Péccsel lendülhet nagyot a Duna-menti turizmus
Nagy lehetőség a Duna-menti turizmus fejlesztésére, Péccsel való összekötésére
Turisztikai szempontból kiemelt jelentőségű konferenciát szervez a Magyar Limes Szövetség június 21-én Budapesten.
A szervezet – amelynek tagja a pécsi kulturális intézmények többségét működtető Zsolnay Örökségkezelő NKft. is – egyik célja, hogy a teljes magyarországi Duna limes szakaszt UNESCO világörökséggé nyilvánítsák, a másik, hogy ez gazdaságilag hasznosuljon az érintett területen. Ezzel a terület a világ egyik legnagyobb összefüggő világörökségi akcióterületévé válhat, amelyen megjeleníthető, értékesíthető minden itt található érték.
Magyarország számára a nemzetközi turizmus piacán kivételes lehetőséget kínál a Duna mentén található összefüggő, térségeken átnyúló római és nem római alapú turisztikai kínálat. A Magyar Limes Szövetség előkészítő munkájának köszönhetően mára kézzelfogható közelségbe került Magyarország számára, hogy a Római Birodalom egykori tartományának, Pannoniának a Duna mentén húzódó határa, a limes az UNESCO világörökség része lehessen 2019-re. Az érintett terület 417 kilométer hosszú, a magyar rész az osztrák határtól egészen Kölkedig és turisztikai vonzerőben Pécsig nyúlik, amelynek a legerősebb a kínálata a térségben. A római limes magyarországi szakasza, a Ripa Pannonica UNESCO világörökségi státusza rendkívüli gazdasági élénkülést hozhat a turizmus fellendülése által, amennyiben egy egymásra épülő, minden turisztikai ágat bevonó, egységesített kínálatot sikerül kialakítani.
Pécs részvétele nem meglepő, hiszen a város 1600 éves történelmi és kulturális emlékei igen figyelemre méltóak. A belváros szívében, a világörökségi helyszíneken egy ősi világba, Pécs római kori elődjébe, Sopianea-ba érkezik a látogató. Itt találhatóak a 2000 óta UNESCO világörökségi védettséget élvező, valamint a hungariumként is elismert, IV. századi ókeresztény sírok és sírkamrák, illetve a Cella Septichora Látogatóközpont. Ezáltal a város különösen jól illeszkedik a limes-koncepcióba és további turizmusból származó látogatószám-növekedésre számíthat.
A Magyar Limes Szövetség számos település és az Nemzetgazdasági Minisztérium anyagi támogatásával 2016-ban nyújtotta be a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumnak A Duna-Limes program egységbe foglalt turizmusfejlesztési koncepciója című részletes tervet. A koncepció a teljes hazai Duna szakaszt érintő Limes UNESCO világörökségi cím 2019-ben várható elérésekor jelentkező nemzetközi kereslet kiaknázását készíti elő. A koncepció 17 kiemelt projekt esetében hozamszámításokkal évi 478.000 látogatót és 102 új munkahelyet vetít előre, a tágabb elképzelés realista számításai további 182 projektet nevesítenek, amelyek évi 2,7 millió látogatót és 390 munkahelyet prognosztizálnak, amelyekhez még hozzá kell számolni a kiegészítő szolgáltatások elvégzésében résztvevőket is.
Az UNESCO világörökségi nevezés beadási határideje 2018. január, amit Magyarország közösen nyújt be Ausztriával, Németországgal és Szlovákiával. Ezzel a világ egyik legnagyobb összefüggő világörökségi területévé válhat, amelynek nemzetközi vonzereje, turisztikai kínálata óriási.
A világörökségi nevezés előkészítésének és az ahhoz kapcsolódó turisztikai feladatok bemutatására a Magyar Limes Szövetség konferenciát szervez június 21-én, Budapesten, amelyre szeretettel várnak minden érdeklődőt. A konferencia programja a csatolt dokumentumban található.
Részletek: http://www.ripapannonica.hu
hírek innen, onnan
Fehérjeturmixokat javasolt az orvos a problémájára - kiderült, gyógyíthatatlan betegséggel küzd a férfi
A férfi igyekszik pozitív maradni a történtek ellenére is.
