Orbán: Március 15-ére minden 60 év felettit beoltanak, aki regisztrált
A helyzet javulása megállt – jelentette ki péntek reggeli rádióinterjújában Orbán Viktor a friss napi fertőzöttségi adatok ismertetése után:
Eszerint 1576 új fertőzöttet találtak, 98 ember meghalt, 3638-an vannak kórházban, és 302-en lélegeztetőgépen. 264 530 embert beoltottak. A miniszterelnök bejelentette,
március 15-ére minden olyan 60 év feletti magyart beoltanak, aki regisztrált.
Ha lesz kínai vakcina is, a beoltottak és a fertőzésen átesettek száma meg fogja haladni a kétmilló embert. Az orosz vakcinával már a jövő héten szeretnének oltani, a szerb tapasztalatok Orbán szerint megnyugtatóak. Bírálta a „brüsszeli bürokratákat”, akiknek szerinte a minél olcsóbb oltóanyagok beszerzése volt a cél. „Nekünk ezzel szemben a pénz nem lényegtelen, de az élettel szemben másodlagos” – mondta Orbán.
Szó esett a nyitásról is, Orbán megérti, hogy erre szükség van, már az édesanyja is arra sürgeti, hogy „csináljon már valamit”, de szerinte az elmúlt nap számai is azt igazolják, hogy megfontoltan kell nyitni. Február közepén nemzeti konzultáció lesz a témáról, erről itt írtunk. Ennek a tartalmára lehetett következtetni, amikor a miniszterelnök arról beszélt, hogy a vakcinaigazolás „nem ördögtől való”, ha az emberek elfogadják: azok számára, akik már védettek, „valamivel gyorsabb nyitást tegyünk lehetővé”. Ez azon múlik, mit mondanak majd a magyarok a konzultációban, hiszen bizonyosan lesz olyan, aki március közepéig még nem kap oltást, és az igazolást érezhetik méltánytalannak.
A miniszterelnök szerint a védekezés sikerességét mindenesetre igazolja az, hogy megvédték a munkahelyeket, április elején a magyar felsőoktatás átalakításáról döntenek, júniusban pedig a teljes zöld megújításról és az agrártámogatásokról.
Orbán bejelentette azt is, hogy igaza volt a vállalkozóknak, a bértámogatás utólagos kifizetése nem volt szerencsés, ezért
mostantól előre utalják nekik a kifizetéseket.
A miniszterelnök elmondta itt is, hogy a magyar kkv-k 10 millió forintos hitelt vehetnek fel nulla kamatozással 10 évre, három éves moratóriummal.
Az interjú végén beszéltek a gyermekvállalási kedvről is, Orbán szerint a családokon keresztül látni, milyen állapotban van egy közösség, és a mi nemzetünk jobb állapotban van, mint 10 éve volt. „Nekem megadatott, hogy viszonylag fiatalon lettem kormányfő, sok gyermekem és unokám van, így érzem a jelentőségét annak, hogyan gondolkodnak az ország vezetői a jövőről: nemzedékekben kell gondolkozni. Ennek első számú feltétele, hogy megszülessenek ezek a nemzedékek” – mondta Orbán, hozzátéve, a családtámogatási rendszer nélkül biztosan 115 ezerrel kevesebb gyermek született volna az elmúlt 10 évben.
mti
hírek innen, onnan
Köllő Babett 16 éves lánya először szerelmes: Ő rabolta el Milla szívét
Új fejezet kezdődött Köllő Babett és 16 éves lánya életében: Milla először lett igazán szerelmes. A műsorvezető nem titkolja, hogy...
Bohém színkavalkád egy napfénnyel átitatott dél-francia bungalóban
Cap Ferret színes spalettái, festői osztrigafarmjai és örökké nyári atmoszférája első látásra rabul ejtette Ujlaky Ponit és...
