Nőként a segítő szakmában – kiállítás nyílt Egerben
Második vidéki állomására érkezett a Jószolgálat-díj 2018/19-es díjazottjait bemutató vándorkiállítása.
Az Eszterházy téren elhelyezett szabadtéri tárlat a segítők áldozatos munkáját és a rászorulók mindennapjait mutatja be rendhagyó módon. A sajtónyilvános megnyitón többek között Siposné Kohári Szilvia és Elekné Román Katalin korábbi díjazottak munkájáról is szó esett.
Az egri Polgármesteri Hivatalban tartott sajtótájékoztatót Gáspár Judit, a Jószolgálat-díj szóvivője nyitotta meg, aki beszédében elmondta, a Jószolgálat-díjat Báró Twickel György hozta létre édesanyja, Twickel-Zichy Mária Terézia grófnő erkölcsi hagyatékának ápolására. A grófnő elsősorban azért élt és dolgozott, hogy minél több rászorulónak adjon segítő kezet, az elismeréssel fia elsősorban az ő emléke előtt tiszteleg.
A szóvivő szerint a
segítésnyújtás hagyományosan női szerep,
hiszen könnyen párhuzamba vonható az anyasággal, az anyai gondoskodással. A nők természetüknél fogva könnyen kapcsolatba tudnak kerülni másokkal, és hamar megtalálják ismeretlenekkel is a közös nyelvet. Azonban a női mivolt sokszor
akadályt is jelenthet,
ráadásul bizonyos helyzetekben komoly konfliktusokat is szülhet, ezért még inkább tisztelni kell a női segítőket és munkájukat – mutatott rá Gáspár Judit.
Siposné Kohári Szilvia, a 2018/19-es év Jószolgálat-díjasa az egri Karitász RÉV Szenvedélybeteg-segítő Szolgálat vezetője, az egri Kábítószerügyi Egyeztető Fórum volt elnöke. Rendkívüli érzékenységgel foglalkozik a szenvedélybetegséggel küzdőkkel és hozzátartozóikkal – egyéni terápiás alkalmak és csoportos foglalkozások alkalmával. Intézményvezető munkájának eredményeként innovatív és modellértékű prevenciós programok, csoportfoglalkozások indultak, amely fiataloknak igyekszik segítséget, információt és szerhasználattól való védelmet nyújtani. Nagy gondot fordít arra is, hogy a szervezet segítő munkatársait egymást támogató közösséggé szervezze, a hatékony segítő munkában támogassa őket.
Elekné Román Katalin, a 2018/19-es év Jószolgálat-díjasa hosszú időn keresztül a Kerecsendi Római Katolikus Egyházközség világi elnöke, a Magyar Katolikus Rádió volt munkatársa. Tősgyökeres kerecsendi, aki 2000 óta elsődlegesen a hátrányos helyzetű fiatalok számára szervez táborokat, közösségi eseményeket. 2018 óta a csapat, melyben dolgozik, önálló egyesületként működik. Önkéntes társaival olyan élményt próbál nyújtani a szegénysorban tengődő, nagyobb részt roma családoknak, ami segíti az összetartozásukat, a beilleszkedésüket. Életének természetes része a segítségnyújtás, a nevelés, a közösségépítés és a reményadás. A 2018-19-es év fontos feladata volt számára a kerecsendi Apró Lábak Biztos Kezdet Gyerekház szervezése, alapjainak lerakása.
Gáspár Judit szóvivő elmondta, a díj elsődleges célja, hogy elismerje és társadalomérzékenyítő kampányával segítse a hivatásszerű és önkéntes szociális munka területén dolgozókat. Éppen ezért a díjazottak a Twickel-Zichy Mária Terézia Alapítvány felajánlásából pénzjutalomban részesülnek: az életműdíjjal 1.000.000 forintos, a szervezeti kategóriák 2.000.000 forintos, míg az egyéni kategóriák díjaival és a külhoni vándor-díjjal fejenként 500.000 forintos elismerés jár. Emellett a Jószolgálat-díjasok egy egész éven át tartó médiakampány során kerülnek bemutatásra, ahogy a 2018/19-es évad díjazottjai is. Ebben az évadban a három fő kategórián kívül (hivatásszerűen végzett szociális munka, önkéntesen végzett szociális munka, életműdíj) határon túlról is lehetett jelölni segítőket – idén Kárpátaljáról várták a nevezéseket.
A Jószolgálat-díjasokat bemutató szabadtéri kiállítás Egerben 2019. december 4. – 2020. január 6. között ingyenesen megtekinthető. A következő állomás Szombathely lesz, ahol a különleges tárlat január 7-től lesz látható.
