Ezt olvasta már?


Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat

Az Országos Rendőr-főkapitányság a Nemzeti Kibervédelmi Intézettel és a Magyar Bankszövetséggel közösen tartott sajtótájékoztatót.

Sütő Ágnes, a Magyar Bankszövetség kommunikációs igazgatója arról beszélt, hogy hazánkban az elektronikus fizetési rendszerek a legkomolyabb nemzetközi biztonsági előírásoknak is megfelelnek, a csalók így főként közvetlenül az ügyfeleket megtévesztve próbálkoznak azok adataihoz hozzájutni.

Az elkövetési mód lényege, hogy a támadók telefonon, e-mailben vagy egy közösségi oldalon keresztül megtévesztik a kiszemelt áldozatokat, és megpróbálják rávenni őket arra, hogy saját maguk adják meg adataikat az illetékteleneknek, vagy önszántukból utaljanak át nekik pénzt.

Tánczos Miklós r. ezredes, főkapitányi biztos az adathalászat egy speciális fajtáját, a telefonkártya-feltöltő csalást ismertette. Ilyenkor a bűnözők nyeremény ígéretével hívják telefonon áldozatukat. Arra veszik rá a sértettet, az általuk megadott telefonszámhoz tartozó egyenleget töltse fel. Az is előfordul, hogy bankkártyájának adatait kérik el, így hozzáférve teljes számlájához. A kapcsolódó hanganyag ezt mutatja be.

Bencsik Balázs nb. ezredes, a Nemzeti Kibervédelmi Intézet igazgatója azt mutatta be, hogyan ismerhetjük fel, ha bűnözők próbálnak adatainkhoz hozzájutni. Az ezredes kiemelte: októberben indult a Kiberhónap kampány, melynek célja a kiberbiztonsági tudatosság növelése, valamint a kibertérben megjelenő fenyegetések széles körben történő megismertetése.

Németh Ágnes r. ezredes, az ORFK Bűnmegelőzési Osztályának vezetője az internet-tudatosság fontosságát hangsúlyozta. Az osztályvezető kiemelte: ha valaki bűncselekmény áldozatává válik, a lehető legrövidebb időn belül tegyen feljelentést.

 

Forrás: police.hu







0
0
0

hírek innen, onnan

Toroczkai László: A Fidesz neve teljesen vállalhatatlanná vált, a Mi Hazánk menő és trendi a fiatalok körében

A Mi Hazánk elnöke a tisztújító kongresszuson mutatta be a munkaerőhiány kezelésére szánt technológiai javaslatát. Toroczkai László...

Új elnöke van a Magyar Tenisz Szövetségnek

Az ügyvéd-vállalkozó Szőcs Árpád László lett a Magyar Tenisz Szövetség (MTSZ) új elnöke.

Szőlő aranyszínű sárgaság: milyen tüneteket keressünk szeptemberben?

Szeptemberben kulcsfontosságú a szőlő aranyszínű sárgaság felismerése: mutatjuk, milyen tünetek utalhatnak fertőzésre a levélen,...

Egymás után bénulnak meg a kulcsfontosságú rendszerek Ukrajnában – Kiterjedt támadást indított az orosz hadsereg

Oroszország szeptemberben szisztematikus csapássorozatot indított a kijevi adatközpontok ellen, ami internetkimaradásokat és a...

Máris elküldték az egyik szövetségi kapitányt a magyar válogatott riválisai közül

Az első meccsen hazai pályán szenvedtek vereséget az északírektől.

Négy halottja van az athéni robbanásnak, két embert még keresnek

Hat embert kerestek a tegnapi athéni robbanás után összeomlott ház alatt. A főváros leglátogatottabb negyedében történt detonáció...

Le Figaro: Magyar Péter háborút hirdetett Mészáros Lőrinc gazdasági birodalma ellen, de ebből nem lesz gyors leszámolás

A francia napilap szombati számában a jelenlegi magyar kormány és az ország leggazdagabb üzletembere közötti erőpróbát elemzi. A cikk...

Változik a nyugdíj utalása: erre számíts októberben

A szeptemberi korai utaláshoz képest októberben a „normál” időpontban érkeznek a nyugdíjak.

