Ezt olvasta már?


Miről kérdezték az egrieket

Az LMP-s Komlósi Csaba szerint közpénzen rendelt politikai kutatást Eger. A város úgy reagált: az egriek közélettel, önkormányzati munkával kapcsolatos véleményét kérték ki.

Közpénzből, összesen 13 millió forintból rendelt meg politikai tartalmú közvélemény-kutatásokat az egri önkormányzat 2014-ben és 2017-ben – mondta Komlósi Csaba szerdai sajtótájékoztatóján. Az LMP önkormányzati képviselője azt mondta, a 35 kérdésből álló kérdéssor jó része a válaszadók politikai preferenciáját firtatta.

Szavai szerint a kérdések többsége nem releváns a város számára, hiszen egyebek között arra kerestek választ, hogy az egriek szavaznának-e ellenzéki jelöltre.

– Feltételezem, hogy a valódi megrendelő nem az önkormányzat, hanem a Fidesz, amely így megkárosította a várost, az egrieket – mondta, hozzátéve a kutatásról és annak eredményéről sem a képviselők, sem a megyeszékhelyen élők nem értesültek.

Az önkormányzat úgy reagált: a város az elmúlt egy évben három kutatást rendelt meg. Mint írják, ebből kettőt ezer embert érintő, országos mintával végzett a Nézőpont Intézet, s a 25 kérdés kizárólag a turizmus, idegenforgalom és városmarketing területét érintette.

„A kérdezők a médiafogyasztási szokások, a települések népszerűsége, a vakációs szokások és döntések, a kedvelt úticélok, Eger megítélése, a város jellemzőivel kapcsolatos megállapítások, Eger nevezetességeinek népszerűsége, ismertsége témájában mérték fel az emberek véleményét. Ezt demográfiai és médiafogyasztás szerinti bontásban részletezték összefoglalójukban.

Mindez a hatékony, célzott egri marketing munkát segítette, s mint ismert, Eger népszerűsége hatodik éve folyamatosan növekszik, tavaly rekordot döntöttek az idegenforgalmi adatok.

A harmadik kutatás 35 kérdést tartalmaz, 500 fős, helyi mintavétellel érdeklődtünk a városlakók médiafogyasztási szokásai, a városfejlesztés céljai és megítélése, a városi közszolgáltatások és a Polgármesteri Hivatal munkájának értékelése iránt. Emellett egy olyan kérdéssor szerepelt a kutatásban, amely a helyi közéleti munka, az egri érdekképviselet megítélésére és az egri közéleti szereplők tevékenységére vonatkozott. Az országos folyamatok helyi leképzésével folyamatosan foglalkozunk, fontos, hogy ismerjük az egriek véleményét, az egri közéleti történésekkel kapcsolatos álláspontját.

A három kutatás eredményeit számos szakmai anyagban, döntés-előkészítésben, közgyűlési előterjesztésben használtuk, valamint különböző témákhoz kötődően sajtónyilatkozatokban ismertettük.

A fedezet a költségvetésben, e célra nevesített címszámon: a „Városi közszolgáltatások fejlesztése (helyzetfelmérés, javaslatok)” nevű költségvetési soron állt rendelkezésre. Mindez a büdzsé elfogadásakor szerepelt Eger 2017-es költségvetésében, melynek tárgyalásában Komlósi Csaba képviselő úr is részt vett.

Az LMP országgyűlési képviselőjelöltje a napokban betekintést kért az egyébként korántsem titkos kutatási anyagba, ám mielőtt ezt megtette volna, a sajtó elé állt állításaival. Mindenki számára szerencsésebb lett volna, ha ezt fordított sorrendben teszi, mert sajtónyilatkozata a részletek ismerete nélkül másra nem, csak politikai hangulatkeltésre alkalmas” – zárul a reakció.

 

forrás: heol.hu







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Szerelmi háromszögből galaktikus háború jöhet a legjobban várt sci-fiben

A Dűne harmadik részében Chani és Irulan végre nyíltan szembekerül egymással Paul Atreides miatt.

A 21. század legfontosabb westernfilmjei 2000 és 2025 között

Ezek a filmek formálták a western műfaját 2000 és 2025 között.

Európának tervezve: megérkezett az új Omoda 7

A szuper hibrid Omoda 7 érkezésével teljessé vált az Omoda modellcsalád

Több száz kertészt keresnek: már a fizetéseket is nyilvánosságra hozták

Egyre nagyobb a kereslet a kertészek iránt: a legfrissebb információk szerint több száz új dolgozót keresnek ezen a területen, főként a...

Gyorsabban ment ötvennél, 210 ezer forintjába került - itt mértek be 1300 autóst

Az elmúlt héten Bács-Kiskun vármegyében a megengedett sebességhatárokat regisztráltan 1301-en lépték át. Volt két sofőr, aki a...

Szoboszlai indította be a liverpooli úthengert, esélye sem volt a Galatasaraynak

Három magyar válogatott játékos is kezdett az Anfielden rendezett BL-nyolcaddöntőben.

Bajnokok Ligája: Szoboszlaiék a PSG ellen folytatják, Real-Bayern rangadó is lesz a negyeddöntőben - itt vannak a párosítások

Szerda este kialakult a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőjének mezőnye - mutatjuk a párosításokat.

Bajnokok Ligája: Szoboszlai vezérletével kiütötték Sallaiékat, őrült meccsen jutott tovább az Atlético Madrid - videó

A Liverpool, a Bayern München és az Atlético Madrid is ott van a legjobb nyolc között a Bajnokok Ligájában.

