Olcsó és rövid lesz a Fidesz kampánya
Szeptember 11-én indul hivatalosan a Fidesz önkormányzati kampánya - olvasható a Magyar Nemzet hétfői számában.
A napilap úgy tudja: a Fidesz nagyon olcsó és rövid - mindössze háromhetes - kampányt tervez. Információik szerint a Fidesz-KDNP összesen két és félszer több jelöltet indít az önkormányzati választáson, mint az MSZP, vagyis több mint 4200-at.
Tarlós István főpolgármester-jelölt kampányfőnöke a lapnak elmondta: augusztus 23-án nyitják meg Budapesten a Fidesz kampányirodáját. A tavaszi kampánnyal ellentétben most nem határozták meg, hogy mennyi ajánlócédula összegyűjtésével lennének elégedettek - tette hozzá Németh Szilárd.
MTI

- Az Európai Bizottság megad minden segítséget a magyar hatóságoknak
- Bába Iván: a kisebbségek védelme összeköti Magyarországot és Szlovéniát
- LMP: Lázár közpénzből tőzsdézett, ezzel eljátszotta hitelét
- Ezer százhalombattai lakásban nincs áram, meleg víz és fűtés
- A Wizz Air 66 százalékkal növeli budapesti kapacitásait
- MALÉV: botrány, szinte mindenkit kirúgnak
- Leégett egy családi ház teteje a XXII. kerületben
- Razzia a fatolvajok ellen a Közép-Tisza mentén
- Ismeri a kreszt? Segítünk!
- Úristen! Kullancs
- Meghalt Mary Zsuzsi táncdalénekesnő
- Házhoz jön a telefonkönyv!
- Életbe lép a 2010/2011-es vasúti menetrend
- Szex a lelki betegségek ellen
- 2011. - Új törvények, változások Magyarországon
- Tájékoztatás a családi kedvezményre vonatkozó új szabályokról
- 1818 a Kormányzati Ügyfélvonal 2011. január 1-től
- NAV: Köztartozások az adóvégrehajtásban
- NAV: Hatósági átutalási megbízás az adóvégrehajtásban
- Impresszum
- Éjjel-nappal azonnali segítség az áldozatoknak


