Ezt olvasta már?


Nekiesett az ellenzék a lakás-takarékpénztárakról szóló javaslatnak

A lakás-takarékpénztárak extraprofitjára hivatkozott a Fidesz felszólalója az állami támogatás kivezetéséről szóló előterjesztés keddi parlamenti vitájában, miközben a Jobbik vezérszónoka hazugságnak minősítette a kormánypártiak állításait.

Fidesz: a pénztárak nem szolgálták kellően a célokat

Manninger Jenő (Fidesz) szerint pártja folyamatosan keresi az otthonteremtés és a gyermekvállalás hatékony ösztönzőit. Ha azonban a baloldalon múlna, ismét eltörölnék azokat, ahogy tették már kormányzásuk alatt - jegyezte meg.

Szólt a kormány otthonteremtési programjának töretlen népszerűségéről, és arról, milyen volumenben hívták már le a családok a csok-ot, amelyet a 2015-ös bevezetésekor a szocialisták életidegennek, realitástól mentesnek neveztek.

A lakás-takarékpénztárak ugyanakkor az elmúlt húsz év tapasztalata alapján nem szolgálták kellően a kívánt célokat, ugyanakkor extraprofithoz juttatták a szolgáltatókat - nyomatékosította.

A már megkötött szerződéseket és az eddigi befizetéseket a módosítás nem érinti - folytatta -, vagyis fokozatosan szűnik meg az állami támogatás.

Jobbik: vérlázító a javaslat

Z. Kárpát Dániel a javaslatot is vérlázítónak nevezte, a kormánypárti indoklásokat azonban felháborítónak. Van az a pénz, amiért képesek ekkorát rúgni magyar fiatalok tízezreibe? - kérdezte. Egyértelműnek nevezte, hogy a lakástakarékok célja nem az új építésű lakások számának jelentős növelése.

Amikor a csokra hivatkoznak, hazudnak - jelentette ki. Hangsúlyozta: az nem váltja ki a lakás-előtakarékosságot, hiszen a csokot zömében azok tudják kihasználni, akik már rendelkeznek 10-20 millió forintos önrésszel.

Szerinte is számos kritika megfogalmazható a lakáspénztárak üzleti módszerei ellen, de ez nem azt jelent, hogy "le kellene dózerolni a rendszert".

Bírálta, hogy a kormányoldal tisztességtelen piaci profitról beszél, miután nyolc éve vannak kormányon. "Ez az önök alkalmatlanságáról árulkodik" - jegyezte meg.

Sérelmezte, hogy a kormánypárti képviselők még arra sem nyitottak, hogy a már szerződéssel rendelkezők meghosszabbíthassák azt, és kétkedésének adott hangot azzal kapcsolatban, valóban képes-e az országos betétbiztosítási alap helyt állni, ha piaci zavar történik.

MSZP: visszavonás után kell újragondolni a kérdést

Varga László (MSZP) szerint a kormányzatnak vissza kellene vonnia a javaslatot, hogy azt követően indulhasson érdemi vita a témáról, ha pedig a kormány kiskapukat lát a rendszerben, akkor azokat megszüntetés helyett be lehet zárni.

Az ellenzéki képviselő szerint elképesztő, hogy egy 1996 óta politikai konszenzus mellett működő rendszert diktátumszerűen, egyik napról a másikra törölne el a kormányzat, hangsúlyozva, hogy a lakáskassza a támogatások legszélesebb körben igénybe vehető, "legsokoldalúbb lába".

Frakciótársa, Bangóné Borbély Ildikó a magánnyugdíj-pénztárak vagyonának "lenyúlásakor" elhangzott érvek visszatéréséről beszélt, az egészségügy állapota és a szegénységtől való félelem mögött napjaink Magyarországának harmadik legnagyobb problémája éppen a lakhatási válság.

A családi otthonteremtési támogatás (csok) kapcsán arról beszélt, hogy ez a megoldást a családok alig 3,2 százaléka tudta igénybe venni, megemlítve, hogy a javaslat elfogadása esetén megszűnne a nyugdíjasok lakásfelújításhoz, -korszerűsítéshez, nyugdíjasházi bérleti jog szerzéséhez nyújtott kedvezmény is.

DK: ostoba, igazságtalan, felháborító az indítvány

A DK vezérszónoka szerint gazdasági szempontból ostobaság, társadalmi tekintetben mélyen igazságtalan, üzleti értelemben pedig felháborító és korrupt a kezdeményezés, amely a kormánypártok szokása szerint a legkiszolgáltatottabbaktól venne el pénzt.

