Országszerte ellenőrzik a buszokat csütörtöktől a közutakon
Az autóbuszok közúti közlekedését ellenőrzik csütörtöktől szombatig az ország egész területén - közölte a ORFK rendőrség honlapján.
A közlemény szerint a TISPOL - az európai közlekedésrendészeti szervek hálózata - 2010. évi ellenőrzési terve alapján a Nemzeti Közlekedési Hatósággal együttműködve országszerte ellenőriznek.
Az akció végrehajtásának kiemelt feladata az autóbuszok közúti közlekedésével kapcsolatos szabályok ellenőrzése. Ennek megfelelően a rendőri intézkedések során alapvetően az autóbuszokat és azok vezetőit ellenőrzik, függetlenül attól, hogy a jármű magyar, vagy külföldi személy üzemeltetésében van-e.
Az ellenőrzések a járművezetők és a különböző okmányok ellenőrzésén túl egyebek mellett az alábbiakra irányulnak: menetíró berendezésekkel kapcsolatos visszaélések felderítésére, vezetési és pihenőidőre vonatkozó szabályok ellenőrzésére, gyorshajtások felderítésére, ittas járművezetők kiszűrése, a jármű műszaki állapotának vizsgálatára.
Az ellenőrzések során különös figyelmet fordítanak arra, hogy a járműveket - nemcsak az autóbuszokat - az előírásoknak megfelelő módon látták-e el hatósági jelzéssel.
MTI

- Az Európai Bizottság megad minden segítséget a magyar hatóságoknak
- Bába Iván: a kisebbségek védelme összeköti Magyarországot és Szlovéniát
- LMP: Lázár közpénzből tőzsdézett, ezzel eljátszotta hitelét
- Ezer százhalombattai lakásban nincs áram, meleg víz és fűtés
- A Wizz Air 66 százalékkal növeli budapesti kapacitásait
- MALÉV: botrány, szinte mindenkit kirúgnak
- Leégett egy családi ház teteje a XXII. kerületben
- Razzia a fatolvajok ellen a Közép-Tisza mentén
- Ismeri a kreszt? Segítünk!
- Úristen! Kullancs
- Meghalt Mary Zsuzsi táncdalénekesnő
- Házhoz jön a telefonkönyv!
- Életbe lép a 2010/2011-es vasúti menetrend
- Szex a lelki betegségek ellen
- 2011. - Új törvények, változások Magyarországon
- Tájékoztatás a családi kedvezményre vonatkozó új szabályokról
- 1818 a Kormányzati Ügyfélvonal 2011. január 1-től
- NAV: Köztartozások az adóvégrehajtásban
- NAV: Hatósági átutalási megbízás az adóvégrehajtásban
- Impresszum
- Éjjel-nappal azonnali segítség az áldozatoknak


