Ezt olvasta már?


Mit kell tenned, ha gyermeked balesetet szendved?

A mentők sokszor szembesülnek embert próbáló helyzetekkel, különösen egy gyermek mentése során, ezért sokat segíthetünk nekik, ha vészhelyzet esetén kapkodás és pánik helyett gyorsan és szakszerűen értesítjük őket.

Így segíthetsz, ha gyermeked balesetet szenved

A K&H gyógyvarázs program a gyermekegészségügy elkötelezett támogatójaként a május 10-i Mentők Napja alkalmából összegyűjtötte a legfontosabb teendőket, amelyekkel jelentősen megkönnyíthetjük mindennapi áldozatos munkájukat.

„A K&H gyógyvarázs gyermekegészségügyi program az Országos Mentőszolgálat elkötelezett támogatója, és az évek során szoros kapcsolatot alakítottunk ki, hiszen eddig 190 alkalommal, összesen közel 86 millió forint értékben támogattuk eszközökkel a mentőket.

Rendkívül hálásak vagyunk nekik minden szolgálatban eltöltött percért, emellett azonban mindannyiunknak komoly felelősségünk is, hogy segítsük munkájukat. A Mentők Napja alkalmából ezért – az azt hiszem, mindannyiunk nevében mondott – köszönet mellett összegyűjtöttük a legfontosabb tudnivalókat, amivel mi szülőként hozzájárulhatunk a mentők gördülékenyebb munkájához” – mondta el Horváth Magyary Nóra, a K&H Csoport kommunikációs ügyvezető igazgatója.

Ha mentőt kell hívni

Ha gyermekünk rosszul lesz, vagy balesetet szenved, előfordulhat, hogy nekünk kell mentőt hívni. Ilyenkor az ötujjas szabály észben tartásával sokat tudunk tenni, hogy megkönnyítsük a munkájukat. A mentésirányítónak a mentők riasztásához ugyanis a következő öt alapvető információra van szüksége, ebben a sorrendben: pontos cím, vészhelyzet leírása, sérültek száma, kiegészítő információk, elérhetőségünk. Ha nem otthon vagyunk, érdemes már a kicsengésre várakozva feltérképezni a környéket, hogy pontosan meg tudjuk határozni a címet. A mentőirányító így akkor is útnak tudja indítani a segítséget, ha megszakadna a vonal. Az elérhetőségünk azért szükséges, hogy szükség esetén vissza tudjanak minket hívni. Kiegészítő információ lehet, ha nem csak a mentőkre, de a tűzoltókra vagy a rendőrségre is szükség van.

Amíg megérkezik a mentő

Amíg a mentő kiérkezik a helyszínre, elsősegélyben kell részesítenünk gyermekünket. „Ha szükséges, a mentőirányító már telefonon keresztül is segíteni tud. Kövessük pontosan az utasításait, közben pedig próbáljunk meg arról is gondoskodni, hogy megérkezésükkor a mentők azonnal hozzá tudjanak kezdeni a sérült ellátásához. Így például ne akadályozza őket zárt kapu vagy házőrző állat. A gyermeket ne hagyjuk magára, nyugtassuk meg, hogy úton van a segítség, sőt, ha rosszabbodik az állapota a szakemberek kiérkezéséig, hívjuk újra a mentésirányítót, és értesítsük a helyzet súlyosbodásáról” – mondta Győrfi Pál, az







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Orbán Viktor újra Oroszországgal képzeli el a jövőt Európában

Európának azon kell dolgoznia, hogy Oroszországot is bevonja kereskedelmi, biztonsági és energiaügyi megállapodásaiba miután véget ér az...

„Százszor boldog légy helyettem” – nem viszonozta Vörösmarty szerelmét Perczel Etelka

Perczel Etelka Vörösmarty szeme előtt serdült gyönyörű, fiatal hölggyé, de a költő hiába rajongott érte, nem is álmodhatott arról,...

Újjabb három vármegyében rendeltek el tűzgyújtási tilalmat

Tűzgyújtási tilalmat rendelt el 2026. március 19-től Bács-Kiskun, Jász-Nagykun-Szolnok és Hajdú-Bihar vármegyében, és fenntartja a...

Nem kell kidobnod a gyapjú pulóvered! Mutatjuk, hogyan mentheted meg

Ezekkel a trükkökkel újra hordhatod a kedvenc pulcsid!

Üzemanyag: drámai bejelentést tett a szlovák miniszterelnök

Ideiglenes korlátozásokat vezetnek be Szlovákiában az alkalmanként tankolható dízel üzemanyag mennyiségére, valamint kivitelére...

Brutális túlterheltség miatt álltak fel a kórház orvosai – súlyos következményei lehetnek a tömeges felmondásnak

Áprilistól tizenkettőből mindössze öt orvos marad a budapesti Bajcsy-Zsilinszky Kórház legnagyobb belgyógyászati osztályán.

Megműttette melleit és visszavonult a modellkedéstől Kulcsár Edina gyönyörű hasonmása

A magyar szépségkirálynő, aki Kulcsár Edina hasonmásaként vált ismertté, úgy döntött, felhagy a modellkedéssel! Katzenbach Andrea...

Megvannak a Televíziós Újságírók Díjának idei nyertesei.

A nyertesek között nagy visszatérők is szerepeltek.

