Négy évre ítélték jogerősen a kocsmában késelő szegedi férfit
Jogerősen négy év börtönbüntetéssel sújtotta a Szegedi Ítélőtábla csütörtökön azt a férfit, aki kocsmai verekedésben többször is megszúrt egy vendéget, életveszélyes sérüléseket okozva neki.
A későbbi sértett 2010. március 26-án barátaival Szegeden, az Etelka sori Gól presszóban szórakozott. Később a kocsmába betért egy másik társaság is, közülük egy férfival - az elsőrendű vádlottal - össze is szólalkozott az ittassága miatt agresszív sértett.
A férfi egyszer meg is ütötte a sértettet, aki a további atrocitásokat elkerülendő, a barátnőjével hazament. Otthon észrevették, hogy a nő táskája a presszóban maradt, ezért a férfi visszatért a presszóba. A sértett egy sötét sarokban meghúzódva várta, hogy a másik társaság távozzon, de félelmében elővette a bicskáját. Amikor a vendégek távoztak a presszóból, egyikük észrevette a kezében késsel a sarokban álló sértettet, és szólt a többieknek. Ezt követően dulakodás alakult ki a sértett és a vele korábban is összeszólalkozó férfi között, aki lerántotta a földre.
Amikor a korábban már büntetett, jelenleg 24 esztendős másodrendű vádlott észrevette, hogy a sértett bicskája megvágta barátja kezét, és az orra is vérezni kezdett, odalépett a verekedőkhöz. Kirántotta a bicskát a sértett kezéből, majd a férfi mögé térdelve átfogta nyakát, és felszólította az elsőrendű vádlottat, hogy rugdossa meg az áldozatot. A elsőrendű vádlott vesetájékon rúgta a sértettet. Ezután a másodrendű vádlott az elvett bicskával megszúrta a sértettet a nyakán, a vállán és a mellkasán. Az egyik szúrás megnyitotta a sértett mellkasát, légmellet okozott, ami közvetett életveszélyt idézett elő. A sértett gyógyulása több hétig tartott.
A táblabíróság az elsőrendű vádlottat jogerősen garázdaság vétségében mondta ki bűnösnek, s ezért 150 napi tétel, összesen 375 ezer forint pénzbüntetéssel sújtotta. A másodrendű vádlottat életveszélyt okozó testi sértés bűntettéért, visszaesőként négy év börtönre ítélte a táblabíróság.
mti

- Négy és fél méteres emberszobor rágógumiból
- Veszteséges volt tavaly az Uniqa Biztosító
- Esküvőbe "csöppent" a padlásról
- Ingyenes nyelvtanári fejlesztő feladatok az interneten
- Betörőfutamító 101 éves matróna
- Félszáz győri háztartást kötöttek le a melegvíz-hálózatról
- Esküvői autókonvojok szarkája
- A távközlési adóról dönt a parlament
- Ismeri a kreszt? Segítünk!
- Úristen! Kullancs
- Házhoz jön a telefonkönyv!
- Életbe lép a 2010/2011-es vasúti menetrend
- Szex a lelki betegségek ellen
- 2011. - Új törvények, változások Magyarországon
- Tájékoztatás a családi kedvezményre vonatkozó új szabályokról
- 1818 a Kormányzati Ügyfélvonal 2011. január 1-től
- NAV: Köztartozások az adóvégrehajtásban
- NAV: Hatósági átutalási megbízás az adóvégrehajtásban
- Impresszum
- Éjjel-nappal azonnali segítség az áldozatoknak
- Utolsó roham a devizahitelesekért