A Jószolgálat-díj 2018/2019-es évadának díjazottjai:
Hivatásszerűen végzett szociális munka – egyéni kategória:
Siposné Kohári Szilvia
Mezei Ádám
Tisza Levente
Hivatásszerűen végzett szociális munka – szervezeti kategória:
Fészek Gyermekvédő Egyesület
Magyar Református Egyház Kallódó Ifjúságot Mentő Misszió Drogterápiás Otthona
SZÉRA Szociális és Rehabilitációs Alapítvány
Életműdíj:
Tuczainé Régvári Marietta
Önkéntesen végzett szociális munka – egyéni kategória:
Elekné Román Katalin
Önkéntesen végzett szociális munka – közösségi kategória:
Völgyzugolyház Alapítvány a Kacifántosokért
További részletekért kattints a Jószolgálat-díj weboldalára, vagy kövesd őket a Facebook közösségi oldalán.
csaladhalo.hu
hírek innen, onnan
Ezúttal az energiahatékonysági címkékre lesz kíváncsi a fogyasztóvédelmi hatóság
A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság vizsgálata a hagyományos üzletekre és a webshopokra is kiterjed, de ellenőrizni...
Minden szív egyszerre dobbant: Puskás-Dallos Bogi elsírta magát a Megasztárban
A Megasztár eheti adásában sem maradtak el a meghökkentő és megható pillanatok. A válogatón egy TikTok-sztár már a produkciója előtt...
Dakota Johnson megint elkápráztat: ebben a merész, flitteres Valentino ruhában ragyogott Londonban
Dakota Johnson narancssárgára váltott.
Már a vérnyomás kismértékű csökkentése is védi az agyat az MRI-vizsgálatok szerint
Már a vérnyomás kismértékű csökkentése is lassíthatja az agyi kisérbetegség kialakulását és súlyosbodását.
Fontos aláírás történt a Liverpoolnál; kiderült, Mbappénak mennyit kell kihagynia - külföldi körkép
A legfontosabb és legérdekesebb szombati hírek a külföldi foci világából.
Fordulat az adósságheggyel küzdő olajországban: megnyílhatnak a pénzcsapok
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) szombati közlése szerint folytatja a technikai egyeztetéseket Gabon hatóságaival a költségvetési és...
3 spanyol krimisorozat a Netflixen, amit ősszel darálhatsz
Összeszedtünk három olyan spanyol krimisorozatot a Netflix kínálatából, amelyeket tényleg nehéz kikapcsolni félidőben.
Vilmos herceg elárulta, melyik a kedvenc filmje, erre soha nem tippeltünk volna
A rajongók imádnak minden apró információmorzsát Vilmos herceg privát életével kapcsolatban. Mindenre kíváncsiak: mit szeret enni, mi a...
Három zseni, abból egy hazaáruló
Egy Oscar-díjas rendező, egy Arany Medvével és egy kétszeres Arany Pálmával kitüntetett alkotó: alig több mint három évtized alatt...
Volt egészségügyi államtitkárként a stroke-al viccelődve szólt hozzá Takács Péter a tiszás szavazógombos ügyhöz
Nem látja azt a pillanatot, amikor Csézi Erzsébet segítséget kér a mellette ülő Schummer Orsolyától.
3 csillagjegy, akiknek ősszel váratlan lehetőség kopogtat az ajtaján
Az ősz nem mindenkinek hoz ugyanolyan lendületet: míg egyesek inkább lezárásokkal és újragondolással tölthetik az időszakot, mások...
Az árokba kellett ugrania egy gyalogosnak, hogy ne üsse el a siófoki ámokfutó – videó
Gyalogosok és kerékpárosok voltak életveszélyben szombat délelőtt Siófokon egy baleset miatt. Az esetről videó is készült.
Sport
Ez a két játékos volt Marco Rossi magyar válogatottjának leggyengébb pontja
Értékelés az ukránok elleni vereség után.
„Nem volt közük a meccshez” – Szoboszlai kritizálta a balhét kirobbantó ukránokat
Sajnos a magyar válogatott kapitánya hiába szeretett volna 12 pontot négy meccs után, Ukrajna szétzúzta álmainkat.
Ukrán játékos Magyarországról: Tudtuk, hogyan támogatják az oroszokat és magát Oroszországot
A PSG védője szerint tiszteletlenek voltak a magyar szurkolók.
Nem tört meg a négyéves átok a Puskás Arénában, óriási bunyóval ért véget a magyar–ukrán mérkőzés
Az ukránok nyerték meg a kaotikusan véget érő Nemzetek Ligája-mérkőzést.
Marco Rossi nem beszélt mellé, ezen ment el az ukránok elleni mérkőzés
Szoboszlai Dominik pedig a lefújás előtti bunyó kapcsán nyilatkozott.
