Ezt olvasta már?

0

Nyolcezer édességcsomag a rászoruló gyermekeknek

A Magyar Élelmiszerbank Egyesület egész évben az élelmiszerpazarlás csökkentéséért harcol. A május azonban kiemelt hónap az élelmiszerek gyűjtése terén, ekkor ugyanis különösen fontos szerephez jutnak a gyermekek, hiszen május utolsó vasárnapja gyermeknap.


hirdetés

Azonban nem minden gyermek olyan szerencsés, hogy hozzájuthat olyan apró ajándékokhoz, mint egy tábla csokoládé, vagy egy kis meglepetés. Az ő számukra szeretné az

Élelmiszerbank felejthetetlenné tenni a gyereknapot!

Az Élelmiszerbank 13 éve működik Magyarországon. Az Egyesület célja, hogy összegyűjtse azokat az élelmiszereket, amelyek a kereskedelmi láncoknál vagy gyártóknál felesleggé válnak – szezonalitás, túlrendelés, csomagolási hiba, vagy bármely más okból kifolyólag - mégis biztonsággal fogyaszthatóak. Ezek az élelmiszerek az Élelmiszerbank és partnerszervezetei segítségével jutnak el a nélkülözőkhöz országszerte.

Az Élelmiszerbank az élelmiszerek osztásakor nagy hangsúlyt fektet a családok és gyermekek elérésére, segítésére. Az idei év májusában dedikáltan erre a célra több mint 8.000 db édességet és egyéb finomságokat tartalmazó csomagot készített össze, amelyeket gyermeknapi eseményeken tervez kiosztani partnerszervezetei közvetítésével. A csomagok összértéke megközelíti a 10.000.000 Ft-ot, és többek között csokoládé, rágógumi, kakaópor és tea található az adományokban.

A karitatív szervezetek pályázati formában jelentkezhettek a csomagokra. Az Élelmiszerbank 39 sikeres pályázati anyagot fogadott el, amelyek keretében 8085 nélkülöző gyermek részesülhet a gyermeknapi meglepetés örömében május utolsó heteiben.

A csomagok osztása május közepén kezdődik és gyermeknap után, június első hétvégéjén zárul. Lesz az események között sportverseny, vetélkedő, ünnepség és hagyományőrző nap is.

„Az általunk kiosztott csomagokkal szeretnénk biztosítani azt, hogy minél több nélkülöző gyermek részesülhessen a gyermeknap örömében. Látjuk munkánk során, hogy milyen szomorú, amikor családok, szülők nem engedhetik meg maguknak, hogy a gyermekeiknek ünnepnapra, gyermeknapra, vagy akár szülinapra megvegyék azokat a finomságokat, amik máshol természetes velejárói a mindennapoknak. Az Élelmiszerbanknál ezen szeretnénk változtatni gyermeknapi pályázatunkkal, amelyet reményeink szerint jövőre is megrendezünk.” – mondta Cseh Balázs, az Élelmiszerbank elnöke.







0

hírek innen, onnan

Így éljük túl a karácsonyi őrületet.

Minden összejött erre a hétvégére: szombaton munkanap lesz, megérkezik a hó, ráadásul mindenki most akarja még beszerezni az...

Kidolgoztak a magyarok egy ingyenes applikációt látássérültek számára

A szem az egyik legfontosabb érzékszervünk. Egy egészséges ember a külvilágból szerzett információk mintegy kétharmadát a látásán...

Egy civil ruhás férfi megnézett, majd mondta, hogy vihetnek

Tamást 42 óra után engedték ki, pedig elmondása szerint semmi rosszat nem tett. Édesanyja már eltűntként jelentette be a fiát,

A nap képe: Mercedes-Benz E320 Pickup

A 2000-es évek E-osztályára a legtöbben taxis Merciként emlékeznek, azonban a tengerentúlon ez a spéci kialakítás tette sokak számára...