Masszőrét kénytelen rajthoz állítani Szlovákia az országúti világbajnokság férfi elitversenyén
Szokatlan megoldást választott Szlovákia a montreali országúti világbajnokság férfi elitversenyére: mivel egyetlen nevezett versenyzője...
Hallókészülék, felnőttpelenka, vércukormérő szenzor – Változhat, mennyit fizet értük a magyar beteg
Árkorrekciót, áfacsökkentést és a támogatás átalakítását sürgették a gyógyászati segédeszközök forgalmazói hétvégi szakmai...
Mitől olyan veszélyes Ukrajnára Mása és a medve?
Veszélyt jelent a nemzetbiztonságra.
8500 dollárért szöktették külföldre a hadköteles ukránokat, elkapták őket
Egy katona és civil társa „vállalkozása” volt.
NL: Nem csak Matkónak nem sikerült a gólszerzés a nap első meccsén
Skócia és Szlovénia is egy ponttal kezdte Nemzetek Ligája-szereplését.
A szlovénok új sebességcsapdája miatt a magyar autósok is fizethetnek
Sokba kerülhet Szlovéniában, ha valaki nem tartja magát a mengedett legnagyobb sebességhatárokhoz. A szlovénok most már az...
A gyermekkori traumák három generáción át is nyomot hagyhatnak – ezt mutatja egy új magyar kutatás
Generációkon átívelő nyomot hagynak a gyermekkori traumák - Új hazai kutatás mutat rá az ártalmas és a jótékony gyermekkori...
Több mint 400 pályázatból választanak új tankerületi vezetőket
Az iskolai dolgozók és a polgármesterek október 5-ig véleményezhetik a jelölteket.
Íme a longevity fel nem ismert, 350 milliárd dolláros piaci rése
Teljesen máshogy öregednek a nők és a férfiak. E tény felismerése a kiindulópontja Boston Consulting Group új tanulmányának, amely olyan...
A 2-2-2-es szabály a tartós párkapcsolat titka: így hozd vissza a lángoló szenvedélyt a mindennapokba.
Úgy érzed, hogy a régóta tartó kapcsolatodból lassan eltűnik a szikra, és helyét átveszi a mindennapi szürkeség? Ismerd meg a...
Sport
Bődületesen rossz tizenegyessel és drámai hajrával kezdődött a magyar válogatott csoportja a Nemzetek Ligájában
A csapat legnagyobb sztárja hibázott hatalmasat.
Ez a két játékos volt Marco Rossi magyar válogatottjának leggyengébb pontja
Értékelés az ukránok elleni vereség után.
„Nem volt közük a meccshez” – Szoboszlai kritizálta a balhét kirobbantó ukránokat
Sajnos a magyar válogatott kapitánya hiába szeretett volna 12 pontot négy meccs után, Ukrajna szétzúzta álmainkat.
Nem tört meg a négyéves átok a Puskás Arénában, óriási bunyóval ért véget a magyar–ukrán mérkőzés
Az ukránok nyerték meg a kaotikusan véget érő Nemzetek Ligája-mérkőzést.
Marco Rossi nem beszélt mellé, ezen ment el az ukránok elleni mérkőzés
Szoboszlai Dominik pedig a lefújás előtti bunyó kapcsán nyilatkozott.
Százmilliókat vertek el a semmiért: 50 éve nem látott mélység fenyegeti a Premier League alapítóklubját
Az angol csapat történelmi mélypontra jutott, miközben irdatlan összegekért vásárolt játékosokat a nyáron.
Ukrán játékos Magyarországról: Tudtuk, hogyan támogatják az oroszokat és magát Oroszországot
A PSG védője szerint tiszteletlenek voltak a magyar szurkolók.
Fejlemény a Fradiváros-ügyben, friss közleményt adott ki a sportállamtitkárság
Új szakaszába lépett az eljárás.
Ide igazolhat Viktor Gyökeres, akiről lemondott az Arsenal
Azért ez nagy visszalépés lenne a játékos pályafutásában.
