Ezt olvasta már?


Női kézi BL: megváltozhat a lebonyolítási rendszer

Az Európai Kézilabda-szövetség (EHF) végrehajtó bizottsága Bécsben ülésezett, a napirendi pontok között pedig a női Bajnokok Ligája jelenlegi lebonyolítási rendszerének felülvizsgálata is szerepelt. (Pécsi Napilap)

A bécsi ülésen elhangzott, megvizsgálják egy olyan lebonyolítási rendszer előnyeit és hátrányait, melynek csoportkörében két nyolccsapatos csoportban küzdenének meg egymással az együttesek, ezt követően pedig azonnal az egyenes kieséses szakasszal, a negyeddöntőkkel folytatódna a sorozat. A tervezet szerint a négyes döntőt nem érinti a változás, amely legkorábban a 2018–2019-es szezonban kerülhet bevezetésre – már amennyiben a vezérkar a későbbiek folyamán egyáltalán a bevezetése mellett dönt.

A nőknél jelenleg két csoportkör van a Bajnokok Ligájában, először négyszer négy csapat küzd meg a középdöntőért, melyben a két hatos csoport első négy-négy helyezettje jut az egyenes kieséses szakaszba. A negyeddöntők győztesei pedig megszerzik a jogot a – következő két évben még biztosan budapesti rendezésű – négyes döntőben való részvételre.

A találkozón egyebek mellett jóváhagyták azt a kezdeményezést, hogy a jövőben a játékvezetők semleges színekben vezessék a mérkőzéseket.

A megbeszélésen az is elhangzott, hogy a 2022-es és a 2024-es férfi és női Európa-bajnokságokra 2017. május 1-ig kell a szövetségeknek beadniuk rendezési szándékukat. A végleges dokumentumokat július 1-ig kell leadni, a győztesek pedig várhatóan 2018 júniusában, Edinburgh-ban kerülnek kihirdetésre.

A jelenleg is futó idényben még mindkét magyar csapat, a Győri ETO és az FTC is versenyben van a női Bajnokok Ligájában.

Forrás: nso.hu







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Végre kiderült: ezt a szexpozíciót szeretik a legjobban a férfiak

Egy felmérés szerint van egy pozíció, amely mind a férfiak, mind a nők körében a legnépszerűbb, míg más klasszikus variációk szintén...

Spanyolország idén újabb egymilliárd euró védelmi támogatást biztosít Kijevnek

Spanyolország idén újabb egymilliárd euró védelmi támogatást biztosít Ukrajnának, ezzel a háború kezdete óta nyújtott segély eléri...

Újabb csalás terjed: ha ilyen SMS-t kapsz, pillanatok alatt lenullázhatják a bankszámládat.

A kiberbűnözők rendkívül kifinomult módszereket alkalmaznak.

Halálos baleset történt – lezuhant egy sífelvonó

Svájc központi részén, Engelberg síparadicsomában egy személy életét vesztette, miután a síterepen egy felvonó kabinja lezuhant a havas...

Bilincsben vitték el az iskolaigazgatót, rettenet, mire vetemedett

Letartóztattak egy iskolaigazgatót, aki brutális tettre készült.

Micsoda névsor. Ördög Nórát, Majkát és Tillát is elismerték idén a Televíziós Újságírók Díjátadóján

Eldőlt, mely televíziós produkciók és személyiségek nyerték a Televíziós Újságírók Díját. Az elismeréseket egy ünnepélyes...

Csak egy hétvégét töltött volna az ismerősénél, de 25 évre bezárták a házba

Amanda Wixont csütörtökön ítélte el a gloucestershire-i törvényszék rabszolgatartás miatt. A nő évtizedeken át brutálisan...

A villanyszerelő figyelmeztet: ezt az eszközt soha ne hagyd bedugva éjszakára, mert tűzveszélyes

Sok háztartásban teljesen megszokott, hogy bizonyos elektromos eszközök egész éjszaka működnek. A szakemberek szerint azonban van egy olyan...

Szoboszlaiék főnöke Szaúd-Arábia felé kacsingat, a magyar válogatott réme a Milanban folytathatja - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb szerdai hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

Ki más? Szoboszlai góljával szerzett vezetést a Liverpool a Galatasaray ellen - videó

Mac Allister laposan elvégzett szöglete után a labda az érkező Szoboszlai elé került, aki 13 méterről kilőtte a kapu jobb oldalát.

0

Sport

Kubatov Gábor azonnal üzent a Ferenc-város kiesése után, Robbie Keane is megszólalt

A Ferencváros elnöke a közösségi oldalán köszönenet modott az eddigi nagy menetelsért.