Arató Gergely az egészségügy és a felsőoktatás fizetőssé tételével, a cafeteria megszüntetésével, a szociális támogatások megnyirbálásával egy kategóriába sorolta a tervezett intézkedést.

Felvetette, hogy a kormány az uniós pénzek elapadása és a világgazdaság "döccenése" miatt kieső forrásokat próbálja így előteremteni a kormányzat, miközben a hozzá közel állókhoz irányítaná át ezeket a megtakarításokat.

A politikus hangsúlyozta: a lakáskassza a csak kis összeget megtakarítani tudókat is segítette, valamint fontos szerepe volt a fiatalok takarékosságra nevelésében is.

LMP: a kormány szembemegy a társadalommal

Csárdi Antal, az LMP vezérszónoka hangsúlyozta: kétharmados többség birtokában ezt a szabályozást is kijavíthatná a kormányzat, ahogyan tette azt a hitelezési feltételek szigorítása vagy a készpénzfelvétel szabályainak módosítása során.

A lakhatási válság tovább növekedéséről beszélve kifogásolta, hogy a jövő évi költségvetés tárgyalásakor a kormányoldal lesöpörte pártja bérlakás-alapra vonatkozó javaslatát.

Elfogadhatatlannak nevezve az öngondoskodásba vetett bizalom tönkretételét, a lehetőségek csökkentését, miközben napjainkban Budapesten egy átlagfizetés 60 százalékát teszi ki egy átlagos albérlet díja.

Kitért arra is: ha elvonják a lakástakarék lehetőségét a társasházaktól, azok háromnegyede nem tud majd felújításba kezdeni, ami tovább rontja a hazai lakásállomány állapotát.

A képviselő szerint az intézkedés célja egyértelműen a "lakáslottó" népszerűsítése, illetve az, hogy "eltakarítsák" annak konkurenciáját.







0
0
0

hírek innen, onnan

Európában tarolnak a hibridek és a kínaiak

A sajtóközleményből kiderül, hogy az új autót vásárlók már itthon is egyre inkább a hibridek és a villanyautók felé fordulnak, és...

Az Egyesült Államok és Kína közvetlen kommunikációs csatornát hoz létre MI-incidensekre

Az Egyesült Államok és Kína közvetlen kommunikációs csatornát hoz létre a mesterséges intelligenciával (MI) kapcsolatos,...

Az 54 éves Pokorny Lia pink bikiniben ennyire dögös: istennő a kommentelők szerint

Pokorny Lia pink bikiniben mutatta meg, mennyire dögös és nőies, a kommentelők odavannak érte.

Tojással akarták megdobni Magyar Pétert Szolnokon

Országjárásának harmadik állomására érkezett a miniszterelnök

Münchennel pályázik Németország az olimpiarendezésre

Németország München városával pályázik a 2036-os, a 2040-es vagy a 2046-os nyári olimpiai és paralimpiai játékok megrendezésére –...

Komoly elismerést kapott az EU

Megerősítette változatlan stabil kilátással az Európai Unió lehetséges legjobb, „Aaa” szintű hosszú távú besorolását a Moody's...

Rossz diagnózis – Az orvosok biztosították róla, hogy menopauzája van: „Mélyen legbelül éreztem, hogy valami nincs rendben”

Sarah mindig is nagyon aktív életet élt: gyeplabdázott, dolgozott, és rendszeresen adott vért. 2011-ben azonban szokatlanul fáradtnak...

Eszméletlenre verték egy szórakozóhely előtt a 46 éves férfit

Egy 46 éves férfit arcon ütöttek egy szórakozóhely előtt. Ennek következtében betonoszlopnak csapódott, elvesztette az eszméletét. A...

Nagy Feró csak Tóth Gabit tartja hitelesnek a Fidesz körül – a többieket nem érti

Nagy Feró Tóth Gabit tartja hitelesnek a Fidesz körül feltűnő celebek közül, mások motivációit viszont nem érti, és attól is fél, mi...

Bóka János közokirat-hamisítás miatt tenne feljelentést a tiszás szavazógombos ügyben

Szerinte Schummer Orsolya méltatlanná vált tisztségére.

Kiderült, hogy milyen új szerepre készül Török Réka, a Heti Napló ismert riportere

A riporteri munkából érkezik a híradóstúdióba és az ATV Start műsorvezetői székébe Török Réka, aki szerint az újságíró...

