Ezt olvasta már?


Olvasók és önkéntesek élőlánca segíti az egri könyvtár költöztetését

Élőláncot alkotva olvasók és önkéntesek segítik pénteken a Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtár költöztetését Egerben. Az intézmény átmenetileg a helyőrségi művelődési otthonban működik majd mostani központja, a nagypréposti palota felújításának ideje alatt.

Kelemenné Csuhay Zsuzsanna, a bibliotéka szolgáltatási igazgatóhelyettese az MTI-nek elmondta: a felhívásra több mint százötven önkéntes - olvasó, diák - regisztrált, így reményeik szerint áthidalható lesz a két helyszín közötti körülbelül kétszáz méteres távolság.

Az élőláncban közreműködők várhatóan több ezer kötetet lesznek képesek megmozgatni. Bár ez az intézmény háromszázezres állományához mérten - amelynek fele nem a polcokon, hanem raktárban van - jelképes mennyiségnek tűnhet, mégis nagy segítség a munka dandárját végző könyvtári dolgozóknak. A jelzett időszakban - délelőtt 10-11 óra - között az érintett útszakaszt a résztvevők biztonsága érdekében lezárják a forgalom elől.

Az igazgatóhelyettes szerint a könyvtár főépületének felújítása előre láthatólag jövő tavaszig tart, a költöztetéssel pedig augusztusban végeznek. Ezután néhány hétre bezárnak, majd ősztől már átmeneti helyükön várják az olvasókat.

A nagypréposti palotát a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) keretében, egy összességében csaknem 1,9 milliárd forintos költségvetésű beruházási csomag részeként újítják fel - közölte Zentai László, a városi önkormányzat médiareferense.

Az épületre ebből a forrásból 384 millió forintot fordítanak. Lift beszerelésével teszik akadálymentessé a létesítményt és a rekonstrukció része lesz a tetőzet teljes cseréje is. A falakon belül egyebek mellett számítógépes oktatótermet hoznak létre, és megújult környezetben működhet tovább az értékes helyismereti gyűjtemény is.

A nagypréposti palota az egri Kossuth Lajos utca barokk épületegyüttesének egyik nevezetes tagja. A rokokó palotát egy, a 18. század elején épült ház helyére, Fellner Jakab tervei alapján 1774 és 1776 között építtette gróf Batthyány Ignác káptalani nagyprépost.







0
0
0

hírek innen, onnan

Állva tapsolt a Megasztár zsűrije: T. Danny dalával varázsolta el őket a 18 éves Krisztofer

T. Danny ezen a válogatón több személyes történetet is megosztott a Megasztár nézőivel, majd egy 18 éves erdélyi fiú produkciója...

Német nyomozók az orosz katonai hírszerzést sejtik a müncheni hadiipari gyújtogatási kísérlet hátterében

Két bolgár állampolgár került előzetes letartóztatásba a Rohde & Schwarz és a Helsing müncheni központjai közelében elkövetett...

Orvosmeteorológia: vasárnap frontok nélkül is kellemetlen napja lesz a frontérzékenyeknek

Igencsak csípős hajnal után a nappali felmelegedés akár a 23 C-fokot is elérheti, sőt, akár főlé is mehet.

Nikola Milenkovic visszatérhet a Serie A-ba? Az AC Milan fontolgatja a szerződtetését

A játékos korábban hét évet töltött a Fiorentinánál…

Iszonyatos pénz ömlik az AI-ba és a védelmi iparba: milliárdos rekordot döntött Európa

Több mint 51 milliárd dollárnyi kockázati tőke érkezett az európai technológiai szektorba 2026 első hat hónapjában, miközben az év...

Újra beszólt XIV. Leó pápa Donald Trumpnak, ez a feszültség csak egyre mélyülni fog

Párizsi hivatalos tárgyalásain a katolikus egyházfő határozott kiállást sürgetett a sajtószabadság védelmében. A...

Újabb két csúcstalálkozó jön Amerika és Kína között

Donald Trump és Hszi Csin-ping idén még kétszer találkozik egymással, miután a washingtoni csúcstalálkozó látványos külsőségei...

Drónozás mezőgazdasági területen: milyen engedélyekre és szabályokra kell figyelni?

Napjainkban egyre több gazda választja a drónokat precíziós permetezéshez vagy területfelméréshez. Ezekhez ugyanakkor pontosan...

A börtönben ülő párja elől titkolta terhességét a Cegléd környéki nő: borzalmas módszerrel próbálkozott otthon, kórház lett a vége

Börtönbe került az élettárs, titokban maradt a terhesség A vádlott nő élettársi kapcsolatban élt párjával...

11,5 millió akartak legombolni a gyanútlan autósról, a Facebook egyik apró beállítása leplezte le a csalást

Minden eddiginél kifinomultabb autós átverés terjed az interneten, ahol a csalók mesterséges intelligenciát, hamis weboldalakat és...

ByeAlex durván beszólt, közel volt ahhoz, hogy szájbaverjék az X-faktorban

Nem telt el feszültség és kemény szóváltások nélkül az X-Faktor szombat esto válogatója, ahol egy ismerős arc tűnt fel újra a...

