Ezt olvasta már?

Ahol a betlit mondó is nyerhet

A megyeszékhelyen rendeztek izgalmas fordulót az ultisok.

0

Most úgy tűnik, nem lesz forró a tavasz

Bár most éppen mínuszok vannak, mégis olyan érzésünk lehet, hogy a politika belezúdul a mindennapjainkba. Főképp választási időszakokban: áprilisban országgyűlési, várhatóan jövő májusban európai parlamenti, majd 2019-ben önkormányzati választások lesznek. Kákai László politológussal beszélgettünk.


hirdetés

Dr. Kákai László szerint a következő országgyűlési választások igazi tétje, hogy a Fidesz újra kétharmadot szerez-e vagy csak sima többséget. A pécsi politológus szerint az ellenzéki pártok harcias kommunikációja a kormány leváltására összefogás nélkül egyelőre csak „leányálom”, miközben inkább az körvonalazódik, hogy ezek a pártok inkább a saját képviselői mandátumaikra és pozícióikra hajtanak.
A baloldalon ugyanakkor a következő választás sok mindent eldönthet, így például azt, hogy ki lehet a baloldal integráló ereje. De ugyanilyen fontos az is, milyen stratégiával vágnak neki az áprilisi választásoknak: külön vagy egyeztetve! Ha az utóbbi, akkor az ellenzéki pártok jelöltjeinek koordinált visszaléptetéseivel, esetleges közös listával, akár megszoríthatnák a kormánypártokat vagy még nyerhetnének is. De mindenképpen szorosabbá tehetnék a választást!
A politológus szerint a hazai civil szervezetek még nem annyira erősek és szervezettek, hogy számottevően bele tudjanak szólni a politikába.

Dr. Kákai László egyetemi tanár, a PTE Politikatudományi és Nemzetközi Tanulmányok tanszékének vezetője. Politológus és szociológus. Tagja a Magyar Közgazdasági Társaságnak, a Magyar Politikatudományi Társaságnak, valamint a Magyar Tudományos Akadémiának.
Disszertációjának a címe Pártok és civil szervezetek a helyi önkormányzatokban. Kutatási területe: Politikai kultúra, civil társadalom, pártok és civil szervezetek, helyi politika.

NLCS
Foró: Arnaud Jaegers on Unsplash







0

hírek innen, onnan

Rapdal született Liu Shaolin Sándorról

Az olimpia után jutalmazták őket

Létezik egy érdekes elmélet az X-aktákról

Most egy tanulmány is megerősítette: Dana Scully furcsa, ám megmagyarázható hatással van a nőkre.

Hans Asperger náci volt, és konkrétan a halálba küldte a beteg gyerekeket

A náci rezsim aktív támogatója volt Hans Asperger, világhírű gyógypedagógus, gyermekgyógyász, aki először írta le a később róla...

Innen indul Orbánék nagy terve - vajon beválik a legújabb csodafegyver?

A következő négy évben demográfiai fókuszú kormányzásra készül a Fidesz - jelentette ki a választás után nem sokkal Orbán Viktor...

Itthon sem növelhetjük a szeméthegyeket

2025-re a települési hulladéknak több mint felét újra kell hasznosítani, a cél 2030-ra 60%, 2035-re 65% lesz. A csomagolóanyagoknál...

Hans Asperger náci volt, és konkrétan a halálba küldte a beteg gyerekeket

A náci rezsim aktív támogatója volt Hans Asperger, világhírű gyógypedagógus, gyermekgyógyász, aki először írta le a később róla...

Váratlan lépés a németektől: sokkal több menekültet telepíthetnek be az EU-ba

Nagy lépést tett a német kormány, befogadnak további 10 ezer menekültet.

Nézze meg Novák András bejelentkezését Észak-Koreából

Egy éves szervezés után bejutott Észak-Koreába az ATV tudósítója, Novák András. A phenjani reptéren elég komoly biztonsági...

Mostantól bárki szexelhet a kedvenc pornósztárjával

Létrehoztak egy virtuális világot, amelyben bárki 700 különböző pornószínésznővel szexelhet.

Végső csapás az oltásellenesekre - óriási a baj Európában, itt az újabb lista: ezt kell tenni velük

Az Európai Akadémiák Tudományos Tanácsadó Testülete és az Európai Orvostudományi Akadémiák Szövetsége tíz pontban sorolja fel...

Nem sokon múlt: csaknem letúrta a másik sávban közlekedő autót előzés közben a kamion - videó

Hajszálon múlt, hogy nem történt brutális baleset egy autópályán Csehországban.

Részletesen elmagyarázzák majd a videobírós döntéseket a foci-vb-n

Grafikák és visszajátszások is lesznek az óriáskivetítőkön.

0

Sport

Ön megtalálja a hibát a képen?

A Barcelona kezdőcsapatáról van szó.

F*ck, mondta a bukaresti sztár, amikor meglátta az ETO nevét

Amanda Kurtovic nem igazán örült, hogy a címvédővel találkozik a CSM a kézi-BL elődöntőjében.

Egy kínai, aki a magyar szegényházból aranypalotát épített

Lina Zsang volt a magyar rövidpályás gyorskorcsolyázók olimpiai bajnoki címének kulcsa.

Ilyen, amikor a világ egyik legjobb edzőjét elküldi a felesége tejért

Sajtótájékoztató közben hívta az asszony Antonio Contét.

A Barcelona hülyének nézi a Juventust?

Vagy a Juve magától ilyen oktondi.

Elhunyt a legendás pankrátor

Nyolcvankét éves korában elhunyt a legendás olasz pankrátor, Bruno Sammartino.