0

Sport

„Nem volt közük a meccshez” – Szoboszlai kritizálta a balhét kirobbantó ukránokat

Sajnos a magyar válogatott kapitánya hiába szeretett volna 12 pontot négy meccs után, Ukrajna szétzúzta álmainkat.

Nem tört meg a négyéves átok a Puskás Arénában, óriási bunyóval ért véget a magyar–ukrán mérkőzés

Az ukránok nyerték meg a kaotikusan véget érő Nemzetek Ligája-mérkőzést.

Marco Rossi nem beszélt mellé, ezen ment el az ukránok elleni mérkőzés

Szoboszlai Dominik pedig a lefújás előtti bunyó kapcsán nyilatkozott.

Százmilliókat vertek el a semmiért: 50 éve nem látott mélység fenyegeti a Premier League alapítóklubját

Az angol csapat történelmi mélypontra jutott, miközben irdatlan összegekért vásárolt játékosokat a nyáron.

Ide igazolhat Viktor Gyökeres, akiről lemondott az Arsenal

Azért ez nagy visszalépés lenne a játékos pályafutásában.

Ukrán játékos Magyarországról: Tudtuk, hogyan támogatják az oroszokat és magát Oroszországot

A PSG védője szerint tiszteletlenek voltak a magyar szurkolók.

Világklasszis leigazolására készül a Liverpool, ez lehet január nagy durranása

A Serie A-ból szerződtetnének játékost, de jobb ajánlatot kell adniuk, mint a Chelsea FC.

A Manchester United leigazolta a Liverpool középpályását

Minden adminisztratív lépés lezárult.

0
0

Bulvár

Milliárdokat szórtak ki az ablakon, hogy legyen ember a Fidesz tüntetésein: Elzárják a pénzcsapot az agrárkamaránál

Milliárdokat szórtak ki az ablakon, hogy legyen ember a Fidesz tüntetésein. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara átvilágítása során 14 milliárdos visszaélésre bukkantak, elzárják a pénzcsapot.

„Mi már most sikeresek vagyunk” – mondta az évi 123 millió forintot kereső Szirtes Tamás a Madáchról

Szirtes Tamás tavaly több mint 100 milliót keresett a Madách Színházban, közben hat másik jelölt is pályázik az intézmény élére.

Így szexeltek a honfoglaló magyarok

Eleink nem voltak éppenséggel prűdek, a szex és a meztelenség nem számított tabunak, a gyerekeket pedig nem kellett felvilágosítani, ugyanis előttük zajlott minden.

„A srác, aki a suliban csúfolt, hogy szegények vagyunk, most hajléktalan” – Hogyan szembesültél a karma hatalmával?

A karma szerint előbb-utóbb visszakapjuk azt a lapot, amit leosztottunk. Íme néhány megdöbbentő és elgondolkodtató történet, amelyekben az élet maga szolgáltatott igazságot.

„A nagyapám sírjánál állt egy nő, akit sosem láttam” – a temetés, ami felforgatott mindent

Egy ismeretlen nő jelent meg a nagyapám temetésén egy szál fehér krizantémmal, két héttel később pedig olyan levelet kaptam tőle, amelyből egy egész életen át őrzött titokra derült fény.

87 éves rokkant nénit lakoltattak ki, teljesen kicsinálta a pénzéhes tulaj

Hatalmas társadalmi és politikai felháborodást váltott ki Madridban egy 87 éves nyugdíjas asszony drámai kilakoltatása, amely rávilágított az egekbe szökő bérleti díjakra és a spanyol lakhatási válság súlyoss

Toroczkai üzent a fideszeseknek: Orbán Viktor elvitorlázott, a bűnökkel való szembenézés pedig teljesen elmaradt

A Mi Hazánk kongresszusán beszélt arról is, hogy mik a Fidesz nemzetellenes bűnei.

Több mint egymilliárd forintért árulják a Schobert család szentendrei luxusvilláját

„Ahol a luxus nem hivalkodik. Egyszerűen természetes” – ezzel a felütéssel kezdődik az az internetes ingatan-hirdetés, amiből kiderül, hogy árulják a Schobert család szentendrei luxusvilláját. A kétszintes, 600

Bűncselekménnyel vádolják a Tisza politikusát, videót tettek közzé a történtekről

A Mi Hazánk a képviselő azonnali lemondását követeli.

0