Csipes Tamara annyira kiakadt Rákay Philip feleségének lovagkeresztjén, hogy eladná a sajátját

Az olimpiai bajnok kajakozó Instagramon tette közzé, hogy eladná a Magyar Érdemrend több fokozatát. A befolyt összeget jótékony célra...

5 életmódszokás, amely évekkel hosszabbíthatja meg az életed

A hosszú élet nemcsak a géneken múlik, kutatások szerint a mindennapi szokásaink legalább ennyire meghatározóak.

Laponyi Zsolt a Tiszára fog szavazni

A volt rendőr őrmester már 300 napja várja Rétvári Bence belügyi államtitkár bocsánatkérését.

0

Sport

Csoda a Bajnokok Ligájában: Idegenben 0–3, hazai pályán 5–0 és történelmi továbbjutás

A Sporting hősies fordítás után ott van a legjobb nyolc között a Bajnokok Ligájában.

A Liverpoolt emlegető Guardiola Rüdigerrel balhézott, Vinícius megindokolta a gúnyolódását

Álvaro Arbeloa a piros lapról és Thibaut Courtois sérüléséről is beszélt a Manchester City–Real Madrid BL-visszavágó után.

Videó: Óriási potyagólt kapott a Fradi kapusa az Európa-ligában

Borzalmas félidőn van túl a Ferencváros a Braga otthonában.

A „síró" Vinícius lövését piros lap követte, Courtois sem fejezte be a Real Madrid meccsét

A három angol csapatból egy jutott negyeddöntőbe a labdarúgó Bajnokok Ligája keddi játéknapján.

Kubatov Gábor azonnal üzent a Ferencváros kiesése után, Robbie Keane is megszólalt

A Ferencváros elnöke a közösségi oldalán köszönenet modott az eddigi nagy menetelsért.

Sporting–Bodö/Glimt: mit mutatott a VAR és mit nézett a játékvezető? Háborognak a norvégok

A Bodö/Glimt játékosai először el sem hitték, hogy a bíró büntetőt fog ítélni a Sporting javára a második félidőben.

Iszonyatos mélységből a csúcsra: a világ 16 legjobb csapata között Magyarország

A magyar női kosárlabda-válogatott az elmúlt négy év alatt megjárta a poklot, de most tényleg a mennyországba jutott.

Méghogy a legveszélyesebb állás? A Fradi lubickol Európában a 2–0 után.

Az együttes nyolc ilyen párharcából hetet húzott be, kétszer jutott döntőbe, egyet meg is nyert.

A Citynek nem volt esélye a fordításra, a Real Madrid kettős győzelemmel jutott a negyeddöntőbe

Nagyjából 20 percig volt minimális esélye a Manchester Citynek a fordításra.

A legjobbak közé választották a vb-re bravúrosan kijutó magyar válogatott centerét

Csapatunk 28 esztendő után léphet újra pályára világbajnokságon.

0
0

Bulvár

Kutatók: a Békemeneten 58 ezren hallgatták Orbánt, a Nemzeti Meneten 162 ezren Magyart

Tudományos módszerekkel megbecsülték a március 15-ei politikai felvonulások méretét.

„Júniusra halott lett volna” – Donald Trump nevetve kotyogta ki egy képviselője halálos betegségét

Az amerikai elnök hozzátette, hogy ő mentette meg Neal Dunn életét.

Trump éjjel brutálisan lecsapott - az óriásbombázás után NATO-kilépés jöhet?

Óriásbombákat vetett be a Hormuzi-szoros térségében az Egyesült Államok. Donald Trump eközben azzal fenyegetőzött, hogy kilép a NATO-ból, amiért a tagországok megtagadták segítségkérését.

Meghalt egy harmadéves honvédtisztjelölt a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Campusán

Egyelőre nem tudni, mi okozta a honvédtisztjelölt halálát.

Szigorítanak a benzinkutaknál: többet kell fizetnie hamarosan annak, aki így tankolna Szlovákiában

Tarthatatlanná vált a helyzet az észak-szlovákiai benzinkutakon, mivel tömegesen járnak át az üzemanyagért Lengyelországból. A szlovák kormány külön árkategóriával szabna gátat a gyakorlatnak.

Ez a színésznő volt Gobbi Hilda titkos szerelme: csak úgy lángolt köztük a szenvedély, hivatalosan mégsem vállalták fel a románcot

Gobbi Hilda sosem csinált titkot abból, hogy a saját neméhez vonzódik, ám amikor beleszeretett egyik híres kolléganőjébe, mégis arra kényszerült, hogy eltitkolja a nyilvánosság elől a forró románcot.

Három halott, három sérült: borzalmas balesetet okozott egy nő Debrecenben

A TWN.hu információi szerint vádemelést javasol az ügyészség a nővel szemben, hat évet kérnek rá.

Míg mi aludtunk, Irán megtette, amitől sokan tartottak

Úgy tűnik, Irán már mindent egy lapra tesz fel.

Hegedűs Zsolt válaszolt a „takonygerincező” Takács Péternek

Kétszer is üzent a fideszes államtikárnak.

Megtalálhatták az első egyértelmű bizonyítékot arra, hogy a világűr mélyén összetett, gyűrűs szerkezetű kénvegyületek is vannak

A Max Planck Földönkívüli Fizikai Intézet (MPE) és a spanyol Asztrobiológiai Központ (CAB) szakemberei egy minden eddiginél összetettebb kénalapú molekulát azonosítottak a világűrben a G+0.693–0.027 jelű molekul

0