Ebben a magyar faluban található Európa mértani közepe

A faluban még emlékmű is található

Miért nem híztak a nők régen a tésztától? Ez az egyszerű igazság sokakat meglep

Ma sokan félnek a tésztától, a kenyértől vagy a krumplitól, pedig régen – a jugoszláv időkben – ezek mindennapi ételek voltak....

Üzemanyagár-emelkedés várható Szlovéniában is

A szlovén kormány csökkenti a jövedéki adót és egyes terheket az üzemanyagárak mérséklésére, ennek ellenére jövő héten emelkedni...

0

Sport

Kubatov Gábor azonnal üzent a Ferenc-város kiesése után, Robbie Keane is megszólalt

A Ferencváros elnöke a közösségi oldalán köszönenet modott az eddigi nagy menetelsért.

Videó: Óriási potyagólt kapott a Fradi kapusa az Európa-ligában

Borzalmas félidőn van túl a Ferencváros a Braga otthonában.

A Liverpoolt emlegető Guardiola Rüdigerrel balhézott, Vinícius megindokolta a gúnyolódását

Álvaro Arbeloa a piros lapról és Thibaut Courtois sérüléséről is beszélt a Manchester City–Real Madrid BL-visszavágó után.

Sporting–Bodö/Glimt: mit mutatott a VAR és mit nézett a játékvezető? Háborognak a norvégok

A Bodö/Glimt játékosai először el sem hitték, hogy a bíró büntetőt fog ítélni a Sporting javára a második félidőben.

Méghogy a legveszélyesebb állás? A Fradi lubickol Európában a 2–0 után.

Az együttes nyolc ilyen párharcából hetet húzott be, kétszer jutott döntőbe, egyet meg is nyert.

Iszonyatos mélységből a csúcsra: a világ 16 legjobb csapata között Magyarország

A magyar női kosárlabda-válogatott az elmúlt négy év alatt megjárta a poklot, de most tényleg a mennyországba jutott.

Három magyar a pályán, kövesse nálunk a Liverpool és Galatasaray meccsét.

Egy lépésre voltak a bravúrtól a törökök, akik megnyerték a párharc első mérkőzését.

Ekkora pofonra senki sem számított a Camp Nouban, kilenc gól a BL-meccsen

Három félidőn keresztül remekelt a Newcastle a Barca ellen, de végül hatalmas verést kapott.

Szoboszlai elképesztően okos gólt lőtt a Bajnokok Ligájában – videó

A Galatasaray csapatát fogadták az Anfield Roadon.

Véget ért az Odüsszeia: az iráni női válogatott drámai hazaérkezése

A csapat több országon át vezető, tíz napon át tartó hosszú út végén jutott vissza Iránba.

A Citynek nem volt esélye a fordításra, a Real Madrid kettős győzelemmel jutott a negyeddöntőbe

Nagyjából 20 percig volt minimális esélye a Manchester Citynek a fordításra.

A legjobbak közé választották a vb-re bravúrosan kijutó magyar válogatott centerét

Csapatunk 28 esztendő után léphet újra pályára világbajnokságon.

0
0

Bulvár

Kutatók: a Békemeneten 58 ezren hallgatták Orbánt, a Nemzeti Meneten 162 ezren Magyart

Tudományos módszerekkel megbecsülték a március 15-ei politikai felvonulások méretét.

„Júniusra halott lett volna” – Donald Trump nevetve kotyogta ki egy képviselője halálos betegségét

Az amerikai elnök hozzátette, hogy ő mentette meg Neal Dunn életét.

Trump éjjel brutálisan lecsapott - az óriásbombázás után NATO-kilépés jöhet?

Óriásbombákat vetett be a Hormuzi-szoros térségében az Egyesült Államok. Donald Trump eközben azzal fenyegetőzött, hogy kilép a NATO-ból, amiért a tagországok megtagadták segítségkérését.

Ez a színésznő volt Gobbi Hilda titkos szerelme: csak úgy lángolt köztük a szenvedély, hivatalosan mégsem vállalták fel a románcot

Gobbi Hilda sosem csinált titkot abból, hogy a saját neméhez vonzódik, ám amikor beleszeretett egyik híres kolléganőjébe, mégis arra kényszerült, hogy eltitkolja a nyilvánosság elől a forró románcot.

Szigorítanak a benzinkutaknál: többet kell fizetnie hamarosan annak, aki így tankolna Szlovákiában

Tarthatatlanná vált a helyzet az észak-szlovákiai benzinkutakon, mivel tömegesen járnak át az üzemanyagért Lengyelországból. A szlovák kormány külön árkategóriával szabna gátat a gyakorlatnak.

Három halott, három sérült: borzalmas balesetet okozott egy nő Debrecenben

A TWN.hu információi szerint vádemelést javasol az ügyészség a nővel szemben, hat évet kérnek rá.

Megtalálhatták az első egyértelmű bizonyítékot arra, hogy a világűr mélyén összetett, gyűrűs szerkezetű kénvegyületek is vannak

A Max Planck Földönkívüli Fizikai Intézet (MPE) és a spanyol Asztrobiológiai Központ (CAB) szakemberei egy minden eddiginél összetettebb kénalapú molekulát azonosítottak a világűrben a G+0.693–0.027 jelű molekul

Hegedűs Zsolt válaszolt a „takonygerincező” Takács Péternek

Kétszer is üzent a fideszes államtikárnak.

0