Brüsszeli csúcs: nem tárgyalható újra a Brexit feltételrendszere

Semmiképp nem tárgyalható újra a brit EU-tagság megszűnésének feltételrendszerét rögzítő szerződés szögezték le az Európai...

Ausztrália elismerte Izrael fővárosaként Jeruzsálem nyugati felét

Kelet-Jeruzsálem majd a palesztin államé lesz. Malajzia felháborodott az ausztrál döntésen.

Hétéves csúcson a munkaerőköltségek emelkedése az eurózónában

Tovább emelkedtek a munkaerőköltségek az Európai Unióban és az euróövezetben a harmadik negyedévben. Az euróövezetben több mint...

Palik László: Huszonöt évig simogathattam az egómat

Hosszú hallgatás után most dől a szó a műsorvezetőből, aki a TV2 egyik új műsorában tér vissza.

Az Audi adta el a legkevesebb autót a konszernen belül

Novemberben kevesebb autót értékesített a Volkswagen konszern, mint egy évvel korábban, de ezzel együtt is éves rekord felé tart...

Bod Péter Ákos: ?A gazdaság versenyképes. Csak nem az egész, hanem a fele?

Antall József gazdaságpolitikájának megítélése a mai napig vitatott, de már az ő idejében is az volt, mert szembement a kilencvenes...

0

Sport

Azt sem tudták az úszók, hogy meneküljenek a medencéből

A pénteki nap sem múlt el vicces jelent nélküli a rövidpályás világbajnokságon.

Komoly kritikát fogalmaztak meg a Chelsea sztárjai: ezt mondták a Groupama Arénáról

Elégedetlen volt a Groupama Stadion gyepével a Chelsea spanyol sztárja, Casc Fabregas.

Elsiették a Budapestről szóló bejelentést: Gyárfás Tamás meglepődött, mikor olvasta a FINA nagy hírét

A vizes sportokat tömörítő nemzetközi szövetség, a FINA elsiette a bejelentést, miszerint Budapesten rendezik az újonnan induló elitsorozat egyik állomását.

A Chelsea kapusa azt hitte, Isztambulban játszottak EL-meccset

Az argentin kapus eltájolta magát a Vidi elleni 2-2-es döntetlen után.

Közellenséggé vált a magyar női kézis: ezért gyalázzák a románok Planéta Szimonettát

Nancy A román szurkolók egy részének valódi közellenség lett Planéta Szimonetta (25), a pokolba kívánják a női kézilabda-válogatott átlövőjét.

Tönkreteszi-e a világ legerősebb bajnoksága a magyar válogatottat?

A nagy légiósvita arról, sok vagy éppen elég a külföldi a magyar vízilabda-válogatottban.

Cseh László: Mi alapján akarna eltiltani a FINA?

A magyar úszó szerint nem írt alá semmit, így akár a Mikulás-bajnokságban is elindulhat.

A női kéziválogatott az első kalapból várhatja a vb-selejtező sorsolását

Kim Rasmussen csapata így elkerüli a legjobbakat a szombati eseményen.

Norvégia lett az ötödik a kézi-Eb-n

A címvédő nagyon elverte Svédországot.

Ez az Európa-liga leglazább gólja

Jimmy Briand olyan gólt sarkazott, mintha csak a haverokkal focizott volna.

Kínos vereséget szenvedett, így kiesett az Európa-ligából a sorozat egyik nagy esélyese

Kiesett az Európa Ligából a torna egyik esélye, az AC Milan.

Antiszemita rigmusokat kiabáltak a Chelsea-szurkolók a Vidi meccsen

Súlyos UEFA-büntetést kaphatnak az angolok.

0

Bulvár

Ezt a rendszámot valaki komolyan gondolta, ezen fetreng az egész net

Valószínű, hogy ezen a magyar rendőrök is csak röhögni tudtak.

Ünnepi árzuhanás a Lidlben, Aldiban és Pennyben - ezekre érdemes lecsapni

Már csak néhány nap van karácsonyig, így a hétvégén érdemes elintézni a nagyobb bevásárlást. Ne maradjon minden az ünnepek előtti napokra!