Százmilliókat vertek el a semmiért: 50 éve nem látott mélység fenyegeti a Premier League alapítóklubját
Az angol csapat történelmi mélypontra jutott, miközben irdatlan összegekért vásárolt játékosokat a nyáron.
Csúnyán kiütötték Putyin szeretőjét, nem mehetett vissza a pályára a bombázó teniszező
Az orosz elnök szeretőjének tartott Tatjana Prozorovát nem engedték vissza a pályára, miután brutális találat érte a fejét.
Világklasszis leigazolására készül a Liverpool, ez lehet január nagy durranása
A Serie A-ból szerződtetnének játékost, de jobb ajánlatot kell adniuk, mint a Chelsea FC.
Már az Izrael elleni meccs bojkottja is szóba került, diplomáciai káosz az ír válogatottnál Debrecenben
A döntésről az újságírókat és az UEFA-t is az utolsó pillanatban értesítették.
„Hatalmas tiszteletlenség a népünkkel szemben” – az ukránokat felháborította a himnusz kifütyülése
Ilja Zabarnij szerint az oroszokat támogató magyarok ellen hatalmas harci kedvvel vetették magukat csatába a Puskás Arénában.
Elsöprő többséggel megválasztották Lázár János utódját a Magyar Tenisz Szövetség élén
A szombati tisztújító közgyűlésen egyértelmű volt az eredmény.
Szoboszlai a balhéról: "Ez egy jó jel arra, hogy teljesen mindegy, hogy ki van ott, bele fogunk állni"
Szoboszlai Dominik a mérkőzést követően nyilatkozott.
Bulvár
Milliárdokat szórtak ki az ablakon, hogy legyen ember a Fidesz tüntetésein: Elzárják a pénzcsapot az agrárkamaránál
Milliárdokat szórtak ki az ablakon, hogy legyen ember a Fidesz tüntetésein. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara átvilágítása során 14 milliárdos visszaélésre bukkantak, elzárják a pénzcsapot.
„A srác, aki a suliban csúfolt, hogy szegények vagyunk, most hajléktalan” – Hogyan szembesültél a karma hatalmával?
A karma szerint előbb-utóbb visszakapjuk azt a lapot, amit leosztottunk. Íme néhány megdöbbentő és elgondolkodtató történet, amelyekben az élet maga szolgáltatott igazságot.
Ez a két játékos volt Marco Rossi magyar válogatottjának leggyengébb pontja
Értékelés az ukránok elleni vereség után.
Toroczkai üzent a fideszeseknek: Orbán Viktor elvitorlázott, a bűnökkel való szembenézés pedig teljesen elmaradt
A Mi Hazánk kongresszusán beszélt arról is, hogy mik a Fidesz nemzetellenes bűnei.
87 éves rokkant nénit lakoltattak ki, teljesen kicsinálta a pénzéhes tulaj
Hatalmas társadalmi és politikai felháborodást váltott ki Madridban egy 87 éves nyugdíjas asszony drámai kilakoltatása, amely rávilágított az egekbe szökő bérleti díjakra és a spanyol lakhatási válság súlyoss
Változik a nyugdíj utalása: erre számíts októberben
A szeptemberi korai utaláshoz képest októberben a „normál” időpontban érkeznek a nyugdíjak.
Több mint egymilliárd forintért árulják a Schobert család szentendrei luxusvilláját
„Ahol a luxus nem hivalkodik. Egyszerűen természetes” – ezzel a felütéssel kezdődik az az internetes ingatan-hirdetés, amiből kiderül, hogy árulják a Schobert család szentendrei luxusvilláját. A kétszintes, 600
10 év munkaviszony után ennyi nyugdíj jár Ausztriában: sokakat meglep az összeg
10 év kevés a teljes nyugellátáshoz.
Közleményt adott ki a Fidesz elnöksége Hankó Balázzsal kapcsolatban
Hétfőn tárgyalja a parlament Hankó Balázs mentelmi jogának kiadását. Ez az esemény a kiépülő újkommunista önkény újabb megnyilvánulása – közölte a Fidesz elnöksége.
„Nem volt közük a meccshez” – Szoboszlai kritizálta a balhét kirobbantó ukránokat
Sajnos a magyar válogatott kapitánya hiába szeretett volna 12 pontot négy meccs után, Ukrajna szétzúzta álmainkat.
Több ezer magyart vertek át: nem működött a népszerű csodacsepp
Több ezer magyart vertek át: C-vitamint és gyógynövényeket tartalmazó csodacseppekkel akartak súlyos mentális betegségeket gyógyítani. Közbelépett az ügyészség.
Kabát Petit több ezer ember közül szedte ki a hatóság a reptéren: ijesztő, amit átélt
Kabát Petit egy elkülönített szobába vitték a reptéren.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat
- Két hétvégén is változik a vonatok közlekedési rendje