0

Sport

„Nem volt közük a meccshez” – Szoboszlai kritizálta a balhét kirobbantó ukránokat

Sajnos a magyar válogatott kapitánya hiába szeretett volna 12 pontot négy meccs után, Ukrajna szétzúzta álmainkat.

Ukrán játékos Magyarországról: Tudtuk, hogyan támogatják az oroszokat és magát Oroszországot

A PSG védője szerint tiszteletlenek voltak a magyar szurkolók.

Nem tört meg a négyéves átok a Puskás Arénában, óriási bunyóval ért véget a magyar–ukrán mérkőzés

Az ukránok nyerték meg a kaotikusan véget érő Nemzetek Ligája-mérkőzést.

Csúnyán kiütötték Putyin szeretőjét, nem mehetett vissza a pályára a bombázó teniszező

Az orosz elnök szeretőjének tartott Tatjana Prozorovát nem engedték vissza a pályára, miután brutális találat érte a fejét.

Marco Rossi nem beszélt mellé, ezen ment el az ukránok elleni mérkőzés

Szoboszlai Dominik pedig a lefújás előtti bunyó kapcsán nyilatkozott.

Százmilliókat vertek el a semmiért: 50 éve nem látott mélység fenyegeti a Premier League alapítóklubját

Az angol csapat történelmi mélypontra jutott, miközben irdatlan összegekért vásárolt játékosokat a nyáron.

Világklasszis leigazolására készül a Liverpool, ez lehet január nagy durranása

A Serie A-ból szerződtetnének játékost, de jobb ajánlatot kell adniuk, mint a Chelsea FC.

„Hatalmas tiszteletlenség a népünkkel szemben” – az ukránokat felháborította a himnusz kifütyülése

Ilja Zabarnij szerint az oroszokat támogató magyarok ellen hatalmas harci kedvvel vetették magukat csatába a Puskás Arénában.

Már az Izrael elleni meccs bojkottja is szóba került, diplomáciai káosz az ír válogatottnál Debrecenben

A döntésről az újságírókat és az UEFA-t is az utolsó pillanatban értesítették.

Elsöprő többséggel megválasztották Lázár János utódját a Magyar Tenisz Szövetség élén

A szombati tisztújító közgyűlésen egyértelmű volt az eredmény.

0
0

Bulvár

Milliárdokat szórtak ki az ablakon, hogy legyen ember a Fidesz tüntetésein: Elzárják a pénzcsapot az agrárkamaránál

Milliárdokat szórtak ki az ablakon, hogy legyen ember a Fidesz tüntetésein. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara átvilágítása során 14 milliárdos visszaélésre bukkantak, elzárják a pénzcsapot.

„A srác, aki a suliban csúfolt, hogy szegények vagyunk, most hajléktalan” – Hogyan szembesültél a karma hatalmával?

A karma szerint előbb-utóbb visszakapjuk azt a lapot, amit leosztottunk. Íme néhány megdöbbentő és elgondolkodtató történet, amelyekben az élet maga szolgáltatott igazságot.

87 éves rokkant nénit lakoltattak ki, teljesen kicsinálta a pénzéhes tulaj

Hatalmas társadalmi és politikai felháborodást váltott ki Madridban egy 87 éves nyugdíjas asszony drámai kilakoltatása, amely rávilágított az egekbe szökő bérleti díjakra és a spanyol lakhatási válság súlyoss

Toroczkai üzent a fideszeseknek: Orbán Viktor elvitorlázott, a bűnökkel való szembenézés pedig teljesen elmaradt

A Mi Hazánk kongresszusán beszélt arról is, hogy mik a Fidesz nemzetellenes bűnei.

Változik a nyugdíj utalása: erre számíts októberben

A szeptemberi korai utaláshoz képest októberben a „normál” időpontban érkeznek a nyugdíjak.

Több mint egymilliárd forintért árulják a Schobert család szentendrei luxusvilláját

„Ahol a luxus nem hivalkodik. Egyszerűen természetes” – ezzel a felütéssel kezdődik az az internetes ingatan-hirdetés, amiből kiderül, hogy árulják a Schobert család szentendrei luxusvilláját. A kétszintes, 600

Közleményt adott ki a Fidesz elnöksége Hankó Balázzsal kapcsolatban

Hétfőn tárgyalja a parlament Hankó Balázs mentelmi jogának kiadását. Ez az esemény a kiépülő újkommunista önkény újabb megnyilvánulása – közölte a Fidesz elnöksége.

„Nem volt közük a meccshez” – Szoboszlai kritizálta a balhét kirobbantó ukránokat

Sajnos a magyar válogatott kapitánya hiába szeretett volna 12 pontot négy meccs után, Ukrajna szétzúzta álmainkat.

Több ezer magyart vertek át: nem működött a népszerű csodacsepp

Több ezer magyart vertek át: C-vitamint és gyógynövényeket tartalmazó csodacseppekkel akartak súlyos mentális betegségeket gyógyítani. Közbelépett az ügyészség.

Kabát Petit több ezer ember közül szedte ki a hatóság a reptéren: ijesztő, amit átélt

Kabát Petit egy elkülönített szobába vitték a reptéren.

0