Daganatot találtak a Forma-1 ikonikus pilótájánál

Rio de Janeiro A csodával határosnak tartja Rubens Barrichello (45), hogy még életben van.

A Barcánál eljött az a nap, amire 5 éve még senki sem számított

Tizenhat év után fordult elő először az, hogy a Barcelona olyan kezdőt küldött ki a pályára (Ter Stegen Semedo, Mina, Vermaelen, Digne Paulinho, André Gomes, D. Suárez Dembélé, Alcácer, Coutinho), amelyben nem volt egy saját nevelésű játékos sem.

Valverde sem verhetetlen.

Julian Alaphilippe nyerte a Fléche Wallonne-t, Valverde és Vanendert előtt.

Gyorsan elmeszelhetik az új olimpiai sportágakat

Lehet, hogy csak egy olimpiát él meg a karate vagy a gördeszka.

Ronaldo a hajrában mentett pontot a Real Madridnak

Inaki Williams góljával sokáig vezetett a Bilbao a Bernabéuban, a 87. percben viszont jött a portugál.

Így jöttek össze: magyar lánnyal randizik Schumacher fia

Hockenheim Egykori sztárpilóta fiába zúgott bele Keszthelyi Vivien (17)! A világ legfiatalabb női versenyzőjeként az Audi nagy túraautós, azaz GT-sorozatában idén bemutatkozó sportoló a Forma1-ben 1997 és 2007 között szerepelt Ralf Schumacher (42) gyermekével, Daviddal (16) alkot egy párt.

0

Bulvár

Fenyő János özvegye a 80-as évek egyik legszebb modellje volt - Ma visszavonultan él

Fenyő János özvegye egykor ünnepelt modell volt, ma a nyilvánosság teljes kizárásával él.

Fenyő-gyilkosság: Ez a véleménye Havas Henriknek és Tasnádi Péternek

Havast és Tasnádit is teljesen megdöbbentették a történtek.

Tovább romlott a rákos magyar híresség állapota: nagyon rosszul van

"Azt hittem, sikerült ötödször is legyőznöm a kórt."

Brutális béremelés jöhet

Az új kormány még nem állt fel, de két fontos jelzés már érkezett arról, mi várható ebben a ciklusban. Még a választások előtt felkérték a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarát (MKIK) és a jegybankot az új parlamenti ciklus gazdaságpolitikai irányainak kijelölésére. Mostanra már kirajzolódik, mi lehet a javaslatuk közös lényege.

Ön megtalálja a hibát a képen?

A Barcelona kezdőcsapatáról van szó.

Két újabb magyar műsorvezetőnőt rúgott ma ki a tévécsatorna

Veszer Alindának is mennie kell, sikeres műsorát megszünteti a Hír TV.

A rákgyilkos gyökér: a gyömbér

Új kutatás vizsgálta a gyömbér rákölő hatását, és elképesztő eredményekre jutott - ez a gyökér lehet az első természetes rákgyógyír a világon, ha sikerül hatékony szert fejleszteni belőle.

Fontos hírek a DIGI-től

A vállalat arra törekszik, hogy minden előfizetője egységesen 1000 Mbit/s-os internetelérést kapjon.

Egy halott és öt sérült a 84-es számú főúton

Teljes útlezárásra kell számítani a közlekedőknek Tompaládony térségében - a forgalmat Újkér és Mesterháza irányába terelik.

Visszaütött a dízelcsereprogram

Bumerángként ütött vissza a német autógyártók korosabb dízelautókra adott becserélési prémiuma, mivel csak fokozta a dízellel szembeni vásárlói aggodalmakat - állapítja meg a Duisburg-Essen egyetem autóipari kutatóintézete, a CAR-Center márciusi piaci elemzésében.

Fillérekből csinált 10 millió dollárt hónapok alatt egy férfi

A csodás meggazdagodásnak egyszerű receptje volt.

blogmorzsák

Milyen legyen az új férfi szerep?

Mit tartson meg a férfi a tradicionális férfi szerepkészletből és mit hajítson el belőle? Hol húzódik a határ a papucsférj és a hülye macsó között?

Miért torz a magyar választási rendszer?

Torz, mert torznak teremtették. De legalábbis csúnyán egyoldalú.

„Szegény 888, ha piaci alapon működne, most mekkora bajban lenne“

Soros-világösszeesküvés: a Google tiltotta a 888 idegesítő hirdetéseit?

Viszlát RAM?

Kínai kutatók újfajta memóriával nyugdíjaznák a RAM-ot és a ROM-ot.

Tornacipős-teniszinges sztyuvik repülnek ősztől Budapestre is

Azt mondják, nem félfapados, hanem ilyen egy új generációs légitársaság.

A szex győzheti le a Fideszt!

Egy nem mindennapi megoldás.

Én meg a Gyárfás meg a Fenyő

„Sokkal jobban tennéd, ha velem tartanál. Fenyőnek nincs jövője. Ahogy most viselkedik, kinyírja magát”

Szaúd-Arábia elég aljas dologra készül Katarral szemben

A földrajzi elszigetelés terveiben szerepel egy nukleáris hulladéklerakó mellé tervezett tengerparti üdülőterület is.

Pofonegyszerű gyakorlatok a jó közérzetért

Gondoskodnak róla, hogy a stressz hatása ellenére megőrizzük vagy hamar visszanyerjük egyensúlyunkat.

Vannak, akiknek a Fidesz egy kényelmes választás

Ez jellemzően a felső-közép osztály, akiknek teljesen min­degy igazából, hogy mi történik.

Milyen volt magyar vadászpilótának lenni 50 évvel ezelőtt?

Szerzőnk saját édesapjával készített interjút, aki összesen 21 évet repült hazánk légierejénél, 1961‑1982 között.

0