oldalon, rémálom a másikon

A társházigazda magabiztos győzelmével kezdődött el a történelem első 48 csapatos világbajnoksága.

Elkezdődött a futball-vb, itt megnézheted a nyitóünnepség legjobb pillanatait

Általában látványos megnyitóval indulnak a világbajnokságok, a mostani sem volt másképp.

Három piros lap, két gól, egy felejthető mexikói győzelem a vb-nyitányon

Korábban soha nem osztottak ki három pirosat vb-nyitómeccsen.

0
0

Bulvár

Elkezdődött, Orbán Viktor üzent a Tisza-nak és Magyar Péternek, kemény üzenetváltás kezdődött

Újabb fordulat következett a magyar belpolitikában a két legnagyobb párt vezetője között.

Így térhet vissza Orbán Viktor?

Akár ezen a helyen is visszatérhet Orbán Viktor, még nagyobb színpadra kerülhet fel.

„Mégiscsak egy emberölésről van szó, bassza meg, miért kell egy gyilkost kérdésekkel segíteni?” – tomboltak az indulatok a tárgyaláson

„Elvette a fiam életét, aki egy csupaszív ember volt. Nem volt joga hozzá, és így már nincs joga az élethez sem” – mondta lapunknak az áldozat édesanyja. Megkezdődött annak a férfinak a pere, aki 2024 őszén k

444: Rogán Antal nem a Telekomtól kapta a 2 milliárdot, és egy aktív NAV-nyomozás vizsgálja találmánya előéletét

Még mindig tart a nyolc éve indult eljárás, melyben a NAV különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás gyanúja miatt folytat nagyszabású nyomozást a Rogán Antal találmányához is köthető c

Nyolcan meghaltak az M1-es autópályán Győrnél

Előbb egy kamionos, majd egy kisbusz hét utasa vesztette életét. Ketten megsérültek.

Németh Balázs: Figyelem, magyarok! Megvan az első megszorítás!

A fideszes képviselő szerint átalakítják a rendszert, és a valóban rászoruló családok kapnak majd valamiféle segítséget. Németh Balázs szerint ez már megszorítás.

A kommentelő feltette a nagy kérdést: „Tóth Gabi eltűnne, ha nem foglalkozna vele többet a sajtó?”

Érdekes kérdést vetett fel az egyik kommentelő Tóth Gabival kapcsolatban, ami a média szerepét is körbejárja.

Biciklitúrán lévő iskolások közé hajtott egy autó: Már a harmadik gyermek hunyt el

Rémálomszerű tragédia rázta meg Hollandiát, ahol egy elszabadult gépkocsi egyenesen egy iskolai kerékpártúra résztvevői közé rohant, és már a harmadik kisgyermek is életét vesztette a kórházban.

Hatalmas névváltoztatást jelentett be az OTP Bank, ezt megérzi a magyar bajnokság is

Az ország egyik legismertebb webáruháza csukta be kapuit, meglepődtek az ügyfelek és a focisták is.

Kínos pillanatokkal indult, bocsánat-kéréssel folytatódott az M4 Sport vb-közvetítése

Dragóner Attila szerint csak a férfi szurkolóknak nagy ünnep a világbajnokság.

Matematikai számítások is igazolják azokat az aggodalmakat, miszerint a 2026-os vb jóval unalmasabb lesz

Külön-külön számszerűsítették az új szabályok hatását, majd megnézték, ezek a hatások hogyan mérséklik vagy erősítik egymást.

blogmorzsák

A legjobb fiktív filmes zenekarok

Nem léteznek, mégis kívülről fújjuk a dalaikat. A Spinal Taptől a Sex Bob-Ombig.

0