Hankó Balázs mellett kiállt a Fidesz, de Seszták Miklósról már nem írtak

Azt fejtették ki, hogy a korábbi miniszter – akinek mentelmi jogát hétfőn adhatja ki a parlament – az NKA pénzeinek kiosztásakor...

Tényleg a millenniálok lennének minden idők legintelligensebbjei a földön?

Egyre többen hangoztatják, hogy a millenniálok után jövő generációk már nem tudják felülmúlni az elődjeiket.

Teljesen új világtérképek jöhetnek az iskolákba, ezt nem lesz könnyű megszokni

Megváltozhat az a világtérkép, amelyet generációk óta látunk az iskolákban, atlaszokban és különböző digitális felületeken. Az ENSZ...

Trump reagált Irán ajánlatára: A saját nevét írta a Hormuzi-szorosra

Donald Trump saját nevét írta a Hormuzi-szorosra egy térképen, nem sokkal azután, hogy Irán új ajánlatot tett a kulcsfontosságú tengeri...

0

Sport

„Nem volt közük a meccshez” – Szoboszlai kritizálta a balhét kirobbantó ukránokat

Sajnos a magyar válogatott kapitánya hiába szeretett volna 12 pontot négy meccs után, Ukrajna szétzúzta álmainkat.

Nem tört meg a négyéves átok a Puskás Arénában, óriási bunyóval ért véget a magyar–ukrán mérkőzés

Az ukránok nyerték meg a kaotikusan véget érő Nemzetek Ligája-mérkőzést.

Nemzetek Ligája: Balhé a magyar válogatott meccsén, vereséggel kezdett Rossi csapata

Ukrajna elleni vereséggel kezdte a Nemzetek Ligáját Magyarország.

Marco Rossi nem beszélt mellé, ezen ment el az ukránok elleni mérkőzés

Szoboszlai Dominik pedig a lefújás előtti bunyó kapcsán nyilatkozott.

0
0

Bulvár

„A taxis állította, hogy aznap éjszaka egyszer már hazavitt engem” – Bizarr történetek, amikre sosem lett megnyugtató válasz

Vannak történetek, amelyekre később sem tudunk rendes magyarázatot találni. Három olvasónk mesélte el a legbizarrabb esetet, ami valaha történt velük.

Egy Dunába hajított mobil típusától függhet, hogy lesz-e kormányválság

Megvizsgáltuk, milyen következményei lehetnek, ha végigmegy a miniszterelnök ellen indított büntetőeljárás, előfordulhat-e, hogy Magyar Péternek távoznia kell a közéletből.

„Mi már most sikeresek vagyunk” – mondta az évi 123 millió forintot kereső Szirtes Tamás a Madáchról

Szirtes Tamás tavaly több mint 100 milliót keresett a Madách Színházban, közben hat másik jelölt is pályázik az intézmény élére.

Milliárdokat szórtak ki az ablakon, hogy legyen ember a Fidesz tüntetésein: Elzárják a pénzcsapot az agrárkamaránál

Milliárdokat szórtak ki az ablakon, hogy legyen ember a Fidesz tüntetésein. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara átvilágítása során 14 milliárdos visszaélésre bukkantak, elzárják a pénzcsapot.

„A srác, aki a suliban csúfolt, hogy szegények vagyunk, most hajléktalan” – Hogyan szembesültél a karma hatalmával?

A karma szerint előbb-utóbb visszakapjuk azt a lapot, amit leosztottunk. Íme néhány megdöbbentő és elgondolkodtató történet, amelyekben az élet maga szolgáltatott igazságot.

Így szexeltek a honfoglaló magyarok

Eleink nem voltak éppenséggel prűdek, a szex és a meztelenség nem számított tabunak, a gyerekeket pedig nem kellett felvilágosítani, ugyanis előttük zajlott minden.

„A nagyapám sírjánál állt egy nő, akit sosem láttam” – a temetés, ami felforgatott mindent

Egy ismeretlen nő jelent meg a nagyapám temetésén egy szál fehér krizantémmal, két héttel később pedig olyan levelet kaptam tőle, amelyből egy egész életen át őrzött titokra derült fény.

blogmorzsák

Kádár beszélt, a delegációk kimentek

A dokkmunkások nem pakolták ki a csomagokat: így fogadta New York Kádárt.

Las Vegas

A kaszinókról híres városban és környékén más látnivalók is vannak, így mindenki megtalálja a kedvére való szórakozást.

0