A Liverpoolt emlegető Guardiola Rüdigerrel balhézott, Vinícius megindokolta a gúnyolódását

Álvaro Arbeloa a piros lapról és Thibaut Courtois sérüléséről is beszélt a Manchester City–Real Madrid BL-visszavágó után.

Videó: Óriási potyagólt kapott a Fradi kapusa az Európa-ligában

Borzalmas félidőn van túl a Ferencváros a Braga otthonában.

A „síró" Vinícius lövését piros lap követte, Courtois sem fejezte be a Real Madrid meccsét

A három angol csapatból egy jutott negyeddöntőbe a labdarúgó Bajnokok Ligája keddi játéknapján.

Sporting–Bodö/Glimt: mit mutatott a VAR és mit nézett a játékvezető? Háborognak a norvégok

A Bodö/Glimt játékosai először el sem hitték, hogy a bíró büntetőt fog ítélni a Sporting javára a második félidőben.

Méghogy a legveszélyesebb állás? A Fradi lubickol Európában a 2–0 után.

Az együttes nyolc ilyen párharcából hetet húzott be, kétszer jutott döntőbe, egyet meg is nyert.

Iszonyatos mélységből a csúcsra: a világ 16 legjobb csapata között Magyarország

A magyar női kosárlabda-válogatott az elmúlt négy év alatt megjárta a poklot, de most tényleg a mennyországba jutott.

Három magyar a pályán, kövesse nálunk a Liverpool és Galatasaray meccsét.

Egy lépésre voltak a bravúrtól a törökök, akik megnyerték a párharc első mérkőzését.

Ekkora pofonra senki sem számított a Camp Nouban, kilenc gól a BL-meccsen

Három félidőn keresztül remekelt a Newcastle a Barca ellen, de végül hatalmas verést kapott.

A Citynek nem volt esélye a fordításra, a Real Madrid kettős győzelemmel jutott a negyeddöntőbe

Nagyjából 20 percig volt minimális esélye a Manchester Citynek a fordításra.

A legjobbak közé választották a vb-re bravúrosan kijutó magyar válogatott centerét

Csapatunk 28 esztendő után léphet újra pályára világbajnokságon.

0
0

Bulvár

Kutatók: a Békemeneten 58 ezren hallgatták Orbánt, a Nemzeti Meneten 162 ezren Magyart

Tudományos módszerekkel megbecsülték a március 15-ei politikai felvonulások méretét.

„Júniusra halott lett volna” – Donald Trump nevetve kotyogta ki egy képviselője halálos betegségét

Az amerikai elnök hozzátette, hogy ő mentette meg Neal Dunn életét.

Trump éjjel brutálisan lecsapott - az óriásbombázás után NATO-kilépés jöhet?

Óriásbombákat vetett be a Hormuzi-szoros térségében az Egyesült Államok. Donald Trump eközben azzal fenyegetőzött, hogy kilép a NATO-ból, amiért a tagországok megtagadták segítségkérését.

Szigorítanak a benzinkutaknál: többet kell fizetnie hamarosan annak, aki így tankolna Szlovákiában

Tarthatatlanná vált a helyzet az észak-szlovákiai benzinkutakon, mivel tömegesen járnak át az üzemanyagért Lengyelországból. A szlovák kormány külön árkategóriával szabna gátat a gyakorlatnak.

Ez a színésznő volt Gobbi Hilda titkos szerelme: csak úgy lángolt köztük a szenvedély, hivatalosan mégsem vállalták fel a románcot

Gobbi Hilda sosem csinált titkot abból, hogy a saját neméhez vonzódik, ám amikor beleszeretett egyik híres kolléganőjébe, mégis arra kényszerült, hogy eltitkolja a nyilvánosság elől a forró románcot.

Három halott, három sérült: borzalmas balesetet okozott egy nő Debrecenben

A TWN.hu információi szerint vádemelést javasol az ügyészség a nővel szemben, hat évet kérnek rá.

Megtalálhatták az első egyértelmű bizonyítékot arra, hogy a világűr mélyén összetett, gyűrűs szerkezetű kénvegyületek is vannak

A Max Planck Földönkívüli Fizikai Intézet (MPE) és a spanyol Asztrobiológiai Központ (CAB) szakemberei egy minden eddiginél összetettebb kénalapú molekulát azonosítottak a világűrben a G+0.693–0.027 jelű molekul

Míg mi aludtunk, Irán megtette, amitől sokan tartottak

Úgy tűnik, Irán már mindent egy lapra tesz fel.

Hegedűs Zsolt válaszolt a „takonygerincező” Takács Péternek

Kétszer is üzent a fideszes államtikárnak.

0