Kabát Peti ijesztő perceket élt át a kolumbiai határon: ezért vitték zárt szobába a hatóságok
Kabát Péter ismét útra kelt a Celeb vagyok, ments ki innen! kedvéért, ám a Kolumbiába vezető útja tartogatott némi nem várt izgalmat:...
„Kettőből nulla” – Magyar Péter tornagyakorlattal reagált a szolnoki tojásdobálásra
Edzést javasolt a miniszterelnök.
A Fidesz szerint eljutott a miniszteri szintig Magyar Péterék önkényuralma
Hankó Balázs, a Fidesz-kormány volt miniszterének hétfői sorsdöntő napja előtt üzent az ellenzéki párt: elnökségük kiáll az...
Magyarországon fogták el: elítélték az argentin rögbisztárt meggyilkoló francia szélsőjobboldali férfit
Huszonhat év börtönre ítélték Franciaországban egy hírhedten erőszakos, mára betiltott szélsőjobboldali csoport egy tagját, aki...
„Ez hatalmas tiszteletlenség a népünkkel szemben” - Kiakadt az ukrán védő a himnuszuk budapesti kifütyülésén
Ilja Zabarnij, a kétszeres BL-győztes PSG játékosa a pénteki budapesti mérkőzés után bírálta a Puskás Aréna közönségének...
Mérő Vera: Még Pokorninak is több esélye van rendbe tenni a Fideszt, mint Navracsicsnak
Lehet-e politikai mártír Orbán Viktorból? Mit kell beismernie Pintér Sándornak? Miért vall kudarcot az „emberarcú fideszes”? Mérő...
Kína keményen üzent az Egyesült Államoknak, nő a feszültség a kritikus kérdésben
Kína az ENSZ Közgyűlésében bírálta az Egyesült Államokat, az Öböl menti országok szuverenitásának tiszteletben tartását és a Kuba...
Katonai csapás helyett békét hozhat Trump? Megszólalt az amerikai elnök a blokád alá vont országról
Donald Trump amerikai elnök szombaton úgy vélekedett, hogy Washington és Havanna végül megállapodásra jut egymással, és ehhez várhatóan...
Trump nem hagyta annyiban a bíróság döntését, új módszerrel korlátozta a CNN-t
Folytatódik a Fehér Ház és a sajtóorgánumok közti csörte az Egyesült Államokban, ezúttal a CNN televízió tudósító...
Különleges ajándékot kapott a 90 éves Pásztor Erzsi
Igazán különleges módon ünneplik a 90 éves Pásztor Erzsit: a Tolnay Klári Emlékházban szalont neveznek el a Kossuth-díjas...
Ezért tesz jót neked, ha magazint olvasol
A print köszöni szépen, jól érzi magát. Rendszerint @izing.robert, a Roadster lapcsalád főszerkesztője az, aki kérdéseket tesz fel,...
Sport
Ez a két játékos volt Marco Rossi magyar válogatottjának leggyengébb pontja
Értékelés az ukránok elleni vereség után.
Bődületesen rossz tizenegyessel és drámai hajrával kezdődött a magyar válogatott csoportja a Nemzetek Ligájában
A csapat legnagyobb sztárja hibázott hatalmasat.
„Nem volt közük a meccshez” – Szoboszlai kritizálta a balhét kirobbantó ukránokat
Sajnos a magyar válogatott kapitánya hiába szeretett volna 12 pontot négy meccs után, Ukrajna szétzúzta álmainkat.
Nem tört meg a négyéves átok a Puskás Arénában, óriási bunyóval ért véget a magyar–ukrán mérkőzés
Az ukránok nyerték meg a kaotikusan véget érő Nemzetek Ligája-mérkőzést.
Ukrán játékos Magyarországról: Tudtuk, hogyan támogatják az oroszokat és magát Oroszországot
A PSG védője szerint tiszteletlenek voltak a magyar szurkolók.
Marco Rossi nem beszélt mellé, ezen ment el az ukránok elleni mérkőzés
Szoboszlai Dominik pedig a lefújás előtti bunyó kapcsán nyilatkozott.
Százmilliókat vertek el a semmiért: 50 éve nem látott mélység fenyegeti a Premier League alapítóklubját
Az angol csapat történelmi mélypontra jutott, miközben irdatlan összegekért vásárolt játékosokat a nyáron.