Világklasszis leigazolására készül a Liverpool, ez lehet január nagy durranása
A Serie A-ból szerződtetnének játékost, de jobb ajánlatot kell adniuk, mint a Chelsea FC.
A Manchester United leigazolta a Liverpool középpályását
Minden adminisztratív lépés lezárult.
Már az Izrael elleni meccs bojkottja is szóba került, diplomáciai káosz az ír válogatottnál Debrecenben
A döntésről az újságírókat és az UEFA-t is az utolsó pillanatban értesítették.
Bulvár
Milliárdokat szórtak ki az ablakon, hogy legyen ember a Fidesz tüntetésein: Elzárják a pénzcsapot az agrárkamaránál
Milliárdokat szórtak ki az ablakon, hogy legyen ember a Fidesz tüntetésein. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara átvilágítása során 14 milliárdos visszaélésre bukkantak, elzárják a pénzcsapot.
„Mi már most sikeresek vagyunk” – mondta az évi 123 millió forintot kereső Szirtes Tamás a Madáchról
Szirtes Tamás tavaly több mint 100 milliót keresett a Madách Színházban, közben hat másik jelölt is pályázik az intézmény élére.
Így szexeltek a honfoglaló magyarok
Eleink nem voltak éppenséggel prűdek, a szex és a meztelenség nem számított tabunak, a gyerekeket pedig nem kellett felvilágosítani, ugyanis előttük zajlott minden.
Bődületesen rossz tizenegyessel és drámai hajrával kezdődött a magyar válogatott csoportja a Nemzetek Ligájában
A csapat legnagyobb sztárja hibázott hatalmasat.
Ez a két játékos volt Marco Rossi magyar válogatottjának leggyengébb pontja
Értékelés az ukránok elleni vereség után.
„A srác, aki a suliban csúfolt, hogy szegények vagyunk, most hajléktalan” – Hogyan szembesültél a karma hatalmával?
A karma szerint előbb-utóbb visszakapjuk azt a lapot, amit leosztottunk. Íme néhány megdöbbentő és elgondolkodtató történet, amelyekben az élet maga szolgáltatott igazságot.
„A nagyapám sírjánál állt egy nő, akit sosem láttam” – a temetés, ami felforgatott mindent
Egy ismeretlen nő jelent meg a nagyapám temetésén egy szál fehér krizantémmal, két héttel később pedig olyan levelet kaptam tőle, amelyből egy egész életen át őrzött titokra derült fény.
87 éves rokkant nénit lakoltattak ki, teljesen kicsinálta a pénzéhes tulaj
Hatalmas társadalmi és politikai felháborodást váltott ki Madridban egy 87 éves nyugdíjas asszony drámai kilakoltatása, amely rávilágított az egekbe szökő bérleti díjakra és a spanyol lakhatási válság súlyoss
Toroczkai üzent a fideszeseknek: Orbán Viktor elvitorlázott, a bűnökkel való szembenézés pedig teljesen elmaradt
A Mi Hazánk kongresszusán beszélt arról is, hogy mik a Fidesz nemzetellenes bűnei.
10 év munkaviszony után ennyi nyugdíj jár Ausztriában: sokakat meglep az összeg
10 év kevés a teljes nyugellátáshoz.
Több mint egymilliárd forintért árulják a Schobert család szentendrei luxusvilláját
„Ahol a luxus nem hivalkodik. Egyszerűen természetes” – ezzel a felütéssel kezdődik az az internetes ingatan-hirdetés, amiből kiderül, hogy árulják a Schobert család szentendrei luxusvilláját. A kétszintes, 600
Bűncselekménnyel vádolják a Tisza politikusát, videót tettek közzé a történtekről
A Mi Hazánk a képviselő azonnali lemondását követeli.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat
- Két hétvégén is változik a vonatok közlekedési rendje