Angelina Jolie döbbenetes dolgot állított Brad Pittről egyik gyermekének

Angelina Jolie-nak és Brad Pittnek három örökbe fogadott, és három vér szerinti gyermeke van. A válás során viszont egyikük kapcsolata nagyon megsérült Braddel, méghozzá Angelina miatt.

Volner üzent a tüntetőknek: kész mozgósítani a Betyársereget ellenük

Volner János Facebook oldalára írta ki, hogy kész mozgósítani a Betyársereg 300 jól képzett emberét, amennyiben veszélyben érzi a Szent Koronát.

Ez történik, ha két héten keresztül nem alszol a telefonoddal egy szobában

A telefonod bizonyítottan befolyásolja az alvásod minőségét, én pedig le is teszteltem, mi történik, ha a mobilt száműzöm a hálószobából.

Ránk tör az igazi tél, rendkívül megterhelő hétvége előtt állunk

Megérkezik az igazi tél a hétvégén. Többféle fronthatás érvényesül, országos havazás jön, és ezt nemcsak az időjárás-érzékenyek fogják megérezni!

Fokozott ellenőrzést rendeltek el Budapesten

Budapest rendőrfőkapitánya csütörtök délutántól január 2. reggel 8 óráig fokozott ellenőrzést rendelt el.

Nemzetközi botrány a Vidi-Chelsea meccs után, nyomoz az UEFA

Antiszemita rigmusok hallatszottak az angol szurkolók szektorából. A sztárklub elhatárolódott a történtektől.

Az öreg mami kitolatott a kertből, ami ezután jött, az felfoghatatlan

Rosszul kezdődött, aztán még rosszabbul végződött.

Azt sem tudták az úszók, hogy meneküljenek a medencéből

A pénteki nap sem múlt el vicces jelent nélküli a rövidpályás világbajnokságon.

Orbán Ráhel több mint 20 milliós, full extrás BMW-ből szállt ki

A luxusautót Tiborcz István cége lízingeli, két héttel a kötcsei piknik előtt vették át a kulcsokat.

blogmorzsák

Hunor mérete egészen kellemes

Új parittya-páros formálódik a villá­ban, miközben Renitől megvonják a csokianakondát, Krisztián pedig gonoszságban lép szintet.

Szégyellheti magát az Európai Néppárt

Erdogan az orbáni úton: a "híres magyar zsidó" minden rossz okozója.

Enni vagy nem enni? Ez itt a kérdés!

Hogyan érd el, hogy karácsony másnapjára ne kerüljön ki a „megtelt“ tábla a gyomrodra?

Nem bántanak a migránsok, ha nem mész haza a gyárból!

Franciska igaz története a népbutításról, s azok következményeiről.

Gundel Takács Gábor: Szégyen, ami az országban zajlik

A kormány, az ellenzék, a vandál tüntetők egyaránt tele vannak indulattal.

„Ott vagyunk már?” – Úton a fúziós energiatermelés felé

A fúziós reaktorok célja nem a világunk kutatása, ezek egy új fajta energiatermelési módszer kifejlesztésére épülnek.

Helikopteres rajtaütés Mi-24-es harci helikopterekkel

Különleges művelet a nagyja­ví­tásról visszaérkezett Mi-24 harci helikopterek támogatásával.

Miért hazudik a Fidesz?

Igyekszik ködösíteni a túlóra­tör­vénnyel kapcsolatban. Íme ezek cáfolata.

Forró progra­mok a közeledő fagyokra

Filmzenekoncert, kisiparos vásárok és diszkóforradalom a hétvégére.

Csodálatos téli randi­helyek Magyarországon

Hová mehetünk télen a párunk­kal, ha egy romantikus napra vagy egy hétvégére vágyunk?

Mi legyen a lépcsővel?

A lépcső Angliában legalább annyira hozzátartozik az életér­zéshez, mint az emeletes busz vagy a bobby-k.

0