Ide igazolhat Viktor Gyökeres, akiről lemondott az Arsenal
Azért ez nagy visszalépés lenne a játékos pályafutásában.
Világklasszis leigazolására készül a Liverpool, ez lehet január nagy durranása
A Serie A-ból szerződtetnének játékost, de jobb ajánlatot kell adniuk, mint a Chelsea FC.
Már az Izrael elleni meccs bojkottja is szóba került, diplomáciai káosz az ír válogatottnál Debrecenben
A döntésről az újságírókat és az UEFA-t is az utolsó pillanatban értesítették.
„Hatalmas tiszteletlenség a népünkkel szemben” – az ukránokat felháborította a himnusz kifütyülése
Ilja Zabarnij szerint az oroszokat támogató magyarok ellen hatalmas harci kedvvel vetették magukat csatába a Puskás Arénában.
Elsöprő többséggel megválasztották Lázár János utódját a Magyar Tenisz Szövetség élén
A szombati tisztújító közgyűlésen egyértelmű volt az eredmény.
Bulvár
Milliárdokat szórtak ki az ablakon, hogy legyen ember a Fidesz tüntetésein: Elzárják a pénzcsapot az agrárkamaránál
Milliárdokat szórtak ki az ablakon, hogy legyen ember a Fidesz tüntetésein. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara átvilágítása során 14 milliárdos visszaélésre bukkantak, elzárják a pénzcsapot.
Így szexeltek a honfoglaló magyarok
Eleink nem voltak éppenséggel prűdek, a szex és a meztelenség nem számított tabunak, a gyerekeket pedig nem kellett felvilágosítani, ugyanis előttük zajlott minden.
„A srác, aki a suliban csúfolt, hogy szegények vagyunk, most hajléktalan” – Hogyan szembesültél a karma hatalmával?
A karma szerint előbb-utóbb visszakapjuk azt a lapot, amit leosztottunk. Íme néhány megdöbbentő és elgondolkodtató történet, amelyekben az élet maga szolgáltatott igazságot.
Ez a két játékos volt Marco Rossi magyar válogatottjának leggyengébb pontja
Értékelés az ukránok elleni vereség után.
Bődületesen rossz tizenegyessel és drámai hajrával kezdődött a magyar válogatott csoportja a Nemzetek Ligájában
A csapat legnagyobb sztárja hibázott hatalmasat.
„A nagyapám sírjánál állt egy nő, akit sosem láttam” – a temetés, ami felforgatott mindent
Egy ismeretlen nő jelent meg a nagyapám temetésén egy szál fehér krizantémmal, két héttel később pedig olyan levelet kaptam tőle, amelyből egy egész életen át őrzött titokra derült fény.
87 éves rokkant nénit lakoltattak ki, teljesen kicsinálta a pénzéhes tulaj
Hatalmas társadalmi és politikai felháborodást váltott ki Madridban egy 87 éves nyugdíjas asszony drámai kilakoltatása, amely rávilágított az egekbe szökő bérleti díjakra és a spanyol lakhatási válság súlyoss
Toroczkai üzent a fideszeseknek: Orbán Viktor elvitorlázott, a bűnökkel való szembenézés pedig teljesen elmaradt
A Mi Hazánk kongresszusán beszélt arról is, hogy mik a Fidesz nemzetellenes bűnei.
Változik a nyugdíj utalása: erre számíts októberben
A szeptemberi korai utaláshoz képest októberben a „normál” időpontban érkeznek a nyugdíjak.
10 év munkaviszony után ennyi nyugdíj jár Ausztriában: sokakat meglep az összeg
10 év kevés a teljes nyugellátáshoz.
Több mint egymilliárd forintért árulják a Schobert család szentendrei luxusvilláját
„Ahol a luxus nem hivalkodik. Egyszerűen természetes” – ezzel a felütéssel kezdődik az az internetes ingatan-hirdetés, amiből kiderül, hogy árulják a Schobert család szentendrei luxusvilláját. A kétszintes, 600
Közleményt adott ki a Fidesz elnöksége Hankó Balázzsal kapcsolatban
Hétfőn tárgyalja a parlament Hankó Balázs mentelmi jogának kiadását. Ez az esemény a kiépülő újkommunista önkény újabb megnyilvánulása – közölte a Fidesz elnöksége.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat
- Két hétvégén is változik a vonatok közlekedési rendje


